Margit híd

2023. augusztus 3. 17:00
Nagyon gyorsan sikerült a megsemmisült Margit hidat újjáépíteni 1945 után. A két részletben felépült átkelő első része 1947 őszén lett kész, a teljes hidat pedig 75 évvel ezelőtt, 1948 augusztus elsején adták át. A híd újbóli használatba vételét százezer ember ünnepelte.
2023. február 22. 17:00
A Margit híd forgalmára építette üzletét a századfordulón a budai hídfőnél nyíló Margitpark, majd utódja, a Stambul kávéház. A harmincas években az élénk társasági életet a rendszeres élő zene és az újságírók jelenléte határozta meg benne, de a vendéglátóhely népszerű volt az írók körében is. Kiváló tulajdonosa egészen az államosításig működtette a népszerű kávéházat.
2023. február 4. 14:00
A spórolási szándék kényszerítette ki a pesti és a budai lóvasúttársaságok egyesülését, ugyanis a Margit hídon csak úgy engedélyezték a lóvasúti közlekedést, ha a vállalatok kifizetik a szélesebb híd pluszköltségét. Mivel a két társaság nem tudott egymással megegyezni a híd használatáról, 145 évvel ezelőtt a nagyobb, gazdagabb cég inkább megvette a kisebbet. Ez tette lehetővé, hogy a lóvasúti közlekedés egy évvel később, 1879-ben megindulhatott Pest és Buda között.
2022. november 19. 11:00
A Margit híd elegáns ívsora Budapest egyik ékessége. E kecses és szép szerkezetet is elpusztították a németek a II. világháborúban. A híd két részletben épült újjá, a déli oldalát 75 éve adták át: 1947. november 16-tól használhatták a közlekedők.
2022. augusztus 1. 09:00
Pest és Buda második hídja volt a Margit híd, amelynek építését 150 éve, 1872. augusztus 1-jén kezdték meg, még a városegyesítés előtt. Sokan bírálták a kijelölt helyszínt, de a kormány úgy döntött, hogy az új dunai átkelőnek csatlakoznia kell a tervezett Nagykörúthoz, és azon keresztül a Sugárúthoz. A hidat egy francia mérnök tervezte, és az általa alapított francia cég építette, négy év alatt készült el.
2022. március 27. 09:00
A Margit híd Budapest egyik legszebb hídja. Idén ünnepeljük a 150 éves évfordulóját annak a fontos eseménynek, hogy 1872-ben megkezdődött az építése, egy francia mérnök tervei szerint. A Lánchíd után ez volt Budapest második átkelője, amely összekötötte a két városrészt a Duna fölött. Pest-budai történetek című sorozatunkban videón mutatjuk be a város értékeit és érdekességeit.
2022. március 25. 09:00
Bár a hídépítésnek nagy hagyományai vannak Budapesten, a XIX. században jó ideig nem volt itthon megfelelő szaktudás és technológia ehhez a munkához. Külföldi mérnökök építették eredetileg a Lánchidat, a Margit hidat és a vasúti hidat is. Az első teljesen magyar dunai átkelő a Ferenc József híd volt, amely az ezeréves Magyarország ünnepére, a millenniumra készült el 1896-ban.
2022. március 8. 11:00
A Margit hídra kiírt tervpályázat eredményéről 150 éve, 1872. március 9-én döntöttek. A nyertes Ernest Gouin elegáns ívhídelképzelése lett. A Margit-szigettől délre fekvő hidat reprezentatív céllal kívánták megépíteni, azt remélve, hogy emelni fogja a városegyesítés előtt álló Budapest fényét, és hozzájárul ahhoz, hogy Bécshez mérhető fővárosa legyen az országnak. A nagyszabású elgondolások ellenére az építési költségek leszorításáról kicsinyes vita folyt.
2022. január 12. 12:00
Budapest a világ egyik legszebb fővárosa, amit elsősorban a páratlan fekvésének köszönhet. A külföldiek ma sem tudnak betelni a látvánnyal, talán ennek is szerepe lehet a nemzetközi építészeti tervpályázatok iránti általános nagy érdeklődésben. A legújabb nemzetközi tendert a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására hirdették meg. Ennek apropóján visszatekintünk az időben, bemutatunk néhány jelentősebb alkotást, amelyeket külföldi építészek terveztek.
2021. december 1. 10:00
A Margit hídra nemzetközi tervpályázaton keresték a tervezőt és a kivitelezőt. A híd helyéről nagyon sok vita folyt, hiszen az akkor még egyesítés előtt álló Budapest második hídját sokan másutt, a város déli részén képzelték el. A pályázatot egy francia mérnök nyerte el, aki fel is építette a hidat, ami sokban hasonlított ahhoz, ahogy ma a Margit hidat ismerjük.
2021. június 1. 20:00
A Margit híd pesti hídfőjénél egy több mint 7 méter hosszú és másfél-két méter magas szürke gránittömb emlékeztet a Hableány sétahajó két évvel ezelőtti tragédiájára. Az emlékműre rávésték a baleset 28 áldozatának nevét, amelyeket egy-egy spotlámpával világítanak meg.
2021. április 30. 09:00
A napokban olvashattuk, hogy a lebontandó Összekötő vasúti híd darabjait Budapesten más, kisebb hidakhoz használnák fel, például a Hajógyári-szigeten. Első pillantásra elég furcsa ötletnek hangzik, hogy valahol egy használt hídból szülessen új, de a dolog egyáltalán nem ritka, még Budapesten sem. Több olyan híd is van a fővárosban, amelyikhez egy korábban elbontott átkelő elemeit használták fel.
2021. április 25. 09:00
A Margit híd ma az egyik legfontosabb budapesti híd, amelyen villamosok százai és utazók tízezrei kelnek át mindennap. Megnyitásakor, 145 éve azonban sokan nem értették, hogy a külvárosba minek egy ilyen drága híd?
2021. március 1. 18:30
A 2019. május 29-én elsüllyedt dunai sétahajó áldozatai előtt tisztelgő emlékmű a katasztrófa helyszínéhez közeli partszakaszon, a Széchenyi rakparton épül fel a Penta Általános Építőipari Kft. kivitelezésében. Az alkotás a tervek szerint a tragédia második évfordulójára, májusra elkészül majd.
2021. február 12. 15:00
Hamarosan méltó környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az ott élőket a Duna-parton, a Margit híd és Parlament között, ugyanis még az idén megkezdődik a pesti alsó rakpart e szakaszának felújítása a Fővárosi Önkormányzat beruházásában. A rekonstrukcióra a kormány 787 millió forintot folyósított, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján. Az európai uniós közbeszerzési értesítőben ma jelent meg a rakpartszakasz megújítására kiírt pályázat, az építkezés idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én befejeződik.
2020. szeptember 10. 11:00
A Margit híd építésekor még nagy vitát váltott ki, hogy vezessenek-e síneket át a hídon. A Rákóczi hídon is csak 20 évvel a híd átadása után indult meg a villamosközlekedés. A Galvani úti hídra pedig az első körben nem is terveztek villamosközlekedést. Ám napjainkban biztosnak tűnik, hogy még évtizedekig utazhatunk villamossal Pestről Budára.
2020. augusztus 31. 09:00
A Szabadság híd pesti hídfőjét két kis épület „őrzi”, a Szabadság híd vámházai. Régen több budapesti hídnál is voltak ilyen kis épületek, de vajon mire szolgáltak, és miért csak kettő maradt meg belőlük?
2020. augusztus 26. 09:00
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy melyik Budapest legrégebbi, eredeti Duna-hídja, akkor meglepő választ kapunk: ez ugyanis a Margit híd szigeti szárnyhídja.
2020. április 29. 11:00
Buda és Pest Duna-partja sokat változott az elmúlt két évszázad alatt. Nem az ott álló épületekre gondolunk, hanem arra, hol is húzódott a folyópart. A Duna partvonalának mesterséges módosításával az elmúlt hetekben több cikkünk is foglalkozott, az 1870-es X. törvényről, a Közmunkatanácsról, a vasúti hídról vagy a téli kikötőről szóló írásainkban is megemlítettük. De miért volt szükség Budapest Duna-partjának megváltoztatására? Erről szól mostani cikkünk.
2020. április 19. 15:30
Az elmúlt napokban több hidat is lemostak Budapesten: megtisztult a Lánchíd, a Szabadság híd, a Margit híd és a Petőfi híd is. A Váralagút mosását is elkezdték a héten, a munkálatokat éjszakánként végzik, és kedden fejezik be.
2020. április 5. 15:00
Az első budapesti autóbuszokról szóló cikkünkhöz kapcsolódva merült fel nemrég, hogy milyen színűek is voltak a járművek az induláskor. Azonban nemcsak a fővárosi buszok színe változott az idők folyamán, hanem a budapesti Duna-hidaké is.
2020. március 26. 15:00
Budapest átvészelt már nehéz időket. A város azonban minden borzalomból magához tért. Így volt ez 1945-ben is, amikor az egész város romokban hevert, ráadásul a két városrész – 1849 óta első alkalommal – el volt választva egymástól. A megoldást az ideiglenes hidak jelentették.
2020. február 8. 12:00
Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat emelnének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környékén élőkben.
2020. január 18. 14:00
Nevét viseli sziget, híd, utca, kórház, iskola, templom, szobrokon és üvegfestményeken láthatjuk alakját. A 27 évesen elhunyt Árpád-házi királylány, Szent Margit halálának 750. évfordulóján felkerestük a róla szóló emlékeket a fővárosban.
2020. január 16. 09:00
A II. világháború hihetetlen pusztítást okozott az országban. A halottak százezrei mellett az épített környezetben is jóvátehetetlen károk keletkeztek, a fővárosban romhalmazzá vált számtalan értékes épület. A budapesti Duna-hidak sem menekültek meg.
2020. január 9. 09:00
Bár az épületen még bőven van mit csinálni, a Frankel Leó út felőli részén már szépen látható az új homlokzat. Helyzetkép a helyszínről.
2019. november 4. 13:00
A kecses, kék színű csoda, a Margit híd egyik íve 75 éve, egy szombati napon délben, egy forgalmas napon felrobbant, magával rántva további két nyílást is. A robbantást előkészítő német utászok hibáztak, vagy tudatosan robbant fel a híd a járókelők alatt?
2019. június 24. 08:00
A budapesti tömegközlekedés jelentős eseménye volt, amikor az első lóvasút átdöcögött a Margit hídon. A vasútvonal létesítésével már a híd tervezésénél is számoltak, sőt az is felmerült, hogy a lóvasúttársaságok is szálljanak be az építkezésbe.
2019. április 22. 09:22
A Margit-sziget 1908-ig magántulajdonban volt. Éppen ezért a hozzá vezető hidat is részben a tulajdonos anyagi hozzájárulásával építették meg.
2018. október 9. 13:26
Budapest életében jelentős változásokat hozott az 1868-as év, amelyről a PestBuda oldalain is több cikket lehet olvasni. A kiegyezést követő kormány számos olyan intézkedést hozott, amely a korábbi központi, bécsi döntéseket és engedélyeket felülírta. Így járt 1868. október 13-án egy egykori honvédtiszt, építési vállalkozó.

összesen: 31 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó