Bár a Miniszterelnökség által nemrég kiírt nyílt ötletpályázatnak csak októberben lesz eredménye, máris elindult a találgatás és a vita arról, mi legyen a Gellért-hegy jövőbeli szerepe. Eltűnik a Citadella? Esetleg megújul? Nem tudjuk. A pályázat azonban remek apropót adott arra, hogy bejárjuk a helyszínt és meglássuk: az egész hegynek gyökeres megújuláson kell átesnie.

A Gellért-hegy alapvetően kellemes sétálóhely lenne, hiszen a növényzet a legtöbb helyen valóban varázslatos, sok helyen már-már arborétumszerű, telis-tele romantikus, eldugott kis beugrókkal, ahol a sziklákra boruló fák alatt el lehet bújni a város zajától.

Ezek a részek azonban még napközben is néptelenek. Ennek oka pedig sajnos jóval kevésbé lírai: a Gellért-hegy lejtőit behálózó útvonalak ugyanis – amelyek majd mindegyike a Citadellához vezet föl – kivétel nélkül rettenetesen elhanyagoltak. A hegy a város legfrekventáltabb helyeinek egyike, ám azok közül az egyetlen, amelyik szinte teljes egészében megrekedt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Itt valóban lehetséges a rossz értelemben vett időutazás: a mindenki által jól ismert piros ülőlapos, eredetileg is kényelmetlen betonpadok jobbára ugyan használhatóak még, ám legtöbbjük koszos, és egykedvűen réved a semmibe. Az elburjánzott növényzet miatt ugyanis a felfelé kanyargó ösvényeket megtörő kis pihenő- és kilátóteraszocskák jó része funkcióját vesztetten enyészik a fák között, pedig ezekről remek kilátás nyílna a városra.

A legszebb: a panoráma (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A sokat látott Szabadság-szobor (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Az 1961-ig tartó történelem (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Gellért-hegyi állapotok (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Az egyetlen funkció: a panoráma

Az ösvények burkolata is hagy kívánnivalót maga után: nehéz feladat ugyanis akár egy-két négyzetméternyi olyan szakaszt találni, ahol ne lenne a végletekig feltöredezve az aszfalt, s a hét-nyolc centiméter mély kátyúkon ne kandikálnának ki a korábban lefektetett betonlapok. A balesetveszélyes utakon azonban napközben emberek százai kaptatnak fölfelé: magyar és külföldi turisták egyaránt szívesen kapaszkodnak fel a csúcsra kitikkadva, hiszen ivókút útközben egy nincs. Nem is látni sehol annyi félmeztelen turistát a városban, mint a Gellért-hegyen egy meleg nyári délutánon.

A hegy kevés látványosságainak egyike az 1992-ben kibontott és újra megnyitott Sziklakápolna, amelynek előtere azonban a millenniumi Szent István-szobortól eltekintve szintén szocreál elhanyagoltságot tükröz, csakúgy, mint a tetején lévő sziklán álló Pálosok keresztjének környéke. A gránitburkolatú kőkereszt egyébként Pomsár András 2002-es alkotása, s az 1949-ben a kommunista hatalom által ledöntött elődje helyén állították föl.

Ha az ösvényeken továbbhaladunk fölfelé, a csúcsra érve megpillanthatjuk az egyetlen olyan helyet, amely nagyobb felújításon esett át az utóbbi évtizedekben, ez pedig nem más, mint a Szabadság-szobor közvetlen környéke. Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felállított Felszabadulás-emlékműve a legjobb példa arra, hogy egy művészeti alkotás képes jelentésváltozáson átesni, és Szabadság-szoborrá avanzsálva az egész főváros egyik szimbólumává válni.

„Nézd csak, ezt láttuk lentről!” – mondja egy anyuka a kislányának, és valóban a legtöbb embert a panoráma mellett az ikonikus szobor vonzza a hegy tetejére. Nem véletlen tehát, hogy 2008-ban ezt a részt újította fel az akkori Miniszterelnöki Hivatal a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzattal kooperálva. Ennek azonban már majd tíz éve: a korlátokon szerelemlakatok jelentek meg, a zászlótartók örökké zászló nélkül rozsdásodnak, a leszórt kavics pedig egyre több teret ad a pocsolyáknak.

Groteszk részletek a Citadella falán (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Vannak helyek, ahol nincs is rendes burkolat (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Aki 1899-ben járt itt (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Meseszerű ösvények is vannak (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Mi legyen a Citadellával?

A szobor mögött pedig ott magasodik a Citadella hatalmas tömbje, amely előtt a látogatók többsége értetlenül áll: nem tudják, mi az, nem tudják, mi célt szolgál. Ez nem is csoda, ugyanis az épületnek az osztrák hadsereg 1899-es kivonulását követően nem sikerült végleges funkciót találni. A korábban gyűlölt épület lebontását sokszor elhatározták már, s helyére számos művész tervezett mindenfélét: a legismertebbek Medgyaszay István 1906-os és Makovecz Imre 2007-ben tervezett nemzeti panteonjai, de volt, aki forgó gömbkilátót vagy jón stílusú akropoliszt képzelt el a hegy tetejére.

Az erőd falán generációk egész sora hagyta látogatásának nyomát: a falvésetek között 1899-es éppúgy akad, mint orosz nyelvű vagy néhány évvel ezelőtti „alkotás”. A Citadella falán található, az épület történetét bemutató táblák számára a történelem 1961-ig tart, ami igencsak jelképes adalék, sok turista értetlenül áll a dologhoz: Miért csak addig? Mi történt azután? A válasz pedig kis túlzással: semmi. A rövid életű, ám annál hangosabb Citadella-terasz-botrány óta, amelynek során egy vállalkozó engedély nélkül épített kávézóteraszát az akkor még létező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal lebontatta, említésre méltó dolog nem történt az épület körül. Bár kávézóra, vendéglátóhelyre itt is szükség lenne, a nyaranta kitelepülő, egyébként rendezett bódésoron és az erődben működő toaletten kívül a helyszín egyelőre nem kínál más szolgáltatást. 

Bármi is lesz a most kiírt ötletpályázat eredménye, egy biztos: nemcsak a Citadellát, hanem a Gellért-hegy egészét fel kell újítani, radikálisan újragondolni, és olyan koncepciót kidolgozni, amely segít beilleszteni a hegyet Budapest vérkeringésébe, és megadja végre az őt megillető helyet.