Budavári Palota
Újra látható lesz a Hungária-szoborcsoport a Budavári Palota északi szárnyán
2024. november 23. 11:00
Hauszmann Alajos eredeti tervei szerint építik újjá a Budavári Palota északi szárnyépületét, amelynek Szent György téri kapuzata felett ismét helyet kap majd az újraalkotott Hungária-szoborcsoport.
A Várkert Bazár történetét tárja az olvasók elé egy új kötet
2024. november 21. 14:00
A Várkert Bazár történetét a kezdetektől napjainkig mutatja be egy most megjelent új könyv. A kötet beszámol az Ybl Miklós által tervezett épület megvalósulásáról, a Budai Ifjúsági Park korszakáról, valamint az épületegyüttes tíz évvel ezelőtt befejeződött rekonstrukciójáról is.
A Budavári Palota pusztulásai
2023. november 26. 10:30
A Budavári Palota középkorig visszanyúló történetét építések és bontások sora osztja fejezetekre. A nagy uralkodók, mint Mátyás, rendre igyekeztek a maguk képére formálni az épületegyüttest, míg az országrengető események elpusztították az előzőleg nagy gonddal felépített falakat. S noha minden újjáépítés együtt jár némi bontással, a Budavári Palota II. világháború utáni átépítése döbbenetes mértékű pusztítással járt együtt. Cikkünkben bemutatjuk, hányszor épült újjá romjaiból az egykori királyi rezidencia.
A Budavári Palota vízellátása
2023. július 31. 14:00
Amikor IV. Béla megalapította Budát, a város akkor még lényegében a Várhegy tetejét jelentette, ahová az elmúlt közel nyolc évszázad alatt sokféle módon jutott fel a víz. A lovas kocsikon érkező Duna-víz mellett kutak, ciszternák, átemelőberendezések, szivattyúk, vezetékrendszerek biztosították a Királyi Palota és a budai Vár ellátását a zseniális mérnökök közreműködésének és az okos találmányoknak köszönhetően.
Mesebeli kert vette körül a századelőn a Budavári Palotát
2023. július 17. 14:00
A Budavári Palotát egykor övező várkertek nemcsak Európa egyik legnagyobb és legszebb uralkodói rezidenciájához voltak méltóak, de magukba foglalták a megelőző korok kerttörténeti örökségét Mátyás királytól József nádorig. Bár a gyönyörű parkok a második világháborút még átvészelték, az utána jövő drasztikus munkálatokat már nem: volt, ahol 4-5 méterrel került lejjebb a talajszint, mint a hauszmanni palota felépítése idején. A magyar kertkultúra és kertépítészet évszázados hagyományait hozza vissza a Budavári Palotanegyedbe a Nemzeti Hauszmann Program, a zöld felületek újratervezésével, új kertek, parkok és sétányok kialakításával.
Állványok között az északi szárny: olyan lesz a Budavári Palota, mint Hauszmann idejében
2023. június 27. 19:00
A Budavári Palota Szent György tér felőli, északi szárnyának helyreállítási munkáiban újabb fejlemény, hogy immár a Hunyadi udvar felőli oldalon is dolgoznak a szakemberek. A palotát az eredeti állapotában állítják helyre, így az 1960-as évek hozzáépítését elbontják, az építési törmeléket elszállítják. Nemrég a palota eredeti homlokzati vakolatának egy darabját is megtalálták, ez segíti majd a hiteles rekonstrukciót.
Archív fotókat várnak a Budavári Palotáról
2023. május 22. 18:00
Az egykori uralkodói palota hamarosan visszakapja századfordulós homlokzatát és tetődíszeit. A pontos újratervezéshez szükség van korabeli fényképekre, hiszen több esetben a mesterek kisebb-nagyobb módosításokkal valósították meg az eredeti terveket. Az eddig összegyűjtött képek mellé most magánszemélyektől is vár archív fotókat a Várkapitányság, hogy a palotát hitelesen lehessen helyreállítani.
Ilyen lesz az újjászülető Budavári Palota – Mostantól bárki megnézheti a terveket
2022. december 20. 20:00
Elkezdődött a Budavári Palota helyreállítása, a napokban jelentek meg az újjáépítéséhez készült látványtervek, így ma már pontosan tudhatjuk, milyen lesz az épület a rekonstrukció befejezését követően. A neobarokk királyi palota 1890–1905 között a korábbi palota jelentős bővülésével épült, ám 1945 után a háborús sérülésekre hivatkozva átépítve, leegyszerűsítve újították fel. A Hunyadi-udvarban hétfőn megnyílt látogatóközpontban bárki megtekintheti az újjáépítés terveit.
A Kúria épületétől a Városligetig: 65 éve nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria
2022. október 25. 10:00
A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
A Budavári Palota Zsigmond kori útját találták meg a régészek
2022. szeptember 2. 18:00
Luxemburgi Zsigmond korából származó, XV. század eleji út nagy felületű részletét tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budavári Palotánál, a Savoyai-terasz alatti területen. Középkori és a kora újkori rétegek is megfigyelhetők a feltárt útrészleten.
Aki magyar királyi herceg volt – Százötven éve született Habsburg–Lotaringiai József
2022. augusztus 9. 11:30
Negyven évig, 1944-ig élt a budai Várban, Szent György téri palotájában, a magyar közéletben aktív szerepet játszott, az Országgyűlésben felsőházi tag volt, még az Akadémia is elnökké választotta. Habsburg–Lotaringiai József, aki József nádor unokája volt, 150 éve született. Emlékét beárnyékolja, hogy felesküdött a Károlyi-féle népköztársaságra, és a nyilasokkal is megfért. Földi maradványait 1992-ben hozták haza és a Budavári Palota kriptájában temették el.
A Budavári Palota környezete – Megújulnak a történelmi kertek
2022. július 9. 9:00
A Nemzeti Hauszmann Program nemcsak a Budavári Palotanegyed épületeinek rekonstrukciójára, hanem az azokat körülfogó kertek megújítására is kiterjed. A királyi környezet a századfordulón értelemszerűen megkövetelte a szemet gyönyörködtető zöld felületeket is, amelyeken kertépítők serege dolgozott. E csodás környezet viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, a második világháború utáni átépítés viszont nem kímélte, így tulajdonképpen e kertek is a tudatos rombolás óriási veszteseinek tekinthetők.
A királyi palota építője 175 éve született – Hauszmann Alajosra emlékeztek
2022. június 10. 10:00
A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékeztek csütörtökön a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a Kossuth téri Királyi Kúria, a New York-palota, a Műegyetem központi épülete, valamint a királyi palota bővítésének és átépítésének tervezője, de számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.
Eredeti díszkandallók kerültek elő a Budavári Palota kutatása során
2022. május 12. 13:00
Újabb értékes leletekre bukkantak a Várkapitányság szakemberei a Budavári Palotában végzett kutatások során, ugyanis többek között megtalálták a krisztinavárosi szárnyban lévő egykori Andrássy- illetve Deák-előcsarnokok díszkandallóinak darabjai mellett a királyi és a fejedelmi lakosztály közötti ebédlő márványkandallójának darabját is. A leletek jelentősen hozzájárulhatnak majd a minél hitelesebb rekonstrukcióhoz, mivel a kandallók mindig összhangban voltak az adott helyiséggel, így fontos támpontot tudnak nyújtani.
Értékes leletek kerültek elő a Budavári Palotában folyó kutatások során
2022. március 29. 18:00
Különleges leletekre bukkantak a Budavári Palota falkutatása és alapfeltárása során. A most előkerült töredékek, fal- és csempedarabok azért jelentősek, mert segíthetnek meghatározni, hogy milyen is volt pontosan a Hauszmann Alajos tervei alapján a múlt századfordulón kibővített palota.
Újabb műemléki helyreállítások a budai Várban – Megszépült a Habsburg-kapu, a Halászó gyerekek kútja és a környezetük
2021. december 15. 9:00
A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
Ilyen volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában
2021. december 14. 12:00
Magyar díszruhában fogadta Bécsben az Országgyűlés küldöttségét, magyarul mondta utolsó szavait – talán ezek is hozzájárultak, hogy felfoghatatlan tragédiaként élte meg az ország Erzsébet királyné 1898-as meggyilkolását. A királyi palotában 1908-ban nyílt meg az emlékmúzeuma. Az ott bemutatott tárgyak egy része 2021. november 27-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Wittelsbachok – Sisi családja című kiállításon. Ebből az alkalomból meséljük el, milyen is volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában.
Egy remekművel bővült a Budavári Palota Szent István-termének kiállítása
2021. december 8. 13:00
Államalapító királyunk kalocsai hermája a napokban érkezett a korábbi, zágrábi érsek által kölcsönadott ereklyetartó helyére. A Budavári Palota Szent István-termében mától megtekinthető ereklye egy igazi remekmű a millennium korából, melyet az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon mutattak be először a nagyközönségnek.
Íme, az első látványtervek a Budavári Palota helyreállításáról
2021. december 3. 13:30
Befejeződött a Budavári Palota részletes műszaki, építészeti, művészettörténeti, valamint funkcionális felmérése, aminek köszönhetően mára pontosan ismerik a szakemberek a II. világháború utáni átalakításokat. Ezzel együtt elkezdődött az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezése is. Az első látványtervek immáron elkészültek Gutowski Robert vezetésével.
Nemzetközi díjat nyert a budavári Lovarda tetőszerkezete
2021. november 5. 14:00
A nemrég újjászületett budavári Lovarda az eredetivel megegyezően újjáépített vörös és zöld angol palával fedett tetőszerkezete megnyerte a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség németországi világbajnokságát. Az épület a kontyolt manzárd-nyeregtetőjével a fémtetők kategóriájában hozta el a legjobbnak járó elismerést.
A Budavári Palota történetét is megismerhetjük a Vármúzeum megújult kiállításán
2021. október 14. 21:00
Az utóbbi időben előkerült számos műtárgyat, épületelemet, fotót és egyéb dokumentumot mutat be a Budavári Palota újkori történetét áttekintő, megújult állandó kiállítás a Vármúzeumban. A palota három korszakának 3D-s rekonstrukciója látható: az animációk a középkori, a barokk és a hauszmanni bővítéssel kialakult állapotokat idézik meg. Egy új időszaki kiállítás is nyílik a rendszerváltáskori szoboráthelyezésekről „Osztapenko maradhat?” címmel.
Az Alkotás utca nevét adó Teremtés-házat 85 éve bontották le
2021. október 3. 10:00
Buda egyik híres épülete volt a Teremtés-ház, amely később Alkotás-ház néven az utca nevét is adta. A ház homlokzatán volt a Teremtés című dombormű, amit egész Buda egyik legszebb alkotásának tartottak. A mű valószínűleg Haydn 1800-ban a Budavári Palotában bemutatott Teremtés című oratóriumnak köszönheti a létét. Az épületet 85 évvel ezelőtt bontották le, helyére egy hatemeletes ház került. Az évforduló alkalmából bemutatjuk az egykori híres épület történetét.
A Neuschlosz fivérek alkották a Szent István-terem intarziás parkettáját
2021. szeptember 1. 15:30
Augusztus 20-tól bárki megtekintheti a Budavári Palota megújult déli összekötő szárnyában található, újjáépített Szent István-termet. A díszterem szépségéhez, egyediségéhez a különleges intarziás parkettája is hozzájárul. De kik alkották meg eredetileg ezt az egyedi padlózatot? Ismerjük meg a Neuschlosz fivérek munkásságát!
Budapest egykor és most – 6 képen mutatjuk be, mennyit változott a városkép egy évszázad alatt
2021. augusztus 31. 9:00
A régi képek láttán nem győzünk rácsodálkozni Budapest változására: az egykori Lovardára a Nemzeti Múzeum mögött, a városrésznyi Újépületre a Szabadság tér helyén, a pesti és budai belváros eltűnt házaira, a Budavári Palota egykori pompájára és a Duna-parti szállodasor helyén valaha álló szép historizáló épületekre. Mi változott, és mi állandó? Hat kép segítségével megmutatjuk.
Ezrek voltak kíváncsiak a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciójára
2021. augusztus 25. 10:00
Valószínűleg a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciója a Budavári Palota déli összekötő szárnyának újraépítése és a Szent István-terem újraalkotása. Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén soha nem látott tömeg várakozott a palotaudvaron, hogy bejusson a most átadott épületrészbe. Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese értékelte lapunknak a történteket.
„Zsenik voltak a királyi palota építészei” – állítja a Szent István-terem újratervezője
2021. augusztus 20. 10:00
Építészként újrarajzolta az augusztus 20-án megnyíló Szent István-terem minden részletét, a királyi palota déli összekötő szárnyának ablakait, történeti ajtóit, parkettáit. Angyal Tibor hat éve foglakozik a II. világháború után megsemmisített díszterem újraalkotásával és a tapasztalatok birtokában azt állítja: történelmi lehetőség a királyi palota rekonstrukciója, amelyet a háború után eszelős dühvel és módszerességgel vertek szét, hogy egyetlen négyzetméternyi eredeti tér se maradjon belőle.
Ünnepélyesen átadták a Budavári Palota újjászületett Szent István-termét
2021. augusztus 18. 13:30
Teljes történeti hűséggel újult meg a Budavári Palota Szent István-terme, amely egykor a palota egyik legdíszesebb helyiségének számított. Az eredeti formájában újjáépült terem a mai hivatalos átadást követően, augusztus 20-tól a hónap végéig ingyenesen látogatható lesz mindenki számára.
Világhírűek voltak a Kissling-gyár csillárjai – A Szent István-teremhez újraalkották az egykori díszes világítótesteket
2021. augusztus 12. 11:00
A dualizmus korának kiemelkedő iparművészeti vállalatai közül jelentős szerepet mondhatott magáénak Kissling Rudolf és fia csillár- és bronzárugyára. Művészi szintű munkáiknak köszönhetően számos, ebben a korszakban megépült középületet díszítettek csillárjaik és egyéb bronztárgyaik. A Budavári Palota Szent István-termének eredeti csillárjait is a Kissling-gyár készítette el, az iparművészeti alkotásokat hosszas kutatómunka után sikerült ismét megalkotni.
Először láthatjuk fotókon, milyen lett az újjászületett Szent István-terem
2021. augusztus 6. 12:00
Most először láthatjuk fotókon is, milyen lett az új Szent István-terem a Budavári Palotában, amelyet két hét múlva, augusztus 20-án nyitnak meg a nagyközönség előtt. A frissen készült fényképeken a történelmi díszterem több részletét is megszemlélhetjük, köztük a már a helyére beépített új Zsolnay-kandallót, az új padló- és falburkolatokat, a királyokat és magyar szenteket ábrázoló új pirogránit képeket, sőt közelről megcsodálhatunk egy karosszéket és a függönykárpit egy részletét.
A háború után ideológiai rombolás dúlt a Várnegyedben
2021. június 19. 8:30
Budapest ostroma a II. világháború legkegyetlenebb csatái közé tartozott, a legnagyobb sérüléseket a Várnegyed szenvedte el. A Várhegy környékén, az itt álló mintegy 6500 lakásból mindössze 1400 maradt meg épen. A pusztítás pedig a háború után is folytatódott: a kommunista diktatúra ideológiai okokból számos épületet rombolt le, holott azok megmenthetők, újjáépíthetők lettek volna. Számos ikonikus épület, köztük több templom és a Várkert is a kommunista „helyreállítás” áldozatává lett.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.