Vár
Archív fotókat várnak a Budavári Palotáról
2023. május 22. 18:00
Az egykori uralkodói palota hamarosan visszakapja századfordulós homlokzatát és tetődíszeit. A pontos újratervezéshez szükség van korabeli fényképekre, hiszen több esetben a mesterek kisebb-nagyobb módosításokkal valósították meg az eredeti terveket. Az eddig összegyűjtött képek mellé most magánszemélyektől is vár archív fotókat a Várkapitányság, hogy a palotát hitelesen lehessen helyreállítani.
Régészeti feltárás kezdődik mától a budavári Szent György téren
2023. május 15. 12:30
A Budavári Palotanegyedben a Szent György tér rendezésének előkészítéseként mától régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak. A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás, így a szakemberek sok fontos leletre számítanak.
Háromszáz éve volt a nagy budai tűzvész
2023. április 15. 11:00
Villámcsapás, egy meggondolatlan kádár vagy idegen ügynökök? Máig nem tudni pontosan, hogy mi okozta 300 éve a nagy budai tűzvészt, amelyben a város szinte teljesen elpusztult.
Régészeti feltárás a Várban: újabb leletek mesélnek a középkori Budáról
2023. április 5. 16:00
Szerencsénk van, hogy a középkorban a Várhegyen lakók a sérült, feleslegessé vált tárgyaikat a pincék üregeibe vagy kiszáradt kutakba dobálták, mert a régészeti feltárások során felszínre lehet hozni ezeket. Ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, mert általuk még több ismeretet kaphatunk arról, milyen volt az élet a régi Budán az 1200-as évek végén vagy a későbbi századokban. A közelmúltban a Szent György tér északi részén kerültek elő a föld alól középkori régészeti leletek, többségük hat-hétszáz éves.
A budai Váralagút felújítása 50 éve kezdődött a városegyesítés 100. évfordulója alkalmából
2023. január 8. 14:00
A budai Váralagút Budapest fontos közlekedési útvonala és egyben érdekes műszaki emlék is. Átadásakor, 1857-ben az akkori egyetlen hídhoz vezető útvonal része volt, és a XXI. századra sem vesztett forgalmi jelentőségéből. Ugyan lovas kocsik számára tervezték, ma autók közlekednek benne. Az átjáró mai képe 50 éve alakult ki, a munkák miatt 1973. január 8-án lezárták az Alagutat.
Erőd a város felett – A Citadella valódi története és közkeletű tévedések
2022. május 14. 11:00
Egy külföldi turista talán el sem hiszi, hogy a Gellért-hegyet nem emberi kéz alkotta. A város közepén magasodva lenyűgöző kilátást kínál, és így kézenfekvő lehet a gondolat, hogy idegenforgalmi céllal építettük. Pedig a természet ajándékáról van szó, és a kilátást nemcsak a gyönyörködtetésre, hanem hadászati célokra is fel lehetett használni. Ez indokolta egy erődítmény építését a hegytetőre, melyet Citadellának neveztek el. Az építmény a Várkapitányság révén teljesen újjászületik, a jelenleg zajló munkálatokat most alkalmunk nyílt megtekinteni.
85 éve leplezték le Hadik András lovas szobrát a budai Várban
2022. április 28. 9:00
A Csikós-szobrot is készítő ifjabb Vastagh György szobrászművész alkotását 1937-ben leplezték le az Úri utca és Szentháromság utca találkozásánál lévő kis téren az ország akkori vezetőinek jelenlétében. A Habsburg Birodalom egykori hadvezérének, Hadik Andrásnak és a 3. huszárezrednek emléket állító szoborhoz az ötvenes évek óta egy furcsa szokás is kötődik a ballagó műegyetemisták körében.
Elkészült a Csikós-udvart és a Hunyadi udvart összekötő Hauszmann-rámpa a budai Várban
2022. január 3. 14:00
Elkészült az újjáépített Csikós-udvart és a Hunyadi udvart összekötő Hauszmann-féle rámpa, amely külső megjelenésében szervesen illeszkedik a várfal többi részéhez, így a nemrégiben felújított Ybl-támfalhoz is. Ezentúl a rámpán is újra fel lehet jutni gyalog a Budavári Palota szintjére.
A budavári Hilton szállót 45 éve, szilveszter napján adták át
2021. december 31. 19:30
A 45 évvel ezelőtt átadott Hilton szálló a város egykori legszebb barokk műemléke, a II. világháborúban megsérült jezsuita kollégium helyére épült. A régi épületnek csupán a Hess András tér felé eső nyugati fala maradt meg. Vannak, akik szerint a modern épületet sikerült belekomponálni a vári környezetbe, mások úgy vélik, hatalmas tömbjével zavarja a Mátyás-templom és a Halászbástya harmonikus látképét.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei
2021. december 3. 12:00
A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
A műemlékvédelem egykori Budavári Palotája – Új tulajdonosa lett a Táncsics utcai épületnek
2021. november 30. 10:00
A budavári Táncsics Mihály utcában számos műemlék sorakozik, közöttük az 1. szám alatti barokk palotának különleges szerep jutott a műemlékvédelem területén: 1970-es helyreállítása óta itt működött az Országos Műemléki Felügyelőség, illetve annak utódszervezetei egészen a legutóbbi időkig. Az épületet most eladta a magyar állam, így a jövőben új funkciót fog kapni. Ez azonban nem idegen tőle: hosszú története alatt sokféle tulajdonosa volt, akik eltérő módon használták a XVIII. században épült palotát.
Ahogy Ferenc József is láthatta – Bejártuk a magyar iparművészet egyik csodáját, a Budavári Palota újraalkotott Szent István-termét
2021. augusztus 19. 14:00
Semmihez nem hasonlítható élmény végigjárni a Budavári Palotának azt az újonnan rekonstruált déli összekötő szárnyát, amelyet a háború előtti állapotnak megfelelően állítottak helyre. Ebben található a századforduló egyik csodájaként is emlegetett Szent István-terem is, de több más, hitelesen újraalkotott helyiséget is megnyitnak a látogatók előtt augusztus 20-án. Az újjáépítés, mint a sajtóbejáráson részt vevő tudósítónk a helyszínen tapasztalta, méltó az elődök munkájához, ezek a termek valóban műalkotások, a magyar iparművészet remekművei. Most végigvezetjük az Olvasókat azon az útvonalon, amelyet egy tervezett látogatáskor bejárhatnak. Tartsanak velünk!
Harmincöt évvel ezelőtt korlátozták a gépjárművek behajtását a Várba
2021. május 31. 15:00
A budai Várba ma sorompókon keresztül lehet behajtani, kis buszok járnak csak az ódon falak között. A behajtási korlátozásokat 35 évvel ezelőtt vezették be, mert a forgalom veszélyeztette a műemléki épületeket és a Vár utcái alatt lévő barlangokat.
Évtizedekig csak tervben létezett, végül 1906-ra készült el Szent István első budapesti szobra
2021. május 25. 10:00
Szent István szobra 115 éve áll a budai Várban, a Halászbástya mellett. Bár Magyarországon mindig nagy tisztelet övezte államalapító királyunkat, Stróbl Alajos nagyszerű alkotása elég hosszú idő alatt készült el, a kezdeményezés után közel 40 évvel, 1906-ban avatták csak fel István király első budapesti szobrát a Mátyás-templom szomszédságában.
Földcsuszamlás Budán: falak repedtek, villák süllyedtek a Várhegy oldalában
2021. január 21. 9:00
Megmozdult a föld Budán 85 évvel ezelőtt, 1936 januárjában. Nem földrengés volt, hanem földcsuszamlás: a Várhegy nyugati oldala csúszott meg. Utak süllyedtek, házak repedtek meg, sokaknak kellett elhagyniuk otthonukat. A hegyoldal mozgása hónapokon át tartott, még őszre sem sikerült megállítani. A természeti katasztrófa miatt több házat el kellett bontani.
Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a Várban – Mutatjuk a látványterveket
2020. augusztus 18. 9:00
József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják. Az épületegyüttes rendezvényeknek is otthont ad majd, eredeti formában újjászülető részeit pedig a jövőben a nagyközönség is látogathatja. A terveket idén véglegesítik, a munka ezt követően indulhat el – tudtuk meg a Várkapitányságtól.
Lebontották az Országos Villamos Teherelosztó épületének nagy részét a Várban
2020. augusztus 14. 9:00
A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájának szomszédságában álló, vitatott külsejű ipari épület bontása olyannyira előrehaladt az utóbbi hetekben, hogy mára csak a torony, a vasszerkezet egy része és egy tűzfal maradt meg. Az egykori Országos Villamos Teherelosztó régóta funkció nélküli, leromlott állapotú épületének helyére a vári környezethez jobban illeszkedő ház épül.
Velencei csodaszer kupakja és középkori lépcső is előkerült a budai Vár legújabb szabadtéri, kulturális közösségi területén
2020. augusztus 7. 11:00
A T9 – Az első bástya című régészeti tárlat mellett kulturális közösségi térként született újjá a Táncsics utca 9. szabadtéri helyszíne, míg az egykori József kaszárnya és börtön épülete folyamatosan tárja elénk a történelem különböző korszakainak rétegeit. A mostani régészeti feltárás során szó szerint a ház padlója alól bukkantak elő a korábban itt álló középkori és török kori épület maradványai.
„Senki sem készített fel minket a lélegzetelállító élményre” – A budai Várban újjászületett Lovardában jártunk
2020. július 17. 9:00
Kívülről már számtalanszor megcsodáltuk a Nemzeti Hauszmann Program keretében nemrég elkészült Lovardát a budai Várban, de belül még nem jártunk, csak fotókon láttuk a gyönyörű belső tereket. Így kapva kaptunk a lehetőségen, amikor kiderült: vezetett séta keretében immár látogatható az épület. Hauszmann Alajos tervezte az 1901-re elkészült lovaglócsarnokot, így nem lepődtünk meg, amikor a jelentkezéskor, a Nemzeti Hauszmann Program honlapjáról megtudtuk, hogy sétánk a Hauszmann paripái elnevezést viseli.
Séta a történelemben – Hogyan lett Budán várból királyi palota?
2020. június 13. 11:00
A Budavári Palotát mindenki ismeri, de azt már talán kevesebben tudják, hogy Nagy Lajostól Luxemburgi Zsigmondon, Mátyáson és Mária Terézián át Ferenc Józsefig számtalan uralkodó palotájának fennmaradt részeit megtekinthetjük a falai között. Hogyan pusztult el a fényes középkori palota, és hogyan bukkantak rá elfeledett Atlantiszként a XX. században? Bemutatjuk!
Uralkodónak kijáró tisztelettel temették – A nemzet védőügyvédjének díszes gyászhintója sokáig egy falusi pajtában porosodott
2020. május 22. 9:00
Az 1920-as párizsi békekonferencia magyar delegációjának vezetőjét, a nemzet védőügyvédjének is nevezett Apponyi Albertet uralkodóknak kijáró díszes külsőségek között temették el 1933-ban. Különleges kialakítású, reprezentatív gyászhintója, amely ma a Fiumei úti temetőben látható, valóságos iparművészeti remekmű. Ezen szállították a politikus hamvait a parlamenti beszentelés után a Lánchídon át Budára, a Mátyás-templomba.
Várva várt felújítás: izgalmas sétaparkká varázsolják a budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt
2020. május 13. 9:00
A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
35 éve nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár a Budavári Palotában
2020. április 4. 12:00
A Budavári Királyi Palota a II. világháborúban súlyosan megsérült, helyreállítása évtizedeket vett igénybe, sőt az 1950-es évek átalakításai a korábbi háborús pusztítással voltak egyenértékűek. Sokáig vita volt arról, hogy mire használják a hatalmas épületet, felmerült a teljes elbontása, de állami, illetve pártcélokra való hasznosítása is, és ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden belső díszítést eltüntettek, lecsupaszítottak. Az Országos Széchényi Könyvtár csak néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben költözött be a palota krisztinavárosi szárnyába.
Kun Bélától Szűz Máriáig: Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrai
2019. december 15. 15:00
Az egyik legtöbbet alkotó szobrászként Varga Imre a pályafutása során Szűz Máriáról és Kun Béláról egyaránt készített szobrot, alkotásai városszerte sok helyen megtalálhatóak ma is. Bemutatjuk a napokban 96 évesen elhunyt Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrait.
Középpontban a középkor – A Vármúzeumban láthatóak a tavalyi ásatások legérdekesebb leletei
2019. november 14. 14:00
A Budapesti Történeti Múzeum új régészeti kiállítása, a „Középpontban a középkor” a 2018. évi régészeti ásatások legérdekesebb leleteiből nyújt válogatást.
Budapest ostroma megrázó képeken
2019. február 15. 12:44
Az OstROMképek című kiállítás a Várnegyed Galériában egyedülálló módon mutatja be a 1944–1945-ös budapesti ostromot. Korabeli festményeken, rajzokon, fotókon keresztül megrázó kép tárul elénk.
Ilyen a Miniszterelnökség új épülete a Várban
2018. december 27. 11:32
A karmelita kolostorba költözik 2019 elején a Miniszterelnökség.
Áll Budavár még
2017. december 7. 9:53
Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.
A magyar várakról szól a pünkösd a Ligetben
2017. május 31. 23:46
A magyarországi várak múltjáról és jelenéről szóló dokumentum- és animációs filmek, hagyományőrző programok, öltözék és fegyver bemutatók várják az érdeklődőket az országos hagyományőrző és Kulturális Várfesztiválon Pünkösdkor a Vajdahunyadvárban.
Pünkösdöt ünneplik a Várban
2017. május 31. 23:40
Pünkösd ünnepének hagyományőrző, búcsújáró szokásaival várják a családokat vasárnap és hétfőn a budai Várban.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.