Már javában zajlottak az 1848-as forradalom és szabadságharc küzdelmei, amikor Székesfehérvár városában, az egykori királykoronázási és uralkodói nyughelyként funkcionáló Nagyboldogasszony-bazilika (Szűz Mária-bazilika) helyén ráakadtak négy sírhelyre. A XIX. századi történettudomány álláspontja szerint is III. Béla Árpád-házi király, az első felesége, Antiochiai (Châtillon) Anna, valamint fiuk, Béla herceg (a történettudomány nem tud ilyen nevű fiúról) és egy fiatal, áldott állapotú nő (a magzata csontjaival együtt találták meg) földi maradványai kerültek elő.
A királyi pár érintetlen sírjában uralkodóhoz méltó sírmellékletek is előkerültek. A feltárt ereklyék a Nemzeti Múzeumba kerültek, ahonnan 1862-ben átszállították a budavári koronázó főtemplomba (ma Mátyás-templom). Ferenc József király 1873-ban elrendelte a templom teljes körű restaurálását. A munkálatok 1883-ban jutottak abba a szakaszba, hogy érintsék a királyi család nyughelyét. Ekkor Török Aurél doktor, az Embertani Intézet igazgatója, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter támogatásával elkérte a csontvázakat tudományos vizsgálat céljából.
A csontvázak így kikerültek nyughelyükről, és a vizsgálat után másfél évtizedet töltöttek dobozokban, méltatlan körülmények között. A millennium évében vetődött fel, hogy III. Béla király és Anna királyné földi maradványait uralkodónak kijáró pompával újra eltemessék.
A gondolat elért Ferenc József királyhoz is, aki 1897. május 25-én utasította báró Bánffy Dezső miniszterelnököt: „Ama kegyelet által indíttatva, melylyel elődeim emléke iránt viseltetem, fölhívom önt, hogy a boldogemlékű III. Béla király és hitvestársa, antiokiai Anna királyné tetemeinek az itteni koronázási templomban célba vett nyugalomra helyezése, valamint ugyanott egy méltó síremlék fölállítása iránt haladéktalanul intézkedjék, megjegyezvén, hogy a síremlék költségeit magánpénztáramból viselendem.” Ferenc József 25 ezer forintot szánt az újratemetés költségeire.
Ekkor a műemlékek országos bizottsága és a templom építési bizottsága együtt vette kezébe az ügyek irányítását, hogy mielőbb megfeleljenek az uralkodó akaratának. A tervek elkészítésével Schulek Frigyest, a templom építészét bízták meg. Ez alapján a szobrászati munkákra Mikula Ferencet, a kőműves- és kőfaragómunkákra Kauser Istvánt, a rácsozat elkészítésére Lepter János lakatost, a koporsók legyártására a Heidelberger testvéreket, a festési igények teljesítésére Glaser Jánost kérték fel. Mindannyian koruk elismert és befutott művészei, mesterei voltak. Jóval kevesebb, mint egy évet kaptak a feladat elvégzésére, s e célkitűzésnek mind megfeleltek.
Munkájuk a következőképpen nézett ki. A templom Szentháromság-kápolnájában márványból román stílusú szarkofágot alakítottak ki, amelyen körbe-körbe levéldíszítés futott végig, a közönség felé irányuló oldalon III. Béla és felesége címereit, illetve az államot szimbolizáló kettős keresztes címert vésték fel. A szarkofág fedelének párkányára felírták az ott nyugvók nevét, uralkodói titulusaikat. A szarkofágra helyezték a királyi pár pólai kőből faragott sírszobrát. Ezeken azokkal a jelképekkel ábrázolták őket, amelyekkel eredetileg el lettek temetve. A sírszobrok pont olyan méretűek voltak, mint a csontvázak alapján III. Béla és Anna lehetett: 192 és 150 centiméteresek.
„A szarkofág fölött, mennyezetképpen, melyet a falba illeszkedő szarkofág két oldalán oszlopnyalábok is tartanak, a falmezőhöz csatlakozva kőből faragott tornyok, a mennyei várost ábrázolják, mely a szarkofágban nyugvó királyi személyek földi életéből a mennyek országába való átmenetet jelképezi. A falmező felső részén a 12 apostolnak felhőkön ülő domborművű alakja látható. Fölöttük Krisztus, a világbíró trónol” – olvashatjuk a Pesti Napló 1898. október 19-i számában.
Kétoldalt a szarkofágtól márványtáblákat illesztettek a falba, melyek Ferenc Józsefnek a síremlék felállítását elrendelő kéziratára utaltak, illetve egy családfán keresztül ábrázolták azt a vérvonalat, amely az Árpád-háztól Ferenc Józsefig vezetett.
Amikor Béla király és felesége maradványait áthozták a szertartás előkészületei során a koronázó főtemplomba, itt a harmadik sírlelet (III. Béla állítólagos fia, Béla – a kortársak így gondolták) csontjait csendben, kisebb és feltűnésmentes szertartás közben örök nyugalomra helyezték. A maradványokat dr. Nemes Antal, a templom plébánosa szentelte meg az országos bizottság tagjainak jelenlétében. E maradványokkal és az áldott állapotú nő ereklyéivel az ünnepélyes újratemetési szertartás részeként nem foglalkoztak.
A főtemplom Szentháromság-kápolnájában 1898 októberére elkészült a leendő nyughely, és kijelölték az újratemetés időpontját: az október 21., pénteki napot. Az esemény megszervezését a miniszterelnökség elnöki osztályáról irányították. A kormány felszólította a vármegyei törvényhatóságokat, hogy vegyenek részt a rendezvényen, és október 12-ig jelezzék, kik hány fővel érkeznek. A vármegyék és a rangosabb városok méltó delegációval meg is jelentek az eseményen. Az előkészületek folyamán a Sándor-palotával párhuzamosan Vaszary Kolos hercegprímás, esztergomi érsek határozta meg a szertartás egyházi részleteit.
A templomnak a gyászszertartáshoz való előkészítését, feldíszítését az Entreprise vállalat vállalta magára. Munkatársai október 17-én kezdtek hozzá, és egy-két nap alatt fekete drapériával vonták be a padokat, falakat és oszlopokat.
Október 19-én és 20-án, szerdai és csütörtöki napokon 10 és 16 óra között a nagyközönség megtekinthette a királyi házaspár ravatalra helyezett érckoporsóit. Ezekben a napokban és az újratemetésre kijelölt október 21-én, pénteki napon is többször esett az eső, hideg idő volt, de ez senkit nem zavart, tömegek járultak a felravatalozott koporsók elé. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete értelmében a budapesti középiskolák diákjai történelemtanáraik vezetésével vonultak be – az időjárás miatt ázottan és fázottan – a koronázó főtemplomba. Október 19-től 21-ig a fővárosi rendőrség komoly készültségben volt, nagy erőkkel jelent meg a budai Vár területén, hogy a közrendet és a közlekedési lehetőségeket fenntartsa. A miniszterelnökség „harmadfélezer” – kétezerötszáz – névre szóló meghívót küldött szét, de a ceremónia során sokan próbálkoztak azzal, hogy meghívó nélkül bejussanak a templomba. A bejáratnál strázsáló rendőrök azonban megállították őket.
Október 21-én, péntek délelőtt sorra megérkeztek a Bánffy-kormány tagjai, feleségeik társaságában, az országgyűlés tisztikara, a megyei törvényhatóságok elöljárói, az eredeti temetkezési hely, Székesfehérvár polgármestere, főispánja és főjegyzője, a főváros magisztrátusa, a latin és görög szertartású katolikus és a protestáns püspöki kar tagjai, főbírák és tábornokok, a budapesti egyetemi és műegyetemi tanácstagok. Más államok képviseletében megjelentek a Budapestre akkreditált főkonzulok, konzulok, ügyvivők. A napilapok hangsúlyozták, hogy az erdélyi román főpapok távol maradtak. De nem jött el az ünnepi eseményre Ferenc József sem, aki feleségét gyászolta, ugyanis Erzsébet királynét szeptember 10-én gyilkolták meg. A királyt gróf Apponyi Lajos királyi udvarnagy képviselte.
Mindenki Vaszary Kolos díszhintójának érkezésére várt, hogy a főpap bevonulásával a ceremónia kezdetét vegye.
A koporsókat a templom szentélyében ravatalozták fel, alabárdos koronaőrök és a budapesti Ferenc József Fiúnevelő Intézet egyenruhás, kardos diákjai álltak sorfalat a helyszínen. Tekintettel arra, hogy III. Béla telepítette le a cisztercita szerzetesrendet az országban, a ceremónián számos rendtag működött közre.
A szertartás Mozart Requiemjével kezdődött, majd a hercegprímás mondott beszédet. „Ha fölnyitnád a koporsót, megláthatnád, mivé lett III. Béla királyunk daliás alakja? Porrá lett! Fönmaradt még ereklyeként néhány csontdarab, melyeket szintén porrá őrlend az idő. Fönmaradt még az érckorona, mely a sírban fejét érintette, de hová lett lelke, melynek bölcsességével országa ügyeit rendezte? Fönmaradt az érckard, mely vért gyanánt holttestét födte, de hová lett lelke, melynek hősiességével hazáját megvédelmezte? Fönmaradt az ércjogar, mely királyi hatalmát jelképezte, de hová lett lelke, melynek igazságosságával alattvalóit érdemeik szerint jutalmazta vagy büntette? Fönmaradt az ércgyűrű, a kölcsönös vonzalom jelvénye, de hová lett lelke, melynek szeretetével családi életét oly boldoggá tette? Fönmaradt végre az érckereszt, vallásosságának hirdetője, de hová lett lelke, melynek imájával Isten áldását a nemzetre esdekelte? Talán megsemmisült? Nem semmisült meg! Mert meghalni annyit tesz, mint a legigazságosabb bíró elé állíttatni, hogy ő erényeink vagy vétkeink szerint megítéljen s örök jutalomban vagy büntetésben részesítsen!”
A hercegprímás beszéde alatt sokan zokogásba törtek ki. Vaszaryn is megindulás vett erőt, de tartotta magát. Papi asszisztenciával háromszor körbejárta a ravatalt és beszentelte a koporsókat. Négy-négy cisztercita atya vette vállaira a koporsókat és vitték be a főhajóból a Szentháromság-kápolnába, ahová az egyházi személyekkel csak a kormány tagjai és az országgyűlés elnöksége lépett be. Schulek Frigyes felügyelete mellett helyezték a koporsókat a szarkofágba. A szertartás a pécsi püspök által celebrált csendes misével ért véget, a meghívott vendégek és a tömeg is rendben eltávozott.
A Vasárnapi Ujság rajzolóművésze, Goró Lajos részt vett az ünnepélyes eseményen, és több rajzot készített a lap olvasói számára.
„A király és felesége halotti ékszereit köztudomás szerint a csontokkal együtt a koporsókba zárták s csak hű másolataikat hagyták meg a későbbi tudományos búvárlatoknál való esetleges használat végett. E másolatokat azon bíborvánkoson, amelyen a temetés alkalmával voltak elhelyezve, átadták megőrzés végett a Nemzeti Múzeumnak, ahol a régiségtárban helyezik el” – számolt be az eseményről a Vasárnapi Ujság 1898. október 30-án.
A szarkofágra a 35 mázsa súlyú fedlapokat néhány nappal az újratemetés után, október 26-án két emelőgép és 10 munkásember segítségével, de hivatalos személyek tanúkénti jelenlétében helyezték el a készítő, Mikula Ferenc szobrászművész irányításával.
Ferenc József király a kezdeményezésére és finanszírozásában megvalósított síremléket november 24-én kereste fel. Miután meghallgatta az illetékes személyek jelentéstételét, és néhány percet elidőzött az emlékhely előtt, úgy döntött, hogy „boldog emlékű III. Béla király és hitvese földi maradványainak végleges nyugalomra helyezése és a síremlék felállítása körül szerzett érdemeik elismeréseül: Forster Gyula miniszteri tanácsos és földhitelintézeti igazgatónak a Szent István-rend kiskeresztjét, Török Aurél dr. budapesti egyetemi tanárnak és Romy Béla dr. miniszterelnökségi osztálytanácsosnak pedig a harmadosztályú vaskoronarendet adományozta” – olvasható a hírlapi beszámolókban.
Nyitókép: III. Béla király és Anna királyné nyughelye napjainkban a Mátyás-templomban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció