Hilton

189194_fortepan_211316_1979_eth_zurich.jpg Közel száznyolcvan épület kerülne helyi védelem alá a fővárosban egy tervezet szerint Elsősorban az 1945 és 1980 között épült, köztük budavári lakóházakat, két lakótelepet, két egykori pártházat és egy munkásszállót is helyi védelem alá helyezne a Fővárosi Önkormányzat egy új tervezet szerint. A Fővárosi Közgyűlés számára készült előterjesztés kilenc oldalon keresztül sorolja a megőrzendő épületek listáját, a közel 180 tételes listán van a budavári Hilton szálló, a Déli pályaudvar főépülete, valamint több kerületben, köztük a Belvárosban a háború után elbontott házak helyére tervezett modern épületek sora.
A budavári Hilton szállót 45 éve, szilveszter napján adták át A 45 évvel ezelőtt átadott Hilton szálló a város egykori legszebb barokk műemléke, a II. világháborúban megsérült jezsuita kollégium helyére épült. A régi épületnek csupán a Hess András tér felé eső nyugati fala maradt meg. Vannak, akik szerint a modern épületet sikerült belekomponálni a vári környezetbe, mások úgy vélik, hatalmas tömbjével zavarja a Mátyás-templom és a Halászbástya harmonikus látképét.
Új Hilton nyílik Budapesten A VI. kerületi Lázár utcában nyílik a Hilton harmadik budapesti szállodája.

További cikkeink