Kevés főváros él olyan egységben a földrajzi adottságaival, mint Budapest. A madártávlatból készült fotókat elnézve nehezen hihető, hogy az a harmónia, amely a természet és az emberek alkotta világ között látható, a puszta véletlen műve lenne. Itt van mindjárt a Gellért-hegy, amely önmagában is a város egyik szimbóluma, és amely 140 méterrel magasodik a környezete fölé. Nem csoda, hogy ezt a helyet választották törzsi központjuk helyszínéül a kelták közé tartozó eraviszkuszok bő két évezreddel ezelőtt. Akkoriban, amikor még a római hódítás sem ért el idáig, az eraviszkuszok földvára, oppiduma foglalta el a későbbi Gellért-hegy nagy részét. A fellegvár nemcsak védelmi szerepet töltött be, de politikai, gazdasági és vallási központ is volt egyben.
A népvándorlás korára és a magyar honfoglalás idejére a kelták emléke már jócskán feledésbe merült, így minden bizonnyal egy kopár hegy volt a helyszíne a helyhez kötődő leghíresebb történetnek, Szent Gellért püspök mártírhalálának, akit a hagyomány szerint innen taszítottak le a mélybe 1046-ban. Gellértnek már a halála után jelentős kultusza alakult ki, 1083. augusztus 20-án szentté avatta VII. Gergely pápa, I. István királyunk és fia, Imre herceg mellett. Mivel a szentek mártírhalálának helyén gyakran emeltek templomot, Gellérthez újabb történet kapcsolódik: a hagyomány szerint Alhévíz templomát a püspök vértanúságának helyén emelték, vagyis valahol a mai Gellért-hegy lábánál. Az épület pontos helye nem ismert, de az biztos, hogy a hegyet már régóta a püspök nevén (is) említik az iratok, a Szent Gellért hegye elnevezés már Árpád-házi Szent Margit 1276-os boldoggá avatási irataiban is szerepel, bár ekkoriban még elterjedtebb volt a Kelen-hegy elnevezés.
Maga a hegy védelmi szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen ez a Dunához közeli legmagasabb pont a környéken, jóval magasabb, mint a Várhegy, így aki Budavárat védeni akarta, annak a Gellért-hegy tetejére is telepítenie kellett legalább egy megfigyelőállást. Az első, bizonyíthatóan létező ilyen jellegű épület – a kelták után – a török korban épült kőalapú gerendavár volt, amelyről a híres török utazó, Evlia Cselebi is megemlékezett.
„Buda elfoglalása után Szulejmán khán fermánja (rendelete) folytán a 948-dik évben (1541) Grürz-Eliász (Gellért-hegy) palánkája építtetett fel. Az ég csúcsáig felnyúló magas szikla fölött a négy tájék őrzésére és őrházul való alkalmazás végett, belülről kőépítkezésü, kívülről pedig tisztán palánkaszerű szép és szilárd erődítmény ez, mely a tejút csillagzat gyanánt az égig emelkedő s a sólyom-, keselyű-, sas- és karvalynak fészkül szolgáló sziklák fölött, nyolcszáz lépés kerületű erős vár. De azért kicsiny. Déli oldalra nyíló egy kapuja, külön parancsnoka, száz fegyveres katonája, tíz sáhi ágyúja, tíz deszkatetejű katonaháza, egy dzsámija, egy magtára, elegendő mennyiségű hadi készlete és szolgája s két ciszternája van. Egyik szikláról lefolyó záporeső e ciszternákba gyülemlik össze s az egész népség ebből az éltető vízből iszik. A szikláról az egész budai és pesti síkság, Ó-Buda és a Királyszőlők lábunk alatt látszanak. Sőt Buda várának hány erődítmény szakasza.”
A budai Várat tehát nem lehetett tűz alá venni a Gellért-hegyi erődítmény bevétele nélkül, nem véletlen, hogy ezzel kezdődtek a török kiűzését célzó ostromok 1598-ban, 1684-ben és 1686-ban, amikor innen is lőtték Budát.
A háborús idők elmúltával, 1715-ben a hegyre a jezsuiták kezdeményezésére keresztutat építettek, a hozzá tartozó kálvária pedig a hegy tetejére került. Ezt már számos XVIII. századi ábrázoláson láthatjuk, némelyiken a török kori erőd romjaival együtt. A kálvária egyszerű építmény volt: egy kereszt, mellette két szoborral, amelyek vélhetően Szűz Máriát és János apostolt ábrázolták. A kálvária állapota a század végére igen leromlott, amelyet az is bizonyít, hogy 1795-ben egy budai polgár, Füll (Fühl) Mihály új, tizennégy állomásos keresztút építését kérvényezte, ami csak jóval később, a XIX. század elején épült fel. 1822-ben már biztosan állt, ugyanis az abban az évben kelt egyházlátogatási jegyzőkönyv már tartalmazza. A keresztút a mai Sánc (korábban Stáció) utca – Szirtes utca vonalán vezetett fel a hegy tetejére, a Golgotához.
Az egyes állomásokon kicsiny stációkápolnák fogadták a keresztútjárókat, maga a hegy tetején álló Golgota pedig egy íves tetejű, keresztekkel díszített fallal övezett feszületből állt, Krisztus két oldalán a jobb, illetve a bal lator szobraival. A kálvária egészen XIX–XX. század fordulójáig szolgálta a híveket, első, Sánc utcai állomásait ekkor bontották le építkezés miatt, tizenhat évvel később pedig már csak a kálváriakápolna maradt meg, valamint négy állomás. Az 1920-as években felmerült az ötlet, hogy a Gellért-hegyre egy hatalmas, díszes, a trianoni szerződés szerint elcsatolt területeket jelképező, stációkápolnákból álló Magyar Kálvária épül, de a tervekből nem lett semmi. Végül 1936-ban új, a Sziklatemplomhoz vezető kálváriát avattak, így a régi keresztút sorsa végképp megpecsételődött. A hegy tetején álló Golgota utolsó megmaradt részeit csak az 1950-es években bontották le.
A hegy tetején azonban a XIX. század elején nem ez volt az egyetlen épület: 1813-ban csillagvizsgálót kezdtek el építeni Pasquich János, Georg von Reichenbach és valószínűleg Pollack Mihály tervei alapján, alapkőletételén József nádor is jelen volt. A kétkúpú, jellegzetes épület két évvel később el is készült, megnyitásán I. Ferenc magyar királyon és osztrák császáron kívül tiszteletét tette III. Frigyes porosz király és III. Sándor orosz cár is. Az egyetem számára épített csillagda 1817-ben újabb épületrésszel bővült, felszerelése pedig a korban a legjobbak közé tartozott. Az 1849-es szabadságharc alatt azonban az épület jelentős károkat szenvedett, hiszen a honvédcsapatok innen is ágyúzták a Várat, ahonnan természetesen visszalőttek. A csillagdát azonban nem bontották le, sőt: 1850–1854 között köré épült fel az Ignaz Weiss és Emanuel Zitta tervezte Citadella, amelynek a csillagvizsgáló így a belső udvarára került. A furcsa társbérlet azonban kudarcra volt ítélve, így a csillagdát végül bezárták, majd a kiegyezés évében le is bontották.
A Gellért-hegyi csillagvizsgáló épületének fontos művelődéstörténeti vonatkozása, hogy az 1820-as évek elejétől a magyarországi térképészeti koordináta-rendszer kezdőpontja volt. A csillagda keleti tornyának pillére lett az 1853-ban megindított kataszteri felmérés, majd az 1860-tól a sztereografikus vetülettel készített, ún. felsőrendű hálózat alappontja is (a Gellért-hegyi alapponton átmenő meridián lett a kezdőmeridián). 1867-ben a keleti torony észlelőpillére még felhasználható volt, amint ez Halácsi Sándor „Szabad királyi Pest város egész határában háromszögesített elsőrendű főalappontok kiszámításainak jegyzőkönyve” (1867) c. munkájából kiderül. A csillagda lebontása után az alappont csak elméleti volt, majd 1933-ban, Budapest új háromszögelésekor a Háromszögelő Hivatal kitűzte és állandósította. Az ekkor elhelyezett s feliratozott mészkő ma is látható.
A Gellért-hegy történetében az egyik legnagyobb tereprendezés a Citadella építéséhez kapcsolódóan történt, ekkor megtalálták a török kori erőd nyomait is. A kivitelezést végző Zitterbarth Mátyás vállalata külön csillepályát épített a 100 köbméternyi szikla elhordásához, amely az erőd helyének kialakításakor keletkezett. Ekkor hozták létre a Citadellától nyugatra, az ágyútorony előtt elterülő nagy, lapos térséget, a glacist. A Citadella a forradalom után viszonylag gyorsan típustervek alapján épült fel, és voltak elképzelések egy kiterjedtebb erődrendszer létrehozására a budai Várral szomszédos hegycsúcsokon, ám ezekből semmi nem valósult meg. Az erőd a gyakorlatban szerencsére inkább laktanyaként szolgált, nem lövészállásként, 1897-ben a katonaságtól átkerült a székesfőváros kezelésébe, s a császári katonaság két évvel később végleg ki is vonult a falai közül. Ezután felmerült a rossz emlékű épület teljes elbontása, ám ez óriási munka és rengeteg pénz lett volna, így végül csak a jelképes harcképtelenné tétel történt meg. Ennek emlékét őrzi a bejárat fölötti V alakú bemélyedés, valamint a Rondella épületrész három emeleti kazamatájának bontásával keletkezett terasz is.
A Gellért-hegy lejtőire a filoxéravészig szőlők is felkúsztak, ám a XIX. században már egyre több helyen parcellázták föl a területet (ennek estek áldozatul a Sánc utcai keresztút állomásai is), és 1873-ban megindult a korábban meglehetősen kopár hegy fásítása, parkosítása. Sétautakat alakítottak ki rajta, elültettek számos facsemetét, biztonságosabbá tették a meredek és állandó sziklaomlással fenyegető északi és dunai oldalát. Utóbbi helyen ekkor épült fel az idősebb Francsek Imre tervezte kerítésrendszer, a századforduló után pedig az északkeleti oldalt lezáró támfal. A hegy mind jobban kezdett hasonlítani egy parkra: a városi kertészet az 1920-as, 1930-as években angolkertek stílusában folytatta a zöldítést.
A Gellért-hegy parkjait a II. világháború után többször felújították, újabb parkokat alakítottak ki. A hegy 1987 óta a világörökség része, 1997 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, melynek dolomitszikláin az emberi beavatkozások ellenére is sok helyen megmaradt az eredeti élővilág, a kőrisfák, hársfák, karsztbokorerdők és a hazánkban csak itt élő sárgás habszegfű.
A Citadellának azonban a katonaság 1899-es kivonulása óta nem sikerült tartósan új, megfelelő funkciót találni. A mellette álló Szabadság-szobrot 1947-ben avatták föl, 1960-ban műemlékké nyilvánították az egykori erődöt, de alapvetően turisztikai szerepet szántak neki, turistaszobákat, szállodát és panorámaablakos éttermet alakítottak ki benne az egykori ágyútorony város felé néző részén. Ekkor épült meg a Citadelláig vezető Szirtes út és a fellegvár körüli sétány, de a Gellért-hegy tetején történt építkezések inkább eseti jellegűek voltak, nem illeszkedtek átfogó koncepcióba, sem ez az időszak, sem a rendszerváltás utáni vendéglátóipari funkció nem volt méltó a helyszínhez. A rendszerváltás után ismét felmerült mind a Citadella, mind a Szabadság-szobor elbontása, a terhelt múltú építmények helyére sokan új emlékművet képzeltek el, Makovecz Imre például terveket is készített egy nemzeti panteonra.
A nagy átalakítások egyike sem valósult meg, ám közben a Citadella és környéke egyre rosszabb állapotba került. Hogy mi mindennel találkozhatott itt az erre járó látogató, arról néhány éve azt írtuk: „Budapest egyik legfrekventáltabb helye a legelhanyagoltabb is egyben: több évtizedes, szocreál utcabútorok, széttöredezett, balesetveszélyes aszfaltburkolat mindenfelé”. A jelenleg is zajló, átfogó felújítási program az első 1899 óta, amely átgondolt funkciót szán a Citadellának és közvetlen környezetének. A cél az, hogy Budapest tetején egy méltó módon megújult, szerethető helyszínt adjanak vissza az embereknek, ahol a hazai és a külföldi látogatók is tartalmasan tölthetik el az időt. Új közparkot is létesítenek a Citadellán belül, a nyugati ágyútoronyban pedig a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítást alakítanak ki a jövőben.
Nyitókép: A Citadella és környéke az 1920-as években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció