Hatalmas tűz pusztított 300 éve, 1723-ban Budán, amely a Várban szinte minden házat érintett. A katasztrófa 1723. március 28-án, húsvétvasárnap történt, és a tűzvészben felrobbant a Fehérvári kapunál lévő rondellában tárolt 400 mázsa puskapor is, tovább növelve a rombolást.

Buda alig tért magához az 1686-os ostromból, amikor is 145 év után a keresztény csapatok visszafoglalták a várost a töröktől. Akkor is hatalmas pusztítás volt, az addigi török lakosság elmenekült, a helyükre költöző, jobbára német nyelvű lakosok elkezdték újjáépíteni a várost, a Vár déli részén, az egykori királyi palota helyén pedig egy katonai szertár kapott helyet. A Vár ekkor – és még jó másfél évszázadig – katonai terület is volt, ezért tároltak itt nagy mennyiségű hadianyagot.

Buda látképe nem sokkal a tűzvész után Binder János Fülöp 1735-ös metszetén (Forrás: Wikipédia)

A tűz 1723. március 28-án, délután negyed 5 körül tört ki. Lényeges momentum, hogy húsvétvasárnap volt, azaz a lakosság jó része feltámadásnapi körmeneten vett részt, és visszatérőben látták, hogy a Bécsi kapu környékén már tombol a tűz. A kedvezőtlen irányba fújó szél továbbterjesztette a tüzet, és fél öt körül a lángok elérték a Fehérvári kapu rondelláját, és bekövetkezett a puskaporrobbanás.

A korabeli Wienerisches Diarium című lap – a magyar fordítást Géra Eleonóra Az Apokalipszis lovasai Budán (1710–1723) című tanulmányából idézünk – így írta le a tűzvészt:

„5 órakor volt a legnagyobb kétségbeesés, nem hallatszott más, mint recsegés-ropogás és kiáltozás, mintha az utolsó ítélet következett volna el. Fokozta ezt, hogy a Fehérvári bástyánál levő lőportorony 400 mázsa lőporral a levegőbe repült, a törmelék mindent elborított a környéken, szörnyű detonáció volt és a torony helyén olyan rés támadt, amelyen kényelmesen lehetett ki-be járni. Az egész Vár, Rác- és Víziváros, sőt Pest úgy megrázkódott, hogy a kályhák, ajtók, ablakok és pincék a legtöbb helyen bedőltek.”

A tűz és a robbanás hatása együttesen pusztító volt, tönkrement a Nagyboldogasszony-templom tetőszerkezete, az oltár, a városban szinte minden ablak betört, nemcsak a Várban, de a Vízvárosban is. A robbanás a környező házak falait is bedöntötte, sőt a várfal egy darabját is.

A tűz megfékezésében a budai polgárok mellett a katonaság és a pesti oldalról érkezett ácsok is részt vettek, de sok sikert nem értek el, két óra alatt gyakorlatilag leégett a város, de a tűz még több napig dühöngött. A katasztrófának halálos áldozatai is voltak, akik a tűzoltásnál, a mentésnél sérültek meg. A korabeli híradások szerint 2 katonát és 10 civilt ért halálos sérülés, míg tízen eltűntek, valamint 32 ember sérült meg súlyosabban.

A városiaknak esélyük sem volt a házak megvédésére, hiszen a tűzvédelemről ekkoriban nagyon kezdetleges módon gondoskodtak. A szabályrendeletek, ahogy Simon Katalin Az 1723-as budai tűzvész című tanulmányában bemutatja, inkább a megelőzésre koncentráltak. Önkéntes vagy hivatásos tűzoltóság Budán ekkor még nem volt, a szabályok a tűzoltást a céhek feladatává tették, megszabva, hogy melyik céhnek, illetve azon belül kinek mi a dolga. Az oltásra kijelöltek a saját felszereléseiket, munkaeszközeiket hozták, és ugyan a városházán tároltak valamennyi tűzoltó felszerelést, voltak lajtos kocsik is, és elvileg minden háznál kellett lenni egy hordó víznek tűzoltás esetére, de azért ez a rendszer nem mérhető össze a képzett tűzoltóság hatékonyságával. Ezenfelül a katonaság is bevethető volt tűz esetén, ahogy az 1723-ban is megtörtént.

Nagyon érdekes, hogy milyen elméletek születtek a tűzvész okairól. A már idézett tanulmány három lehetőséget vesz számba. Sokáig tartotta magát az az elképzelés a későbbi kutatásoknál, hogy a tűz okozója egy villámcsapás volt, amely szerencsétlen módon pont a lőport tároló rondellába csapott (ne feledjük, a villámhárítót csak negyed századdal később alkotja meg Benjamin Franklin), és ez okozta a tüzet. Azonban ahogy a már idézett tanulmány rámutat, a tüzet már a robbanás előtt, ráadásul a Vár más részein észlelték, tehát inkább a tűz okozta a robbanást, és nem fordítva.

A korabeli házak és a korabeli életkörülmények ismeretében kisebb csoda, illetve inkább az akkori emberek fegyelmezettsége, hogy nem tört ki hetente vagy évente hatalmas tűzvész. Eleve szinte mindenhez nyílt lángot használtak, gyertyák, esetleg kissé zártabb olajlámpások adták a fényt, nyílt tűzhelyen főztek, és a meleget is tűz adta. Mindezt olyan házakban, ahol az épületek nagy része fából volt, a tető zsindellyel fedve, és a házakon belül is rengeteg szalma, széna és más éghető anyag állt halomban. Elég volt egy meggondolatlan mozdulat, egy levert gyertya, és kész is volt a katasztrófa. Éppen ezért nagyon szigorú szabályok vonatkoztak a fa, a szalma tárolására, a tűz őrzésére (már Szent István király is mentesítette a tüzet őrzőket a templomba járástól).

A háztartási baleset lehetőségét erősíti az, hogy a korabeli szemtanúk szerint a lángok a Buben Gasséban (ma Kard utca) Silvester Edl kádárnál szabadultak el. (Érdekes, hogy az 1810-es nagy tabáni tűzvész is egy meggondolatlan kádárinas hibájából tört ki.)

Az 1810-es tabáni tűzvész egykori emléktáblája (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Könnyen lehet, hogy 1723-ban egy magára hagyott gyertya vagy más emberi hiba okozta a katasztrófát, de felmerül egy harmadik lehetőség, mégpedig egy idegen hatalom által elkövetett, előre megtervezett szabotázs.

A török háborúk nem sokkal korábban, 9 évvel korábban zárultak le, a török birodalommal nem volt felhőtlen a viszony, már csak II. Rákóczi Ferenc befogadása miatt sem. Ezért érdekes az a lehetőség, amelyet már a kortársak is felvetettek. Pár héttel a tűzvész után Bács vármegye ugyanis egy kihallgatási jegyzőkönyvet küldött át hivatalból Buda városának, amelyben egy korábbi budai illetőségű személy elfogását kérték. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy Bács vármegyében kihallgattak egy elfogott gyújtogatót, aki eredetileg török volt, Mehmet néven élt, de még korábban hadifogolyként került az országba, itt megkeresztelkedett, és a József nevet vette fel. Később, elmondása szerint, ezt a Mehmetet beszervezték egy, a török kormány által szervezett gyújtogató csoportba, amelynek tagjai feladatul kapták, hogy minél több magyar várost borítsanak lángba (valóban voltak ekkoriban más városokban is tűzesetek). Az elfogott Mehmet szerint a csoport élén egy Musztafa nevű török állt, aki ráadásul a budai tűzvész idején valóban Budán tartózkodott.

Buda és Pest Luigi Ferdinando Marsigli: Mappa Generalis 1726-os munkájában (Wikipedia)

A kihallgatáson Mehmet azt is elmondta, hogy tudomása szerint az egész akciót egy Budán élő török kereskedő, Ahmet aga finanszírozta, Bács vármegye e török elfogása miatt írt Budának. Ahmetet azonban nem sikerült elfogni. Ma már persze nem lehet tudni, hogy valóban török ügynökök miatt pusztult-e el Buda 1723-ban, vagy egy baleset okozta a tragédiát.

A kárfelmérés és az újjáépítés csak jóval később indulhatott meg. Az első hivatalos bejárásra majdnem két héttel a tűz után, április 12-én került sor, e szerint a felmért 264 házból 148 teljesen elpusztult, 21 háznak a teteje semmisült meg, míg 3 ház félig égett le. A házak harmada, összesen 72 épület maradt érintetlen, és az ingóságokban is hatalmas kár keletkezett. A legnagyobb veszteséget talán Franz Joseph Seyller patikus szenvedte el, mivel a drága gyógyszerkészlete is elégett, így az ő kárát 6000 forintra becsülték, miközben egy budai ház értéke csak pár száz forint volt.

Buda Mikovinyi Sámuel 1737-es metszetén (Forrás: Wikipedia) 

Az újjáépítésért birodalomszerte adakozás indult meg, és különböző kedvezményekkel is élni lehetett, III. Károly király elengedte az építkezéshez szükséges anyagoknál a 30-ad vámot. Ez leginkább az épületfát érintette, igaz, a király felszólította a budaiakat, hogy inkább követ használjanak, és a házakat cseréppel fedjék, de erre valójában nem sok embernek volt pénze. 

Niytókép: Buda égése 1723-ban, ismeretlen mester, papír, rézkarc és rézmetszet (Forrás: http://budavar.btk.mta.hu/) (Közli többek között a Budapest folyóirat 1966. 9. száma)