A kormány segítségével megújul a pesti alsó rakpart. A Margit híd és a Parlament közötti szakasz rekonstrukciójára 787 millió forintot folyósított a fővárosi önkormányzatnak még a múlt év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján – írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán, az MTI jelentése szerint.
Fürjes Balázs közölte, pénteken megjelent az európai uniós közbeszerzési értesítőben a rakpartszakasz megújítására kiírt eljárás.
„A célunk világos: a rakpart újjáépítése és összefüggő Duna-parti sétány létrehozása. Ez azt jelenti, hogy ez a rész északról a Jászai Mari téri szakaszhoz, délről pedig a Parlament előtt a Kossuth Lajos térhez kapcsolódna” – írta az államtitkár, hozzátéve: így végre méltó Duna-parti környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az ott élőket.
Kiemelte, mindkét szakasz kormányzati finanszírozásban készült el az elmúlt tíz évben, a munka folytatása pedig mutatja: „az elkötelezettségünk Budapest fejlesztése iránt nem változott.” Fürjes Balázs közölte: a Kossuth Lajos tér 2014-es felújításánál alkalmazott arculat – burkolatok, utcabútorok és kandeláberek – használatával, az Országház előtti rakpartszakaszhoz csatlakozva a Margit hídig kiépül a sétány, ezáltal a rakpart gyalogosan végigjárhatóvá válik a Duna Arénától az Országháztól délre eső Cipők a Duna-parton emlékműig.
Megújul a pesti alsó rakpart Margit híd és a Parlament közötti szakasza (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A sétány mentén új fasor is létesül az Olimpia park, a Képviselői Irodaház és a Jászai Mari tér előtti szakaszon. A Jászai Mari téri rakparti lehajtó mellett járda épül, így az ott létesítendő új gyalogátkelő révén kényelmesebben megközelíthető lesz a parti sétány. Továbbá az Olimpia park előtt meglévő átkelő – némileg délebbre tolva – szintén rendelkezésre áll majd – írta.
Fürjes Balázs közölte, a 2x1 sávos útpálya szűkített keresztmetszettel megmarad, azonban a mai parkolóhelyek többségét gyalogosfelületek váltják fel, és megnyílik a lehetőség a rakpart forgalomcsillapítására. Az államtitkár emlékeztetett rá: a támogatási szerződés még 2017-ben jött létre a kormány és a fővárosi önkormányzat között.
A műszaki tartalmat a főváros és a kormány közös városfejlesztési fóruma tavaly rögzítette, a Városháza és a Budapest Fejlesztési Központ azóta is szorosan együttműködött – írta Fürjes Balázs. Közölte: a Kossuth Lajos tértől délre eső, a Bálnáig tartó rakpartszakasz megvalósításának finanszírozásáról még tartanak az egyeztetések a főváros és a kormány között, hiszen ez is egyike azon projekteknek, amelyek átvállalására a kormány javaslatot tett a fővárosnak a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának tavaly októberi ülésén.
A tervek szerint az építkezés idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én befejeződik (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A kivitelezésre nyújtott állami támogatás átutalásának feltétele az építési engedélyek megszerzése volt: ez a feltétel tavaly, közvetlenül a karácsony előtti napokban teljesült, a támogatás folyósítása pedig 2020 utolsó napjaiban meg is történt – olvasható a bejegyzésben, amely szerint a kivitelezés a Fővárosi Önkormányzat beruházásában még idén meg is valósulhat.
A rakparti szakasz felújításáról a pályázati felhívás mai megjelenése alkalmából Karácsony Gergely főpolgármester is kifejtette álláspontját. Azt közölte Facebook-oldalán az MTI szerint, hogy a budapesti rakpartok gyalogosbarát megújítását a fővárosi önkormányzat első lépésben a pesti alsó rakparton a Kossuth tér és a Margit híd közötti szakaszon kezdi el a mintegy 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével.
A rakpart a Margit hídról (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Mint írta: tervek tavaly év elején érkeztek be a hivatalba, de mivel ezek még az előző városvezetés elképzeléseit tükrözték, és nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, a projekt áttervezése mellett döntöttek. A tervezés során szélesítettek a járdát, növelték a forgalomcsillapított szakasz hosszát, kivették a szalagkorlátot az útpálya mellől, és talajkapcsolatos fák ültetését kérték - olvasható a főpolgármester bejegyzésében.
Karácsony Gergely közölte, a meglévő út felújításával egy időben összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakítanak majd ki a forgalom 30 km/h-s csillapításával.
A gyalogos sétány arculata a rakpart Parlament előtti szakaszának kialakításához illeszkedik majd, gránitkockakő-burkolattal, emellett a projekt során 35 fát is ültetnek a sétány mentén. Ahhoz, hogy a sétánynak helyet biztosíthassanak, a Markó utcai lehajtó támfalat is átépítik a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével – írta a főpolgármester.
Kitért arra is, bár elkötelezettek a kerékpározás feltételeinek javítása mellett, a rakpart ezen szakaszának szűk keresztmetszete nem teszi lehetővé a kerékpársáv kialakítását, így a kerékpárosok továbbra is a felső rakpartot vehetik igénybe a biztonságos közlekedéshez.
Karácsony Gergely közölte, pénteken megjelent a nyílt közbeszerzési felhívás a kivitelezési munkák elvégzésére. Az építkezés ütemterv szerint idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én tervezik befejezni.
A Főpolgármesteri Hivatal közleményben tudatta: a közbeszerzési eljárásban március 17. délelőtt 10 óráig van lehetőség ajánlattételre.
A kommünikében megismételték, az eredeti tervek még az előző városvezetés idején, az úszó világbajnoksághoz kapcsolódóan készültek, de mivel nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, a projekt műszaki tartalmának felülvizsgálata, a tervek átterveztetése mellett döntött a fővárosi önkormányzat – jelentette az MTI
Forrás: MTI
Nyitókép: Felújítják a pesti alsó rakpartot Kossuth tér és a Margit híd között (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció