régészet

2023. augusztus 23. 15:00
Budapest nemcsak páratlan földrajzi fekvésére és közel nyolcszáz éves múltjára lehet büszke, de a területén található több mint kétezer éves római kori örökségre is. Ennek a korszaknak a kutatója volt Kuzsinszky Bálint, aki régészeti tevékenysége mellett a Fővárosi Múzeum megszervezőjeként és első igazgatójaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tudományos teljesítményéhez mérten neve szinte alig ismert, de halálának nyolcvanötödik évfordulója kiváló alkalmat nyújt munkásságának felidézésére.
2023. május 23. 14:00
A főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi Kastélymúzeum szomszédságában megnyitotta kapuit a Campona Victrix, azaz a Győzedelmes Campona régészeti park. A Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítóhelye a rómaiak közeli, határ menti táboráról és településéről kapta a nevét.
2023. május 15. 12:30
A Budavári Palotanegyedben a Szent György tér rendezésének előkészítéseként mától régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak. A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás, így a szakemberek sok fontos leletre számítanak.
2022. november 13. 10:00
Egy III. kerületi, harsánylejtői római kori villát és környezetét kutatták az elmúlt hetekben a régészek, az épület az antik Aquincum utolsó korszakában, a IV. században épült. A szakemberek szerint ekkor már a polgárváros lakóinak többsége beköltözött a katonaváros falai közé, Aquincum egykori villaövezetében pedig katonák vagy katonai védelmet fizetni tudó előkelők laktak.
2022. október 20. 12:30
Különleges leletekre bukkantak a régészek a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában: ugyanazon a helyen őskori, római kori, népvándorlás kori és avar kori emlékek is előkerültek. Találtak itt egy VI–VII. századi sírt, amelyben az eltemetett nő nyakán üveg gyöngysor, halántékán bronz karikaékszer, jobb kezén bronzgyűrű volt. Más értékes használati tárgyak is előkerültek a több korszakos lelőhelyen.
2022. október 3. 18:30
Óbudán az egykori szeszgyár, a Buszesz területén folyó régészeti feltáráson a római kori rétegek alatt őskori eredetű vízelvezető védművet azonosítottak. Az árokrendszer az árvízvédelmet biztosította. Az egykori épületekhez tartozó cölöplyukakat, tároló- és hulladékgödröket is találtak.
2022. szeptember 2. 18:00
Luxemburgi Zsigmond korából származó, XV. század eleji út nagy felületű részletét tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budavári Palotánál, a Savoyai-terasz alatti területen. Középkori és a kora újkori rétegek is megfigyelhetők a feltárt útrészleten.
2022. augusztus 31. 09:00
Közel 150 évvel ezelőtt Rómer Flóris, a magyar régészet atyja és Pulszky Ferenc múzeumigazgató vezetésével egy hatalmas régészeti kongresszust tartottak Budapesten. Idén, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között ismét Budapesten a világ archeológusainak szeme, miután több mint hatvan országból mintegy 2100 szakember részvételével itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének 28. találkozóját. Ez alkalomból egy kiállítás is nyílt „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel a Nemzeti Múzeum kerítésén, mely Budapest régészeti múltját és világhírét mutatja be.
2022. augusztus 12. 17:00
A XI. kerületi Budafoki útnál zajló ásatáson a régészek egy hétezer éves kutat tártak fel, melyet egy nagy fa kivájt törzséből alakítottak ki. A területen korábban egy újkőkori és egy Árpád-kori település részletei kerültek napvilágra.
2022. június 30. 16:00
Áprilistól júniusig folytak az ásatások a Budafoki út mentén, a Kondorosi úttól északra a feltárás egyik meglepetése egy Árpád-kori temető felfedezése volt. A területen egy több mint hétezer éve település lakóházainak nyomait is megtalálták.
2022. június 25. 15:00
Utoljára 25 évvel ezelőtt dolgoztak régészek a belvárosi Károlyi-palota udvarán, a Károlyi utca 16. száma alatt, a Petőfi Irodalmi Múzeum otthonának helyszínén. Akkor feltárták többek között egy XI–XII. századi temető 23 sírját, egy XIII. századi falu részletét és egy török ház kőből épült pincéjét és élelmiszertárolóját. Az ásatások most ismét folytatódnak.
2022. május 12. 13:00
Újabb értékes leletekre bukkantak a Várkapitányság szakemberei a Budavári Palotában végzett kutatások során, ugyanis többek között megtalálták a krisztinavárosi szárnyban lévő egykori Andrássy- illetve Deák-előcsarnokok díszkandallóinak darabjai mellett a királyi és a fejedelmi lakosztály közötti ebédlő márványkandallójának darabját is. A leletek jelentősen hozzájárulhatnak majd a minél hitelesebb rekonstrukcióhoz, mivel a kandallók mindig összhangban voltak az adott helyiséggel, így fontos támpontot tudnak nyújtani.
2022. május 10. 14:00
A főváros III. kerülete és Budakalász határában, a Barát-patak mellett több őskori lelet mellett előkerült egy középkori pince maradványa is. A pince feltehetőleg a középkori Kissing faluhoz tartozhatott, és valószínűleg a XIII. és XV. század között használhatták.
2022. április 28. 14:00
Az őskori nyomok között feltehetően középkori temetkezéseket találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budafoki út mellett Újbudán. A területen korábban is előkerültek már kőkorszaki leletek és épületek nyomai, most valószínűleg a középkorban elpusztult Kocsola falu egykori temetőjére sikerült rábukkanni.
2022. március 29. 18:00
Különleges leletekre bukkantak a Budavári Palota falkutatása és alapfeltárása során. A most előkerült töredékek, fal- és csempedarabok azért jelentősek, mert segíthetnek meghatározni, hogy milyen is volt pontosan a Hauszmann Alajos tervei alapján a múlt századfordulón kibővített palota.
2022. március 8. 14:00
A budai királyi palota Déli zártkertjében kőfaragványokat, főleg gótikus bordatöredékeket találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai.
2022. január 28. 09:00
A csőtörések előfordulnak. Néha csak kellemetlenek, van, hogy komoly kárt okoznak, ritkán pedig érdekes felfedezéseket is eredményeznek. Ez történt a belvárosban, ahol 1972-ben egy csőtörés nyomán úgy vélték, hogy a régi pesti városfal egyik szakasza került napvilágra.
2021. november 9. 14:30
Egy hétezer évvel ezelőtti település maradványait tárták fel a régészek a XI. kerületi a Madárhegyen. A gödrökben főként a kőkori emberek által hátrahagyott cserépedények töredékei és állatcsontok kerültek elő.
2021. augusztus 27. 14:30
Késő római kori temetkezésre bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei az óbudai utca egyik telkén, ahol egy kőfal és tárológödrök maradványai is előkerültek.
2021. augusztus 3. 17:00
Óbudán az egykori szeszgyár területén új szakaszba lépett a feltárási munka, a Budapesti Történeti Múzeum régészei római kori pénzérméket, egy bronzból készült pelta alakú katonai veretet, valamint egy szvasztikát, más néven horogkeresztet ábrázoló bronz ruhakapocstűt is találtak a lelőhelyen.
2021. június 18. 16:00
A Campona erődhöz tartozott az a nemrég feltárt római temetőrészlet, amelyre Nagytétényben, egy beruházás előkészítése során találtak a régészek. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai csaknem hatvan sírt azonosítottak; érméket, edényeket, üvegcséket és egy kerámiamécsest is találtak.
2021. június 12. 15:30
A budai Vár egykori lakóinak hétköznapjairól mesélnek azok a tárgyak, főleg kerámiakorsók, poharak, amelyek a Dísz tér – Szent György tér térségében, a Honvéd Főparancsnokság pinceszintjén folyó régészeti kutatás során kerültek elő. A leletek nagy részét egy most azonosított kút mélye rejtette.
2021. május 29. 10:00
Két középkori, kőből faragott ágyúgolyót találtak a régészek a Duna medrében, akik a Lánchíd felújításához kapcsolódóan vizsgálják át a folyómedret. Az egyik olyan hatalmas, hogy nem tudták még a felszínre hozni. A lövedékek feltehetően késő középkoriak lehetnek. Sok más értékes régészeti lelet is előkerült.
2021. május 15. 16:00
Zajlik a feltárás a XI. kerületi Rupp-hegy lejtőjén, ahol a régészek egy építkezéshez kapcsolódóan vizsgálják át a területet. Bár a lelőhely alapvetően római kori, más korszakokból is előkerültek innen értékes tárgyak, például középkori pénzérmék, egy honfoglalás időszakából származó veret és egy II-III. századi épület alapjai is.
2021. május 3. 14:00
Az Anjou- vagy a Zsigmond-kori építkezésekből származnak azok a leletek, amelyeket a budavári királyi palota várfalainál, az Újvilág kertben találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai. A leleteknek azért van különösen nagy jelentőségük, mert a palota Anjou-kori részeiről kevés adat ismert.
2021. április 18. 14:00
Késő római kori kőládasírt tártak fel Óbudán egy Kolosy tér közelében zajló építkezésen, az aquincumi Katonaváros egykori temetőjében. A sír egy kisgyermek maradványait rejtette, aki mellé egykor edényeket és pénzérmét is temettek, a feje alá pedig cserépből készült fejtámaszt helyeztek.
2021. március 5. 18:00
Lezárult az ásatás a Margit körút – Rómer Flóris utca sarkán fekvő telken, ahol a régészek a bronzkortól kezdve a római koron át a török időszakig számos leletet találtak, valamint négyszáz temetkezést azonosítottak.
2021. február 6. 16:30
A Csepeli Szabadkikötő területén végzett régészeti kutatások során a kora bronzkor időszakából származó leleteket találtak. Noha az őskori gödrök anyagát még vizsgálják, de érdemes kiemelni egy kora bronzkorra keltezhető szórt hamvas rítusú temetkezést, amelynek feltárása során tíz darab edény is előkerült. Az eddigiek alapján tehát világos, hogy Csepel északi része már az őskor óta lakott volt.
2021. január 22. 13:00
Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházának homlokzatát díszítette. A magyar házat a királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón.
2021. január 17. 17:00
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma ötödik alkalommal mutatja meg az előző év középkoros ásatásainak leleteit, eredményeit. A tárlat fizikai valójában is elkészült, de egyelőre csak virtuálisan lehet megnézni. A kiállításon a tárgyaknak "az ásótól vitrinig” tartó útját is bemutatják.

összesen: 73 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó