Az utolsó simítások – Kívülről már elkészült a Pénzügyminisztérium régi-új székháza

A Dísz tér felől két turistacsoport közé ékelődve közelítettük meg Szentháromság teret, amely nagy meglepetéseket tartogatott. Az elmúlt években már hozzászoktunk a Pénzügyminisztériumot borító, jócskán elterpeszkedő állványerdőhöz, mely mostanra eltűnt, és így a tér visszanyerte eredeti méretét.

Annál is nagyobbnak tűnt, mert maga a Szentháromság-szobor szinte teljesen beleolvadt a szabaddá vált főhomlokzatba, nemcsak a közel azonos törtfehér színük, hanem a részletgazdagságuk miatt is. Bár előbbi barokk, utóbbi pedig neogótikus, sziluettjük hasonlóan vibráló, az épület két tornya közé teljesen harmonikusan illeszkednek a szobor tetejére állított alakok. Ráadásul a mázas cserepek színei jól reflektálnak Jézus keresztjének és a Szentélek galambjának aranyozására is. További színfoltot és újabb meglepetést jelentenek az épület elé ültetett fák, melyek egyelőre még egészen picik, de megnőve majd erősítik a zöld jelenlétét is a téren.

Idővel minden bizonnyal az újjáépített és csipkézett tornyokkal koronázott középrizalit fehérsége is megkopik, de úgy legalább jobban illeszkedik majd a főhomlokzat két szélének világosbarna árnyalatához. A kontraszt egyébként nem zavaró, sőt igazából még elő is készíti a Hess András téri és az Országház utcai oldalhomlokzatok látványát. Azok ugyanis nagyon hosszúak – körülbelül százötven méteresek, egészen a Fortuna közig nyúlnak – a hatalmas méretet pedig Fellner Sándor ügyesen tagolta, hogy ne legyen zavaró a Vár jóval kisebb léptékű házai között.

Nemcsak kiszögelléseket és besüllyesztéseket, tornyokat és erkélyeket alkalmazott bőséggel, hanem még a homlokzat alapszínét is váltogatta: a világosbarna és a törtfehér vakolaton kívül látni sárgás téglaburkolatot is. A felújítás során most ezt is visszaállították az olyan érdekes részletekkel együtt, mint például a figurális vízköpők, amiből vannak bikafej és sárkányalakúak is. Előbbi egyébként a népvándorláskori nagyszentmiklósi kincsről származik, Fellner ilyen rejtett utalásokkal kapcsolódott be a századforduló magyaros építészeti hullámába. A turistáknak azonban a főhomlokzati tornyok tetejére állított rézvitézek tetszenek a legjobban. Nekik kevesebbet, nekünk magyaroknak viszont annál többet mondanak az angyalok által tartott nagy országcímerek, melyek ismét láthatók a középrizalit két szélén.

Az épület másik reprezentatív része a Hess András téri sarok, amely a miniszteri tárgyalót és dolgozót foglalja magában. Kiemelt szerepüket a szépen visszaállított, szamárhátíves loggia is hangsúlyozza. A tárgyalóba amúgy a hatalmas ablakokon át be is látni, és belül néhány díszes, aranyozott csillár körvonala rajzolódik ki. Ezek nem világítottak, ellenben a földszinti irodákban már égtek a lámpák, bár azok közel sem voltak annyira művészi kialakításúak, inkább a minimál stílushoz álltak közel. Visszakerültek viszont olyan színes üvegablakok is, amelyeken nem látni át, de annál szebb geometrikus és növényi díszek borítják a felületüket.

A hatalmas épület körbejárása egyébként egy kisebb történelemórának is beillik, ha elolvassuk az összes feliratot és emléktáblát, melyek a középkortól a XX. század második feléig mesélnek a helyszín és az épület múltjáról. A homlokzat felújítása után ugyanis már ezeket is visszahelyezték, melyek többsége az itt működött egykori nyomdára vonatkozik, de azt is megtudhatjuk belőlük, hogy a szocializmus évtizedei alatt a műegyetemisták diákszállója kapott helyet az épületben.

Az öt évig tartó rekonstrukció eredményeként nemcsak eredeti külsejét, de funkcióját is visszakapta, ennek megfelelően pedig a Fortuna utcai tömb bejárata fölé visszakerült a Magyar Kir. Pénzügyminisztérium felirat. A gyönyörű kovácsoltvas kerítéssel védett főbejárat két oldalán pedig Ferenc József király, Lukács László pénzügyminiszter és Fellner Sándor építész nevei is olvashatók.

A nyitóképen: A Pénzügyminisztérium főhomlokzata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)