A Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylete (a mai Vöröskereszt elődje) a történelmi Magyarország jelentős szervezete volt, amelynek támogatói között a korabeli társadalom legfelső rétegének tagjait is megtalálhattuk, például Csekonics Endre grófot, Schwartzer Ottó udvari tanácsost vagy éppen Márkus Józsefet, Budapest főpolgármesterét. Az egylet a XIX. század utolsó évében határozta el, hogy saját, állandó székházat építtet magának. A költségeket 400 000 forintra tervezték, és az egylet tartalékalapjából kívánták finanszírozni. A székházat már kezdetektől befektetésnek tekintették, így az egyleti irodák mellett bérlakásokat is terveztek kialakítani benne.
Helyszínül a Dísz tér délkeleti sarkát szemelték ki, amely ma az 1–2. számot viseli, akkoriban azonban három ház osztozott a területen, és a 3-as házszám is ide tartozott. Az 1-es számú sarokházat 140 ezer koronáért, a 3-as számút pedig 72 ezer koronáért vásárolták meg, a 2-es számú épületet azonban csak a következő évben tudták megvenni Hummel Szaniszló Adolf miniszteri tanácsostól 120 ezer forintért. Hummel a horvát-szlavón-dalmát minisztérium (pontosabban a területért felelős tárca nélküli miniszter hivatala) alkalmazottja volt, de szerepe az adásvétellel nem ért véget: ő készítette elő azt a szerződést, amellyel a tárca irodákat bérelt az egyleti székházban. A két szervezet közötti kapcsolat régre nyúlik vissza, hiszen a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylete – mint akkori nevéből is kikövetkeztethető – a Magyar Királysággal perszonálunióban lévő Horvátországban és Szlavóniában is működtetett egyesületeket, melyek vezetői az egylet vezetőségében is helyet foglaltak.
A Vöröskereszt Egylet műszaki tanácsosa ekkoriban Hauszmann Alajos építész volt, akinek munkái között ekkorra már a Királyi Palota bővítése is szerepelt. Neki köszönhető, hogy sikerült megakadályozni a mai Hunyadi János út Várba érkező torkolatának kiszélesítését – ugyanis ez azzal járt volna, hogy lecsippentenek egy szeletet a leendő egyleti székház telkéből. Ez az akadály azonban az építész közbenjárására elhárult, a tervekkel pedig elkészült a Hauszmann-iroda. A szecessziós elemeket is felvonultató historizáló épület tervezésében a mester mellett minden bizonnyal nagy szerep jutott Hültl Dezsőnek, Hauszmann Alajos vejének, aki ekkoriban még a neves építész irodájának dolgozott, ám 1903-tól önállósodott, első munkáin (például a Belgrád rakpart 27-es számú házon) pedig a Vöröskereszt Egylet székházának számos stíluseleme és részlete visszaköszön.
Az egylet székházépítési bizottsága meghatározta az új épület egyes paramétereit: a mai Hunyadi János (akkor Főherceg Albrecht) út felé négy-, a Dísz tér felé háromemeletesnek kell lennie (a különbséget a lejtős talaj indokolta), üzlethelyiségek nem lehetnek benne, helyettük a földszinten is lakásokat (illetve irodákat) kell elhelyezni. Az irodai és a bérházfunkciót szétválasztandó a Vöröskereszt Egylet és a minisztérium irodáinak bejárata délről, a Színház utca felől nyílt, a bérlők pedig a Dísz téri kaput használhatták, innen lehetett bejutni az udvarra és az innen nyíló lépcsőházban helyezték el a liftet is. Utóbbi valódi luxusnak számított, hiszen egyrészt nem volt kötelező ekkora épület esetében, másrészt ingyen használhatták a lakók.
A Dísz tér 2. és 3. számú házát már 1900 végére, az 1. számút 1901 májusában bontották le. Ezután az építkezés hihetetlen gyorsasággal kezdődött meg és zajlott le, mivel az engedélyeket már megszerezték, és a székházépítési bizottság is kikötötte, hogy a háznak 1902. augusztus 1-től lakhatónak kell lennie. A kivitelező Havel Lipót építőmester cége hírnevéhez méltón dolgozott, hiszen 1901 szeptemberének végén már meg is tarthatták a bokrétaünnepet, ami azt jelentette: elkészült az épület legmagasabb pontja.
A kivitelezés költségei – mint minden építkezésnél – természetesen itt is túllépték a tervezettet, a munkák 652 871 koronájába kerültek az egyletnek, de a megadott határidőre készen állt az egyleti székház, amelybe beköltözhetett a Vöröskereszt, a minisztérium és a lakásbérlők is.
A ház reprezentatív terekkel is rendelkezett, a Színház utcai, két oszlop övezte kapun belépve szép díszlépcsőházba jutott a látogató, oldalt az uralkodót méltató, valamint az építtetőket, illetve az egylet 1902. évi vezetőségét megnevező márványtáblákkal. A lépcsőn felérve szemben a Magyar Királyság üvegből megformált pompás címerét helyezték el, amely minden bizonnyal Róth Miksa alkotása, legalábbis erre utal az építkezés költségei között feltüntetett összeg, amelyet az elismert üvegművesnek fizettek ki. Innen jobbra, a Dunára néző részben helyezkedtek el a Vöröskereszt irodái, valamint díszterme, a Színház utca felé eső oldalon, illetve a Dísz téri szárny egy részében a minisztérium. Minden más helyet a 14 bérlakás foglalta el.
A lakásokat jómódú polgárok számára alakították ki, a liften kívül a kényelmet szolgálta a villany- és gázvilágítás, valamint a fürdőszoba is, amely minden lakásban megtalálható volt. A bérlők a fennmaradt adatok alapján főleg a Honvédelmi Minisztérium és a Főparancsnokság magas rangú alkalmazottai, tisztjei voltak (például Panajoth Sándor ezredes, Minarelli Fitzgerald Sándor tábornok vagy Melion Gyula császári és királyi vezérkari ezredes).
Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása nemcsak a történelmi Magyarország szétszakítását hozta magával, de a Vöröskereszt Egylet válságát is. Az ország területeivel együtt ugyanis az egykor tekintélyes szervezet is elvesztette tagegyesületeinek és támogatóinak jelentős részét. Mivel többé horvát-szlavón-dalmát tárcára sem volt szükség, eltűnt a Dísz téri székház egyik legstabilabb és legnagyobb bérlője is. A Vöröskereszt végül 1919 őszén megvált az épülettől, amelybe a következő évben a Külügyminisztérium költözött be. Ez logikus lépés volt, hiszen az ország függetlenedésével létrejött külügyi tárca ideiglenes helyen, a Budavári Palota krisztinavárosi szárnyában működött.
A Külügyminisztériumnak azonban több helyre volt szüksége, mint amennyit az épület akkori formájában kínált, ezért átalakították Hoepfner Guidó tervei szerint. Beépítették a padlásteret, ahol 25-30 hivatali irodát alakítottak ki. Ezeknek azonban ablakokra volt szükségük, amely a tetőzet átalakítását vonta magával, ekkor készültek el azok a manzárdablakok, amelyek a legtöbb korabeli képről visszaköszönnek. A keleti oldal földszintjén, amely valójában az épület pinceszintjét jelentette, autóbejáratot nyitottak, melyen keresztül a szintén újonnan kialakított garázsba lehetett behajtani. Érdekesség, hogy itt, az egykori teremgarázs helyén találták meg a helyreállítást végző Várkapitányság régészei a 2020-as feltárás során a hajdani városfal egy darabját. Az épület 1450 négyzetméteres pincerendszere önmagában is érdekes, hiszen a Dísz tér felőli oldalon középkori eredetű mélypincék is tartoznak hozzá – ez, vagyis a többszintes pince azonban a budai Várban megszokottnak mondható.
A székházban Budapest ostromáig működött a Külügyminisztérium, a bombázások során viszont az épület több találatot is kapott: a Színház utcai oldal lépcsőház fölötti emeletei teljesen megsemmisültek, a födémek beomlottak, az épület teteje kiégett, ám semmivel sem volt rosszabb állapotban, mint a környék számos más, később helyreállított épülete, például a Sándor-palota vagy akár a szomszédos Batthyány-palota. Megfelelő szándék esetén tehát újjáépíthető lett volna, de inkább lebontották. A helyzetet bonyolította, hogy a telek a II. világháború után jóvátételként az Egyesült Államok tulajdonába került, és ott is maradt 1989-ig, ám közben a szomszédos óvoda is használta udvarként, majd zsibvásárként funkcionált, mígnem a Nemzeti Hauszmann Program keretében el nem kezdődött az a rekonstrukció, amelynek szemet gyönyörködtető eredményét ma már bárki láthatja.
Nyitókép: a Vöröskereszt Egylet székháza a Dísz téren, korabeli képeslapon. Szemben a Honvéd Főparancsnokság épülete
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció