Dohány utca

198176_mor_jokai_-_marczibanyi-haz_20230309_1_.jpg Így élt Petőfi és Jókai a Dohány utcai Schiller-házban 1848 márciusában Egressy Gábor 1847 nyarán számos lakást megnézett Pesten, míg egy olyat talált, amely az ifjú házas Petőfi igényeinek is megfelelt. A lakás, melyben Jókai Mór volt a társbérlőjük, a Dohány utcai Schiller-ház első emeletén feküdt, s egy középosztálybeli polgári család kényelmével rendezték be azt. S bár Szendrey Júlia és Petőfi csak rövid időt tölthetett itt, mégis a boldogság szigetét jelentette ez számukra.
Átadásakor mindenkit lenyűgözött a Hungária fürdő épülete Bár a VII. kerületben lévő, Dohány utcai egykori Hungária fürdő gyönyörű szecessziós homlokzata és az épület nagy része megmenekült a pusztulástól, ám jelenlegi formájának kialakításakor jelentős átépítésen esett át, több részét elbontották. A vele egy kézben lévő, a szomszédos telken álló Continental szállót azonban az ezredforduló évében teljesen lebontották, helyén kortárs hotelépületet emeltek.
Hamarosan visszakapja díszes kupoláit a Károly körúti műemlék épület Hamarosan visszaépítik a Károly körút 3/A szám alatti szecessziós bérház impozáns tetőzetét. A századforduló után készült ház teteje a második világháborúban megsérült, és később leegyszerűsítve állították helyre. A napjainkban a Belvárosi Színháznak is otthont adó épület tetőrekonstrukcióját egy múlt héten megjelent kormányrendelet tette kiemelt beruházássá.
A semmiből épített sajtóbirodalmat a Dohány utcában Tolnai Simon, a magyar sajtómágnás Ritkán szoktunk szerkesztőségünkről kulisszatitkokat elárulni, most kivételt teszünk: amikor Budapest múltjában kutakodunk, sokszor keresünk információkat vagy fotókat a Tolnai Világlapjában is. Az újság első száma 120 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 28-án jelent meg. Alapítója, Tolnai Simon a semmiből építette ki hatalmas sajtóbirodalmát, amelynek központja előbb a Károly körúti, lebontott Orczy-házban, majd a Dohány utcában volt. Utóbbi épület ma is áll, irodaházként üzemel.
Mikszáth Kálmán különös házassága Budapesten Mauks Ilonával – 110 éve halt meg a nagy palóc mesélő Az anekdotikus elbeszélő próza mestere élete során kétszer költözött a magyar fővárosba, hogy szerencsét próbáljon. Először írói szárnypróbálgatása kezdetén, 1873-ban, ám az ezt követő öt év csak elutasítást, nyomort, nélkülözést hozott számára. Annál hatalmasabban robbant be az irodalmi életbe, amikor rövid szegedi kitérő után 1880-ban visszaköltözött Budapestre. Jókai Mór mellett ő volt a kor másik legnépszerűbb írója. Privát életének helyszínei: a Dohány utca és a Lónyay utca.
175 éve született Jahn József, Budapest ismeretlen építésze Jahn József neve valószínűleg csak keveseknek cseng ismerősen. Pedig az általa tervezett épületekkel számos helyen lehet találkozni a pesti belvárosban. Klasszikus bérházai ma is meghatározzák fővárosunk képét. A kívülről többnyire egységes formát mutató házakat igazán belül tette izgalmassá: a körfolyosó helyett lépcsőházzal és reneszánsz hatást mutató loggiával, árkádos, épített könyöklős közlekedőcsarnokkal tervezte bérházait, így azok udvarai sokkal impozánsabb hatást keltenek.
Átadták a Dohány utcai zsinagógánál a különleges védműrendszert A Dohány utcai zsinagóga előtti téren erős oszlopokból álló védműrendszert és speciális utcabútorokat helyeztek el, amely megóvja a téren tartózkodókat egy esetleges terrortámadási kísérlettel szemben.
Újra megnyitott a legendás Metro Klub Az egykori Árkád Bazár helyén működött a Metro Klub, Budapest legendás szórakozóhelye, amely a hatvanas években a magyar beatzene fellegváraként vált ismertté. Február 8-án újranyitott Metro Club Theatre néven.
Füst Milán és otthonai, avagy versek a konyhakövön Füst Milán ötször váltott lakást Budapesten. Naplójában fiatalkori otthona, a Dohány utcai trafik mögötti szoba gyakran szóba kerül. Később vissza is tért ide.
A hintalótól a twistig: az Árkád Bazár története „...a villamos fényárban csillogó fayance-díszítéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhajú baba mosolyog le reája” – adta hírül a Tolnai Világlapja 1909 decemberében. A Dohány utca 22. szám alatt álló Árkád Bazár építése 1908-ban kezdődött a Vágó fivérek tervei alapján. Az épület 110 éves története során azonban nem csupán a játékáruháznak, hanem autókereskedésnek és művészeti klubnak is otthont adott, sőt egyidőben a beat fellegváraként vált ismertté.

További cikkeink