Az 1930-as évek elején nagyon várta a budai értelmiség, hogy olyan színvonalas kávéház nyíljon Budán, amely egyszerre ad lehetőséget a szórakoztatásra és a jó minőségű ételek és italok fogyasztására. A Budai Napló már a Stambul kávéház megnyitása előtt beharangozta, hogy Ottó Dezső vendéglátós vezeti majd az üzletet, aki a pesti Nagykörúton a Valéria kávéházat felvirágoztatta. A megnyitóról szóló tudósításból tudhatjuk, hogy teljesen megtelt a tágas üzlethelyiség.

„Előzékeny személyzettel, nagyszerű ételekkel és italokkal varázsolva kellemessé a premier közönségének estéjét. Az előjelek szerint Ottó Dezső új kávéháza hiánypótló színfoltja lesz a budai életnek. A régi Margit-park kávéház helyiségét teljesen újjáépítették. Az építési munkákat a jóhírű Zimmermann József építőipari vállalat, az artisztikusan ható tapétázást és festést a Hantos testvérek végezték, míg a szellőző és villamosvilágítási munkák és a különlegesen ízléses csillárok a Goldstein csillárgyárat dicsérik.”

A Stambul kávéház belső tere (Forrás: Színházi Élet, 1932. 21. szám)

A Margit híd budai hídfőjénél, a Margit körút 1. szám alatt megnyílt Stambulnak azonban volt előzménye: az épületben már a századfordulós megnyitásakor is kávéház működött. Az eredetileg háromemeletes, téglaburkolatos épületnek a Dunára néző földszinti helyiségét eleve vendéglátásra alkalmas üzletnek tervezték, a ház 1898–1899-ben épült fel. A Margit körút – Újlaki rakpart (ma Árpád fejedelem útja) – Vidra utca által határolt, főhomlokzatával a Dunára néző házat elkészülésekor két saroktorony díszítette, alattuk zárt erkélyek, kőkorlátos erkélyek, a dunai oldalon több szintet összefogó, boltívekkel, erkélyekkel kapcsolt zárterkély-sávok gazdagították. A szépen formált építészeti részletek a második világháborús pusztítás miatt jórészt megsemmisültek.

Ám a Margit körutat ábrázoló századeleji képeslapon még jól láthatók: az épület sokkal díszesebb volt a mainál. Az ablakok plasztikus keretezése a késő gótika formáit idézi, az ablakok alatt és a kapcsolt nyílások közötti falfelületeken domborműves „tükrök” voltak. A földszinten végig nagy nyílású, íves portálok voltak, ezek előtt volt a járdán, a dunai oldalon a kávéház terasza. A Margit körút 1. számú épület, valamint a szemközti Margit körút 2. számú ház a budai körút kapuzataként jelent meg a Margit hídon át Pestről érkezők szeme előtt.

Az építés alatt történt balesetről a Mikszáth Kálmán szerkesztette Országos Hírlap közölt hosszabb cikket. Ebből kiderül, hogy negyven munkást temetett maga alá egy leomló állvány, egyikük a helyszínen meghalt. „Ma reggel, mint rendesen, a 65 emberből álló munkáscsapat a Dunára néző félemeleti állványon gyűlt össze a névsorolvasáshoz. Mialatt Roth a névsort olvasta, egyszerre az állvány nagy robajjal összeomlott és maga alá temette a munkásokat. Borzasztó jajveszékelés, segélykiáltás hangzott az összedőlt állványok alól. A súlyos gerendák és deszkák egészen eltemették a munkásokat s jó időbe tellett, amíg ki tudták őket vonszolni a szabadba” – tájékoztatott az építési balesetről a hírlap.

A Stambul kávéház korabeli képeslapon

A századelőre már megnyitott a Margitpark, nevét a hídfő mellett kialakított park után kapta. „Most szabályozzák a Margithid budai oldalát s elhatározták, hogy a hídfőtől jobbra-balra parkot létesítenek a kopár parton. A II. kerületi polgárság most javaslatot adott be a tanácshoz, hogy az új ligetet nevezzék el Margitparknak" – olvasható az Alkotmány című lap 1899. január 31-i számában.

A kávéház első üzemeltetője Kucsera Mihály volt, őt követően sokáig vezette a kávéházat Heszmann Károly, majd az özvegye. Akkoriban ritkán vezette nő a kávéházakat, amint a társasház dokumentumaiból kiderül, női iparosok is elsősorban a kávéház örököseiként jöhettek számításba, önálló kávéház alapítására alig lett volna lehetőségük. Egy tanulmány arról is beszámol, hogy az 1914-es kávés ipari névsor szerint az akkor Budapesten működő, összesen 304 kávéházból 17 volt nők kezében (ez mindössze 6 százalék). Közöttük tartották számon özvegy Heszmann Károlynét, aki az egyre romló gazdasági viszonyok között tartotta életben az üzletet a tragikus haláláig.

A Margitpark kávéház 1907-ben, képeslap

A korabeli lapok részletesen írnak arról is, hogy a gazdasági helyzete miatt Heszmann Károlyné 1927-ben főbe lőtte magát, a tragédia a Margit körút 1. szám alatt, a lakásában a kora reggeli órákban történt, erről Az Est című napilap is beszámolt. A hanyatló üzletmenet és általános válság miatti reményvesztettség vezethetett az öngyilkosságához. Az özvegyasszony igyekezett a régi színvonalon fenntartani az üzletet. Időközben a kávéházakban betiltották a táncot, és ezt Heszmanné kávéháza is megérezte. Mind jobban elmaradt a közönség, és Heszmanné tanácstalanul állt a rossz gazdasági viszonyokkal szemben. A Margitpark bezárása egybeesett a pesti Akácfa és Dob utca sarkán álló Polgári kávéház zárásával, a lapok általános gazdasági válságról beszéltek.

Már a Margitparkban is nagy társasági élet folyt, népszerű volt a sportolók és az újságírók körében is, ami nem véletlen, hiszen egy időben a Pesti Hírlap főszerkesztője, dr. Légrády Imre volt a ház tulajdonosa. A hírek szerint innen intézte levelezéseit Guillemont Sándor futballista, akit sportpolihisztornak is neveztek.

A Pesti Hírlap főszerkesztője az épület korábbi tulajdonosától vásárolta meg a házat, a második emeleten ügyvédi irodákat alakított ki. Ezeknek az ügyvédi irodáknak az igényesen kidolgozott, tölgyfa berakásos folyosói mindmáig láthatók egyes lakásokban. Légrády 1932-ben halt meg, és az akkor 50. évét ünneplő Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetére hagyta az épületet. „A Pesti Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője elhunyt, és a Margit körút 1. szám alatti ötemeletes bérházát a Nyugdíjintézetre hagyta, mondván, vagyonát is az újságírók segítségével szerezte” – áll a társasház adattárának dokumentumaiban.

Ekkor tehát már ötemeletes volt a ház, az 1920–30-as években két emelet ráépítéséről döntött a tulajdonos – vélhetően a Margit körúti folytatásban a XX. század elején már engedélyezett magasabb szecessziós házakra is hivatkozva. Nemcsak a szép tornyok tűntek el, hanem a megváltozott épület díszítményei is rosszabbul érvényesültek az új arányok miatt, és többé nem mutatott harmonikus képet a ház.

A Margitpark kávéház

A kávéházi élet a Légrády halála utáni hónapokban, 1932-ben vett ismét hatalmas lendületet. A korábbi üzemeltető, Heszmann Károlyné elhunytát követően pár gyors tulajdonosváltás után érkezett meg a jó nevű Ottó család Ottó Dezső vezetésével, hogy a hídfőnél felvirágoztassa az üzletet. Ekkor keresztelték Stambulra a kávéházat, és a Várkert Kioszk, majd a Valéria népszerűsége után az elismert vendéglátós a Margit körútra is színvonalas kávéházi életet hozott a budai polgárok nagy örömére.

Sajátos arculattal kellett előrukkolniuk, ezt a Valéria nyomán a cigányprímások, a rendszeres élő zene jelentette. Egy komplett banda: a prímás, a segédprímás, a kontrás, a brácsás, a cimbalmos, a csellós, a nagybőgős és két sípos játszott mindig a hídfőnél. Ottó Dezső énekeseket is szerződtetett, a hirdetésekben például Orbán Sándor neve többször feltűnt. Elsősorban a közeli Szeifferttel konkurált a hely, de az épület körúti és dunai oldalán is teraszt nyitottak, és a kávéház hamarosan nagy vendégkört, stabil forgalmat alakított ki. A korabeli híradásokból megtudhatjuk, hogy a Stambul mindjárt az első évben beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

Az 1932-es Budai Napló sorai szerint: „Általános közkedveltségre tett szert rövid féléves fennállása alatt Ottó Dezső »Stambul« kávéháza. A konzervatív gondolkozású Buda, mely idegenkedve fogad minden újat, megismerte és megszerette a »Stambul« kávéházat s annak ízig-vérig szakember tulajdonosát, Ottó Dezsőt. A gyönyörben berendezett, modern helyiség nagyszerű teraszával, pompás ételeivel és italaival, valóban polgári áraival beváltotta a hozzáfűzött reményeket.”

Szintén a Budai Naplóban megjelent hirdetés szerint a kávéházban különtermeket alakítottak ki – feltehetően a Vígszínház társulatára is számítva –, és színházi vacsorákat szerveztek. Egy másik hirdetésből pedig arra lehet következtetni, hogy 8-tól 10-ig tartottak nyitva.

A Stambul a szerényebb megjelenésű kávéházak közé tartozott, mégis elegáns polgári találkozóhelynek számított. Rendszeresen elérhető nemzetközi lapokat olvashatott itt a budapesti polgár: a tulajdonos az Illustrationt, a London Newst járatta a kávéházba, a hölgyek a Chic Parisient lapozgatták.

A Margit körút, jobbra a kávéház épülete, amely eredetileg háromemeletes volt

A Stambulban az Öt órai Újság hirdetése szerint a harmincas évek elején, szilveszterkor hajnalig tartó élő zene és tánc fogadott mindenkit. De nemcsak a mulatozás neves zenészeit és a kávékülönlegességeket őrzik a Stambulról szóló feljegyzések. Több szerveződés törzshelye volt a jól megközelíthető vendéglátóhely. Politikai és civil kezdeményezések indultak el vagy éppen fejlődtek a kávéház asztalai körül. Itt találkoztak például a harmincas évek szabadelvű politikusai, de a gyógynövénnyel gyógyítók, a phitoterápiások szövetsége is előadást szervezett ide.

A Magyarországi Phitoterápiások Országos Szövetségének vezetője, dr. Imre Jenő, az új szövetség helyiségében, a Stambul kávéház különszobájában beszélgetett a gyógynövények erejében bízó érdeklődőkkel – a Magyar Hírlap egyik 1934-es cikke szerint. 

A Stambulban tanácskoztak a trianoni békediktátumban közvetlenül érintettek: a szlovákiai nagyszalánci illetőségűek megbeszéléséről a Nemzeti Újság számolt be 1938-ban. A cikk tanúsága szerint a nagyszalánciak azért jöttek össze a hídfőnél, hogy közösen képviseljék érdekeiket, és községüket visszacsatolják. 

„Az Abaúj-Torna vármegyei Nagyszalánc községből Budapestre számlázottak november hó 5-én, szombaton este a Stambul kávéházban (budai Margithidfő) összejövetelt tartanak, hogy megbeszéljék azt az eljárást, amelyet községüknek Magyarországhoz való visszacsatolása érdekében akarnak indítani. Az új magyar határ ugyanis úgy állapíttatott meg, hogy Nagyszalánc községnek a határvonal délkeleti iránya hirtelen megtörik, déli irányt vesz fel, de csak a község határáig, mert onnét ismét keleti vonalban halad. Ennek eredményeként a színmagyar Árpádkori településű, község Szlovákiában maradt. Miután a kisebb határkiigazítás lehetőségét a bécsi megállapodások is kilátásba helyezték, a nagyszalánciak kérelmezni akarják a határvonal, olyan kiigazítását, hogy Nagyszalánc hozzánk visszakerüljön.”

A Margit körút, a Margit híd budai hídfőjénél. Háttérben, a Duna túlpartján a Palatinus-házak 1943-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 14975)

A sakk mestereinek is helyet adott a Stambul: a fiatal magyar mestergárda két kiváló képviselője, Lilienthal Andor és Steiner Lajos hat játszmából álló mérkőzés harmadik játszmáját a Budai Sakk Egyesület (Stambul-kávéház, Margit-körút 1.) helyiségében váltotta.

Amint az már a Margitpark idejében szokás volt, a Stambul megnyitása után is a hídfőtől indultak el a Szentendrére vagy a Pilisbe tartó kirándulók. A Magyar Turizmus Egyesület a kávéházat kiindulóhelyként jelölte meg egy 1935-ös hirdetésében.

Írók, költők, az irodalmi élet meghatározó alakjai is szerettek idejárni, rendszeres vendég volt Szabó Dezső és Szomory Dezső is. Ottó Dezső vendéglátását már a Valériában megszerette Móricz Zsigmond, főként élete utolsó szakaszában volt rendszeres vendég. Egy 1938-as kép őrzi Csibe (Littkei Erzsébet) és Móricz Zsigmond találkozását a Stambul teraszán.

Vas István író, költő pedig részletesen leírja Ottlik Gézával való találkozásának pillanatát a Stambulban. Önéletrajzi regényfolyamának Azután című köteteiben ír megismerkedésükről: „A kávéházi életünket is voltaképpen Örley kezdeményezte azzal, hogy létrehozott egy találkozót a Stambul kávéházban, a Margit híd budai hídfőjénél, köztünk és Ottlik Géza között. A nevét jól ismertem, nemcsak az Ezüstkor-beli kitűnő Grandpierre tanulmányából, meg a Nyugatban meg a Magyar Csillagban közölt nagyon szép vagy legalábbis érdekes novelláiból, hanem Pista szavaiból is – minduntalan emlegette őt. Géza a katonaiskolában együtt töltött éveik óta legjobb barátja volt. [...] Fekete volt a haja, mégis, ilyenek lehetnek az oxfordi professzorok, gondoltam első látásra, nem is tudom, miért, amikor még sohasem láttam angol egyetemi tanárt.”

A harmincas évek gazdag szellemi és kulturális kávéházi életének közepén, 1936-ban átalakították és kissé felújították az üzletet. Ekkor szélesítették ki a hidat is: 1935–37 között Mihailich Győző magyar mérnök tervei alapján dél felé toldották meg a pálya szélességét, a teljes vasszerkezetet kicserélték, továbbfejlesztették a hídfő villamosvonalait is. A hírek arról szólnak, hogy a Margit híd kiszélesítésével egyidejűleg teljes erővel folynak a villamosvágányok középre helyezési munkálatai, és a híd budai felén a Stambul előtt középen robognak már a villamosok. A korai képeken, a Margit körút első képein látható, hogy két szélén vannak a villamospályák, középen pedig lovas kocsik közlekednek.

A lerombolt Margit híd budai hídfője 1945-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 151413)

A háború idején is tartotta magát a Stambul, egy háborús naplóból kiderül, hogy Budapest ostrománál „a Margithíd budai hídfőjénél a Stambul-kávéház német kézen volt, a szemben lévő Gül-Baba vendéglők pedig az oroszokén. Innen lőttek egymásra” – olvasható a Vérző város című cikkben, a Magyar Nemzetben 1949-ben.

A sötét negyvenes évekről, a vészterhes időkben is helyt álló kávéházi életről a budai hídfőnél a rendszerváltás után Ottó Dezső fia beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

„Megéreztük a komorabb időket. A szakmában a keresztény kávéházasok szűk csoportjába tartoztunk, és talán érdekes adalék, hogy amikor a nyilas időkben rendelet jött a zsidó alkalmazottak elbocsátásáról, apám nem kis bátorsággal kitartott: egészen 1944 végéig (igaz, sárga csillaggal) dolgoztak nálunk a zsidó alkalmazottak. Ma is büszke vagyok apámra ezért a kiállásáért!” – fogalmazott. 1944 végén hatóságilag elvették a családtól a Stambult, de később visszakapták.

A Margit körút 1. számú ház 1952-ben. Balra az épület Margit körúti oldala látható, jobbra az Árpád fejedelem útjára néző homlokzata (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

A ház relatíve kevés sérülést szenvedett el a háború alatt, rendbehozatala elkerülhetetlen volt, de sajnos ez a homlokzat további egyszerűsítésével járt. A Margit hidat ért csapás azonban jelentősen visszafogja a hídfő vendéglátásra épülő üzleteinek életét. A hidat 1944. november 4-én, a legforgalmasabb időben felrobbantották, a híd pesti szárnya a váratlan robbanás következtében a Dunába rogyott. Ismert, hogy 1945 januárjában felrobbant az akkor már lezárt híd budai szárnya is.

Közvetlen közelében 1946 májusára épült meg az ideiglenes hajóhíd, amit a pesti néphumor Mancinak keresztelt el. Két évvel később, 1948. augusztus elsején átadták a forgalomnak az újjáépített Margit hidat is. Majd három méterrel szélesebb lett a robbantás előtt kibővített eredetinél.

1948-ban a Magyar Nap című politikai napilap riportot közölt az újjáéledő hídfőről, ebben megszólította a környékbeli üzletek tulajdonosát, köztük Ottó Dezsőt.

„Ki ne emlékeznék a reménytelen messzeségre, ami elválasztotta Budát Pesttől, amikor hídjaink pusztultan borultak a Dunába? Az élet megrekedt – de nem halt ki a város! Nem, mert új hittől izzó munkásemberek nekiláttak, hogy a messzire került két városrészt megint közel hozzák egymáshoz. Amíg a Margit híd újjáépítése folyt, a budai hídfő környéke olyan volt, mint egy alvó városrész…” – így kezdődik a derűlátó cikk.

Ottó Dezső pedig az újrainduló kávéházi életről és a megváltozott szokásokról beszélt az újságírónak. „Eltűnt a régi, egész nap ráérő embertípus – mondja a Stambul-kávéház tulajdonosa. – Az emberek ma nem töltenek órákat a kávéházi asztal mellett. Mi is eszpresszót akarunk csinálni az előtérben. A híd megnyitásával azért sok régi törzsvendégünk visszaszállingózott.”

Az Ottó családtól 1949-es államosítást követően, rövid vendéglátóipari tisztviselősködés után a Stambul épületében lévő lakásukat is elvették, és kitelepítették őket.

A Margit körút 1. számú ház, a Margitpark, majd a Stambul épülete 1971-ben. A földszinten láthatjuk, hogy a boltíves nyílásokat egyenes záródásúakkal váltották fel (Fotó: Fortepan/Képszám: 250256)

A ház homlokzatának sérült részeit lebontották, ám sok helyen hiányosak voltak a díszítőelemek, így szisztematikusan a többi hasonló díszt is leverték. Eltűntek a zárt erkélyek melletti boltívek, az összes falsíkdíszítő dombormű, több helyütt az erkélyek alatti konzolok, a földszinti gazdag sarokkialakítást pedig leegyszerűsített, igénytelen megoldással helyettesítették. Így változtatta meg a második világháború utáni városépítészet egy századelős, a hídfőt meghatározó épület arculatát.

És hogyan harangozta be a korábban prosperáló kávéház új funkcióját az ötvenes évek lapja, a Világosság?

„A Margithíd közvetlen közelében, a régi Stambul-kávéház helyén épül Buda új látványossága, egyike Budapest legszebb KÖZÉRT-jeinek. Ez az új típusú élelmiszer-áruház minden dolgozó asszony öröme, hiszen mindent egy helyen lehet megvásárolni benne. Itt hosszú fogyasztói pultok is állanak a vevők rendelkezésére. A pultok mellett gyorsan megreggelizhet vagy megvacsorázhat mindenki, anélkül, hogy a vendéglői kiszolgálási díjat meg kellene fizetnie.” Az élelmiszer-áruház azóta többször tulajdonost cserélt. 

A kávéház valamikori kialakításának ma már nyoma sincs. A hűlt helyén létrehozott valamikori ABC „korszerűsítése” érdekében a régi boltíves földszintet nagy, egyenes kiváltókkal „modernizálták”, ezzel sivárrá és az eredeti stílustól idegenné tették.

Nyitókép: A Stambul kávéház egykori képeslapon