A történet úgy kezdődött, mint minden nagyobb csőtörés, eltört egy nagyobb víznyomócső a Petőfi Sándor utcában. Aznap már a második volt a belvárosban, ugyanis 1972. január 25-én előbb a Mátyás Pince mellett történt egy kisebb csőtörés, amit gyorsan el tudtak hárítani, majd nem sokkal később a Petőfi Sándor utcában, a Katona József Színház előtt egy sokkal nagyobb, itt ugyanis egy 500 milliméteres főnyomócső tört el. A Magyar Nemzet 1972. január 26-i száma ezt írta a balesetről:

„A Katona József Színház előtt, a Petőfi Sándor utcában valóságos Niagara tört fel. A kráter mind szélesebb lett, áradatszerűen hömpölygött a víz, s elöntötte a járdát is. A csőtörést hiába próbálták jelenteni a Vízművek este 7-ig működő központi ügyeletének a hívott telefonállomás néma maradt, mert a belvárosi telefonközpontnak a Petőfi Sándor utcai körzetében sok ezer telefonállomás némult el a kábelek beázása miatt.”

A kiáramló nagynyomású víz gyakorlatilag krátert vájt az utcába, amelynek átmérője elérte a 9 métert. A forgalmat természetesen el kellett terelni, sőt a villanyt is ki kellett kapcsolni.

A kép egy korábbi, 1970-es nagykörúti csőtörésnél készült, ahol egy hasonló, de kisebb cső tört el a Petőfi Sándor utcában (Fotó: Fortepan/Képszám: 206521)

A károk viszonylag nagyok voltak. Egyrészt az ott futó telefon és telexkábelek áztak el, emiatt a belvárosi cégek és irodák telexkapcsolata megszakadt, illetve ahogy a cikk is utalt rá, több ezer telefonvonal némult el. A legnagyobb kár a Katona József Színházat érte, annak a pincéjébe tört be a víz, és azt két és fél méter magasan el is öntötte, ami miatt az ott őrzött színházi díszletek tönkre is mentek.

A Katonában ezért az aznapi és a következő napi előadások elmaradtak. A helyreállítás azonnal megkezdődött, a vízművek szakemberei megjavították a tönkrement csövet, a Posta munkatársai pedig 40 méteren kénytelenek voltak kicserélni a telefon- és a telexkábeleket, ugyanis annyira tönkrementek, hogy javíthatatlanná váltak.

A Katona József Színházban csak február 3-tól tudtak ismét játszani, de mivel egyes díszletek teljesen tönkrementek, műsorváltoztatásra volt szükség.

Azonban a helyreállítás közben érdekes dologra bukkantak. A helyreállítás során ugyanis falmaradványok kerültek elő, ezért azt hitték, hogy megtalálták a régi pesti városfal egy szakaszának maradványait. A Magyar Nemzet 1972. február 3-án így írta le a felfedezést:

„Az erős víznyomás beszakította a pince falát. Az így keletkezett alkalmi átjárón a Petőfi Sándor utca alatt egy méter széles föld alatti folyosóra bukkantak, amely párhuzamos az utcával. A folyosó túlsó oldalán mészkőből és téglából épült, mintegy két méter magas, s körülbelül egy méter széles újabb falat találták, amelyről kiderült, azonos Pest hajdani városfalával.”

A hírt minden újság megírta, hiszen a Magyar Távirati Iroda is megjelentette. A falat ráadásul egészen a Ferenciek teréig (akkori nevén Felszabadulás térig) tudták követni. Azonban a helyzet ennél bonyolultabb volt. Ugyanis, ha megnézzük a pesti városfalak futását, azok nem erre mentek.

A felfedezőknek az sem volt gyanús, hogy a pesti városfal egész másutt, a Kiskörút nyomvonalán húzódott (Forrás: Pest szabad királyi város alaprajza 1758-ban, rézmetszetű Pest-térkép, Wikipedia)

Mivel valóban találtak egy falat és egy alagútszerűséget, de hogy mi volt ez, azt végül a Magyar Hírlapban tisztázták, amikor is az újság a Budapesti Történeti Múzeum munkatársával, Melis Katalinnal is megnézte a feltárt „városfalat”.

A Petőfi Sándor utca 1973-ban. Már nyoma sincs a csőtörésnek (Fotó: Fortepan/Képszám: 18805)

A lap munkatársa és a muzeológus is megtalálta a beomlott pincefal mögött az iszappal betömődött folyosót és a végén a kőfalat, de ahogy a lap az 1972. február 4-i számában írta:

„Melis Katalin csak rápillant, és máris kész a szakvélemény: a folyosó egyik oldalát a mai épület támfala alkotja, a másik falrész valóban öregebb, de mindössze a múlt században emelt épület maradványa.

– Az történhetett – magyarázza –, hogy a század eleji városrendezéskor, szélesítve a Petőfi Sándor utcát, lebontottak néhány öreg épületet, de alapfalaikat benn hagyták a földben. Időközben az elszivárgó víz hordalékkal töltöt­te fel a két falrész közötti űrt. Most a csőrepedés félig kimosta a hordalékot, így született az alagút az »ősi városfal«« és a színház fala között.”

Tehát a víz csak a régi belvárosi épületek alapfalait hozta felszínre, nem egy addig nem ismert városfal részletet. Fura is lett volna itt egy városfal, hiszen a középkori pest falai a Kiskörút mentén futottak, azok sok helyen ma is láthatók egyes házak udvarán.

Nyitókép: A Katona József Színház 1971-ben (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11)