Budapest leghíresebb díszpolgára – A 200 éve született Jókai Mór és a főváros kapcsolata

Jókai Mór neve ma már elválaszthatatlan a magyar irodalom egyik aranykorától, ám kevesen tudják, hogy az élete során közel húsz helyen lakott Pesten és Budán, így munkássága szorosan összefonódott a fővárossal. Amikor 1845-ben ide költözött, Pestet és Budát még csak egyetlen hajóhíd kötötte össze, és a két város lakossága nem érte el a százezret. Mire azonban Jókai lehunyta a szemét, már hat híd ívelt át a Dunán, és Budapest egy közel egymilliós világvárossá nőtte ki magát. Ezt a hatalmas átalakulást testközelből figyelte, megörökítette, és a műveiben is számtalanszor utalt rájuk.

A 2025-ös évet az Országgyűlés Jókai-emlékévvé nyilvánította, így születésének 200. évfordulója alkalmából egy többrészes cikksorozattal szeretnénk a „nagy mesemondó” és a főváros kapcsolata előtt tisztelegni. Minden hónapban újabb érdekességeket fogunk közölni Jókai budapesti életéről: lakóhelyeiről, kalandjairól, írásairól és azokról az emlékekről, amelyeket a városban állítottak az emlékezetére. 

Jókai Mór, Ásvai Jókay Móricz néven született 1825. február 18-án Komáromban, egy kisbirtokos református családban. Iskoláit Komáromban, Pápán, majd Kecskeméten folytatta, de életének mintegy hatvan évét a fővárosban töltötte. Jókai Mór irodalmi életművéről rengeteg tanulmány született, ám azt már kevesebben tudják, hogy jelentős szerepet játszott Budapest bemutatásában és irodalmi felfedezésében is. Szerencsére két fontos kötet is foglalkozik ezzel a kevésbé ismert aspektussal: 1975-ben jelent meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gondozásában a Jókai Budapestje című könyv, majd 2011-ben Jókai Mór Budapestnek emlékül címmel látott napvilágot egy újabb kiadvány, amely szintén a várossal való kapcsolatát tárja fel.

Ezekből a kötetekből is kiderül, hogy Jókai nemcsak regények és elbeszélések szerzőjeként alkotott maradandót, hanem Budapest krónikásaként is. Már 1845-ben megírta az első magyar nyelvű Pest-budai útikönyvet, amely a hosszú cím ellenére könnyen érthető és élvezetes olvasmány volt: Buda-Pest, a magyarok fővárosa, vagyis ezen testvérvárosokban létező minden nevezetességek és látni méltó dolgok leírása.

Ez a munka átfogó képet nyújt a reformkori Pest-Buda mindennapjairól, gazdasági, társadalmi és kulturális életéről. Jókai részletesen ismerteti a városok fekvését, területét, lakosságát, sőt telekkönyvi adatok alapján városrészenként és összesítve közli a házak és utcák számát, állapotukat – „a legnyomorubb parasztkunyhóktól föl a legpompásabb palotákig.”
Érdekesség, hogy Jókait már 1845-ben, amikor még alig pár hónapja élt Pesten, élénken foglalkoztatta a város története és fejlődése, valamint a Duna túlpartján magasodó, rejtélyes és sokat látott Buda múltja. Már ekkor megmutatkozott az a szenvedélyes kíváncsiság és részletgazdag érdeklődés, amely egész életében elkísérte fővárosi kötődéseiben.

Budapest „igazi” lakosa

Jókai Mór életútja nemcsak irodalmi pályáján volt mozgalmas, hanem pesti otthonai tekintetében is. Valószínűleg Budapest egyik legtöbb lakcímmel büszkélkedő írója lehetett, miután közel húsz különböző helyen élt a fővárosban. Első pesti látogatása 1843-ban történt, és azonnal elbűvölte a lüktető, nyüzsgő, sokszínű élet. Két évvel később, 1845-ben – éppen 180 évvel ezelőtt – jogi pályafutása miatt költözött ide, és Molnár József ügyvéd Gyöngytyúk utcai (ma Gyulai Pál utca 3.) lakásában talált szállást. Akkoriban a ház még földszintes volt, mára azonban egy háromemeletes bérpalotává nőtte ki magát, ám szerencsére ma is áll. Innen csábította el végleg az írói hivatás, amely aztán hat évtizeden keresztül, egészen haláláig elkísérte – ahogy az örökké változó, fejlődő Budapest is.

Alig három év telt el az első költözése óta, és máris négy különböző lakást tudhatott maga mögött. Talán a legismertebb ezek közül a Dohány utca 16. szám alatti lakás (akkoriban Fűzfa utca), ahol barátjával, Petőfi Sándorral osztoztak egy háromszobás otthonon. Innen költözött aztán a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca 7. szám alá, amikor életében megjelent a nagy szerelem, Laborfalvi Róza. Bár az épületet 2009-ben lebontották, történetét a Jókaihoz kötődő emlékek őrzik.

A szabadságharc bukása után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben tért vissza Pestre. Ám hamarosan megtalálta azt a helyet, amely örök menedékké vált számára: 1853-ban megvásárolta svábhegyi nyaralóját. Innen kezdve szinte minden nyarat a budai hegyek hűs levegőjében töltött, miközben a városban is újabb és újabb otthonokba költözött.

Pest különböző pontjain fordult meg: lakott például a Külső Stáció (ma Baross) utcában, majd a Kerepesi (ma Rákóczi) úton, és hosszabb időt töltött a Sándor (ma Bródy Sándor) utcában is. Ez utóbbi lakás különösen fájdalmas emlékeket őriz, hiszen itt hunyt el felesége, Laborfalvi Róza 1886. november 20-án.

 Jókai később a Bajza utcai Feszty-villában élt, amely épületet születésének 100. évfordulójára emléktáblával is megjelölték 1925-ben. Élete utolsó éveiben visszatért a régi ismerős környékére: a Dohány utca és Lenin (ma Erzsébet) körút sarkán álló házban lakott egészen az 1904-ben bekövetkezett haláláig.

Lakásai és élethelyszínei között barangolva nemcsak egy író személyes története bontakozik ki előttünk, hanem Budapest fejlődésének lenyomata is. A nyomorúságos parasztházak közül kiemelkedő paloták, a poros, sáros utcák helyére épített korzó és a világvárosi elegancia mind-mind Jókai szeme előtt formálódtak meg.

Ünnepelt polgár, szeretett író

Budapest és Jókai kapcsolata kölcsönös rajongáson alapult. Jókai látta a reformkori Pest-Budát, jól ismerte 1843-tól a két város minden zugát. Látta a fejlődést az egyesítés előtt, szorgalmazta a három város: Pest, Buda és Óbuda egyesítését. Hat évtizedet töltött el a fővárosban. Tanúja volt a kiegyezés utáni gazdasági fellendülésnek, az Andrássy út kiépítésének, a földalatti vasút megindulásának és a Duna-parti szállodasor megszületésének és minden nevezetes eseménynek. Látta és tevékeny részese volt a millennium ünnepségeinek, számos cikkében mondta el a véleményét, útikalauzokat írt, és szerkesztette az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képekben sorozatot.  A főváros 1894-ben írói munkásságának 50. évfordulóját ünnepelte impozáns díszpolgári ceremóniával. A Redoute épülete lobogókba öltözött, a kapuk előtt rendőrök álltak díszőrséget, és a város minden szegletéből a tisztelői sereglettek össze. 

A Vasárnapi Ujság 1894. január 14-i számában ír az ünnepségről: „Január 6-án a városházakon kitűzték a nemzeti lobogót. A redout épületét zászlókkal díszítették, s lovas és gyalogrendőrök álltak a kapuknál. Kilencz óra után megkezdődött a kocsik érkezése az előkelőségekkel, a megyei, városi s egyéb küldöttségekkel, kik közt nagy számot tett a nőegyletek küldöttsége a fővárosból és vidékről. A redout lépcsőházát délszaki növények alakították át ligetté, a lépcsőt vörös szőnyeg takarta. Díszmagyar ruhába öltözött rendezők tartottak felügyeletet, bent a teremben pedig nemzeti vállszalagos ifjúság sürgött-forgott, hogy kit-kit elvezessen helyére. Ez a nagy terem csak úgy zsongott, mint a méhköpű. A csemegeterem előtt állt a tágas emelvény, mint koncerteknél. A középső ívet bordeaux-draperiával kárpitozták el, ott helyezték el pálmák és örökzöld lombok közt a költőnek Zala György készítette nagy mellszobrát. Az emelvényen középen elhelyezett asztal volt fentartva az ünnepély-rendező bizottság elnökségének, s előtte egy karosszék, az ünnepelt számára. […] De itt volt nemcsak a főváros, hanem az egész ország, képviselve megyénként, városokként, főispánokkal, alispánokkal, polgármesterekkel; a közművelődési egyesületek, kaszinók, iskolák. Méltóság, hatalom, hírnév mind együtt volt. A terem sűrű széksorai gyorsan teltek meg; a küldöttségek alig bírták megtalálni egymást. A hangverseny, terem is nyitva volt, ott a fiatalság helyezkedett el. Fényes és nagy közönség volt ez. Karzat, páholy, a zenekar helye ellepve szintén. A nagy csillárok gázfénye világított a tarka tömegre.”

A díszpolgári oklevelet Ráth Károly főpolgármester adta át, amit Jókai a következő szavakkal köszönte meg.
"Azon kitüntetés, amellyel Budapest főváros jutalmazza ötven esztendős írói működésemet, legfőbb vágyam egyike volt. 1848-ban önként vettem fel a polgár nevet, amelyet a nemes névvel cseréltem fel. És íme, most szívem óhajtása valósult meg, amikor a legnagyobb polgári kitüntetéssel tisztelnek meg. Én egyik művemben ezelőtt negyven esztendővel jósoltam meg, hogy milyen lesz a főváros száz esztendő múlva és a sors fényesen megcáfolta a jóslatot, mert ma: 40 esztendő múlva, már régen meghaladta a jelen azt, amit a fantáziám vázolt..."

 Jókai Mór írásaiból egyértelműen érződik, mennyire szerette Pestet és Budát – a nyüzsgő piacokat, a Duna partját, a fejlődő utcákat és tereket. Nem véletlen, hogy amikor 1904. május 5-én elhunyt, a temetésén Kossuth Lajos búcsúztatása óta nem látott tömeg gyűlt össze a Nemzeti Múzeum előtt. Budapest méltó módon vett tőle végső búcsút: a Fiumei úti temető díszsírhelyén helyezték örök nyugalomra.

Halála után szinte azonnal megindult a gyűjtés egy nagyszabású emlékmű felállítására. Bár a lelkesedés óriási volt, a szükséges összeg előteremtése hosszú éveket vett igénybe. Végül 1921-ben avatták fel Stróbl Alajos alkotását, amely ma is őrzi Jókai emlékét a budapesti Jókai téren.

A 200. születésnap kiváló alkalmat kínál arra, hogy újra felfedezzük Jókai és Budapest különleges kapcsolatát. Cikkeinkben bejárjuk azokat a helyszíneket, amelyek meghatározó szerepet játszottak az életében: a belvárosi bérlakásokat, a Svábhegy napsütötte nyaralóját, és mindazokat a pontokat, ahol irodalmi munkássága és fővárosi kötődése nyomot hagyott.

Jókai Budapestje ma is velünk van – utcatáblákon, emléktáblákon, szobrok talapzatán és persze írásainak lapjain. Fedezzük fel együtt, hogyan lett a reformkori poros piactérből egy lüktető metropolisz, és miként vált egy fiatal, lelkes író a város ünnepelt krónikásává!

Nyitókép: Az író a Bajza utcai dolgozószobájában Erdélyi Mór felvételén (Forrás: oszk.hu)