Margit körút
A lovak lóbőrbe bújtatott csontvázak, a kocsisok rongyos banditaalakok – Így bírálták a lóvasúti közlekedést 145 évvel ezelőtt
2024. június 25. 11:00
Több ezer ló szolgálta egykor Budapest közlekedését, ám az 1866-os első lóvasúti járat megindulását követően hosszú út vezetett a fellendülésig. Sokan remélték 145 évvel ezelőtt, hogy a Margit hídon 1879. június 20-tól megindított szolgáltatás jelentős változást hoz. Az aranykor azonban alig másfél évtizedig tartott, hiszen a lóvasutat gyorsan kiütötte az új csoda, a villamos.
Kolduló barátok a Duna mentén – Ferences rendi emlékek Pesten és Budán
2024. április 17. 15:00
A ferences barátok számára április 16. minden évben nagy jelentőséggel bír, a hagyomány szerint ugyanis 1209-ben III. Ince pápa e napon hagyta jóvá – egyelőre még csak szóban – a rendük alapítását. Ilyenkor megújítják az egyszerűségre és tisztaságra vonatkozó fogadalmukat, mi pedig ez alkalomból bemutatjuk, hogy az elmúlt évszázadok során milyen kulturális örökséget teremtettek a fővárosban.
Nyolcvan éve adták át az új budapesti óvóhelyeket
2023. július 30. 14:00
A polgári védelem feladata bármilyen baj, katasztrófa esetén a lakosság életének a megóvása. Ennek nem az egyetlen, de az egyik legfontosabb „eszköze” olyan óvóhelyek kialakítása, ahol biztosíthatók az életben maradás feltételei. Budapesten nyolcvan évvel ezelőtt sok ilyen helyiséget építettek, a sajtónak is bemutatták őket.
Technikai bravúr az évszázados falak között – 80 évvel ezelőtti templombővítések
2023. április 10. 14:00
Budapest utcáit járva sok-sok templomban gyönyörködhetünk, melyek az állandóság szimbólumai: míg a város folyamatosan változik körülöttük, ők őrzik eredeti képüket. A körülmények olykor mégis kikényszerítik az átalakításukat, hiszen ezeket is rendszeresen használják, így meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak. A XX. század első felében több templom bővítése került napirendre, ezek közül kettőt mutatunk be.
A Margit híd budai hídfőjénél a századelőtől az ötvenes évekig tartotta magát a kávéházi élet
2023. február 22. 17:00
A Margit híd forgalmára építette üzletét a századfordulón a budai hídfőnél nyíló Margitpark, majd utódja, a Stambul kávéház. A harmincas években az élénk társasági életet a rendszeres élő zene és az újságírók jelenléte határozta meg benne, de a vendéglátóhely népszerű volt az írók körében is. Kiváló tulajdonosa egészen az államosításig működtette a népszerű kávéházat.
Tehervonatok a Margit körúton – A gyárakat szolgálta ki a bel-budai vasút
2022. augusztus 30. 10:30
Gőzmozdony vontatta teherszállító szerelvények a Margit körúton? Ma ez igen furcsán hangzik, holott az 1990-es évek közepéig volt itt teherforgalom. Ez az iparvágány eredetileg egészen a Filatorigátig tartott, és 1892. szeptember 1-jén adták át, jobb parti körvasút néven.
Oszlopok helyett virágládák gátolják a szabálytalan parkolást
2022. július 5. 15:00
A parkolásgátló oszlopokat virágládákra cserélték a II. kerületi Margit körúton. A most kihelyezett növények jól alkalmazkodnak a városi környezethez, és az ígéretek szerint rendszeres öntözni fogják őket.
Hamarosan kezdődik a Margit körút zöldítése, a házakat is megtisztíthatják
2022. április 12. 16:00
Jelentősen kizöldülhet a Margit körút: közel 5000 évelő és hagymás növény mellett legalább egytucatnyi új fát is elültetnek az út páros oldalán. Emellett tervezik, hogy pályázatot írnak ki a Margit körúton álló kőburkolatú házak homlokzatának megtisztítására.
Átalakult városkép: 6 érdekes képpárral idézzük fel, mennyit változott Budapest száz év alatt
2021. július 30. 9:00
A változást követni mindig izgalmas, főképpen akkor, ha Budapestről van szó! A régi fotók hűen dokumentálják, milyen volt korábban a főváros egy-egy háza, utcája vagy tere. Segítségükkel felidézhetjük az egykori Gizella téren álló Haas-palotát, rácsodálkozhatunk, hogy az 1880–1890-es években még milyen kopár volt a Rózsadomb, és a mai Margit körút inkább egy kisváros utcájára hasonlított. A pesti Duna-parton, az épülő Parlament épülete mellett pedig még gyárak álltak.
Egykor temető volt a Margit körút mellett – Négyszáz sírt azonosítottak a most lezárult ásatás során
2021. március 5. 18:00
Lezárult az ásatás a Margit körút – Rómer Flóris utca sarkán fekvő telken, ahol a régészek a bronzkortól kezdve a római koron át a török időszakig számos leletet találtak, valamint négyszáz temetkezést azonosítottak.
Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot
2020. november 22. 9:00
Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább-bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.
Megújul a Margit körút – Kulturális negyedet terveznek a II. kerületben
2020. október 31. 14:00
Margit-negyed néven tervezné újjá a Margit körút környékét a II. kerületi önkormányzat, hogy ismét vonzóvá váljon az egykor élettel teli bel-budai városrész. A koncepció kidolgozásában építészek is részt vesznek, de a kerületi vállalkozók véleményét is várják.
Buda modern mozija – Az Átrium filmszínház 85 éve épült
2020. október 24. 15:00
Minden szempontból különleges mozi volt az Átrium Budán. Nemcsak a modern épülete miatt tért el a többi filmszínháztól, hanem az üzemeltetési módja miatt is. Az 1935-ben átadott 800 fős, elegáns intézmény új minőséget hozott a hangban és a nézőtéri eleganciában is.
Török kori sírokat és középkori falakat találtak a Margit körút mellett
2020. szeptember 21. 18:00
Egy török kori temető sírjait tárják fel a Margit krt. 19-21. számú telken. A hódoltság korának rétegei alatt pedig Felhévíz házainak maradványait keresik a régészek.
Lomb és kő – Megnyílt a Millenáris Széllkapu
2020. augusztus 21. 18:00
Tegnap adták át a II. kerület várva várt parkját, a Millenáris Széllkaput, a korábbi Millenáris Parkhoz kapcsolódó új területet. Több mint két hektárnyi terület készült el, ebből 17 000 négyzetméternyi a zöld felület; 355 fa, számtalan cserje, bokor, egy 650 négyzetméteres tó kapott helyet, és van látványsétánya is. 17 milliárd forintnyi a beruházás. Az első délelőtt teszteltük, milyen lett Buda új parkja.
Elkezdődik a Széna tér felújítása, megszűnik az autóbusz-állomás
2019. augusztus 7. 13:00
Szombattól megszűnik a Széna téren az autóbusz-állomás, hogy megkezdődhessen a tér felújítása. A parkolót megszüntetik, a buszállomás épületeit elbontják, a csatlakozó utcák érintett szakaszait is felújítják. Az ígéretek szerint nagyobb zöldterülettel rendelkező, kellemes közterület jön létre, kevesebb zajjal és jobb levegővel.
Megújul a Millenáris és környéke
2016. július 29. 11:00
A mára megkopott budai Millenáris Park és közvetlen környéke is megújul a következő időszakban. A hatalmas zöldfelület érezhetően javítani fogja a levegő minőségét a nagy forgalmú Margit körút térségében.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.