Felújítják a pesterzsébeti vásárcsarnokot a Tátra téren, a piactér alatt pedig mélygarázst alakítanak ki – derül ki a  július 9-én megjelent európai uniós Közbeszerzési Értesítőből. A közzétett felhívás szerint a meglévő jóváhagyási terv alapján kell a kivitelezési terveket elkészíteni és egyben a kivitelezést is elvégezni.

A vásárcsarnok főbejárata a Tátra téren (Fotó: Pesterzsébeti Piac)

A dokumentum szerint a fejlesztés első ütemében a Pesterzsébeti vásárcsarnok (1204 Budapest, Tátra tér, Kossuth Lajos utca 82. ) helyi védettség alatt álló, háromhajós főépületének átfogó felújítása és rekonstrukciója valósul meg. A pince-, földszint- és galériaszint jelenlegi hasznos alapterülete 2695 négyzetméter, ez  várhatóan 300 négyzetméter területtel bővül.

A főépület helyi védettség alatt áll (Fotó: Pesterzsébet Piac)

A beruházás második ütemében a Tátra téri piactér alá 175-200 férőhelyes kétszintes mélygarázst építenek, ebben valósul meg a környező utcák forgalomtechnikai átalakítása, a közterületek rendezése, zöldfelület növelése is – olvasható a közbeszerzési felhívásban, amelyben az ajánlatkérő az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A pesterzsébeti vásárcsarnok 1935-ben, korabeli képeslapon

A Tátra téri Piac és Vásárcsarnok, amelynek tervezője Vermes József műépítész, 1925-ben nyílt meg. Az 1990-es években kialakítottak mellette egy modern piacteret.

A tervek szerint emléktáblát állítanak majd Vermes József, a csarnok tervezője emlékére.

Forrás: ted.europa.eu

Nyitókép: Megújul a Tátra téri vásárcsarnok Pesterzsébeten (Fotó: Pesterzsébet Piac)