Amikor a századfordulón elhatározták, hogy a Pénzügyminisztériumnak az intézmény egyre bővülő feladataihoz és rangjához méltó új palotát emelnek, magától értetődő volt, hogy az épületnek a magyarországi pénzügyi igazgatás századfordulós sikertörténetét kell jelképeznie. A budai Várban felépült székház nem csupán impozáns külső megjelenésével szolgálta ezt a célt, de az elegáns belső terek is a hivatal tekintélyéhez méltó esztétikai minőséget képviseltek. 

A tervezőnek, Fellner Sándornak az volt a koncepciója, hogy a több utca – Szentháromság tér, Országház utca, Fortuna köz, Fortuna utca, Pázmány utca (ma Hess András tér) – által határolt pénzügyminisztériumi palota legelegánsabb termeinek – köztük a díszteremnek, a tanácstermeknek, a miniszteri fogadóteremnek – a Szentháromság térre kell nézniük, s ennek a homlokzatnak impozáns kiképzést kell kapnia.

A pénzügyminiszteri palota a Szentháromság tér felől. Nemcsak a homlokzat volt lenyűgöző, de a mögötte épült belső terek is (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei)

Ezt a Szentháromság térre néző egykori díszes homlokzatot ma csak képekről ismerjük. Nemcsak azért, mert a háború után, 1948–1962 között csökkentették az épület magasságát, hanem mert a palota középrészét, a tér felé kiszögellő rizalitját is elbontották. Ezek a drasztikus beavatkozások éppen azzal a tervezői céllal mentek szembe, amely az elegáns termeket kívánta megjelölni a homlokzaton is a Mátyás-templommal való összhang megteremtése érdekében, másrészt a bontások az épület belső kialakítását szintén megváltoztatták. Így cikkünkben most azt a változatot mutatjuk be, amilyennek a pénzügyminisztériumi palotát Fellner Sándor megálmodta.

A főhomlokzat Szentháromság tér felé kinyúló középrészét teljesen elbontották a háború után, csökkentve ezzel az első emeleti díszterem méretét is (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei)

A palota Szentháromság térre néző középrészének alsó szintje egy árkádos, három oldalról nyitott kocsiáthajtó volt (Fellner árkádos aláhajtónak nevezi), fölötte teljes szélességben elterült az első emeleti a díszterem. Ennek az épületrésznek, vagyis a homlokzati síkból kiemelkedő rizalitnak a két sarkát pedig a tető fölé nyúló, két különleges kivitelű torony ékesítette, tetejükön egy-egy úgynevezett rézvitézzel, ami a gótikus építészetből eredeztethető ábrázolási forma.

A Szentháromság tér felől a kép bal oldalán lévő kapukon lépett be a látogató a széles előcsarnokba, innen a jobb oldali ajtókon jutott a földszinti díszcsarnokba. A képen szemben az egyik portásfülke látható (Forrás: Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

Aki a kocsiáthajtó felől, az árkádok alatt, a főbejárat három kovácsoltvas kapujának egyikén – Farkas Gyula és társainak munkája – belépett az épületbe, egy széles előcsarnokba jutott, amelynek két oldalán egy-egy „portáspáholy” kapott helyet. Ebben a teremben, amely a szélfogó szerepét is betöltötte, háromszakaszos, bordás, gótikus keresztboltozatot alkalmazott Fellner.

Az előcsarnokból nyílik az átalakításokat átvészelő kevés termek egyike, a páratlan látványt nyújtó, reprezentatív díszcsarnok, amelyben a födémet tizenhat elegáns oszlop tartja. A főhajó hálóboltozatán és a két szélső hajó csillagboltozatán különleges hatást kelt a népművészetből kölcsönzött díszítőfestés, amely egyébként az előcsarnokban, a folyosókon, a lépcsőházakban is hangsúlyos ornamentális elemként jelenik meg. A tekintélyes méretű, 360 négyzetméteres csarnokhoz korábban egy nagy méretű ruhatár csatlakozott, amely a főlépcső alatt kapott helyet, két oldalon egy-egy mosdóval.

Jobbra az emeletre vezető díszlépcső, a bal oldali lépcsőn pedig a földszinti irodákhoz lehetett eljutni (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

A főbejárattal szemben egy öt méter széles, elegáns díszlépcső nyílik az emeletre, de aki a bejárati ajtóban megáll, azt láthatja, hogy balra és jobbra is található egy-egy igényes kivitelű lépcső, mindössze tizenöt lépcsőfokkal: ezek a földszinten elhelyezett irodákhoz vezettek.

A bejárat középtengelyében fekvő főlépcsőt úgy alakította ki Fellner, hogy azt a nagy ablakokkal kitűnően megvilágított, sokszögű pihenő (apszis) törje meg, amelyben pirogránit padok várták az itt megpihenni szándékozókat. Innen az 1200 négyzetméteres díszudvarra lehet kilátni, amelyet – az építész szavai szerint – „gyepesítve és fásítva vehettek birtokba a minisztérium munkatársai”. Az épület szobáinak megvilágítását szolgáló nyolc belső udvar közül ez volt a legnagyobb.

Szemben a Szentháromság téri szárny udvari homlokzata, a sokszögű lépcsőpihenővel (apszissal) a díszudvar felől (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei)

Innen a lépcsőfordulóból jobbra és balra is elágazott egy-egy tekintélyes lépcsőkar, amely felvitte a látogatókat az emeletre, a lépcsőkarok fölött, immár az első emelet magasságában ugyanolyan méretű, hatalmas ablakok világították be a teret, mint amilyenek a Szentháromság térre néző homlokzatra kerültek, csak ezek az ellentétes oldalra, a díszudvarra néztek.

A díszlépcső fordulója, jobbra a sokszögű pihenővel, Zilzer Antal üvegablakaival (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

Érdemes megemlíteni, hogy a főlépcsőház emeleti terének már az alapterülete is tekintélyt parancsolt: 8 méter széles és 36 méter hosszú volt. Itt a boltozott mennyezetet Fellner hét mezőre osztotta, ezek közül a legmagasabb 14 méteres volt. A csillag alakú boltozatok közül öt felülvilágító rózsákkal zárult, ezeket színes ólomüvegek díszítették. S ezt a teret nem csak az említett négy hatalmas ablak világította meg, hanem a lépcsőforduló összesen nyolc ablaka is, Fellner ugyanis, mint visszaemlékezéseiből tudjuk, nagy hangsúlyt fektetett a lépcsőház világosságára.

Készül a reprezentatív kiképzésű főlépcsőház: belsőépítészeti munkálatok 1903-ban Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.001)

A nyolc méter széles, harminchat méter hosszú lépcsőház. Balra a díszudvar, jobbra a boltívek mögött a díszterem előtere (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

Innen a lépcsőházból lehetett belépni abba a szintén impozáns méretű helyiségbe, amelyből a dísztermet, a mellette elhelyezett miniszteri várót, a miniszteri fogadót és egyéb pazar kivitelű termeket lehetett megközelíteni. Ezt az előteret a lépcsőház terétől az árkádsor beüvegezésével választotta le Fellner.
 
A pénzügyi palotának ez a reprezentációs célokat is szolgáló, Szentháromság téri szárnya két szint belmagasságú, 9,2 méteres volt, itt alakították ki a minisztérium legelegánsabb szobáit. Köztük a Szentháromság téri szárny középpontjában elhelyezett különleges kivitelű, hálóboltozatos dísztermet, amelynek terét aszimmetrikusan egy pillérsor osztotta ketté, egy szélesebb és egy keskenyebb hajóra. Utóbbi, a pillérsor és a Szentháromság térre néző díszes ablaksor (Ligeti Sándor munkái) közötti terület pontosan a kocsiáthajtó fölött helyezkedett el. Ebben a teremben is szembetűnő, hogy a boltozást Fellner díszítőelemként is alkalmazza.
A díszterem az építkezés idején (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.004)

A díszterem, jobbra az oszlopok mögött a Szentháromság téri homlokzat (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvétele az 1908-ban kiadott albumból)

„Sárga márványból és majolizált zöldesszürke talapzatból emelkedik ki a középső nagy fogadóterem és loggia falainak ívezete. Bordái a mennyezet boltozatáig emelkednek, amelyet gazdagon tagozott hálóval vonnak be” – adott maga Fellner részletes leírást arról, milyen megoldásokkal érte el a különleges hatást a hatalmas belmagasságú díszteremben. Az ablakokat pedig színes ólomüvegek és üvegfestések díszítették, melyek egyikén Lukács Lászlót, a palotát építtető pénzügyminisztert ábrázolták.

A díszterem részlete, amely a földszinti árkádos kocsiáthajtó fölé nyúlt, a jobb oldali ablaksor előtt erkély is volt a Szentháromság tér felé. A képen látható részt bontották el háború után (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

Mivel a telek formája olyan volt, hogy éppen a tér felé keskenyedett, Fellner úgy növelte meg a Szentháromság térre néző dísztermek számát, hogy négy téglalap alakú helyiséget is a térre merőlegesen helyezett el. A Pázmány utca, Szentháromság tér sarkán így került egymás mellé a díszteremmel közvetlenül kapcsolatos miniszteri váróterem és a mellette lévő, annál nagyobb méretű miniszteri fogadóterem: mindkettőnek egy-egy nagy ablaka nyílt a Szentháromság térre, de hosszanti oldaluk a Pázmány utcával volt párhuzamos.

A díszteremhez a keleti oldalról közvetlenül ajtóval csatlakozó miniszteri váróterem falait négy méter magasságig tölgyfa burkolat borította. Ebbe a burkolatba illesztették a Magyar Királyi Kamara (a Pénzügyminisztérium elődje) elnökeinek – a korábbi minisztériumi épületből áthozott, több mint harminc darabból álló – portrésorozatát. A falakat szürke bársonnyal vonták be, és eleganciát sugárzott a gipszből készült gerendás mennyezet is.

A miniszteri váróterem, a falakon a Magyar Királyi Kamara elnökeinek portréival (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvétele az 1908-ban megjelent albumból)

A miniszteri váróteremből a miniszteri fogadóterembe léphetett be a vendég. Ez a terem közvetlenül a Szentháromság tér, Pázmány utca (ma Hess András tér) sarkán helyezkedett el, így ez a helyiség volt legközelebb a Mátyás-templomhoz, amelyre innen két irányból, a déli és a keleti ablakokon keresztül is rá lehetett látni. Volt ablaka tehát a Szentháromság térre is, de díszes ablaksora a keleti oldalra, a Pázmány utcára (ma Hess András tér) nézett. Az utca túloldalán e díszteremmel szemben az egykori jezsuita kollégium, a Pénzügyminisztérium korábbi épülete állt, amelynek helyére (az utcai homlokzat megtartásával) a XX. század második felében a Hilton szálló épült.

A Szentháromság tér felé eső déli oldalon, az első emeleten kaptak helyet az elegáns fogadó- és tanácskozótermek, valamint a díszterem  (Forrás: Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyministerium palotája, 1908)

Fellner a Pázmány utcai oldalon a külső homlokzati díszítéssel is jelezte, hogy itt egy fontos reprezentációs terem található, az ablaksor középső tengelyében egy elegáns erkélyt is elhelyezett, amelyre kilépve a miniszter és vendégei a Mátyás-templomot teljes pompájában láthatták. Ebben a teremben Fellner bordákkal tagolt mennyezetet tervezett tölcséres alátámasztással.

A falakat itt két és fél méter magasságig tölgy- és kőrisfa burkolat díszítette. Fellner a teremben egy nagy méretű kandallót is elhelyezett, amely fölött a király tekintélyes méretű domborműves arcképe volt látható, Gönczy Lajos márványból készült alkotása. A terem a funkciójához méltó díszes bútorzatot kapott. Volt személyzeti bejárója és saját mosdója is.

A miniszteri fogadóterem (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvételén az 1908-ban megjelent albumból)

Ehhez a fogadóteremhez csatlakozott a Pázmány utcai fronton egy másik, kisebb méretű (és már kisebb belmagasságú) fogadóterem, gazdag díszítésű lodzsája jelezte az utcán sétálók számára, hogy e szobának is előkelő funkciója van.

E teremből nyílt a már ugyancsak egy emelet belmagasságú miniszteri dolgozószoba, amely szintén a Pázmány utcára nézett (ma Hess András tér). Az átellenes oldalon, a díszudvar felől egy közös használatú folyosón érhette el a miniszter a lépcsőt és a felvonót is. A miniszteri blokkot szolgálta még egy öltöző, egy abból nyíló mosdó, valamint egy személyzeti szoba is.

A kisebbik miniszteri fogadóterem (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvételén az 1908-ban megjelent albumból)

A Pázmány utcai (ma Hess András téri) homlokzat, balra az első emeleten a három nagy ablak a miniszteri fogadóteremé volt, mellette a díszes lodzsa és egy háromosztatú ablak a kisebb fogadteremé, attól jobbra, a kapu fölötti háromszárnyú ablak a miniszteri dolgozószobáé (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei)

Az I. emeleti díszes lodzsa és a mellette lévő háromszárnyú ablak mögött a kisebbik miniszteri fogadóterem volt, amely a Pázmány utcára nézett (ma Hess András tér), alatta a földszint és az alagsor ablakai (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei)

A díszterem másik oldalára, a Szentháromság tér, Országház utca sarkára, amely az államtitkári szárny volt, Fellner ugyanolyan méretű helyiségeket tervezett, mint az átellenes oldalon a miniszteri szárny termei, vagyis szimmetrikus volt az alaprajzi elrendezés. Itt is volt két olyan szoba, amelynek ablaka nyílt a Szentháromság téri homlokzaton is, ám a hosszabbik oldaluk az Országház utcával volt párhuzamos.

Közvetlenül a díszteremből nyílt egy kisebb méretű tanácsterem, abból pedig egy nagyobb díszterem, ez a tekintélyes méretű sarki szoba a nagy tanácsterem funkcióját töltötte be. Díszes ablaksora az Országház utcára nézett, míg a Szentháromság tér felé egy méretes ablakon keresztül volt kapcsolata.

Festéssel gazdagon díszített falának alsó részét tölgyfa burkolattal fedték. Fellner itt újra jelezte, hogy a boltozatok változatosságát illetően nem ismer határokat: hármas dongaboltozatot alkalmazott. Ehhez a teremhez ajtóval csatlakozott az államtitkári fogadóterem, ahhoz pedig az államtitkár dolgozószobája, utóbbi kettő immár csak egy szint belmagassággal.

A Pénzügyminisztérium tanácsterme, a szemközti ablak a Szentháromság térre, a jobb oldali ablaksor az Országház utcára nézett (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvételén az 1908-ban megjelent albumból)

A pénzügyi palota többi részét a különböző ügyosztályok és hivatali szobák foglalták el. Az építész a helyiségek elosztásakor – ahogy ő maga fogalmazott – a gyakorlati élet szavára hallgatott, és mindazokat a hivatalokat, amelyeket a közönség sűrűn keres fel, az alsóbb emeleteken helyezte el, lehetőleg a kapuk közelében, a telek oldalsó és hátsó részeibe pedig a „kisebbszerű beosztást igénylő” helyiségek kerültek.

Azt is tudhatjuk Fellner Sándor írásából, hogy olyan tervet kértek tőle, amelyben az irodák úgynevezett cellarendszer szerint helyezkednek el, azaz nem egymásba nyílnak, hanem egy fűtött, széles, világos folyosóra. E folyosók egy része egyúttal váróteremként is szolgált.

Az Országház utcai szárny első emeleti folyosója (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvételén az 1908-ban megjelent albumból)

A 7965 négyzetméteres telken épült, négy utcára nyíló, 42 termet és 269 hivatali szobát magába foglaló palota háromemeletes volt, kivéve a Szentháromság téri frontot, ahol egy negyedik emeletet is kialakítottak. Itt kapott helyet a 400 négyzetméteres könyvtár és olvasóterem.

Említésre méltó még, hogy az épület alatt csak kisebb területen volt pince, ahol a kazánházat és a tüzelőtárolót helyezték el, ám e szint fölött még egy alagsor is húzódott, amely a Szentháromság tér felőli oldalon az utcaszinttel volt egy magasságban. Az alagsor fölött a földszint, majd a három emelet következett.

Annak érdekében, hogy minden szoba kellően világos legyen, Fellner nyolc belső udvart tervezett. Az épületben a díszlépcsőn kívül négy főlépcső és két melléklépcső volt, emellett 4 lift segítette a szintek közötti közlekedést, amelyek közül egyik teherszállításra is alkalmas volt. Az épület nyolc kapuja is azt a célt szolgálta, hogy a közönség könnyebben megközelíthesse a hivatali helyiségeket.

A Pázmány utcai (ma Hess András téri) szárny lépcsőháza (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Divald Károly felvétele az 1908-ban kiadott albumból)

A Pázmány utcai (ma Hess András téri) szárny bejárati csarnoka (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

Összesen nyolc kapun lehetett belépni a pénzügyminisztériumi palota épületébe (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, az 1908-ban kiadott Fellner-album képei, Divald Károly felvétele)

Az első kapavágás 120 évvel ezelőtt, 1901. október 10-én történt, és három év alatt, 1904 végére lett kész a palota. Alapkövét a Szentháromság tér, Pázmány utca sarkán helyezték el, a befejezési okmányokat a rizalitot díszítő rézszobrok egyikébe tették. Utóbbit már hiába keresnénk a helyszínen: mindaz, amit a tervezők, építők, díszműkovácsok, kőfaragók, asztalosok, burkolók, szobrászok, díszítőfestők és egyéb szakemberek megalkottak, csak negyven évig maradt fenn.

A II. világháború végén sérüléseket szenvedett épületet, mint már említettük, megfosztották két felső szintjétől, elbontották főhomlokzatának középrészét, a két különleges toronnyal díszített dekoratív kialakítású rizalitot. Az 1948–1962 között, Rados Jenő tervei alapján zajlott átépítések során a belső tereket is csonkították, többek között az első emeleti reprezentatív termek díszítését is elbontották.

Egy 1985-ben megjelent tanulmányban, amely azt volt hivatva igazolni, miért volt szükség az épület leegyszerűsítésére, sőt a homlokzat „lecsendesítésére”, ezt a mondatot olvashatjuk Fellner Sándor épületéről: „A palota a századforduló reprezentatív eklektikus neogótikájának kihívóan bravúros alkotása volt.”

Az 1945-ben megsérült főhomlokzat (Fotó: Fortepan/Military Museum of Southern New England)

Az átépítés után csak néhány olyan tere maradt a palotának, amely megőrizte eredeti kialakítását. Ilyen volt a földszinti előcsarnok, a földszinti díszcsarnok, a díszlépcső és az első emeleti díszterem előtere. Minden más elpusztult, illetve a reprezentatív szobákat a felismerhetetlenségig átalakították. Két helyiségben is födémmel osztották ketté az eredetileg két emelet magasságú teret, a díszítéséket elbontották. 

Mindemellett a Pénzügyminisztérium sem költözhetett vissza a számára épült palotába, helyette a Magyar Általános Hitelbank egykori József nádor téri székházában rendezkedhetett be. A pénzügyi igazgatás számára készült palotában hosszú évekig a Műegyetem kollégiuma működött, majd hátsó frontját a Magyar Nemzeti Levéltár kapta meg irattárolásra, a Szentháromság téri oldalt pedig kulturális és turisztikai szervezetek, köztük a Magyarság Háza használta. Az intézmények azt követően költöztek ki az épületből, amikor eldőlt, hogy rekonstruálják a palotát.

A leegyszerűsített homlokzattal, megcsonkítva helyreállított épület (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum)

A rekonstrukciós tervezés során valóságos nyomozást kellett folytatni annak felkutatásához, milyenek voltak az eredeti terek. Archív fotók, tervrajzok, fellelt töredékek alapján folyt az aprólékos munka, de a legtöbbet az a díszalbum segített, amelyet maga Fellner Sándor írt a palota építéséről 1908-ban, az ugyanis jó minőségű fekete-fehér képeket és tervrajzokat is tartalmazott.

A levéltárakban megtalált különböző Fellner-féle pallértervek (alaprajzok, metszetek, homlokzatok) a méretek meghatározását segítették. Emellett olyan töredékek, gipszelemek, falburkolatok is előkerültek az épület tisztítóbontásai során, amelyek nagyban hozzájárultak a belső díszítések újratervezéséhez.

A Szentháromság téri szárnyban lévő első emeleti dísztermek. Lila és sötétkék szín jelzi azokat a helyiségeket, amelyeket a Fellner-féle terveknek megfelelően állítanak helyre (Forrás: PM- Tér6)

Az első emeleten hét termet fognak belsőépítészetileg is helyreállítani, a dísztermen kívül azt a négy termet, amelynek ablaka nyílt a Szentháromság térre is (az ábrán lila színnel), valamint a Hess András tér felőli oldalon az egykori miniszteri fogadótermet és a miniszteri dolgozószobát (az ábrán sötétkék színnel). Emellett valamennyi homlokzatot és a tetőzetet is a Fellner-féle terveknek megfelelően állítják helyre. A tervezést itt is nehezítette, hogy nagyon kevés eredeti díszítőelem maradt meg.

A dísztermek helyreállításán túl az épületegyüttes többi részén a kor igényeinek megfelelő, a XXI. századi feladatok ellátásához igazodó, de a fellneri örökséget tiszteletben tartó épületbelsőt alakítanak ki. A Pénzügyminisztérium régi-új palotájának átadása 2023-ban várható.

Nyitókép: Az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egyik folyosója az Országház utcai oldalon ​(Forrás: Fellner Sándor: A Magyar Királyi Pénzügyministerium palotája, 1908)