175493_pestbuda_foto_szerzoi.png

Pestbuda

Cikkek

Február közepén indul a Flórián téri felüljárók felújítása A Flórián téri felüljárók felújítása február 14-én veszi kezdetét, a 2026 tavaszáig tartó munka pedig jelentős forgalomkorlátozással jár majd. A két felüljárón nem párhuzamosan dolgoznak majd, így egyet végig használhatnak majd az arra közlekedők.
Megkezdődött a Citadella növényzetének telepítése A Citadella helyreállítása a végéhez közeledik, amit az is jelez, hogy megkezdődött a növényzet telepítése. Az erőd belső udvarából egy hatezer négyzetméteres parkot alakítanak ki, ahová ötvenkilenc díszfát és díszcserjét ültetnek.
Elkészült a Hunyadi udvar látványterve A budai királyi palota rekonstrukciójának részeként nemcsak magukat az épületeket, de a környező tereket is helyreállítják. A megújuló Hunyadi udvar látványterveit a héten tette közzé a Nemzeti Hauszmann Program.
Korszerűsítették a kispesti Nyugdíjasházat Befejeződött a kispesti Nyugdíjasház korszerűsítése, melynek során leszigetelték a homlokzatot és a tetőt, valamint kicserélték az ablakokat is. A harminchárom lakásos épület felújításától közel harmincszázalékos energiamegtakarítást várnak.
Átépítenek nyolc peront az 56-os villamos vonalán A Hűvösvölgybe közlekedő 56-os villamos 2023 őszén megkezdett akadálymentesítése tovább folytatódik. A vonal mentén nyolc peron magasságát emelik meg, hogy az alacsony padlós járműveket a babakocsival, a nagyobb csomaggal közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozottak is kényelmesen igénybe vehessék.
Megújul a Mesepalota óvoda udvara Tavasszal megkezdődik a VIII. kerületi Mesepalota óvoda udvarának felújítása. A téglahomlokzatú, neogótikus épület udvarán kicserélik a közműveket, ezért a teljes burkolatot fel kell bontani. A helyreállítása után azonban korszerűbb és biztonságosabb környezetet hoznak létre.
Megújult a Hangdóm a Magyar Zene Házában Megújult a Magyar Zene Háza különleges moziterme, a Hangdóm, melyben félgömb alakú vászonra vetítik a filmeket. A legmodernebb eszközöket használják, melyekkel három dimenzióban lehet mozgatni a hangokat is.
Végleg bezárta kapuit a budai Körszálló A budai panoráma jellegzetes eleme a budai Körszálló, mely 1967 óta állt a vendégek rendelkezésére. A Szrogh György által tervezett henger alakú épület azonban a koronavírus-járvány óta már nem hotelként működött, a közelmúltban pedig végleg bezárta kapuit. A tervek szerint a jövőben luxuslakásokat alakítanak ki benne.
Elárverezik az egykori Központi Zálogházat Árverésen értékesítik a volt Központi Zálogház egykori, IX. kerületi székházát. A Lónyay utcai műemlék épület tulajdonosa a Magyarországi Református Egyház, amely 2018-ban kapta meg az államtól az ingatlant. A Károli Gáspár Református Egyetem jogász- és pszichológusképzését költöztették volna ide, ám most az eladás mellett döntöttek.
Nyolcvan éve szabadult fel a pesti gettó A Belső-Erzsébetváros nagy részét elfoglaló, palánkkal körülvett területre mintegy 70 ezer zsidó embert zsúfoltak össze 1944–1945 telén. A borzalmaknak 1945. január 17-éről 18-ra virradó éjszaka lett vége, ekkor szabadult fel a pesti gettó, melynek területén azóta több emlékmű is tiszteleg az áldozatok előtt.
Állványok között a Gellért-hegyi Szabadság-szobor Nemrég felállványozták a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását, amelyet a Citadella átépítési munkáihoz kapcsolódóan restaurálnak. Kijavítják a repedéseket, megtisztítják a kőelemeket, kicserélik a belső szerkezet kötéseit, átvizsgálják a több ezer rögzítőcsavart. A legfontosabb változás azonban, hogy az 1947-ben felavatott Szabadság-szobor talapzatára egy kőkereszt kerül, mégpedig oda, ahol egykor a szovjet katona szobra állt.
Megkezdődött az Ybl-lépcső újjáépítése a budai Várban Egykor díszes lépcső vezetett a Szent György térről a Palota útra, ám ezt a II. világháború után elbontották. A díszes lépcső a Nemzeti Hauszmann Program keretében most eredeti formájában épül újjá, első szakasza nemsokára el is készül.
Felújítják a Pöttyös utcai metróállomás környezetét A munkálatok során új gyalogosútvonalakat alakítanak ki, fákat, cserjéket ültetnek, és az egész terület új burkolatot kap. A felújítás várhatóan novemberre fejeződik be.
Elkezdődött a Honvéd Főparancsnokság Szent György téri épületrészének alapozása Az egykori Honvédelmi Minisztérium homlokzatát idéző, de annál kisebb épületrész a Honvéd Főparancsnokság újjáépülő palotáját zárja majd le a Szent György tér felől. Az eredeti, Kallina Mór tervezte, 1881-ben elkészült minisztériumi épület a II. világháborúban sérült meg, nagy részét utána elbontották, ám utolsó traktusa még 2002-ig állt.
Átdolgozzák a Pázmány-campus terveit, jövőre idulhat az építkezés Jövő tavasszal kezdődhetnek meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusához kapcsolódó munkálatok a VIII. kerületi Palotanegyedben. A Nemzeti Múzeum mögötti területen, ahol egykor a Magyar Rádió működött, a jelenlegi tervek alapján nyolc épületet bontanak le teljesen vagy részlegesen, hogy megépülhessenek az új egyetemi épületek. A Károlyi- és az Esterházy-palotát, valamint a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházának ikonikus homlokzatát megtartják és felújítják.
Hamarosan bontják a Magyar Rádió egykori józsefvárosi épületeit A VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen nyolc épület teljes vagy részleges bontására írtak ki közbeszerzési felhívást. A Bródy Sándor 5–7. számú épület utcai homlokzata és utcai traktusa megmarad. A területen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül fel, amelynek átadását 2027-re tervezik.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
Kilencvenöt éve van műjég a városligeti korcsolyapályán Ma 95 éve, 1926. november 20-án a Városligetben átadták a gépi hűtéssel működtetett korcsolyapályát. A műjégnek köszönhetően meghosszabbodott a szezon, lehetővé téve a korcsolyázást akkor is, amikor a hőmérséklet nem csökken nulla fok alá. A városligeti volt az ország első, Európa második mesterséges jégfelülete.
Felújítják a Mária téri emlékoszlop talapzatát Megújul az I. kerületi Mária téren álló Mária Immaculata emlékoszlop talapzata. Az alkotás felső részét a szoborral együtt tavaly már restaurálták.
Nemzeti emlékhely lesz a rákosmezei Királydomb, az egykori országgyűlések helyszíne Benyújtotta a kormány a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett található területet, a középkori országgyűlések és királyválasztások színhelyét a beépítés veszélye fenyegette.
Korcsolyapálya épül a Kapisztrán téren Budán, a várfalakon belül, az önkormányzat Kapisztrán téri épülete előtt korcsolyapályát alakítanak ki, megszűnik a parkolás.
Elbontják és újra felépítik a budapesti Libegőt A Zugligeti Libegőt teljesen lecserélik, az új felvonó a mostani helyén épül, ugyanolyan egyköteles, körforgalmú kötélpálya lesz, mint a jelenlegi. Változás, hogy kétszemélyes helyett négyszemélyes függőszékeket tesznek rá, összesen 80 darabot. A két állomásépületet is elbontják, s újat építenek helyettük. A kirándulók várhatóan 2022-ben vehetik birtokba a népszerű közlekedési eszközt.
Ybl összes: egy korszakos mester alkotásai Ybl Miklós. Egy név, akit azért elég sokan ismernek. Egy építész, akiről tudjuk, hogy azért alkotott egy pár fontos épületet. De ismerjük-e a valódi jelentőségét? Ezt ismerhetjük meg az Ybl összes című kötetből.