Hunyadi János és Luxemburgi Zsigmond között sokkal szorosabb kapcsolat létezett annál, mint hogy nagyjából azonos történelmi korszakban éltek. Thuróczy János 1480-as években írt krónikája Hunyadi Jánost „nemes és fényes havasalföldi nemzetségből” eredeztette. Szűkszavúan annyit írt, hogy Zsigmond király Hunyadi János apját, Vajkot – a vitézi hírétől indíttatva – Havasalföld vidékéről hozta be Magyarországra, ahol Hunyad birtokával ajándékozta meg őt. Később itt épült Vajdahunyad vára. Amit Thuróczy mond a Vajknak szóló adományról, arról oklevél is született, 1409. október 18-án, először említve benne Vajk udvari vitéz ekkor még kisgyermek János fiának, azaz Hunyadi Jánosnak a nevét.
A kortárs Antonio Bonfini, Mátyás király humanista történetírója, Thuróczytól eltérően írta le Zsigmond és Hunyadi János kapcsolatát. Szerinte ugyanis a későbbi törökverő vitéz Zsigmond király törvénytelen gyermeke volt, s így királyi vér csörgedezett az ereiben. „Azt mondják – írja Bonfini –, hogy az Erdélyben tartózkodó Zsigmond összefeküdt egy nemes oláh intelligens és bájos lányával, három hónap múlva megtudta, hogy az teherbe esett tőle, fényesen megajándékozta, és emlékeztetőül egy gyűrűt hagyott nála. Utasította, hogy szülöttjét gondosan táplálja, nevelje, s ha fölcseperedett, küldje el hozzá a jellel. […] Később a feltűnő szépségű ifjú János az anyja tanácsára elment Zsigmondhoz, és felmutatta a gyűrűt. A király ráismert, és birtokokkal, falvakkal bőségesen megadományozta őt.” Bonfini latinul írt történetét Heltai Gáspár is megörökítette magyar nyelvű krónikájában (Chronica az magyaroknak viselt dolgairól), így hamar elterjedt ez a nézet hazánkban, olyannyira, hogy még ma sem tartják teljesen hihetetlen történetnek. A gyors elterjedést segítette, hogy Heltai idejében egy erőteljes Mátyás-tisztelet alakult ki a hazai közvélemény körében.
A középkor szeretett szimbólumokban gondolkodni, s mivel kevesen tudtak írni-olvasni, gyakran képekben fejezték ki a mondandókat. Érdekes feltételezés, hogy a budavári Nagyboldogasszony-templomban a Mátyás-torony alapfalainál a kóruskarzatot alátámasztó nagy ív oszlopfőjén megfaragott négy fejdombormű közül három a Hunyadi családot, Hunyadi Jánost és két fiát, Mátyást és a lefejezett Lászlót ábrázolja, a negyedik fejben pedig talán Luxemburgi Zsigmond arca köszön vissza, akitől az előbb említett Bonfini Hunyadi Jánost, s így az ő fiát, Mátyást is eredeztette. Így fejezve ki abban az időben a Hunyadi család egyszerű származása helyett a Zsigmond királlyal való rokonságot.
Mai ismereteink szerint Hunyadi János 1407 táján született a királyi udvarban, ahol az apja, Vajk szolgált, aki két évvel később, az 1409-es oklevél szerint birtokadományban részesült Zsigmondtól. Buda Zsigmond uralkodásának idején vált a magyar királyok állandó központjává, ahol az uralkodó 1405 környékén jelentős építkezésbe fogott, és az Anjou-kori palotát egy északi épületszárnnyal bővíttette.
A Zsigmond-kori budavári palotaegyüttes kisebb alapterületű volt, mint a mai palotarész. Északi várfala körülbelül a mai Savoyai Jenő lovasszobortól kissé északra helyezkedett el nagyjából keleti-nyugati irányban. A várfal előtt észak felé még egy szárazárok húzódott és egy előudvar terült el, amit Zsigmond kezdett el kialakítani azzal, hogy az ott lévő polgári házakat lebonttatta. A Zsigmond építtette új palotaszárny az északi várfallal párhuzamosan, attól délre épült, melyhez feltételezések szerint talán egy keleti szárny is tartozhatott. Északra, a polgárváros felé és keletre, a Dunára nézett hosszú homlokzatával. Az épületet az új építkezés folytán a kortársak Friss palotának (Fryspalotha) nevezték, és a késő gótikus világi építészet európai léptékkel is kiemelkedő hazai alkotásának számított. „Az építkezés tömör és oly remek, hogy nem hiszem, hogy még egy nagyobb és szebb létezzen a világon” – írta róla 1417-ben az egyik kortárs szerző, aki csodálattal tekintett erre a Zsigmond-kori új épületre.
Zsigmond palotaépítkezése hosszú időre nyúlt, a kezdeti lendület azonban az 1420-as években megtorpant, 1430 táján pedig meg is szakadt, mivel Zsigmond a nyugati határhoz közeli Pozsonyba helyezte át uralkodásának színterét s ott kezdett nagyszabású rezidenciaépítkezésbe. A Friss palota északi szárnya elkészült, a Dunára néző, keleti rész építkezései – ha voltak ilyenek – maradhattak félbe. Ezt tapasztalta Jó Fülöp burgundi herceg tanácsosa, a francia Bertrandon de la Barocquiere is, mikor 1432–1433-ban a Szentföldről visszatértében átutazott Magyarországon. Elképedve írt a Zsigmond-kori nagyszerű építkezésről, amely azonban még nem ért véget. „Buda, Magyarország fővárosa – írta a tanácsos – hosszan elnyúló hegyen épült. Kelet felől a Duna folyik, nyugati oldalán völgy terül el. Délen nagy palota emelkedik, amely uralkodik a városkapu felett. A palotát a császár kezdte el építeni; ha befejezik nagyszerű és erős épület lesz.”
A palota északi szárnyában helyezkedhetett el a 100 lépés hosszú és 25 lépés széles, azaz mintegy 75-80x18-20 méteres, gótikus boltozatú nagycsarnok (aula magna) vagy lovagterem, amely az egyik legnagyobbnak számított a maga idejében. Számtalan udvari ünnepséget, fogadásokat és mulatságokat rendeztek benne, s többek között Mátyás király is itt tartotta 1476. december 22-én Beatrixszal a Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban megkötött házasságának lakomáját.
A Friss palota ablakaiból északra az előudvarra és a mai Szent György térre, valamint Buda városára nyílt kilátás, mely a lakomákon kívül szomorú események helyszíne is volt egyben. 1457. március 16-án estefelé az előudvaron fejezték le Hunyadi Lászlót, s a leírás szerint a fiatal V. László király, Garai nádor és az udvar tagjai a palota ablakaiból és erkélyéről nézték végig az eseményt, és adtak jelt az ügyetlen bakónak – aki harmadszorra sem tudta László fejét elválasztani a testétől –, hogy hajtsa végre negyedszer is a halálos ítéletet.
A törökök pedig több mint hetven évvel később – miután az északi várfal előtt a szárazárkot betömték – ezeken az ablakokon keresztül másztak be a királyi palotába 1529-ben, mikor Nádasdy Tamásnak a palotába húzódott őrségét a város felől lerohanták.
Szerencsénkre azonban nemcsak leírásokból kell elképzelnünk Zsigmond palotáját és az akkori budai várat és várost, hanem egy korabeli metszeten is fennmaradt. Hartmann Schedel 1493-ban napvilágot látott Világkrónikája (Liber Chronicarum, vagy más néven: Nürnbergi Krónika, illetve Schedel-krónika) a korai könyvnyomdászat egyik leghíresebb és legpompásabb műve volt a maga korában, melyet a kor legjelesebb művészeinek rajzai után készült fametszetekkel illusztráltak. A kiadásból hazánkba is számos példánya eljutott. A sok száz fametszetet Michael Wohlgemuth készítette, aki többek között az akkori Buda városát is megörökítette kelet, azaz a Duna és Pest felől nézve. Ez a kép az egyetlen többé-kevésbé hiteles ábrázolása Magyarország akkori fővárosának, Budának. Az ábrázolás az 1460-as évek derekának városképét tükrözi, ugyanis a metszeten a Nagyboldogasszony-templom 1461 és 1470 között készült Mátyás-tornyából még csak az alapfalak látszanak. Így a metszet inkább még a Zsigmond-kori állapotokat mutatja, mintsem a Mátyás-korabeli építkezéseket. A rajzon jól kivehető a Friss palota északi szárnyának kelet felé néző homlokzata, amelyen koronával díszes két címerpajzs, a tetején pedig egy sas látható, mint az épület tulajdonosának kilétére utaló díszítőelem és szimbólum.
Zsigmond 1437-ben meghalt, 1444-ben Várnánál az új király I. Ulászló is életét vesztette. Hunyadi János kormányzósága majd V. László rövid uralkodása után Hunyadi János fia, Mátyás került a trónra, aki erős kézzel fogta össze és kormányozta az országot, és sikerült még egy időre a törököt Magyarország határain kívül tartania. Mátyás – Zsigmondhoz hasonlóan – fontosnak érezte a megfelelő uralkodói környezet kialakítását. A budavári palota összességének alapterületét ugyan nem bővítette tovább, de a Zsigmond idejében abbamaradt építkezéseket folytatta vagy alakította át az épületeket a gótikus helyett Beatrixszal kötött házassága után immár reneszánsz stílusúvá. Az építkezéseket azonban Mátyásnak sem sikerült teljesen befejeznie.
S mi maradt meg mára mindebből? A Zsigmond- és Mátyás-kori épületekből szinte semmi. Régészeti ásatások során feltárt fal- és épületmaradványok, oszlop- és pillértöredékek. S egy 1974-ben kiásott, töredékében és torzón is csodás szoboregyüttes, mely többnyire a Zsigmond-kori építkezések gazdagságáról tanúskodik, s igazolja mindazokat a leírásokat és beszámolókat, melyek az akkori budavári királyi palota patinás szépségéről szóltak.
A Friss palotát a törökök lőporraktárnak használták, ami 1578-ban egy villámcsapás miatt felrobbant, a maradványait pedig az 1686-os ostrom semmisítette meg. A királyi rezidencia a harcok során akkora kárt szenvedett, hogy bármily helyreállítás helyett a XVIII. századtól kezdődően teljesen új palotát építettek – most már barokk stílusban.
Nyitókép: A Budai vár Mátyás király idején (Forrás: Hauszmann Alajos. A magyar királyi vár építésének története)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció