A II. világháború után a budapesti hidak mindegyike a Duna mélyén feküdt. A visszavonuló német csapatok az összes hidat felrobbantották, pótlásuk kiemelt fontosságú volt.

A leggyorsabban helyreállítható a Ferenc József híd volt, hisz az valójában „csak” megsérült. De az a híd viszonylag keskeny volt, és az ideiglenes hidak, illetve a Kossuth híd mellé minél gyorsabban szükség volt egy széles, nagy kapacitású hídra is. Ez pedig a Margit híd volt. Ez az átkelő rendelkezett több előnnyel is, egyrészt Észak-Budát és Észak-Pestet kapcsolta össze, azaz ipari területeket és lakónegyedeket, eredetileg is volt rajta villamos, ráadásul nem sokkal a háború előtt kiszélesítették, a villamosok mellett irányonként 2-2 sáv haladhatott rajta. Volt még egy nagy előnye, felsőpályás ívhídként nem kellett az egész hidat egyszerre felépíteni.

A híd közvetlenül az 1944-es felrobbantása előtt (Fotó: Fortepan/Képszám: 204211)

Az újjáépítését viszont néhány dolog akadályozta. Egyrészt a megmaradt pilléreken egy függő szerkezeten egy nagyon fontos gázcsövet vezettek át a Duna felett, másrészt nem volt elég vasanyag. A hazai vasművek a szovjet jóvátételre dolgoztak, ezért a hazai igényeket háttérbe kellett szorítani. Az is felmerült, hogy vasbeton ívhídként épüljön meg, de végül sikerült megfelelő mennyiségű vasanyagról gondoskodni.

A felrobbantott híd (Fotó: Fortepan/Képszám: 204107)

A hidat két részletben építették újjá, erről a Pestbuda oldalain itt írtunk, ahol azt is bemutattuk, hogy miben tért el az 1944 előtti és az 1948 utáni híd, itt csak röviden összefoglaljuk. Kissé magasabbak lettek az ívek, ezt úgy érték el, hogy azok bekötési pontját fél méterrel lejjebb vitték, és az útpálya eleve fél méterrel magasabbra került. Eltűntek a merevítő andráskeresztek az ívek és az útpálya közül, csak a függőleges oszlopok maradtak (ezt a legutóbbi felújításnál visszaalakították), és nem nyolc, hanem csak hat főtartó tartja a hidat. Kevesebb lett a dísz, a szobor, és elbontották a vámszedőházakat is.

Az 1947-es átadó, még csak fél szélességben (Fotó: Fortepan/Képszám: 204102)

Az első ütemben a déli három főtartóra fél szélességben építették meg a hidat 1946 és 1947 között, azt 1947. november 17-én át is adták. Ekkor még ott futott a fél híd mellett a gázcső, a villamos is csak egy nyomon járt, de legalább elkészült egy újabb híd.

A munkát persze folytatni kellett, még úgy is, hogy politikai okok miatt előbbre hozták a Lánchíd újjáépítését, és párhuzamosan az a munka is zajlott. A második szakasz felépítésének 1948 tavaszán álltak neki, miután a gázcsövet kiváltották. Mivel a pillérek kijavítása már korábban megtörtént, a munka gyorsan haladt, 1948 nyarán már kész is volt a második ütem. Mivel a két hídrészt külön építették meg, a kettő között volt pár centiméter magassági eltérés, de ezt sikerült a végső burkolatokkal „elcsalni”.

Általánosan elmondható, hogy a II. világháború után a hidakat nagyon gyorsan újjáépítették. Egyrészt hihetetlen energiákat mozgósítottak a munkára, a munkások sokszor valójában ételért és ruháért dolgoztak, másrészt sok bürokratikus „kanyart” levágtak a munka gyorsítása érdekében. Persze a kommunista párt – ugyanis a kommunista párthoz tartozott a közlekedési tárca, a közlekedési miniszter a párt egyik meghatározó embere, Gerő Ernő volt – mindezt a maga érdemének tudta be, de valójában az emberek élni akarása, az akkori hidászok magas szaktudása és elköteleződése vitte végbe ezeket a hatalmas munkákat, illetve két „titkos fegyver,” az 1945-ben elkészült két úszódaru, a József Attila és az Ady Endre, amelyek hihetetlenül felgyorsították a hídszerkezetek szerelését.

Úszódaru munka közben (Fotó: Fortepan/Képszám: 151393)

Az új híd ráadásul szélesebb is lett a korábbinál, ugyanis az útpályát sikerült újabb 1,2 méterrel kiszélesíteni. Ez azt jelentette, hogy az 1876-os átadáshoz képest a Margit híd 1948-ra egy „lánchídnyival” szélesebb lett.

A régi-új hidat százezres tömeg ünnepelte 1948. augusztus 1-jén, vasárnap. A Reggel című lap másnap ezt írta:

„Lent a téren, szemben a tribünnel, tízezrek és tízezrek szoronganak, éled az ütemes éljenzés. Ezek a tízezrek, mintha követségbe jöttek volna ide, az egész ország nevében, hogy átvegyék a hidat, amelyet saját erőfeszítésük, saját lendületük és élni akarásuk emelt ki a habok közül. A Himnusszal kezdődik az ünnepség. Ahogy elhal a magyar nemzeti imádság dallama, egyszerű munkásember, Fa György lép elsőnek a mikrofon elé, hogy a Margithíd építői nevében köszöntsön mindenkit, aki eljött ezen a napsugaras reggelen.”

Igaz, kissé túlozva a lap azt írta, hogy a híd régi szépségében ragyog, az akkoriak szemében lehet, hogy így volt, de a szürkére festett vasszerkezet (a régi kék volt), ahogy láttuk, sok apró részletben eltért a régi hídtól. Mindenesetre az elvégzett munka nem volt lebecsülendő, hiszen másfél év alatt építették fel a Margit hidat, 5000 tonna vas, 15 000 tonna beton felhasználásával, több mint 53 millió (mai áron 16,5 milliárd) forintos költséggel.

A Margit híd alapjaiban ma is ugyanaz, mint az 1948-ban átadott, a legutóbbi, 2010-es felújítás során viszont nagyon sok eredeti díszét visszakapta.

Nyitókép: A híd átadása 1948. augusztus 1-jén (Fotó: Fortepan/Képszám: 177385)