Belső-Józsefvároson belül a XIX. század végén és a XX. század első harmadában két nagyobb, önálló közigazgatási határokkal azonban nem rendelkező területi egység alakult ki, amelyek közül az egyik egy világi, a másik pedig egy szakrális helyszín volt, és egymás szomszédságában helyezkedtek el. A XIX. század második felében a Nemzeti Múzeum körül kialakult mágnásnegyed a fővárosba költöző magyar arisztokrácia palotákkal kiépített területének számított a városrész szívében. Közvetlenül mögötte a XIX. század legvégétől kezdődően, főként a XX. század első harmadában egy szakrális térség formálódott, amit a Rómában elhelyezkedő Vatikán nyomán idehaza a fővárosban Kis Vatikánnak neveztek a két világháború közötti időszakban.
A Vatikán Róma városán belül elhelyezkedő 0,44 négyzetkilométer nagyságú terület, falakkal körülvett egyházi városállam, ahol a Szent Péter Bazilikán kívül főként kertek, múzeumok foglalnak helyet, emellett önálló rádióval és kiadóval rendelkezik. Az egykori józsefvárosi Kis Vatikánnak ilyen elkülönülő, pontos határai ugyan nem voltak a városon belül, de az emlegetése kapcsán mindenki ugyanarra a területre gondolt. A mai Lőrinc pap tér (korábbi Scitovszky tér) és Mikszáth Kálmán tér (korábbi Reviczky tér) környékére és a köztük fekvő, részben beléjük is torkolló mai Szentkirályi, Horánszky és Mária utcai területre, a Bródy Sándor (korábbi Főherceg Sándor) és Krúdy (korábbi József) utca közötti szakaszon. Volt itt templom, kápolna, egyházi iskola és könyvkiadó, valamint számos szerzetesrend alkotta kollégiumi közösség. A Horánszky utca olyan gazdag volt mindebben, hogy a város legkatolikusabb utcájának lehetett nevezni, ahol többek között a premontrei kanonok rend, a kordás nővérek (Jézus Szíve Népleányai Társasága) és a ciszterciek is otthonra találtak. A Kis Vatikán két szakrális épületet foglalt magában, keleti végében a Jézus Szíve-templom, nyugati határán a Krisztus Király-kápolna állt.
Belső-Józsefváros későbbi kis vatikáni részének a szakralizálódása már a XIX. század vége felé elkezdődött, s leginkább a jezsuita Jézus Szíve-templom felépülése és a jezsuiták itteni jelenléte vonzotta ide a különböző egyházi intézményeket. A jezsuiták Budán már a török uralom után megjelentek, a mai Mátyás-templomban, azaz a Nagyboldogasszony-templomban és környékén, Pesten viszont egyáltalán nem volt rendházuk és központjuk. A város fejlődése, a lakosságszám folyamatos növekedése, a tanulásra és lelki életre való igény, valamint az, hogy a kormány a középiskolai tanár szerzeteseket is egyetemi diploma megszerzésére kötelezte, a jezsuitákat arra sarkallta, hogy a rend Pesten is megtelepedjen. Először 1886-ban az Ősz (mai Szentkirályi) utca 36. szám alatt bérelték Szathmáry Károly házát, ahol a ház elöljárója P. Riesz Ferenc lett. Az agilis pap szinte missziójának tekintette, hogy a rendet a pestiekkel is megkedveltesse. Egy év múlva Menyhárt László jezsuita áldozópap és tanár kezdeményezésére Jézus Legszentebb Szíve Szövetkezete címen bizottságot alakítottak és gyűjtésbe kezdtek, hogy egy új templomot és rendházat építsenek. A megindult gyűjtéshez több főnemesi család is csatlakozott, akik közül a legnagyobb szervezőmunkát Győry Teréz grófnő vállalta magára, s az ő áldozatkészsége nélkül a Jézus Szíve-templom talán el sem készülhetett volna.
A templom felépítését számos, a szomszédos mágnásnegyedben építkező főúri család is támogatta, akik egyfajta udvari templomukként tekintettek a leendő egyházi épületre, idővel azonban mégis inkább az egyszerű nép vette birtokába a szakrális építményt. A gyűjtéshez sikerült megnyerni a Katolikus Néppárt alapító elnökét és országgyűlési képviselőjét, Zichy Nándor grófot is, aki ugyancsak lelkes támogatója lett a templom felépülésének. Többek között ezért is állítottak 1930-ban, születésének századik évfordulója alkalmából (1929) a templommal szembeni mai Lőrinc pap téren szobrot a tiszteletére, Orbán Antal háromalakos kompozícióját, amit 1949-ben elbontottak, majd 1992-ben ismét visszaállítottak.
A jezsuita templomot eredetileg nem is a mai helyén tervezték felépíteni, hanem a Múzeum utcában, de az ott építkező Károlyi grófok a folyamatos harangzúgástól tartva megakadályozták azt. Ezt követően került a Scitovszky (mai Lőrinc pap) tér és Mária utca sarkára, ahol az építkezésre kiszemelt saroktelket 1888 márciusában 26388 forintért sikerült megvásárolni Győry Teréz rokonától, Zamoyszky grófnétól.
A templomot és a rendházat 1888-ban kezdték el építeni, az alapkő letételére július 2-án került sor. A templom terveit Kauser József építész készítette, akinek meghagyták, hogy a stílusa a régi, középkori szerzetestemplomok egyszerű, nyugodt stílusát kövesse, miközben az újabb korszakok szerkezeti megoldásait is alkalmazza. Ugyanakkor fontos kitétel volt, hogy az építkezés során a lehető legnagyobb mértékben hazai építőanyagokra támaszkodjanak, ami ebben az esetben a téglát jelentette. Így kapott a templom a középkori szakrális épületek mintáját követő, egyúttal franciás gótikával keveredő román stílust, a terméskő helyett pedig többnyire vörös téglaburkolatot, mely teljesen elütött az akkori főként sárgára és szürkére meszelt házak falaitól. A főkapuzat és a főhomlokzati kerek ablakok a pécsi Zsolnay-gyár pirogránitjából készültek.
Az építkezés két évig tartott s mintegy 200000 forintba került. Először a Mária utca 25. szám alatti rendház készült el, ahova a jezsuita szerzetesek 1890. augusztus elsején költözhettek át a Múzeum utca 5. szám alól. A következő év június 5-én a templom megáldására került sor, amit Bogisich Mihály esperes-plébános végzett. A templom teljesen 1909-ben lett kész, április 27-én Kohl Medárd esztergomi segédpüspök szentelte fel az épületet, amelyen ott voltak az építkezés legfőbb támogatói: Zichy Nándorné, Zichy Lívia, Győry Teréz, Wenckheim Krisztina, Csáky Lujza és Dessewffy Arisztid grófnők, Barkóczy Ilona bárónő, valamint gróf Zichy Aladár király személye körüli miniszter, illetve a katolikus világ több előkelő tagja.
A Jézus Szíve templomon kívül egy kápolna is tartozott a belső-józsefvárosi kis vatikáni területhez. A nagy kiterjedésű Szent Rókus és a hasonló nagyságrendű józsefvárosi plébániák tehermentesítése céljából alakult meg területük egy részéből Trianon évében, 1920. január 6-án a Budapest-Belsőjózsefvárosi Egyházközség, mely kezdetben a Jézus Szíve nevet választotta magának, ami később a Krisztus Király elnevezésre változott. Központja a mai Reviczky és Szentkirályi utcák sarkán álló, eredetileg földszintes, 1870-ben pedig egy emelettel bővített lakóház lett, amit Hild Károly tervei szerint az 1920-as években alakítottak át kápolnává. Felszentelésére 1928. június 10-én került sor, amit Mészáros János, budapesti érseki helynök végzett. A Reviczky utcai oldalon elhelyezkedő bejáratot klasszicista kőtimpanon emeli ki a puritán homlokzatból. Alatta olvasható a felirat: Krisztus Király plébánia kápolnája.
A méreteiben és díszítettségében is visszafogott kápolnát az elmúlt száz évben többször is szerették volna díszesebb szakrális épületté formálni. Háromszor születtek ehhez tervek, amelyeket sorsszerűen mindig megakadályozott valami. 1928-ban egy reprezentatív körtemplomot (bazilikát) terveztek a helyére, amely körül az egyházközség emeletes székházépületét helyezték volna el, de a megvalósítás a második világháború miatt elmaradt. 1946-ban egy szerényebb árkádos épületben gondolkodtak, amit a pénzhiány és a kommunista rendszer uralomra jutása akadályozott meg. Utoljára pedig 1989-ben tervezték átalakítani, mikor a szomszédos Piarista gimnáziumnak lett volna a díszes kápolnája. Ezt azonban paradox módon maga a rendszerváltás hiúsította meg, mivel a piaristák visszaköltözhettek a régi, Pesti Barnabás utcai rendházukba, az átalakítás pedig elmaradt. Így az egykori Kis Vatikán nyugati végében szerényen meghúzódó kápolna máig őrzi egyszerű, puritán, az ősi egyházra emlékeztető jellegét.
Nyitókép: A belső- józsefvárosi Jézus Szíve templom (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció