Szentháromság tér
Az utolsó simítások – Kívülről már elkészült a Pénzügyminisztérium régi-új székháza
2024. október 30. 9:00
A Szentháromság tér régóta munkagépek zajától volt hangos, hiszen a Pénzügyminisztérium székházának helyreállításán már öt éve dolgoztak. Mostanra a külső munkálatok nagyrészt befejeződtek, mi pedig kíváncsiak voltunk az eredményre. Nem túlzás azt állítani, hogy a tér egészen megváltozott, az újjávarázsolt neogótikus épület szó szerint is új színt hozott az összképbe.
Világvárosi arculat a Várban – A Szentháromság tér átalakulása a Pénzügyminisztérium építésekor
2024. június 24. 11:00
A Szentháromság tér nagy munkák helyszíne volt az utóbbi években, melyek gyümölcse lassacskán beérik: hamarosan elkészül a Pénzügyminisztérium helyreállított székháza. A XX. század legelején emelt hatalmas épület teljesen átformálta a környék arculatát, mely addig meglehetősen vegyes képet mutatott. Az alábbiakban a tér régi állapotát idézzük fel, ahol maga a Pénzügyminisztérium is megalakult több mint százötven évvel ezelőtt.
Különös temetés a Mátyás-templomban – Hogy került III. Béla sírja Budára 125 évvel ezelőtt?
2023. október 28. 12:30
Különös esemény történt 125 évvel ezelőtt Budapesten: a Mátyás-templomban uralkodónak kijáró pompával újratemették III. Béla királyt és feleségét. A szertartás olyan meghatóra sikerült, hogy az akkor már hétszáz éve halott uralkodó érdemeit hallgatva sokan zokogásban törtek ki. De hogyan került az Árpád-házi király sírja abba a templomba, amely még nem is állt a halálakor, hiszen Buda városát s benne a legismertebb magyarországi templomot az ide temetett király unokája, IV. Béla alapította.
Az 1848-as minisztériumok Pest-Budán – Ma is állnak a Batthyány-kormány 175 éve használt épületei
2023. április 11. 13:00
Az 1848. április 11-én szentesített törvényekkel kezdte meg hivatalos működését a Batthyány Lajos vezette első, független magyar kormány, amelynek tagja lett többek között Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József is. Ma is tudjuk, hol voltak a minisztériumaik: a 175 évvel ezelőtt kormányzati célra kijelölt épületek többsége jelenleg is áll Pesten és Budán.
Kilencven éve kísérték utolsó útjára gróf Apponyi Albertet
2023. február 15. 11:30
Apponyi Albertet halála után egy egész nemzet gyászolta, ravatalát az ország legfontosabb középületében állították fel, ahol hosszú sorokban két napon át közel félmillióan hajtottak fejet. Sírhelyét az akkor koronázó főtemplomként emlegetett Mátyás-templomban jelölték ki, a koporsóját a Kossuth térről a Szentháromság térig díszhintón szállították 1933. február 14-én, a temetési menet útvonala mentén tömegek álltak, hogy kifejezzék tiszteletüket az előtt a hazafi előtt, aki a leghitelesebben képviselte a világ és a magyarság szemében a nemzet ügyét.
Csodálatos palotával ajándékozta meg Fellner Sándor Budapestet
2023. január 16. 16:00
Amikor a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri új palotáját 1905. január 16-án ünnepélyes keretek között átadták, Lukács László pénzügyminiszter a jeles eseményt pályafutása egyik fénypontjának nevezte. Fellner Sándor építész az ünnepségen nemcsak az új épület kulcsait nyújtotta át a miniszternek, hanem egy meglepetéssel is készült: ekkor leplezték le a Szentháromság térre néző díszterem festett üvegablakát, rajta Lukács Lászlót portréjával. Cikkünkben nemcsak a fényes átadási ünnepségről számolunk be, de bemutatjuk az elpusztult dísztermi üvegablak mára elkészült rekonstrukciós tervét is.
115 évvel ezelőtt lett kész teljesen a Pénzügyminisztérium palotája
2022. október 7. 9:00
Kevésbé ismert, hogy 1907. október 7-én fejeződtek be teljesen a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának építési munkálatai. Az építkezés érdemi munkáira 1901 októbere és 1904 decembere között került sor, ám az utómunkálatok azonban 1907 októberéig folytatódtak. S több sarkalatos dátum is kapcsolódik magához az építkezéshez.
Az MNB ingatlankezelőjéhez került a lebontott Burg Hotel telke
2022. augusztus 5. 17:30
A Szentháromság téri egykori Diplomataházat 2022 elején bontották le, a helyén egy új konferencia-központ fog épülni, amelynek a látványterveit már korábban bemutatták. A telek a közelmúltban az MNB ingatlankezelőjéhez került.
Lebontották a Várban az egykori diplomataházat
2022. február 3. 9:00
A budavári Szentháromság téren a héten befejezték az egykori diplomataház, a későbbi Burg Hotel bontását, melyből már csak törmelékhalmok maradtak. A Jánossy György és Laczkovics László által tervezett, 1981-re elkészült épület helyén a tervek szerint egy olyan ház épül majd, amely az eredetileg itt állt, második világháború után lebontott épületek külsejét idézi majd, illeszkedve az utcaképbe.
A történelmi környezethez illő épület kerül a budavári Szentháromság térre – állítja a tervező
2022. január 10. 16:30
A történelmi múlt iránti tiszteletet figyelembe vevő, a Várnegyed arculatához és az UNESCO világörökségi környezetéhez szorosan illeszkedő ház lesz a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány Szentháromság téri új konferencia-központja – mondta el lapunknak az épületet tervező Reisz Ádám, a Rapa Architects vezetője. Azt is kifejtette, hogy a homlokzat visszaépítésnél a kiindulási alap a háború előtti állapot volt, hiszen erről a korról áll rendelkezésre olyan vizuális információmennyiség, amire alapozhattak.
A másik budavári szálloda – Az egykori Burg Hotel és ami előtte volt
2021. december 9. 14:00
A budai Vár legjelentősebb szállodája kétségtelenül a Hilton. Ezt nemcsak a világhírű márkanév, hanem az épület mérete és panorámás fekvése is magyarázza. Alig száz méterre tőle viszont két évtizedig tartotta a versenyt a nagy vetélytárssal a kis Burg Hotel. Hozzá hasonlóan ez is egy modern épület, elődei a II. világháborúban pusztultak el. Ám most ismét változás előtt áll a terület: az épületre részleges bontási engedélyt adtak ki, a belső terekben már meg is indult a munka.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei
2021. december 3. 12:00
A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
A Magyar Építész Kamara védelem alá helyezné a budavári Szentháromság tér 7-8. szám alatti épületet
2021. november 5. 17:00
A budai Várban, a Mátyás-templommal szemben található egykori diplomata lakóház, a későbbi Burg Hotel az 1970-es években épült. A Magyar Építész Kamara javaslata szerint helyi védelem alá kellene helyezni az épületet, így őrizni meg azt az utókor számára.
Kezdődnek a látványos munkák a Pénzügyminisztérium épületén
2021. április 14. 19:30
Hamarosan megkezdődhet a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium homlokzatának és a tetőszerkezetének műemléki rekonstrukciója, a reprezentatív belső terek helyreállítása. A 2023-ra elkészülő épület azt az állapotot idézi majd fel, amilyennek a tervező Fellner Sándor megálmodta.
Új látványtervek: ilyen lesz a Pénzügyminisztérium épülete a Várban
2021. február 3. 14:00
Kiderült, hogyan néz majd aki az az irodatömb, amely az újjáépülő Szentháromság téri pénzügyminisztériumi palota Fortuna-udvarán áll majd. Korábban szintén állt itt egy irodaépület, ezt 2019-ben lebontották.
A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor
2021. január 30. 10:00
A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
A budai Vártól az Igazságügyi Palotáig – Számos fontos építkezés zajlik idén Budapesten
2021. január 4. 10:00
Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
Megvásárolja a budai Várban a volt Burg Hotel épületét a Magyar Nemzeti Bank alapítványa
2020. december 31. 10:00
Az I. kerületi Szentháromság téren álló egykori Burg Hotel állami tulajdonú épületét vásárolhatja meg a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány. A szálloda 2019-ben zárt be, az épület azóta üresen áll.
Hogyan lett kormányzati negyed a budai Várból?
2020. július 8. 11:00
Budavár ódon épületei zegzugos történelmet őriznek: számos házban működött egykori hivatal vagy minisztérium, például a most újjáépülő Fellner Sándor-féle Szentháromság téri palotában is. De hogyan került a kormányzati funkció a Várba? Előrebocsátjuk: a történet a XX. századnál sokkal régebben kezdődött.
A legrettegettebb járvány nyomai máig fellelhetők Budán és Pesten
2020. március 19. 15:00
A pestis ellen régen nem volt orvosság, védekezni nem, legfeljebb elmenekülni lehetett előle. És persze fohászkodni. Így amikor elvonult, a hálás lakosság hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel állított emléket égi segítőinek.
Pénteken kezdődik a Budavári Könyvünnep a Szentháromság téren
2019. szeptember 1. 9:30
A Várnegyedben, a Szentháromság tér és a Halászbástya közötti területen pénteken nyílik meg a Budavári Könyvünnep. A háromnapos rendezvényen a könyvkiadók új könyvekkel jelennek meg, reggeltől estig kulturális programok, író-olvasó találkozók várják a könyvbarátokat szeptember 6-8. között. A Budavári Könyvünnep idei díszvendége Kassa, Márai Sándor szülővárosa lesz.
Hamarosan régi fényében ragyoghat a Pénzügyminisztérium palotája
2019. január 13. 8:34
Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, hamarosan visszanyeri eredeti pompáját a Szentháromság tér 6. szám alatti épület, amelybe a felújítást követően visszaköltözhet egykori és leendő tulajdonosa, a Pénzügyminisztérium. Most, hogy ismerjük az épület jövőjét, ismerkedjünk meg a múltjával is!
Óvárosháza a budai Várban: egy példaértékű felújítás
2018. szeptember 21. 9:18
Bejártuk pincétől padlásig a budavári Szentháromság téren álló egykori városházát. A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány jóvoltából ez a hely mostantól az oktatást és a tudományos életet fogja szolgálni, illetve a város egyik legklasszabb vendéglője és kiállítóhelye lesz. Képes beszámoló következik a megújult Óvárosházáról.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.