VIII. kerület

thumb_5427_default_big.jpg Százötven éve kezdődött a Salgótarjáni utcai zsidó temető története – Kétszer annyian nyugszanak itt, mint korábban hitték A Salgótarjáni utcai zsidó temető Józsefváros külső részén található. A sírkert területét 150 éve, 1873. október 31-én jelölték ki, majd 1874-ben nyitották meg. A budapesti zsidóság vagyonosabb tagjai itt emelték azokat a funerális emlékeket, amelyek művészi kvalitásunknál fogva nemcsak a hazai hebraisztika, hanem a magyar művészet- és művelődéstörténet kiemelkedő emlékei. Nemrég az is kiderült: 12 ezer ember helyett 24 ezret temettek el itt.
Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására és természetesen Budapest történetének folyamatos dokumentálására. A kerek évforduló kapcsán érdekes lehet áttekinteni azt is, hogy az utókor milyen módon hajtott fejet egykori városvezetői előtt, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét.
Hamarosan bontják a Magyar Rádió egykori józsefvárosi épületeit A VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen nyolc épület teljes vagy részleges bontására írtak ki közbeszerzési felhívást. A Bródy Sándor 5–7. számú épület utcai homlokzata és utcai traktusa megmarad. A területen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül fel, amelynek átadását 2027-re tervezik.
A Fiumei úti sírkertbe szállították a Petőfi híd budai hídfőjénél talált sírköveket Négy sírkövet kiemeltek, és a Fiumei úti temetőbe szállítottak azok közül, amelyeket az 1960-as években építettek be a Duna-partba, és a folyó alacsony vízállása miatt októberben újra láthatóvá váltak. A sírköveknek külön helyet biztosítanak majd a Fiumei úti sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete igyekszik megszüntetni a kegyeletsértő állapotokat.
A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben jártunk – Quittner Zsigmond legszebb síremlékei A különleges nevű Quittner Zsigmond a dualizmus korának egyik sokat foglalkoztatott építésze volt, legismertebb műve a Lánchíd tengelyében álló Gresham-palota. Megbízásait valójában egy egészen népes iroda teljesítette, így neki magának kisebb művészi munkákra is maradt ideje: több síremléket is tervezett. Halottak napjához közeledve a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe látogattunk, hogy bemutathassuk az építész itt látható alkotásait.
A Magyar Rádió új épülete a Józsefvárosban Budapest életében a Magyar Rádió épülete több alkalommal is fontos szerepet játszott, hiszen elég csak arra gondolni, hogy az 1956-os forradalom idején ide vonultak a forradalmárok azt követelve, hogy a rádióban olvassák be a tüntetők által megfogalmazott 16 pontot. A Rádió a város közepén, a Bródy Sándor utcában, a Nemzeti Múzeum háta mögött működött évtizedeken keresztül. Nézzük meg, hogyan is került a műsorszolgáltató intézmény a józsefvárosi épületegyüttesbe, a ma Palotanegyednek nevezett városrész kellős közepére!
Madách 200 – Jelenetek a Tragédiából a Nemzeti Múzeumban A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja Madách Imre, aki éppen úgy 200 éve született, mint Petőfi Sándor vagy Andrássy Gyula. A Madách-emlékév alkalmából mutatja be Az ember tragédiája ihlette éremsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum új tárlata.
Ilyen volt a régi város – Klösz György Budapestet bemutató fotóiból nyílik szabadtéri kiállítás Különleges helyszínen, a Fiumei úti sírkertben nyílik kiállítás Klösz György Budapestet bemutató korabeli fotóiból a fényképész halálának 110. és Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A szabadtéri tárlat a Klösz György síremléke melletti területen kereshető fel szeptember 14-től.
„Megilletődött csendben, kalaplevéve vonultak el a szimbolikus sír mellett" A Fiumei úti sírkertben sétálva nemcsak a történelmi ismereteinket bővíthetjük, de kegyelettel emlékezhetünk meg azokról is, akik már nincsenek velünk. Ez nem volt mindig magától értetődő: a trianoni döntés után milliók sírja került az új országhatáron kívülre. Hogy méltóképpen emlékezhessenek rájuk hozzátartozóik, Budapest 1931-ben egy jelképes sírt alakított ki a Kerepesi temetőben. E már rég nem létező szimbolikus sírhely történetét mutatjuk be abból az alkalomból, hogy hamarosan új kegyeleti tér épül ugyanitt, a nemzeti sírkertben.
Így lett egészséges város a XIX. században Budapest: 180 éve született Fodor József Szobra a VIII. kerületi Gutenberg téren áll, de vajon hányan tudják, mivel érdemelte ki e szép közterületi alkotást? Pedig Fodor József orvosprofesszor tevékenysége olyan jelentős volt, hogy a Budapesti Tudományegyetem Nobel-díjra is jelölte. Óriási mértékben járult hozzá a járványok megfékezéséhez, Budapest egészséges ivóvízzel való ellátásához, a csatornahálózat kiépítéséhez, a főváros köztisztaságához. Születésének a 180. évfordulója alkalmából emlékezünk rá.
Már teljes szépségében látható a Corvin Áruház helyreállított homlokzata Lehullt a lepel, vagyis az épületet takaró háló a Corvin Áruház felújított homlokzatáról, amelyet az 1926-os állapotának megfelelően állítottak helyre. Az ikonikus Blaha Lujza téri épület, amelyet évtizedekig jellegtelen alumíniumborítás takart, várhatóan augusztusban nyit meg Corvin Palace néven, üzletek és irodák lesznek benne.
Eldőlt, milyen lesz a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye A határainkon túl nyugvó magyarok Fiumei úti sírkertben felállítandó emlékhelyére kiírt tervpályázat győztes alkotása 33 egymástól látszólag független, véletlenszerűen elhelyezett, de egyértelműen összetartozó táblát jelenít meg, amelyeken költőktől és íróktól vett idézetek olvashatók. A legjobbnak ítélt nyolc tervet a nagyközönség is megismerheti a Fiumei úti sírkertben most nyílt kiállításon.
Örökségünk, Budapest: várostörténeti kiállítás nyílt a FSZEK-ben A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár várostörténeti kiállítása elsősorban a Budapest Gyűjtemény archív dokumentumaira és egy jelenkori fotósorozatra építve mutatja be Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évtizedeit. A tárlat anyagát 21 tablón mozaikszerűen, tematikus kollázsokba rendezve, rövid szövegekkel ellátva helyezték el.
A Corvin Áruház újjászületése: ismét palota lett a konzervdobozból Egykor elegáns üzletház volt, amelyet megnyitásakor palotának neveztek, majd hűtőháznak, konzervdoboznak, alumíniumkasztninak csúfolt, tucat nagyáruházzá vált a Corvin a Blaha Lujza téren. Évtizedes „bedobozolás” után lassan-lassan visszanyeri régi fényét, a tervek szerint nyár végén fejeződik be a felújítása.
„Itt dobog egész Budapest szíve” – Kilencven éve állították fel a Harminckettesek emlékművét Budapest VIII. kerületében, a József körút és a Baross utca találkozásánál fekszik egy tér, amely 1933. május 14. óta a Harminckettesek tere nevet viseli. A tér a XIX. században keletkezett a környező terület felparcellázása során, a Nagykörút és a Baross utca kialakításakor, de 1933 előtt nem volt külön neve, és a Baross utcához tartozónak számozták az itt sorakozó épületeket.
A Honvéd Főparancsnokság építészére emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Kallina Mór építészre emlékeztek halálának 110. évfordulója alkalmából az építész megújult, 2001 óta védett síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.
Felavatták Mednyánszky László emléktábláját a Józsefvárosban Mednyánszky László festőművész a magyar képzőművészet kiemelkedő tehetségű alkotója volt. Budapesthez is sok szállal kötődött, több évig a VIII. kerületi, Práter utca 9. szám alatti ház műteremlakásában alkotott. Most emléktáblát avattak a tiszteletére, amelyet egykori lakóházának Kisfaludy utcai oldalán helyeztek el.
Egy híres józsefvárosi ruhagyár története A Nagyvárad térhez közel, az Elnök utca és az Orczy út találkozásánál egy hatalmas alapterületű épületegyüttes található. Van itt irodaház, ékszerbolt, szabászat, hírközlés-technikai cég, fotózással és videóforgatással foglalkozó vállalkozás, de még asztalitenisz-egyesület is. Az 1960-as és 1970-es években az ország egyik legnagyobb ruhagyára működött a falak mögött, de a történet nem ekkor, hanem a XIX. század végén kezdődött.
Budapest régen és ma – 5 képen mutatjuk meg, mennyit változott a város A városegyesítés 150 éves évfordulóját idén ünneplő ünneplő Budapest annyit változott az idők során, hogy mindennap rácsodálkozhatunk egy-egy utcarészletre, eltűnt vagy éppen csodával határos módon megmaradt régi épületre. Ezúttal öt képpár segítségével mutatjuk be az idő múlását a régi pesti belváros házacskáitól a tabáni árvízig.
Idén átadják a felújított Blaha Lujza teret Év végéig befejeződik a Blaha Lujza tér felújítása. November 29-én elkezdődött a műszaki átadás-átvétel, még lehetnek kisebb javítási munkálatok, de a teret még az idén birtokba vehetik a gyalogosok. Tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot is elhelyeztek a növénykazetták ülőfelületén. Az alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben.
A Múzeumkert, ahol Petőfi is járt – A szabadság, a szerelem, a történelem színtere A Magyar Nemzeti Múzeum kertje egy szimbolikus hely, az 1848. március 15-i események emblematikus helyszíne, amely a nemzet kertje elnevezést is kiérdemelte. Budapest egyik legkedveltebb közparkjáról van szó, amely már a XIX. században is a városlakók népszerű pihenőhelye volt. A Múzeumkertben híres írók, szabadsághősök szobrait láthatjuk, legrégebbi fái közé tartozik az a japánakác, amely már látta Kossuth Lajos 1894-es temetését, itt játszottak a Pál utcai fiúk Molnár Ferenc híres regényében. Videónkból kiderül, mennyit kellett régen a padon üldögélésért fizetni, mit dolgozott itt a későbbi albán királyné, és mióta ünneplik meg március 15-ét a szabadság és szerelem kertjében.
Száznegyvenöt éve nyitotta meg kapuit Budapesten a rabbiképző intézet Budapesten, a józsefvárosi kerület Bérkocsis és Bodzafa utcai sarkán – a mai Gutenberg tér, Scheiber Sándor és a Somogyi Béla utcák találkozásánál – 1877 októberében olyan ünnepélyes eseményre került sor, amely a korabeli világban is ritkaságszámba ment. A magyarországi zsidó hitfelekezet számára megnyitotta kapuját a rabbiképző intézet, amelyben izraelita diákok kezdték meg tanulmányaikat.
Felavatták Thék Endre emléktábláját Józsefvárosban Thék Endre a magyar bútorgyártás legnagyobb alakja volt. Az asztalosmester, bútor- és zongoragyáros tiszteletére emléktáblát helyeztek el a VIII. kerületi, Üllői út 66/C alatt álló épületen, amelyben az otthona volt. A mostani avatáson az 1952-ben eltávolított eredeti emléktáblát pótolták.
Újra látogatható az Uránia összes terme Közel hétéves kimaradás után ettől a hónaptól újra megnyílt az Uránia Nemzeti Filmszínház két alagsori terme, amelyek a díszterem alatt találhatók. A Fábri és Csortos vetítőhelyeket 2015-ben vizesedés miatt kellett bezárni.
Nem engedi lezárni a múltat a pártház az egykori Köztársaság téren Bár a sötét múltú pártház évek óta folyamatosan pusztul az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren, egyelőre sem lebontani, sem átépíteni nem sikerült. Sőt, nemrégiben életveszélyessé nyilvánították, és lezárták közvetlen környékét, így ahelyett, hogy a terveknek megfelelően lakóházzá építenék át, a szocreál épület továbbra is a XX. század és az 1956-os forradalom véres eseményeire emlékeztet bennünket.
Megújult a Szent József-plébániatemplom belső tere Befejeződött a VIII. kerületi, Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplom felújítása. A homlokzat felújítása után idén elkészült a templom belső terének rekonstrukciója is.
Végre megkezdődik a Károlyi-palota felújítása Évtizedek óta üresen áll a Pollack Mihály tér 10. szám alatti Károlyi-palota. A Nemzeti Múzeum mögött kiépült mágnásnegyed egyik ikonikus épületének számított, egyidőben az olasz nagykövetség működött benne, a rendszerváltás után pedig raktárnak használták Ybl Miklós híres alkotását. A kiemelten védett műemléket eredeti állapotának megfelelően állítják helyre.
Hamarosan kezdődik a Déri Miksa utca megújulása Hamarosan elkezdődhetnek a felújítási munkálatok a józsefvárosi Déri Miksa utcában. A tervek szerint egy szakaszon sétálóutcát alakítanak ki, helyet kap itt játszótér, kondipark, sakkasztal, illetve 59 fát is elültetnek. A munkálatok ősszel fejeződnek be.
Helyreállították a Golgota téri kálváriát Még a századforduló előtt épült a józsefvárosi Golgota téren lévő kálvária, amit 1971-ben elbontottak, a kápolnát pedig felrobbantották. Az elmúlt években sikerült helyreállítani a kálvária stációit, amelyeket ma, nagypénteken adtak át.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.

További cikkeink