Budapesten az autóbusz-közlekedés az I. világháború után csak 1921-ben indult újra. Azonban ezek a buszok csak Pesten közlekedtek, Budára nem vezetett még járat. Az első autóbuszok csak 1924-ben merészkedtek át Budára, és ennek rendkívül prózai okai voltak. A hidak jelentette emelkedő olyan nagy volt, hogy azt az akkori járművek – összesen 16 darab szolgált kezdetben Budapesten – egyszerűen nem tudták legyőzni. A Lánchíd – ahogy a legtöbb közúti híd – pályája a közepe felé emelkedik, és ez az emelkedő minden hídon eltérő mértékű. Ma már ez természetesen nem okoz gondot, de egykor például a Margit hídon egy plusz lovat kellett a lóvasút kocsija elé befogni, hogy a híd közepéig felhúzza. A korai autóbuszok teljesítménye sem volt elég, hogy ezt az emelkedést legyőzzék.
Azonban 1924-re már voltak olyan autóbuszok, amelyek elég erősek voltak, hogy a Lánchídon át tudjanak menni, de persze akadtak még problémák. A legfontosabb kérdés az volt, hogy az autóbuszok egyáltalán elférnek-e egymás mellett? A Lánchíd ugyanis viszonylag keskeny volt, és azt sem tudta senki, hogy a szerkezet miképp viselkedik az autóbuszok alatt. Annak ellenére, hogy a híd valójában vadonatúj volt, hiszen 1915-re egy teljesen új acélszerkezet épült, de amikor tervezték, még nem közlekedtek autóbuszok Budapesten, tehát előbb próbákat kellett végrehajtani.
Az első próbákra 1924. augusztus 8-került sor két autóbusszal. Az Ujság című lap 1924. augusztus 8-án ezt írta:
„Autóbusz-főpróba a Lánchídon. A karcsú Lánchídon ma felbukkantak a robusztus autóbuszok. Dübörögve vonultak végig a hatalmas járművek, sírt és jajongott a keskeny híd, amint egyszerre a két sárga szárazföldi bárka áthaladt rajta. Egy kocsi haladt Buda irányába, egy pedig ugyanekkor a pesti hídfő felé száguldott. Ma főpróbát tartottak az autóbuszok. […] a rettentő alkotmányok átjárnak majd a kies Krisztinába, össze fogják kötni a csendes és nyugodt városrészt a zajos Pesttel s nyugalomba küldik az ósdi omnibuszokat. Bár a Lánchíd ezt a súlyos megpróbáltatást is megadással tűrte, a budai autóbuszjárat mégis a messzi jövő zenéje, mert hiába, az Alagút csak nem akar haladni a korral...”
Ugyanis az Alagutat épp felújították, és a rendszeres közlekedéssel meg kellett várni e munka végét. Az is kiderült, hogy a buszok az útpályán el tudtak haladni, viszont a pilonok boltíve alatt nem, azaz ott a buszok nem találkozhattak, az egyiknek meg kellett várni, amíg a szembe jövő áthalad.
A rendszeres autóbusz-közlekedés így csak ősszel, 1924. szeptember 27-én indult meg, mégpedig a Krisztina tér, Vilmos császár út, azaz a mai Bajcsy-Zsilinszky út között. Ez a budaiak számára nem volt annyira kielégítő, mert korábban az omnibuszok egészen a Városligetig jártak, ezért is panaszkodhatott a Magyarország cikkírója 1924. szeptember 23-án:
„Ennek a visszás és mindig csak ideiglenesnek tartott helyzetnek (a Krisztina tér – Városliget omnibuszközlekedés megszüntetésének – A szerk.) orvoslását várták a budaiak attól, hogy a régóta ígért autóbusz majd a Krisztina térről kiindulva, az Alagúton, Lánchídon és az Andrássy úton végig kimegy természetes útvonalán a Városligetbe. Az Alagutat rendbe hozták és mint említettük, most megindul az autóbuszközlekedés, de a budaiak keserű csalódására nincs sok köszönet benne, mert a főváros fenntartotta az utóbbi idők indokolatlan és ferde helyzetét és a Budáról induló autóbuszok — mint most az omnibusz — megint csak a Vilmos császár út és Andrássy út sarkáig és vissza fognak közlekedni, míg az Andrássy úton járó autók lekanyarodnak az Apponyi tér felé. A közönséget azzal biztatják, hogy hiszen át lehet szállni az Andrássy út sarkán, de azt mindenki nagyon jól tudja, hogy ez csak elméleti jog, mert az autóbuszok különösen a déli és az esti órákban már zsúfolásig megtelve érkeznek ide és az átszállójegy akárhányszor, a drága idő pedig, mindannyiszor kárba vész..”
A Lánchídon ráadásul nem is minden autóbusz hajthatott át, hanem a Székesfővárosi Autóbuszüzemnek csak a benzinmotoros járművei, a villamos hajtású emeletes buszok nem tudtak felkapaszkodni a Lánchíd enyhe emelkedőjén. Az akkori buszközlekedésről egyébként Wolff Károly, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja két évvel később egy 1926-os fővárosi költségvetési vitán ezt mondta a Fővárosi Közlöny 1926. június 15-i– száma szerint:
„Valahányszor a parlamentbe megyek gyalog a Lánchídon és átrobog egy autóbusz az ő telegummijával, az egész hídtest elkezd remegni. Két ízben voltam tanuja, hogy a nagy lámpák az oszlopaikról lezuhantak. Szerencse, hogy éppen abban a pillanatban nem ment ott senki. A lámpa lezuhant, a vasalkatrészei darabokra törtek, mert azok a szalagok, amelyek tartják a hidat, azok teljes mozgásban vannak, amikor az a nagy autóbusz átmegy. Nem lehetne intézkedni, hogy ne teltgummis autóbuszok járjanak Budára?”
Azonban ekkor Budapestnek csak két fúvott, tehát nem tömör gumis autóbusza volt, az egyik N-A-G gyártmány, ez nem tudott felmenni a híd emelkedőjén, míg a Laurent-Klement a budai végállomáson nem volt képes megfordulni.
Nyitókép: Budapesti autóbuszok az 1920-as években (Fotó: Fortepan/Képszám: 204366)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció