Hoepfner Guidó 1868. augusztus 23-án született Szepesváralján egy cipszer, vagyis felvidéki szász családban. Apja, Hoepfner Gusztáv bankárként jólétet tudott biztosítani szeretteinek, a háztartásról pedig az anya, Maurer Hermina gondoskodott. Három gyermekük született: Elza, Guidó és Gusztáv, akik közül a legfiatalabb szintén a pénzügyi szektorban helyezkedett el, bátyját azonban jobban vonzották a műszaki tudományok.

Hoepfner Guidó (Forrás: Nemzeti Örökség Intézete)

Ezért Guidó már a középfokú tanulmányait is a lőcsei reáliskolában végezte, majd 1886-ban felvételt nyert a budapesti Királyi József Műegyetem gépészmérnöki szakjára. Itt nem érezte magát igazán jól, ezért a következő tanévben átiratkozott az építészmérnöki szakra, ahol egy fantasztikus társaság várta: évfolyamtársa volt többek között Jámbor Lajos, Komor Marcell, Kőrössy Albert Kálmán, Sándy Gyula és Sebestyén Artúr is. Oklevelét 1891-ben vette kézhez, de ekkor már dolgozott is a MÁV magasépítési részlegén. Budapesten telepedett tehát le, és első munkahelyén öt évet töltött.

A biztos egzisztencia megteremtése után családot is alapított: 1892. január 26-án vette feleségül a még a Felvidéken megismert, lőcsei származású Fleischer Máriát. Magánélete azonban tragikusan alakult: elsőszülött lánya, Edit huszonöt évesen (1918-ban), testvére, Lili pedig még csecsemőkorában (1895-ben) elhunyt. Ráadásul kilencévnyi házasság után felesége is meghalt. Hoepfner Guidó fájdalmában a munkába vetette magát, és az élet legalább azzal kárpótolta, hogy e téren hamar sikereket ért el.

A MÁV kiállítási csarnoka az Ezredéves kiállításon (Forrás: Fortepan/204258)

Már a diplomázását követő évben megvalósult első terve, a várbéli Nándor laktanya – vagyis a legutóbbi időkig a Hadtörténeti Múzeum és Intézetet magában foglaló épület – bővítése (Kapisztrán tér 2–4.). Ezután tervpályázatokon is szép eredményekkel szerepelt: a szabadkai Szent Rókus-templomon nemcsak első helyezést ért el, de 1896-ra fel is építették azt, csakúgy, mint a szatmárnémeti vágóhidat (1893) vagy a nagyváradi postát (1895). A MÁV főépítésze, Pfaff Ferenc mellett is dolgozott, segédkezett a temesvári állomásépület, valamint az ezredéves kiállítási pavilon – vagyis a későbbi Közlekedési Múzeum – megtervezésében.

Karrierje igazán a millennium után indult be, ráadásul egyszerre két területen: szülőföldjére szállodákat tervezett, a budai Várban pedig a királyi palota és a hozzá kapcsolódó épületek tervezésében vett részt. Utóbbi feladatot egykori tanárának, Hauszmann Alajosnak köszönhette, aki 1891-ben vette át a nagyszabású munkálatok irányítását, és a következő években az irodájában foglalkoztatta legtehetségesebb tanítványait. A mester koncepciójának megfelelően ő is neobarokk stílusban dolgozott, melynek egyik legékesebb példája a Királyi Lovarda részlettervei voltak (1899-1900), de részt vett a palota istállóinak megtervezésében is (1901–1903).

A Királyi Lovarda eredeti épülete (Forrás: Fortepan/Képszám: 7040)

Hauszmann előírása szerint a Lovardát a palotával párhuzamosan, de egy szinttel lejjebb, a Várhegy nyugati oldalában helyezték el, melyhez az úgynevezett Stöckl-lépcső, valamint egy rámpa is vezetett. Közel harminc méteres magasságának köszönhetően legfőbb dísze, a pompás tetőzete egy magasságba került a palota udvarával, így onnan is megcsodálhatták ezt a manzárdos, stilizált növényi motívumokkal élénkített mesterművet. A rövidebb oldalát koronázó félköríves oromzatot egy-egy tornyocska is közrefogta. Párját ritkították a hosszabbik oldalakon nyíló színes üvegablakok is, melyek virágdíszeiben már a szecesszió hatása is érezhető.

A Lovarda kivitelezésében az ország első számú gyárai, műhelyei is közreműködtek, az említett ablakokat Róth Miksa üzeme, a faelemeket pedig Thék Endre cége készítette. Az épület belső felszerelése a legmagasabb igényeket is kielégítette, páholyok, több szalon és büfé is a vendégek rendelkezésére állt. A második világháború után lebontották, az elmúlt években azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében – a szomszédos Főőrséggel és a Csikós-udvarral együtt – újjáépítették.

Magyaros ház a királyi palota kertjében (Forrás: Magyar Iparművészet, 1903. 4. szám)

A királyi palota déli oldalára, a Várhegy elkeskenyedő végébe Hauszmann csodálatos kertet is tervezett, melyben a változatos növények, vízesés és mesterséges barlang (grotta) mellett olyan építmények is helyet kaptak, mint a sokkarú, bábkorlátos lépcső és egy romantikus kerti ház. Utóbbinak a helyén egy Zsigmond-kori (XV. századi) torony maradványai kerültek elő, amelyet meg is tartottak, és a faszerkezetű, tornácos házikót erre építették rá. Hoepfner részt vett mind a lépcső, mind a népművészeti motívumokat (például lombfűrészelt díszekkel áttört oromzatot) hordozó épület részletterveinek rajzolásában (1898).

Hoepfner a Felvidékre is hasonló stílusú, faragott faelemeket tartalmazó szállodákat tervezett, bár azok nem annyira a népművészet, inkább a híres svájci villaépítészet hatását mutatják. Ótátrafüreden 1899–1900 során valósult meg a Csáky-ház szálloda, majd 1901–1903 között egy fürdőépület is. Az ezt követő pár év figyelemre méltó alkotása még az ótátrafüredi Grand Hotel (1904), a tátralomnici Palota Szálloda (1905), a csorba-tói Grand Hotel (1906), valamint az Erdély egyik legszebb vidékén megvalósult herkulesfürdői József főherceg Szálloda (1906).

Az Eisele-villa napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Hauszmann Alajosnak, illetve a királyi palota építési irodájának rengeteget köszönhetett Hoepfner: 1906-ban az itt végzett munkájáért megkapta az uralkodótól a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, 1912-ben pedig királyi tanácsossá is kinevezték. Még fontosabb azonban, hogy itt ismerkedett meg Györgyi Gézával, akivel 1903-tól társas viszonyban dolgoztak együtt. Terveztek közösen villákat (Bayer-villa, Minerva utca 3., 1905; Eisele-villa, Benczúr utca 46., 1909–1910), bérházakat (Krúdy utca 12., 1910; Horánszky utca 12., 1912) és az ő elképzelésük szerint valósult meg Hűvösvölgyben az üzletemberek szanatóriuma (Tárogató út 2., 1907–1908), valamint a római világkiállítás magyar pavilonja is (1911).

Együttműködésük legismertebb eredménye azonban a Károly körút és a Dohány utca kereszteződését uraló hatalmas bér- és üzletház, melyet az Első Katonai Biztosító Intézet megbízásából terveztek (1911–1913). A városképi szempontból kivételes elhelyezkedésű telek pompás reklámlehetőséget biztosított a vállalatnak, amely ezért azt várta el Hoepfnertől és Györgyitől, hogy az épület minél több figyelemfelkeltő elemet tartalmazzon. Az építészek a korban szokásos módon a tetőidomokkal érték el ezt a hatást: a sarokra egy magasabb, a szárnyakra alacsonyabb tornyokat állítottak.

A Károly körút ikonikus épületét eredetileg tornyok is díszítették (Forrás: hungaricana.hu)

Azok egy leegyszerűsített obeliszkhez hasonlítottak, ugyanis az 1910-es évek elejére a szecesszió hullámzó-tekergő vonalai helyett a nyugodtabb, szögletes formák jöttek divatba. Ezeket sajnos a második világháború után elbontották, az oromzat domborműve azonban ma is tükrözi ezt a klasszicizáló tendenciát: a trónon ülő Győzelem (Viktória) nyújtja kezét Hungáriának és egy másik allegorikus, fegyveres alaknak. E műalkotásokat az magyarázza, hogy nem sokkal elkészülte után az épület a Viktória, majd a Hungária Biztosító Vállalat központja lett. Ahogyan már hírt adtunk róla, születtek tervek a tornyok visszaépítésére is.

Hoepfner az 1910-es évek végétől a tervezés helyett az aktív közéleti szereplésre helyezett nagyobb hangsúlyt. Ennek köszönhetően beválasztották az Országos Középítési Tanácsba (1917), megkapta a harmadosztályú vaskoronarendet (1918), majd tagja lett az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsnak is. Alelnökévé választotta a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet is, pályájának betetőzéseként pedig 1932-ben bejutott az Országgyűlés Felsőházába. Magánélete is rendeződött, másodjára a közel harminc évvel fiatalabb Víg Rózsit vette el. Lelkét végül 1945. február 26-án adta vissza teremtőjének.

A nyitóképen: Az ó-tátrafüredi gróf Csáky-villa (magántulajdon) és a Királyi Lovarda eredeti épülete (Forrás: Fortepan/Képszám: 7040)