Elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a budai Várban

A cikk angol nyelvű változata: Reconstruction of the former Red Cross headquarters begins in Buda Castle

2021. augusztus 4. 10:00

A Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak helyet adó, a II. világháború után lebontott épület rekonstrukciója során külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolás eredetit. Belsőépítészeti szempontból azonban modern megoldásokat alkalmaznak majd. A szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik.

Várhatóan ősszel kezdődik meg a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése. A Dísz tér délkeleti sarkán álló épület egészen a II. világháború végéig szerves része volt a Várnegyed látképének. A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de a politika 1946-ban mégis a teljes lebontása mellett döntött. Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében megkezdik az épület rekonstrukcióját – olvashatjuk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

A Dísz tér délkeleti sarkán álló épület látványterve (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

A palota látványterve a Színház utca felől (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Ahogy a közlemény felidézi, 1900-ban vásárolta meg a Dísz tér 1–2. szám alatt álló épületegyüttest a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, mely 1881-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a háborúkban megsebesült katonák gyógyításában, ápolásában részt vegyen és megszervezze az országokon átívelő humanitárius segítségnyújtást. A Vöröskereszt Egylet székháza Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján született meg.

Hamar kiderült azonban, hogy az impozáns palota túl nagy lesz a segélyszervezetnek, ezért egyes részeit bérbe adták az államnak, így költözött be oda a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium. A Dísz téri palota 1920-tól a második világháborúig a Külügyminisztériumnak adott helyet. Ehhez az épületet Hoepfner Guidó tervei alapján bővítették ki, aki Hauszmann Alajos hívására jelentős részfeladatokat vállalt a századfordulón a budai Vár nagy ívű felújítási és átépítési munkálataiban is.

Dísz tér, balról a pápai nunciatúra, a Batthyány-palota és a Külügyminisztérium épülete, szemben a Honvéd Főparancsnokság, 1943-ban (Fotó: Fortepan/Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi, Carl Lutz felvétele)

A Külügyminisztérium romos épülete 1947-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 96585)

Mint írják, az elhanyagolt telek régóta városképi sebként tátong, az impozáns épület újjáépítésével több mint fél évszázados adósságot törlesztenek. A Nemzeti Hauszmann Program részeként megújuló épület külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolákban végződő eredetit. Belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat alkalmaznak.

Ahogy már beszámoltunk róla, az újjáépítést megelőző régészeti feltárások során a szakemberek több értékes leletet is a felszínre hoztak. Köztük is kiemelkedik az a két, Álmos és Előd vezért ábrázoló szobor, melyek egykor a Halászbástyát díszítették. Mikula Ferenc alkotásai a telek alatt található pincerendszer feltárása során bukkantak elő a föld alól.

Az Álmos és Előd vezért ábrázoló szobrok a telek alatti pincéből kerültek elő (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

A Budavári Önkormányzattal kötött együttműködés értelmében a Várkapitányság megkezdi a Vöröskereszt Egylet egykori székházával szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is, amely magába foglalja a kapualj és a déli lépcsőház, valamint a keleti várfal felújítását, illetve a falszigetelési munkákat.

A Vöröskereszt Egylet egykori székházával szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

A munkálatok bontási feladatokkal és a területen található törmelékek elhordásával indulnak. Ezután, várhatóan ősszel kezdődik meg a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése.

Nyitókép: Elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a Dísz téren (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Végre! A Honvéd Főparancsnokság is újjáépül az ikonikus kupolával. A Palota negyed méltó bejárata lesz.


A Hauszmann program egészen egyedülálló és példaértékű. Ez a hozzáállás követendő az összes többi megsérült vagy elpusztult értékes régi épületnél, akár országos szintre is érdemes lenne kiterjeszteni. (Sajnos nem tudom, hogy jelenleg a kupolarekonstrukciós kezdeményezés hol áll...) A Honvéd Főparancsnokság épületének helyreállítása méltó megkoronázása lenne a Dísz tér helyreállításának, továbbá remélem, hogy a Levéltár is visszakapja a tornyát (https://pestbuda.hu/cikk/20201..)


A Dísz téren még az segítene nagyot, ha a 8-as számú épületet elbontanák, és építenének valami szépet helyette.

Válaszok:
persona | 2021. augusztus 16. 08:49

Sokak számára érthetetlen, de bennem is megvan: A háborúban lerombolt épületeket dafke, és csakazértis úgy kell viszaállítani amilyenek voltak. Ez egyfajta erkölcsi elégtétel. Rémes a Hadik szobor előtt épül majomketrec a földszintjén étteremmel. Nos antik környezetbe a modern pótlás nem megy, vagy csak kivételes esetekben.

Válaszok:
Reki | 2021. augusztus 9. 08:53
persona | 2021. augusztus 22. 11:05

Megnéztem a google térképen a Dísz tér 8-at. Valóban önmagában is elképesztően ronda, pláne itt a várnegyedben. Le kéne bontani!


Azt a berhazat kellene visszaepiteni ami a haboru elott a helyen allt.


Ezzel tobbe-kevesbe en is igy vagyok kiegeszitve a haboru utan ill. 56-ban, de meg a Horthy-korszakban (Dobrentei ter, Kiraly Szinhaz, stb.) elpusztitott epuletekkel is. Bar nekem elsosorban esztetikai, varoskepi okokbol fontos, hogy a regi epuleteket visszakapjuk, de nyilvanvalo politikai, ha ugy tetszik tortenelmi uzenete is van az ujjaepiteseknek. Az ellendrukkereket pedig egyertelmuen politikai ideologai megfontolasok vezerlik barmennyire is probalnak szakmai ervekre hivatkozni. Sosem fogom megerteni, hogyan lehet ocsmany jellegtelen semmitero es a kornyezetukbe nem illo epuletek vagy eppen foghijak mellett kiallni holmifele partpolitikai antagonizmus jegyeben.

Válaszok:
Sándor | 2021. szeptember 3. 11:17

A pusztításra egyetlen válasz adható! A régit vissza kell építeni. Erre anno Varsóban jöttem rá amikor elmentem a régi-új Óvárosba. Ha idejöttek a hamburgerzabálók és szétbombázták a hadicélnak nem nevezhető műemlékeinket akkor csakis újjáépítéssel lehet erre válaszolni.
Amúgy szerintem ez kőkeményen politikai üzenet is annak az Amerikának amelyik csak bombákat szórni képes, józanul gondolkozni nem. A Hirosma és Nagaszaki után visszatértek a hagyományos bombákhoz, de ezekből jó sokat szórtak le. Értelme volt? Szíriában ártatlan emberek százezreit ölték meg a bombák, de semmi értelme nem volt a bombázásoknak. Megbombázták a 6000 éves Aleppót azok akiknek alig 300 éves az országuk.


Nekem 2 gondom van a Hauszmann programmal. Az egyik, hogy egy moddern toldalekot akarnak adni a Honvéd Főparancsnoksághoz. A masik meg, hogy ugy latom nincs tervbe veve a kiralyi istallo epuleteinek a rekostrukcioja. Irtam egy levelet a varkapitanysagnak ezugyben, de nem meltattak valaszra. Esetleg tud valaki bovebb informaciot errol?



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó