Kuzsinszky Bálint 1864. november 6-án született Szabadkán, egy lengyel nemzetiségű családban, mely azonban már az asszimiláció útjára lépett. Iskolai tanulmányai során ettől függetlenül nem a magyar múlt ragadta meg a fantáziáját, annál sokkal messzebb, az ókorig kalandozott. A középiskolát még a délvidéki Fehértemplomban végezte, de az érettségi letétele után (1883) útja már a Budapesti Tudományegyetemre vezetett.

Kuzsinszky Bálint 1925 körül (Forrás: K. Végh Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum az alapítástól az ezredfordulóig. BTM, 2003)

Már gimnazistaként kitűnt jó nyelvérzékével, német, latin és lengyel nyelvű műfordításaival – bár beszélt szerbül és franciául is –, irodalmi és történelmi dolgozataival pedig pályadíjakat nyert, így a bölcsészkaron belül a klasszika-filológia szakot választotta. Kezdetben célja a tanári pálya volt, de széles körű érdeklődése miatt jogi tárgyakat is felvett, valamint a későbbi pályáját egyengető Torma Károly régésznél hallgatott archeológiát és numizmatikát is.

Torma Károly támogatta Kuzsinszky pályájának indulását (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1868. szeptember 27.)

Harmadéves volt, amikor 1887-ben jelentkezett a Magyar Nemzeti Múzeum által meghirdetett gyakornoki állásra. Torma Károly az alábbi sorokkal ajánlotta fiatal tanítványát Pulszky Ferenc igazgató figyelmébe:

…azon kívül, hogy régiségtani előadásaimat több semesteren át szorgalmasan hallgatta, s az előadottakból mindannyiszor jelesre colloquált, minél fogva őt legjobb s legképzettebb hallgatóim egyikének tartom, a múlt tanév második felében zárthelyi dolgozat gyanánt beadott „Thermae maiores stb.” c. értekezésében a régiségtanban való jártasságának szép reményekre jogosító jelét adta.

Kuzsinszkyt 1887. január 20-án nevezte ki Trefort Ágoston kultuszminiszter a Nemzeti Múzeum gyakornokává, ahol a Régiség- és Éremtárban alkalmazták. A következő évben megszerezte diplomáját is, így feljebb léphetett a ranglétrán: 1889-ben segédőri, majd tíz évvel később múzeumőri pozícióba került. Mindezek mellett elvégezte a görög–latin tanári szakot is, így az ókori nyelveket előbb középiskolában tanította, majd 1892-től az egyetemen is oktatott magántanárként.

Környezete elismerését régészként vívta ki hamarabb, amiben a történelmi körülmények is segítették. Óbudán (a római kori Aquincumban) ugyanis már az 1870-es évektől ásatások folytak a romok feltárása érdekében. Mikor 1876-ban a Nemzetközi Őstörténeti és Embertani Kongresszusnak fővárosunk adott otthont, jelentős figyelem irányult e munkálatokra. Kuzsinszkyt talán ez is befolyásolta a pályaválasztásában, mindenesetre a téma elmélyült kutatója lett, és 1888-ban – mikor tehát még csupán gyakornok volt – megbízták az ásatások irányításával. A mindössze huszonnégy éves fiatalembert beválasztották a Székesfőváros Régészeti Szakbizottmányába is.

Az óbudai Krempl-malom (Forrás: K. Végh Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum a kezdetektől az ezredfordulóig. BTM, 2003.)

A nagy mennyiségben előkerült leleteket hosszú ideig a Nemzeti Múzeumba szállították, Kuzsinszky azonban a megbízatása kezdetétől arra törekedett, hogy a helyszínen tartsa azokat, így könnyítve meg tanulmányozásukat. Már 1888-ban sikerült elérnie, hogy az óbudai Krempl-malomban helyezhessék el azokat, majd 1894. május 10-án átadták az Orczy Gyula tervei szerint készült új múzeumépületet is. Az tulajdonképpen egy ókori római templomot másolt, háromszögű timpanonját oszlopok tartották, melyekhez lépcső vezetett fel. Ezt a találó megoldást azonban már két évvel később kénytelenek voltak módosítani, elkerülhetetlenné vált ugyanis a bővítése: a millenniumra két hasonló megjelenésű oldalszárnnyal toldották meg. A főváros lakossága nagy érdeklődéssel fogadta az új látványosságot, Kuzsinszkyt viszont inkább a tudományos feldolgozás motiválta a múzeumalapításban, és tartotta is magát ehhez: kutatási eredményeit az 1889-től megjelenő Budapest Régiségei című folyóiratban tette közzé.

Az Aquincumi Múzeum épülete (Forrás: Fortepan/Képszám: 7070)

Az Aquincumi Múzeum vezetőjeként Kuzsinszky nagy szerepet játszott a papíron már 1887-ben megalapított Fővárosi Múzeum valódi létrehozásában is: 1898. augusztus 15-én beterjesztette a Székesfővárosi Tanácshoz a javaslatait az intézmény szervezetére és működésére vonatkozóan. Ennek kidolgozásában nagy segítségére volt a több mint tízéves múzeumi tapasztalata. Legjobban természetesen munkahelyét, a Nemzeti Múzeumot ismerte, ám főnöke, a Régiségtárt vezető Hampel József fontosnak tartotta, hogy megismerje a szféra külföldi helyzetét is, ezért tanulmányutakra küldte: járt Bécsben, Rómában és a Rajna-vidéken is. A leendő intézmény felépítéséhez a prágai és a párizsi városi múzeumokat, legfőképpen azonban a Bécsi Történeti Múzeumot tekintette mintának.

Kuzsinszky a Fővárosi Múzeum célját így fogalmazta meg:

… összegyűjteni és úgy a nagyközönségnek, mint a szakférfiaknak hozzáférhetővé tenni Budapestre vonatkozó minden emléket – eredetiben és másolatokban –, melyek a város múltjára, fejlődésére a legrégibb kortól kezdve a mai napig világot vetnek, nem zárván ki a jelen állapotokat feltüntető tárgyakat sem, melyek a jövő szempontjából érdekesek lehetnek, bizonyságot tevén azon nagyarányú munkálatokról, törekvésekről, melyeknek Budapest páratlan felvirágzását köszönheti.

Előterjesztését a székesfőváros közgyűlése 1899. április 26-án elfogadta, és évi négyszáz forintos tiszteletdíj mellett egyúttal ki is nevezte őt az intézmény vezetőjének. Működése kezdetén két épület állt a Fővárosi Múzeum rendelkezésére: a már bemutatott aquincumi, valamint a Városligetben álló egykori Műcsarnok, melyet Pfaff Ferenc neoreneszánsz tervei szerint még az 1885-ös Országos Kiállításra emeltek. Ez utóbbiban szándékozta Kuzsinszky összegyűjteni a főváros különböző hivatalaiban, irodáiban őrzött muzeális jelentőségű műtárgyakat.

A városligeti régi Műcsarnok (Forrás: Fortepan/Képszám: 31748)

Ezenkívül a viszonylag frissen (1894-ben) birtokba vett Központi Városházán létezett egy raktár is, és az igazgató 1901-ben a mellette lévő helyiségekben rendezte be irodáját. Egészen addig ugyanis a Nemzeti Múzeumból dolgozott, ahonnan közel tizenöt év után, 1901 végén lépett ki. Ettől kezdve – az egyetemi oktatást nem számítva – teljesen a Fővárosi Múzeumnak szentelhette életét. Nehéz küzdelmek árán, de végül sikerült elérnie, hogy a városligeti épületben 1907. június 1-jén megnyíljon annak állandó kiállítása is.

Állandó kiállítás a Fővárosi Múzeumban (Forrás: K. Végh Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum az alapítástól az ezredfordulóig. BTM, 2003)

Számos érdeme ellenére 1912-ben Bárczy István polgármester mégis felmentette Kuzsinszkyt az igazgatói megbízatásából, és helyére egy fiatal festőművészt, Csánky Dénest helyezték. Az elsőre érthetetlennek tűnő manőver mögött a városvezetés megváltozott gyűjtési koncepciója húzódott: sokkal nagyobb szerepet szántak a képzőművészeti alkotásoknak, Kuzsinszkyt pedig inkább történeti szemlélet jellemezte (bár mint a fenti idézet is egyértelműsíti, a kortárs alkotásokat is fontosnak tartotta). Nem bocsátották el azonban a múzeumból, az aquincumi ásatásokat továbbra is ő vezette.

A hivatali ügyektől megszabadulva több időt tudott fordítani a tudományos pályájára, ami újabb tisztségeket eredményezett: még 1911-ben nyilvános rendes tanárrá léptették elő az egyetemen, 1914-ben pedig Hampel Józseftől átvette az Érem- és Régiségtani Tanszék vezetését is. Két évig, 1923–1924-ben a Bölcsészettudományi Kar dékánja is volt. A Magyar Tudományos Akadémia már 1907-ben felvette levelező tagjai sorába, székfoglaló előadását Aquincum topográfiája és várostörténete címmel tartotta. Később az MTA-n belüli ranglétrán is feljebb lépett: 1914-ben az Archeológiai Bizottság előadója, majd elnöke lett. Tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának és az Országos Magyar Régészeti Társulatnak is, utóbbinak 1920-tól az elnöke is volt. Nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 1925-ben a Német Archeológiai Intézet, 1933-ban pedig a Belgrádi Régészeti Intézet is felvette tagjai sorába.

A Zichy Jenő Múzeum kiállításának részlete (Forrás: Új Idők, 1901. május 5.)

Kuzsinszkyt 1921-ben mégis visszaültették az igazgatói székbe, a székesfőváros ugyanis ebben az évben átvette a gróf Zichy Jenő (1837–1906) által még 1900-ban alapított magánmúzeum kezelését is, melynek vezetését Csánky Dénes kapta meg. Így kerülhetett vissza a Fővárosi Múzeum irányítása Kuzsinszky kezébe. Eme feladatait még egy bő évtizedig látta el, hetvenedik életévét betöltve 1934. november 6-án mondott le tisztségéről. Munkásságának elismeréseként 1935-ben kormányzói elismerésben részesült. Élete utolsó éveiben végre nyugodtan tudott foglalkozni az aquincumi leletekkel, de ez sajnos már nem tarthatott sokáig, 1938. augusztus 23-án örökre elszenderült.

A nyitóképen: Az Aquincumi Múzeum épülete (Forrás: Fortepan/Képszám: 7070)