A békásmegyeri sváb családokat 80 évvel ezelőtt, 1946. február 28-án és március 5-én kényszerítették arra, hogy elhagyják az otthonaikat, s múltjukat, addigi életüket felszámolva, akaratuk ellenére felszálljanak a Németország felé induló vonatszerelvényekre, karhatalmi személyzet kíséretében.
Összesen 575 sváb családot, 2449 embert űztek el Békásmegyerről, amely Nagy-Budapest 1950-es létrehozását megelőzően önálló nagyközség volt. A település sváb népességének 92 százalékát kényszerítették otthona és hazája elhagyására, útnak indítva őket egy számukra addig idegen világba, Németország nyugati területére.
Az embertelen döntés 80. évfordulóján a helyi Óbor-kör Egyesület kezdeményezésére emlékművet állítottak a kitelepítettek tiszteletére. Óbuda Békásmegyer Önkormányzata anyagilag is támogatta az elképzelést, ennek köszönhetően 2026. március 1-jén felavatták a kitelepítési emlékművet a III. kerületben, a békásmegyeri temetővel szemközti területen, a Tamás utca 15. szám alatt.
A svábok 1750 körül érkeztek Békásmegyer környékére. Mint az obuda.hu megemlékező írásában olvasható: a település története szorosan összefonódott a délnémet földről jött sváb családok történetével. A svábok szorgalmukkal, szaktudásukkal és közösségi életükkel formálták Békásmegyer arcát. A XX. században azonban sorscsapások sújtották a magyarországi svábok életét is. „A második világháború vége a várt és vágyott béke helyett további tragédiákat hozott: a háborúban szintén sokat szenvedett német ajkú lakosok kollektív bűnösséggel lettek megbélyegezve, amelyet elűzetés és Németországba telepítés követett” – írja az obuda.hu.
A magyarországi svábok kitelepítésének történetét számtalan könyv, tanulmány feldolgozta, de a száműzetés, a szülőföld, az otthon kényszerű elhagyásának több generáción át feldolgozhatatlan drámáját csak azok tudják ténylegesen átérezni, akik maguk is áldozatai voltak hasonlóan szörnyű döntéseknek.
Az első szerelvény 1946. január 19-én indult Magyarországról, Budaörsről Németországba, de a békásmegyeriek is az elsők között kerültek sorra. Vagyonukat – miként a többi kitelepített német családét is – már 1945 decemberében zár alá vették, lakóhelyüket csak kivételesen indokolt esetben, rendőrhatósági engedéllyel hagyhatták el. S hamarosan megjelent a 70010/1946. (I. 15.) számú belügyminisztériumi rendelet, amely a kitelepítéssel kapcsolatos részletszabályokat tartalmazta.
Ötfős bizottság jelent meg a házaknál, hogy teljes részletességgel összeírja a család összes ingó és ingatlan vagyonát, beleértve az élelmiszer-, a takarmány- és a tüzelőkészleteket, a jószágállományt kor, faj és darabszám szerint, a gépeket, a szerszámokat, a lakás berendezését, bútorait, valamint a személyes tárgyakat, így a ruházatot is.
Ezeket az állam lefoglalta, mert a belügyminisztériumi rendelet előírásai szerint az elűzöttek ezeket nem vihették magukkal, csak a legszükségesebb háztartási felszerelésüket tarthatták meg (ruhát, ágyneműt, kéziszerszámokat), s egyenként sorolta fel jogszabály, hogy az összesen 20 kilogramm élelmiszer, amellyel a vonatra felszállhattak, konkrétan mennyi lisztet, zsírt, burgonyát tartalmazhatott.
A bevagonírozás előtti kötelező orvosi vizsgálat után pedig – a nagyhatalmak jóváhagyásával – el kellett hagyniuk a hazájukat, ahol őseik immár kétszáz éve éltek. Az idegen földön, Németország amerikaiak által megszállt, nyugati területén az USA hatóságai fogadták a szerelvényeket, így a Békásmegyerről kitelepítetteket is.
A bekasmegyer-ofalu.hu honlapon is arra emlékeztetnek, hogy a kitelepítettek már sok generáció óta éltek Békásmegyeren, legtöbbjük korábban még csak nem is járt Németországban, így az semmiféleképpen nem jelenthette a hazájukat. Ezért is tekinthető gyalázatos eseménynek a kitelepítésük.
A kitelepítési emlékmű felállításával az Óbor-kör Egyesület tagjai az odaveszett otthon és száműzött honfitársaik emlékét szerették volna megörökíteni.
Forrás: bekasmegyer-ofalu.hu, obuda.hu, Pestbuda.hu
Nyitókép: Március 1-én avatták fel a Békásmegyeri Kitelepítési Emlékművet (Fotó: Óbor-kör Egyesület)
