A közelmúltban megjelent Budavári séták könyvvel a kézben elindultunk felfedezni a Várnegyedet. Pontosabban: újra felfedezni azt, amiről eddig azt hittük, ismerjük.

Minden nagyvárosnak vannak olyan részei, amelyet a turisták szinte jobban ismernek, mint a helybeliek. Vajon a velencei gyerekek hányszor jártak a Szent Márk téren? És a berliniek az Alexanderplatz forgó toronyéttermében?

A királyi palota és környezete madártávlatból, az 1905-ben befejeződött építkezések után. 1. Sándor-palota, 2. Budavári Sikló, 3. A palota főbejárata, 4. A palota újonnan épített szárnya, 5. Oroszlános kapu, 6. Stöckl-lépcső, 7. A Főőrség épülete, 8. Hunyadi-udvar, 9. Lovarda, 10.Kisebb istállóépület, 10. A Királyi Istálló épületei a Lovarda utcától a Palota térig, 12. József főherceg palotája (Teleki-palota)​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Hasonlóan vannak ezzel a budapestiek is: a Citadella, a Hősök tere vagy éppen a Váci utca sokak számára alig ismert helyszín. De talán a Vár nem ilyen mégsem: hisz itt eleven, hétköznapi élet van, óvoda és iskola a Mátyás-templom közelében, közintézmények, irodák is. Meg aztán az ágyúk a várfalon: ki ne mászkált volna körülöttük és rajtuk legalább egyszer gyerekkorában? Vagy a Tóth Árpád sétány: azon azért néhányszor végig kell sétálni tavaszi virágzást, nyári hűs árnyékot, őszi falevélhullást vagy ködös téli alkonyt megélni.

A királyi palota a Duna felől az 1905-ben befejeződött átépítés és bővítés után, az 1900-as évek elején​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Mostantól egy jó kísérőnk is lehet, ha a Várba mennénk: a Látóhatár Kiadó új könyve, a Budavári séták, melynek szerzői közt sok ismerős nevet találhatnak a pestbuda.hu olvasói. A kötet végén (a 120–121. oldalakon) térkép is van, számozott látnivalókkal: teszteltük hát a kiadványt mint útikönyvet.

Az eltűnt tér nyomában

Sétánkat a könyv útmutatása szerint a Várnegyed déli részében érdemes kezdenünk. A Várkert Bazár felől közelítjük meg a palotát. Ha az archív képre pillantunk, majd a jelenlegi látványt vesszük szemügyre, nagyon hasonló a kettő: Ybl Miklós nagyszabású alkotása időtálló mű. Sajnos a felújítása után három évvel már látszanak az újabb amortizáció jelei is.

Mária Terézia palotája 1749–1769-ben épült, de a királynő nem kívánta rezidenciaként használni, az épületbe a nagyszombati egyetemet költöztette be. Ekkor épült a Duna felőli kupola helyére a négyszögletes csillagvizsgáló torony​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

A palotaépületet elérve a Savoyai-szobor mellett haladunk el. Sose gondoltuk volna, hogy ezt a barokkos lobogással megformált férfit (ahogy olvassuk) XIV. Lajos hadügyminisztere a katonai pályára alkalmatlannak találta… A Hunyadi-udvarba érve körbepillantunk. A látvány ismerős, de mégis változásban van, hisz amilyennek mi megismertük, az már egy lecsupaszított, díszeitől megfosztott palota.

Érdemes letelepedni és elolvasni a könyv izgalmas beszámolóját a történelemről. Igazi időutazás ez, díszes reneszánsz udvarral, vonakodó Habsburg uralkodókkal, majd építkező Habsburg nádorokkal. Szomorú látni a képeken a II. világháború pusztításait – itt, ahol állunk, vajon hány ember veszthette életét?

A kiegyezés után kormányzati negyed lett a Vár, a Honvédelmi Minisztérium Szent György téri palotája 1881-ben készült el Kallina Mór tervei szerint. Az épülettől jobbra az 1852-ben felállított, a millennium idején elbontott Hentzi-emlékmű, mögötte a Várszínház, a kép jobb szélén a Sándor-palota (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

A Honvédelmi Minisztérium épületének maradványaiban egészen 1989-ig a Középülettervező Vállalat irodái voltak, de később ezeket is elbontották. Évtizedek óta eldöntetlen, mi legyen a helyén (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

De még inkább elszomorodhatunk, ha továbbsétálunk a Szent György téren. Most valóban nagy segítség a könyv sok archív képe, hisz így láthatjuk, hogy mit nem látunk… A Főőrségi épület és a Lovarda még csak most nő ki újra a földből, egyelőre csak a betonja világlik elő a ponyvák alól, a többi egykori épületből viszont semmi. Se Királyi Istálló, se főhercegi (korábban Teleki-) palota, se Honvédelmi Minisztérium, és a Honvéd Főparancsnokság is csak egy torzó.

A Budavári séták kötetből mindegyik történetét megismerhetjük, és azt is, miként bontották le őket a háború utáni évtizedekben: pedig zömében menthetők lettek volna! Itt van a legtöbb most zajló változás is: például az egykori Karmelita kolostor, majd Várszínház most új szerepre készül. És csak remélni lehet, hogy a ma már szintén nem látható, egykori Külügyminisztérium épülete is (már a Dísz téren) egyszer méltóbb utódot kap a jelenlegi bazársornál.

Szemben a Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épülete, rá merőlegesen az első épület a Külügyminisztérium palotája 1943-ban (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

A Külügyminisztérium (balra) és a Honvéd Főparancsnokság épülete (szemben) a háborús sérülések után, 1945-ben​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Miért fogad a Várhegy déli lejtőjén ennyi építkezés? A választ a könyvben keressük: úgy tűnik, a szálak messzire vezetnek. A Várnegyedet ugyanis legalább kétszer rombolták le szinte a felismerhetetlenségig. Kápolnáiból előbb többhajós templomok lettek, majd dzsámik, és újra templomok, végül pedig romok ismét, amelyekből némelyikük már nem épült fel újra.

A házak legtöbbje középkori alapokon nyugszik, de a régi budai polgárok otthonait az 1686-os ostrom során mind felemésztette a tűz vagy a lövedékek rombolása. Ma már csak egy-egy boltív és ülőfülke emlékeztet a hajdani gazdag városra. Súlyos károkat okozott újfent az 1849-es ostrom, de mégis e történelmi városrészre a legnagyobb csapást a II. világháború mérte. Az utolsó romok tulajdonképpen csak a Honvéd Főparancsnokság megmaradt torzójának helyreállításával tűntek el, de foghíjak még mindig maradtak.

És ami itt, a Várhegy déli részén újraépült a palotából és környékéből, e gazdag örökségéhez méltatlan formát kapott. Most újra az egész negyed múltjának és jelenének újrafogalmazása zajlik: ezért hát a sok daru és építőanyag. Vissza kell térnünk még ide többször a következő hónapokban.

Irány a Polgárváros!

A Dísz tér 1906-ban, héttérben az 1893-ban felállított Honvéd-emlékmű (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Továbbsétálunk a Dísz téren át a Szentháromság tér felé. Közben pillantást vetünk a Honvéd-emlékműre, sőt a könyv ismertetését olvasva egész közel is megyünk: talán soha nem néztük meg még alaposabban, mit is ábrázol ez a szobor, kiknek és hogyan állít emléket.

Tudták-e, hogy itt, a Honvéd-emlékmű helyén a középkorban templom, majd dzsámi állt? És hogy a szobor Budavár 1849-es visszavívásának állít emléket? És hogy még Kossuth Lajos aláírásának másolatát is megtalálhatjuk rajta? Felállításának gondolata már 1871-ben felmerült, ami azért nagyon furcsa, ha belegondolunk, hogy ekkor még bőven az a Ferenc József volt a király, aki nem messze ide szobrot állíttatott Hentzi tábornoknak, aki rommá lövette a szemközti pesti házsort, méghozzá ugyanebben a csatában… Mi több, amikor 1893-ban felállították itt a Honvéd-emlékművet, még állt a Hentzi-emlékmű is a szomszédos Szent György téren. Különös idők különös tanúi ezek, ha kicsit a történetükre pillantunk.

Továbbsétálva a Szentháromság térre eszünkbe juthat, hogy néhány évvel ezelőttig milyen méltatlan volt történelméhez ennek a térnek a megjelenése: parkoló autók, forraltboros-bódék, öles gazban álló lakókocsi látványa fogadott. Most valóban ragyog a tér, a Mátyás-templom is. A könyv archív képére pillantva elfoghat a kétség: nincs itt valami tévedés? Valóban ugyanaz a templom van az 1874-es képen?

A Mátyás-templom 1874-ben, a Schulek Frigyes-féle átépítés előtt​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Igen, valóban az: ez Schulek Frigyes zsenijét dicséri. Mint ahogy a Halászbástya megalkotása is, amely a könyv tanúsága szerint tele van szimbolikus utalásokkal. Története pedig tele szomorú fejezetekkel: a kötet talán legmegrázóbb képpárja a 74–75. oldalakon van. Az egyiken 1944-ben a német megszálló katonák nézik a Halászbástyáról a panorámát. Vajon hányan élték közülük túl a következő hónapokat? A másikon 1945, szovjet katonák ugyanott. A város pedig: romokban. Most pedig mi állunk itt – mi mindenről tudnának mesélni a kövek?

Német katonák szemlélik a budapesti panorámát a Halászbástyáról Magyarország 1944-es megszállása után (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Szovjet katonák a Halászbástyáról a lebombázott, szétlőtt Budapestet szemrevételezik 1945-ben (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

De sétáljunk tovább! Egy pillantás a megújuló volt budai városházára – nagy reményekkel tekinthetünk e nívós felújításra. Egy másik pillantás a Pénzügyminisztérium egykori (és leendő?) palotájára: nos, erre is alig ismerne rá az, aki még a háború előttről ismerte, torzó ez is.

A Pénzügyminisztérium 1904-re felépült Szentháromság téri épülete a Mátyás-templom neogótikus stílusához igazodott (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

A II. világháborúban az épület megsérült, leegyszerűsítve, felső szintjétől és díszeitől megfosztva állították helyre (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Egy kis kitérőt teszünk Hadik András szobra felé (a kötetben szemérmesen ismertetett városi legendát ki ne ismerné róla?), majd visszatérünk a Hiltonhoz. Eddig nem is figyeltük meg, hogyan illeszti magába e modern épület a barokk és középkori épületnyomokat – sajátos az összkép, de talán már megszoktuk. Elkanyarodunk a Táncsics Mihály utca felé. Tudták, hogy valamikor Beethoven is sétált ezen az utcán? És hogy a Táncsics börtöneként ismert ház milyen regényes múlttal bír? Hogy középkori királyi szálláshely, kolostor, lőporraktár, börtön, katonai parancsnokság, pénzügyminisztérium – és végül igazi abszurd befejezésként amerikai haditengerészek konditerme volt? Csak remélni tudjuk, hogy erre az épületre is fényesebb jövő vár.

A II. világháború után évtizedekig tartott, amíg a polgárvárost helyreállították​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

A Vár északi végében járunk: már alaposan elfáradtunk. Pedig a könyv rendületlenül vezet tovább, szinte minden házról és épületről felvillantva valami érdekességet. Íme az evangélikus templom: a háborús fotón látszik, hogy a torony aranykeresztje szinte lebeg a szénné égett ácsolat tetején. Aztán a Bécsi kapura nézünk: megtudjuk, hogy volt idő, amikor elbontották, hogy aztán korhű módon épüljön újjá.

A Bécsi kaput a millenniumi ünnepségek idején, 1896-ban elbontották, majd közkívánatra 1936-ban visszaépítették​ (Fotó: a Budavári séták című kötet képanyaga)

Aztán itt a csodálatos Levéltár, mellette pedig a nyugodt, méltóságot sugárzó Városháza (egykori Állami Nyomda!) és a Hadtörténeti Intézet, amely egy laktanyából lett közintézménnyé már az I. világháború után. És itt a Magdolna-torony: egy újabb jele a háborús pusztításnak és még inkább a háború utáni, múltromboló pusztításnak. Ha bírjuk még, könyvünk visszavezet az Úri utcán, a Tóth Árpád sétányon, hogy a Halászbástyánál vagy a Dísz téren elhagyva a Várat újra megérkezzünk a Dunához, a Clark Ádám térre.

A Budavári séták című kötet a Várnegyed legfontosabb épületeit, közterületeit, emlékhelyeit mutatja be

Egy séta alatt befogadhatatlan mindaz a tudás, amelyet e kötet magába tömörít. De talán nem is kell mindet megnézni egyszerre: hisz áll Buda még, és reméljük, sokáig állni is fog!