A mai Dohány utca 16. szám alatt állt egykor az 1838-as árvíz után újjáépült Schiller-ház, ami egyrészt azért nevezetes Petőfi életében, mert ez volt a költőnek a házasságát követően az első főbérleti lakása, másrészt pedig innen indultak útjukra, pontosabban a Pilvax kávéházba azok a későbbi márciusi ifjaknak nevezett fiatalok, Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula, Jókai Mór és Petőfi, akik többedmagukkal felgyújtották a vértelen forradalom lángját azon a nevezetes március 15-i napon.

A Dohány utcai Schiller-ház (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. január 1.)

A házasság előtt álló Petőfi a színész Egressy Gábort bízta meg azzal, hogy Pesten egy kényelmes, szolid és megfizethető lakást keressen a maga és felesége részére, ami korántsem volt könnyű feladat a jó barát színészember számára, aki így panaszkodott erről 1847. augusztus 7-én írt levelében Petőfinek: „…Intelek, hogy bizományokat legkedvesebb barátoktól se vállalj el, mert ha netán ügyetlenül jársz el abban, sokkal gyötrőbb, mint hogy ha saját ügyed nem sikerül.”

Nem véletlenül írta ezeket a sorokat a maga mentségére Egressy, mert nehéz volt olyan lakást találni, amely megfelelt volna a költő elvárásainak. Míg albérletben élt, jórészt ott lakott, ahol pénze megengedte, de házasemberként már igényei is megfogalmazódtak új lakhelyével kapcsolatban. Többek között fontos volt, hogy Egressyékhez közel legyen, akik alighanem már ekkor is abban a Síp és Dohány utca sarkán álló Marczibányi-házban laktak, ahova később majd Petőfiék is költözni fognak. Emellett fontos volt az is, hogy a lakás három, tiszta és jó levegőjű szobával rendelkezzen, amelyek közül legalább egy az utcára nézzen, magának a lakásnak a bérleti díja pedig 500 váltóforintnál ne kerüljön többe.

A lakást szerző színészember: Egressy Gábor

A főbérlő költő: Petőfi Sándor 1848-ban Barabás Miklós litográfiáján

A boldog feleség: Szendrey Júlia

Egressyék közel ötven lakást néztek meg Pesten, hogy egy olyat találjanak, amely megfelel Petőfi elvárásainak. „Szállás már van fogadva számodra, de nem vagyok ebbeli eljárásommal megelégedve, mert a szállás szép ugyan, de méreg drága. Közel van hozzánk, a Dohány uccában, Schiller-ház, első emelet, most Kozmovszky lakik benne, a Marczibányi praefectusa” – írta Egressy szintén az augusztus 7-i levelében, amiből talán az is látszik, hogy a személyes, közeli kapcsolatok is közrejátszhattak az új lakás megszerzésében. Kozmovszky ugyanis annak a Marczibányi családnak volt a tisztviselője, ügyintézője, akik azt a Síp és Dohány utcai Marczibányai-háznak nevezett hatalmas bérházat is építtették, ahol Egressyék laktak.

A Síp és Dohány utca sarkán álló Marczibányi-ház, ahol Egressyék laktak. A kép bal szélén a Schiller-ház részlete látható. Csak pár lépés választotta el a két épületet egymástól (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. január 1.)

A Marczibányi-ház a XX. század elején. A kép bal szélén szintén a Schiller-ház részlete látható (Forrás: Jókai album. 1901.)

A képen látható vörös téglás épület a Marczibányi-ház helyére épült. A kép bal szélén – a régi képekhez hasonlóan – a Schiller-ház helyére épült nagyvárosi palota látható (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Dohány utcai (ekkor még Tabak Gasse) Schiller-házbeli lakás nem volt luxusingatlan, de egy középosztálybeli polgári család számára a nagyságrendje és szobaelosztása, főleg, ha még gyermek is születik a családba, teljesen megfelelőnek bizonyult. Volt benne három utcaszoba, alkofen (szobában elkülönített, ablaktalan hálófülke), előszoba és konyha. Sőt, Petőfiék számára még nagynak is bizonyult, így a lakás egyik szobáját a költő barátjának, Jókainak adták ki, ami alighanem anyagilag is könnyebbséget jelentett Petőfiéknek, hiszen a bérleti díja a betervezett 500 helyett 650 váltóforintba került.

A bérlőtárs Jókai azonban kicsit másképp emlékezett vissza erre a lakásszerzésre az önéletrajzi ihletettségű regényében, A tengerszemű hölgyben, ahol a következőket írta: „Petőfi azzal bízott meg a levelében, hogy fogadjak valahol egy alkalmas szállást, ahol ők és én együtt lakhassunk. […] Én csakhamar találtam a Dohány utcában egy csinos első emeleti szállást három szobával és a hozzá tartozókkal, ami alkalmasnak látszott; az egyik első szoba Petőfiéknek, a másik nekem, a közbeeső közös ebédlőnek hagyva; külön bejárás mindkettőnk számára.”

A társbérlő lakótárs: Jókai Mór 1854-ben Barabás Miklós litográfiáján

Ebből a leírásból, de a Petőfi életútját kutató Baróti Lajostól is tudható, hogy milyen volt ennek a középosztálybeli lakásnak a szobaelosztása. A folyosóról a bejárati ajtó az előszobába nyílott, ahonnan egy-egy ajtón keresztül három irányba lehetett továbbjutni. A bejárattal szembeni ajtó egy utcára nyíló, egyablakos, kisebb szobába vezetett, amit a lakók – miként Jókai írta – ebédlőként használtak. Ettől a középső, egyablakos szobától jobbra és balra szintén volt egy-egy, utcára néző kétablakos szoba, amelyekbe egy-egy ajtó biztosította az átjárást a középső, ebédlőként használt szobából.

A jobb oldali kétablakos szobában Jókai lakott, a bal oldali kétablakos szoba Petőfiék nappalija volt, ami egyúttal dolgozó- és fogadószobaként is funkcionált, s ehhez tartozott az ablak nélküli hálófülke (alkofen).

A Dohány utcai Schiller-ház első emeleti, utcára néző három szobája: az első Petőfiéké, a középső az ebédlő, a zárt ajtó mögötti pedig Jókai szobája volt (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. január 1.)

Jókai leírása szerint Petőfiék szerény bútorzattal rendelkeztek. „Egyszerű bútorzatunk volt mindkettőnknek. Petőfiné úgy jött el hazulról, kelengye nélkül: még csak egy divatos kalapja sem volt; maga horgacsolt magának fejkötőt, azt viselte.” Hatvany Lajos elmondása szerint viszont a bútorokról Szendrey Júlia édesapja, Szendrey Ignác gondoskodott, aki, bár ezt a házasságot nem szívelte, a kelengyén kívül azzal a bútorzattal adta ki Júlia részét, melyeket maga vásárolt vagy vásároltatott az új élet előtt álló lányának Pesten.

A bútorok értéke 151 forint 53 krajcár körül mozgott, amit onnan lehet tudni, hogy amikor Windischgrätz 1849. január 5-én elfoglalta Pestet, első intézkedései közt szerepelt a márciusi forradalmárok, a „pártütők és felségsértők” megbüntetése: elfogatásuk és vagyonuk elkobzása. Petőfiék azonban ekkor már nem tartózkodtak a városban, mivel még 1848 szeptemberében elköltöztek Pestről, a szülők pedig egy Zöldkert (ma Reáltanoda) utcai lakásban laktak.

Itt kopogtatott az ajtón 1849. február 16-án három hatósági személy, akik leltárt készítettek Petőfi ide hozott bútorairól, hogy később az Újépületbe szállítsák, majd pedig elárverezzék azokat. Mivel nem sokkal később a honvédseregek Pest-Budát visszafoglalták az osztrákoktól, a bútorok ekkor még megmenekültek az árveréstől, a szabadságharc leverése után viszont – egy újabb leltár felvételét követően – 1850. január 31-én elárverezték azokat.

Kályha Jókai és Petőfi közös pesti lakásából (Forrás: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái. 1997.)

A leltár(ok) alapján a Dohány utcai Schiller-ház lakásában az alábbi bútorok lehettek. Az ebédlőben egy fényezett hosszú asztal, amelyhez 12 fényezett faszék tartozott. Emellett volt még benne egy fényezett nagyobb és kisebb kredenc, amelyekben főként porcelánból készült edényeket és tányérokat, valamint más, étkezéshez szükséges dolgokat (tojás-, cukor-, ecet-olaj tartó, kenyérkosár, pohár, kávésfindzsa) tároltak.

A kék-fehér szövettel bevont biedermeier kanapé s a hasonló stílusú hat darab szék és egy darab karosszék, a fényezett varróasztalka és a fényezett kerekasztal, valamint a díván és a fényezett könyvállvány a nappali szobát tehette otthonossá. A leltárba felvett két fényezett ágyat és a két fényezett éjjeli szekrényt, a négyfiókos almáriumot (kästen) és a két szekrényt (siffon), valamint az egy toilette-tükröt és a fényezett mosdót a hálószoba tartozékai közt tarthatjuk számon. Írói házaspár lévén nem hiányozhatott Petőfiék otthonából az íróasztal sem.

Petőfinek egy zöld posztóval bevont íróasztala volt, amelyen ernyős asztali lámpa adta az esti munkához szükséges fényt. Rajta öntöttvas tintatartó hevert, s talán ezen az asztalon pihent az a cserép hamutartó is, amit szintén leltárba vettek. S ugyancsak itt olvashatunk egy női íróasztalról, amelyhez női írókészlet tartozott.

Petőfi lakásának a falát a francia forradalom alakjairól készült portrék díszítették (Forrás: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái 1997.)

Felvettek még a leltárba többek között egy madárkalitkát, valamint egy hegedűt és egy flótát, illetve két vívókardot és vívókesztyűt s emellett egy vívómaszkot. A szobák falait valószínűleg már ekkor is olajfestmények, acél- és rézmetszetek, portrék díszítették. Ez utóbbiak főleg a francia forradalom alakjai voltak (többek között Robespierre, Danton, Saint-Just, Camille Desmoulins, Charlotte Corday), de függött a falon kép Petőfi szüleiről, a költőbarát Arany Jánosról és Garay Jánosról is, emellett aranykeretben Petőfi és Szendrei Júlia olajfestésű arcképei.

Petőfi gazdag könyv-, felesége pedig kottagyűjteménnyel rendelkezett. A könyvek száma 160, a kottáké 212 volt. Jókai visszaemlékezése szerint a szerénynek ítélt bútorzat mellett a „legbecsesebb” kelléknek a könyvtár számított ebben a lakásban, mely csupa díszkiadású, acélmetszetekkel illusztrált művekből tevődött össze: „Beranger, Hugo Victor, Heine művei, a Girondisták története, Shakespeare, Ossian, Byron és Shelley.”

Petőfi könyvtárának becses darabjai (Forrás: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái. 1997.)

A lakás ugyan drága volt, lakói viszont szerényen éltek. Jókai szerint Petőfiék cselédet tartottak, neki pedig egy öreg szolgája volt. Az összes kiadásuk mindössze harminc forintra rúgott havonként. Naponta jórészt együtt ebédeltek, s az ételt a közelben lévő, akkori Újvilág (Neue Welt Gasse, ma Semmelweis) utcai Arany Sas fogadóból hozatták. Ebéd alatt angolul társalogtak „egymás rovására mulatva.” Bort nem ittak, a vacsorát pedig a teázás pótolta.

Az estéket vagy egymás vagy francia költők műveinek a felolvasásával töltötték. A Schiller-ház nemcsak Egressyékhez feküdt közel, hanem a Kerepesi út és Országút sarkán álló Nemzeti Színházhoz is, amit Petőfiék többször felkerestek: főleg, ha drámát játszottak benne vagy Egressy Gábor volt a színpadon.

Az Arany Sas fogadóból hozatták Petőfiék az ebédet (A kép a XX. század elején készült. Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, VF 6455 lt. sz.)

A Petőfiék többször jártak a Nemzeti Színházban. Alt Rudolf grafikája 1850-ből (Forrás: FSZEK Budapest-Gyűjtemény)

Az ifjú házasok, Szendrey Júlia és Petőfi számára a boldogság fészke volt ez a Schiller-házbeli első emeleti lakás, ami Jókai emlékezetében is megőrződött. A már említett regényében a következőket írta: „Semmijük sem volt és mégis milyen boldogok voltak! […] És énnekem ezt az ő boldogságukat mindennap kellett látnom.” Ez a boldogság azonban tiszavirágéletű volt Petőfiék számára. A bérlőtársak, Petőfi és Jókai élesen összekülönböztek egymással, s Jókai 1848 júniusában elköltözött a lakásból, és egy hónappal később Petőfiék is költözni kényszerültek.

A Schiller-ház helyére a Tolnai Világlapja építtetett 1913-ban egy nagyvárosi palotát (Fotó: Dubniczky Zsolt/Pestbuda.hu)

Napjainkban már az egykori Schiller-ház sem áll a mai Dohány utca 16. szám alatt, 1910-ben ugyanis a mellette lévő épülettel együtt lebontották, s helyükre 1911–1913-ban a Tolnai Világlapja építtetett egy hatalmas városi palotát.

Nyitókép: A Marczibányi-ház a XX. század elején. A kép bal szélén a Schiller-ház részlete látható (Forrás: Jókai album. 1901.)