Ünnepi népszokásból nyílt szabadtéri fotókiállítás a budai Várban – írja az MTI. A Porka havak esedeznek kiállítás a Néprajzi Múzeummal közösen valósult meg – hangsúlyozta Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a kiállítás keddi megnyitóján.

A fotók közül a legrégebbi 1899-ben készült, a tárlat valódi időutazást ígér a nagy- és dédszülők korába, amit sokan már csak dokumentumfilmekből, archív fotókból vagy könyvekből ismernek. A kiállításból kiderül egyebek mellett, hogy mi volt a csobánolás, kolindálás, turkajárás, subrikálás vagy a Mikulás-járás – hangsúlyozta Sikota Krisztina.  

A Porka havak esedeznek című kiállítás a Halászó gyerekek teraszán látható (Fotó: Várkapitányság)

A legrégebbi fotó 1899-ben készült, a regölésről szól (Fotó: Várkapitányság)

A vezérigazgató-helyettes szerint ezt az ősi időkből eredeztethető szokásanyagot érdemes megőrizni és átadni az utánunk következő nemzedékeknek. A néphit szerint az ünnepi időszakhoz kapcsolódó népszokások célja az eljövendő év sikereinek megalapozása – mutatott rá.

Sikota Krisztina emlékeztett arra, hogy a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően tavaly adták át a teljeskörűen felújított Halászó gyerekek teraszát és a szökőkutat, valamint újjászületett a Habsburg-kapu, annak lépcsősora és a város felé magasodó turulszobor is. Mint mondta, évről évre gyarapszik az újjászülető Palotanegyed látogatóinak a száma: a Szent István-terem az elmúlt évben már több mint százezer érdeklődőt vonzott.  

A Halászó gyerekek teraszát és a szökőkutat tavaly újították fel ​(Fotó: pestbuda.hu)

Sikota Krisztina kiemelte, hogy ebben eredményes évet tudhat maga mögött a Várkapitányság, több várbeli építkezés is jelentős állomáshoz érkezett: a Dísz téren elérte a legmagasabb pontját a Vöröskereszt Egylet egykori székházának megújuló épülete, de a Honvéd Főparancsnokság egykori székházára is visszakerült a kupola, ahol a Budavári Palotanegyed új látogatóközpontjának kilátója kap majd helyet. Nyáron adták át a Csikós-udvar dél-nyugati részén fekvő Török kertet, de jó ütemben halad a József főhercegi palota újjáépítése, valamint a Budavári Palota északi szárnyának helyreállítása – mondta.  

„A Néprajzi Múzeum gyűjteménye annak idején, 150 évvel ezelőtt azzal a szándékkal alapozódott meg, hogy a teljességet, a magyar népi kultúra és a világ kultúráinak a megismerhető civilizációs emlékeit összegyűjtse és számos generáció számára továbbítsa” – hangsúlyozta Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, kiemelve: a 150 éves Néprajzi Múzeum fotógyűjteménye ma már több mint 320 ezer felvételt számlál.  
Mint mondta, a téli népszokásokból válogatott képi anyag több, egykor a Kárpát-medencében a magyarokkal együtt élő nemzetiségek téli népszokásaiból is ízelítőt kínál.  

A Néprajzi Múzeum főigazgatója​ megnyitja a tárlatot (Fotó: Várkapitányság)

A főigazgató szerint a tárlat egy olyan eltűnt világot képvisel, amely ott van az emlékeinkben, valamint azokban a népszokásokban, amelyek eredeti funkciójukat részben elveszítve – új közösségi alkalmakká szerveződve – újra és újra megszületnek. Hangsúlyozta, hogy ma is születnek az összetartozást erősítő szokások. Beszélt arról is, hogy az advent időszakában a Néprajzi Múzeum is változatos programokkal várja a látogatókat a helyszínen és online is.    

A Várkert bazár Déli panoráma teraszán az ünnephez kötődő hagyományokat mutatják be az archív fotók (Fotó: Várkapitányság)

A megnyitó után Gebauer Hanga, a kiállítás kurátora mutatta be a kültéri képgyűjteményt és a fotókon ábrázolt szokásokat. A kurátor azt mondta, hogy a Halászó gyerekek teraszán szorosan a karácsonyi ünnepnapokhoz kapcsolódó szokások, a Várkert bazár Déli panoráma teraszán az ünnepi várakozáshoz, a karácsonyhoz és az újévhez kötődő hagyományok jelennek meg.

A kiállítás január 6-ig lesz látható (Fotó: Várkapitányság)

Az 1899 és 1968 között készült képek a népszokások sokszínűségét mutatják be több népcsoport és vallási felekezet hagyományain keresztül. Kiderül egyebek mellett, hogyan ünnepeltek és készültek az új évre a moldvai csángók, szlovákok, románok, matyók, romák, svábok vagy a bunyevácok. A kurátor beszélt arról is, hogy mindkét helyen a múzeum archívumából válogatott hanganyag is várja a látogatókat: eredeti karácsonyi énekek, Luca-napi kotyolás és regölés.

A kiállítás január 6-ig lesz látható.

Forrás: MTI

Nyitókép: Ünnepi népszokásból nyílt szabadtéri fotókiállítás a budai Várban (Fotó: Várkapitányság)