Számos, értékes lelet bukkant elő a Budavári Palota északi szárnyának falkutatása, illetve alapfeltárása folyamán – számolt be róla a Nemzeti Hauszmann Program a közösségi oldalán. A leletek segíthetnek meghatározni, hogy milyen színű, textúrájú, illetve anyaghasználatú volt a Hauszmann Alajos tervei alapján a múlt századfordulón kibővített palota. A Budapest ostromában igen súlyosan sérült palota törmelékeit a világháborút követően osztályozták, és a feleslegesnek ítélt darabokat a Vérmezőre hordták, ahol fél méter vastagon termőfölddel borították be.

Többek között előkerült a Zsolnay-féle falicsempe darabjai is (Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program)

Feltárták az egykori északi összekötő szárny (a mai „B” épület) nyugati homlokzatának visszabontott alapfalait. Itt a legjelentősebb fejlemény mindenképp az, hogy találtak eredeti vakolatdarabokat, amelyeknek a segítségével végre pontosan meg tudják határozni, hogy milyen volt a külső vakolat eredeti színe.

 

A Hunyadi-udvar alatt feltárt egykori alapfalak (Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program)

Emellett megtalálták az eredeti, Hauszmann-kori tetőzet néhány darabját is. Ezek alapján megállapítható, hogy a palota tetejét egykor kékesvörös színű, természetes angol pala fedte, amelyet a manzárdkupolákon további zöldes színű elemekkel díszítettek. Továbbá rátaláltak egy vörösrézből készült, kéményfeltét-szerkezet töredékére is.

A Walla-féle zöld-fehér hidegburkolat darabkái (Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program)

Az északi összekötő szárny keleti oldalán, a földszinten alakította ki Hauszmann a konyhai, cukrászati és egyéb funkciójú, kiszolgálóhelyiségeket, amelyeknek padlóját a Walla József vállalata által készített zöld-fehér márványmozaikokból kialakított lapokkal fedték le, míg a falakat színes mintázatú csempék borították, amelyeket a Zsolnay-gyár készített. Ezeknek a töredékeit is fellelték a most zajló kutatások során, továbbá előkerültek a palota helyiségeinek fűtésére szolgáló cserépkályhák darabkái is.

A most megtalált faltöredék eredeti helye az egykori ruhatár-előcsarnokban (Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program)

Ahogyan arról a Nemzeti Hauszmann Program is beszámol, előkerültek még olyan műmárványtöredékek is, amelyek nagy valószínűséggel egykor a ruhatár-előcsarnokot, illetve a Buffet-csarnok falait borították. Hauszmann a palota keleti oldalán, az első emeletre reprezentatív teremsort tervezett, amelyet a Szent György térről nyíló főkapun, majd azelőcsarnokon keresztül lehetett megközelíteni. Ennek a reprezentatív teremsornak volt a része a gazdagon díszített Buffet-csarnok.

A Nemzeti Hauszmann Program egyik legfontosabb célja, hogy a Budavári Palota ismét abban a fényben tündökölhessen, amelyet Hauszmann Alajos a századfordulón megálmodott. Ezért tovább folytatják a kutatásokat, hogy a palota rekonstrukciója minél hitelesebb legyen.

Forrás: Nemzeti Hauszmann Program

Nyitókép: A most megtalált műmárványtöredék eredeti helye a korabeli Buffet-csarnokban (Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program)