A hosszú évtizedek óta elzárt és lepusztult erőd megújítása 2020 második felében a régészeti feltárásokkal indult, azóta folyamatosan, a terveknek megfelelően haladnak a munkával a Várkapitányság szakemberei. A belső udvar rendbetétele, a külső falfelületek felújítása után újabb fontos állomásához érkezett az építkezés – közölték a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

A külső falfelületek felújítása után újabb állomásához érkezett az építkezés (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

A falak felületeit kőrestaurátori technológia szerint az egységes megjelenés érdekében restaurálják (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

Arról is tájékoztatnak, hogy az alábbi feladatokkal folytatódik az erőd rekonstrukciója: a parképületek belső homlokzati falainál, a falszerkezet közvetlen környezetében újabb feltárások lesznek, az erőd falainak új szigetelését is elvégzik. Megkezdődik a látványterveknek megfelelően az erődfalak átvágása, a rondella új funkciók szerinti kialakítása és a szükséges szerkezetépítési munka.

A bejegyzésből kiderül, hogy a déli erődfalszakasz visszaépítését követően a falak felületeit kőrestaurátori technológia szerint az egységes megjelenés érdekében restaurálják a szakemberek.

Látványterv a Citadelláról (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

A Citadella megújítása egy sok évtizedes adósság törlesztése, hiszen a Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak. A Várkapitányság célja, hogy Budapest csúcsán egy szerethető helyszínt adjanak vissza a magyaroknak, ahol a hazai és a külföldi látogatók is tartalmasan tölthetik el az időt. Egy zöld, nyitott, szabad parkot hoznak létre, a nyugati ágyútoronyban pedig a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítást alakítunk ki – írják.

Nyitókép: Újabb szakaszához érkezett a Citadella megújítása (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

KORÁBBI CIKKEK:

Már elkészült a felújítás alatt álló Citadella egy falszakasza

A Citadella kertje és falai is megújulnak, 1500 négyzetméteres kiállítótér lesz az erődben

Clark Ádámtól Cseh Tamásig – Számtalan titkot őriz a 170 év után újjászülető Citadella