Vöröskereszt Egylet székháza
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
2024. október 13. 9:00
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Hamarosan eredeti külsejét mutatja majd a Vöröskereszt Egylet egykori székháza
2022. szeptember 24. 9:00
Az eredetileg Hauszmann Alajos, illetve Hültl Dezső által tervezett budavári épület újjáépítése 2021-ben kezdődött, nemrég pedig már a szerkezetépítési munkák is befejeződtek, így a tető és homlokzat építése mellett ősszel elindulnak a belső munkálatok. A Dísz tér 1–2. szám alatti ház rekonstrukciójával egy hetvenéves városképi seb gyógyulhat be.
Elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a budai Várban
2021. augusztus 4. 10:00
A Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak helyet adó, a II. világháború után lebontott épület rekonstrukciója során külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolás eredetit. Belsőépítészeti szempontból azonban modern megoldásokat alkalmaznak majd. A szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik.
A budai Vártól az Igazságügyi Palotáig – Számos fontos építkezés zajlik idén Budapesten
2021. január 4. 10:00
Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.