A II. világháborús pusztítás után a Várban meglehetősen felemás módon történt a helyreállítás. A megmenthető, de ideológiailag nem megfelelő épületeket elbontották vagy megcsonkították, a királyi palotát teljesen kifordították önmagából, a foghíjtelkekre pedig modern épületeket emeltek.

A jezsuita kollégium épülete a XIX. század végén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet:  HU.BFL.XV.19.d.1.08.125)

Az egyik ilyen modern épület a jezsuita kollégium és iskola romjait, megmaradt szárnyát magába foglaló, és a még korábbi épületek maradványaira épülő, 1976. december 31-én átadott Hilton szálloda. Annak ellenére, hogy a Várat a háború után a szocializmus az épületek szintjén is megpróbálta „megtisztítani” a rendszeridegen gondolatoktól, mégis beengedték ide az ősellenség, az Egyesült Államok egyik kapitalista jelképét, a Hilton szállodát.

Ennek oka az ország sajátos gazdasági helyzetéből fakadt, ugyanis az 1970-es években a szocialista gazdaságpolitikát csak nyugati kölcsönökkel és nyugati valutával lehetett életben tartani. Ezért a rendszer mindent elkövetett, hogy Nyugaton egyre szalonképesebbé váljon, ami hozzájárult nemcsak a kölcsönök sikeres felvételéhez, hanem a turizmus fellendítéséhez is. Az egyik legjobb keményvaluta-forrás pedig a nyugati turista volt.

A jezsuita kollégium sérült épülete1954-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 170508)

A területen a török időkig a domonkos rend kolostora és temploma állt, amelyet a török kiűzése után egy barokk jezsuita kollégium- és iskolaépület váltott fel. A XVIII. század végétől világi, leginkább kormányzati célokra használták az épületet, hiszen a magyar jezsuitákat II. József feloszlatta. A háború után a leromlott épületet elkerítették, a kiégett, félig leomlott egykori jezsuita kollégium hasznosítására évtizedekig nem volt valódi elképzelés, bár felmerült, hogy általános iskola épüljön ide, de ezt elvetették, és gyakorlatilag 25 évig nem történt itt semmi.

Az 1960-as évek végén azonban jött a nagy ötlet, szállodát kell ide építeni, hiszen a kilátás elsőrangú, és a környezet is mesés.

A szálló nem sokkal az átadása után, 1979-ben (Fotó: Fortepan/ETH Zürich) 

A szállodaépítésben az amerikai Hilton Corporation volt partner. Egyfajta franchise megoldást alkalmaztak, azaz a magyar Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat építette fel a szállodát a Magyar Nemzeti Bank kölcsönéből, magyar tervezők tervei alapján, magyar anyagokból, de a Hilton előírásai szerint. (A szálló a mai napig a Danubius Zrt. tulajdona.) A magyar vállalat működtette a hotelt, az amerikai partner az amerikai vendégeket biztosította a szállásdíj bizonyos jutalékáért, azaz a Hiltont elsősorban az ide látogató amerikai turistákra alapozták. Az amerikaiakat csak a szállás után illette meg a jutalék, az egyéb szolgáltatások – a bárok, az éttermek forgalma – után viszont nem.

A terveket a Középülettervező Vállalatnál Pintér Béla és csapata készítette, az építkezést pedig régészeti feltárás előzte meg. Amit tudtak, az új épületben bemutattak az egykor itt álló épületekből, így például a szálló belső terei által közrefogva ma is látogatható a Dominikánus udvar.

A Dominikánus udvar 1977-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 195172)

Az épület az egykori jezsuita kollégiumnak csak a nyugati falát foglalja magába, a többi részét újonnan építették. Magyar anyagokból készült, benne rengeteg előregyártott panelelemből, ezek nem házgyári, hanem ide tervezett, előre legyártott egyedi elemek voltak. 1 milliárd 222 millió forintból készült el 1976-ra a 323 szobás szálló, amelyből 23 lakosztály volt. A szállóban egyszerre 647 turista szállhatott meg.

A Hilton modern épülete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

Milyen áron tölthettek itt az időt a pénzes turisták? Ugyan a Hilton luxusszállónak épült, de a többi Hiltonhoz képest meglehetősen olcsó volt. Míg a Várban az egyágyas szobáért 44 dollárt kértek, ugyanezért a párizsi Hiltonban 80,5 dollárt kellett fizetni, de a budapestinél drágább volt – ha nem is ennyivel – szinte minden nyugat-európai Hilton. A magyar pénztárcáknak ez igencsak borsos volt, hiszen átszámolva akkor egy éjszaka a legolcsóbb szobában 941 forint volt, azaz az akkori havi bruttó átlagkereset egyharmada. Úgy számoltak, hogy a beruházás 10 év alatt megtérül, és évi 8,6 millió dollárnyi keményvalutát hoz az államkasszának. 

A Hilton szolgáltatásairól a Világgazdaság című lap így írt 1976. december 30-án, azaz egy nappal az átadás elött:

„Éttermeiben, eszpresszóiban, bárjaiban egy időben 750 vendéget tudnak kiszolgálni, tehát nemcsak a hotel lakóit, hanem a Halászbástyát, a Mátyás templomot és környékét megtekintő turistákat is várják. Ezenkívül hét különterem, 600 főt befogadó úgynevezett bálterem van a Hiltonban, ahol rendezvényeket, kisebb kongresszusokat lehet szervezni. Emellett különböző pavilonok, női divatüzlet, virágüzlet, mosoda, garázs stb. áll a vendégek rendelkezésére.”

Az új szálloda a kor színvonalán épült, igaz, a tömegével megpróbált igazodni a környező épületekhez. A korabeli hivatalos sajtó ugyan azt írta róla, hogy „páratlan építészeti bravúrral sikerült belekomponálni a vári sziluettbe” (Budapest folyóirat, 1979. szeptember), de már az építésekor is többet vitatták a létjogosultságát.

A Budavári séták – Házak, terek egykor és most című kötetben ezt olvashatjuk róla: „A modern architektúra megidéz gótikus elemeket is, a tetőtérnél látható visszaugratás a támpilléreket idézi, és a nagy felület nyomasztó hatását jól oldják a hosszú, színes ablakok. Ma mégis egyike a legelutasítottabb budavári épületeknek: a környezetbe nem illő hatalmas tömbjével zavarja a Mátyás templom és a Halászbástya harmonikus látképét.”

A Hilton valóban megváltoztatta a Vár képét, illetve a budapesti látképet is, hiszen a modern épület a pesti Duna-partról is jól látható, és immár 45 éve része a városképnek.

Nyitókép: A Hilton szálló régi és új szárnya napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)