Hosszú folyamat volt, amíg a Pest és Buda közötti második híd építéséig sikerült eljutni. Hogy az 1849-ben átadott Lánchíd után szükség van még egy átkelőre a két város között, már az 1860-as évek közepétől nyilvánvaló volt, az évtized végén számos javaslat is született egy második állóhídra. De ekkor valójában senkinek sem volt pénze egy ekkora beruházásra. Ráadásul 1870-ig kizárólag egy magánvállalkozás, a Lánchídtársaság építhetett volna hidat a Dunán, hiszen erre privilégiummal rendelkezett a két város területén (nem egy mérföldre, ahogy sok helyen lehet olvasni), viszont pénze nem volt ehhez, hiszen éppen rendezte a pénzügyeit, és a Lánchíd végre nyereséget kezdett termelni.

Az államnak és a két városnak se volt sok pénze, meg ugye joga sem egy híd építésére. Először pénzt kellett szerezni, ezt az 1870. évi X. törvény megoldotta, egy sorsolási kölcsönből – ami egyfajta befektetési sorsjáték volt – 24 millió forinthoz jutott az állam, ebből fedezte Budapest fejlesztését, közte az új híd építését is. A pénzből első lépésként megvette a Lánchidat, s vele a hídépítés jogát, majd 1871-ben kiírta a pályázatot az új hídra, mégpedig a Margit-szigettől délre eső területre.

A híd helye 1871-ben. Előtérben a Tabán, háttérben a Margit-sziget, balra a még külön álló Festő-sziget látható (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Ezt a helyet sokan alkalmatlannak tartották, ugyanis jobbnak látták volna egyes politikusok, városvezetők, ha inkább délen, a mai Szabadság híd környékén épülne híd. De a kormány úgy döntött, hogy északon kell az új átkelő, hogy az kapcsolódhasson a tervezett elegáns körúthoz és sugárúthoz. Sőt voltak olyanok, mint például Jókai Mór, aki két hidat szeretett volna látni. Egy parlamenti vitában, ami egyébiránt a nagykörúti beruházások adómentességéről szólt, Jókai meg is kérdezte, hogy miért ott épül meg a híd, ahol tulajdonképp semmi sincs. Kerkápoly Károly pénzügyminiszter erre megjegyezte:

„Itt a hídépítés tekintetében azon szerencsétlen állapot van, hogy a felső részen, ahol Buda leginkább kiöblösödik, az északi tervezett híd irányában Pest alig van, az alsó részen pedig, ahol Pest kiöblösödik, a Mészáros utcánál, ott Buda már éppen nincs. Tehát akár hová építjük a hidat, vagy nem találunk összekötendő Pestet, vagy nem találunk Budát."

Valóban, a Margit híd hídfőjének környékén Budán ipari üzemek, lóvasúti kocsiszín, tébolyda volt. Pesten meg valójában a város északi határa, jobbára szintén üzemekkel. A híd megépülte után írta a helyéről Hunfalvy János földrajztudós  A Duna szabályozása című művében 1877-ben:

„A Margithíd ott, hol áll, tulajdonképpen semmi czélnak sem felel meg. Már eredetileg furcsa gondolat volt, a sziget kedvéért egy oly költséges hidat tervezni és építeni."

A háttérben az épülő Margit híd és a Margit-sziget, előtérben a Budai Főreáliskola a mai Toldy Ferenc utcában (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A kormányzat azonban mindenképpen egy északi közúti hídban gondolkodott, amire 1871 májusában ki is írták a pályázatot, amelyre összesen 43 pályamű érkezett. A világ minden tájáról érkeztek be művek, a nyertes a francia Ernest Gouen lett, aki nemcsak a terveket készítette el, hanem a híd felépítését is vállalta. Nagy előnye volt Gouinnek abban, hogy rendkívül rugalmasan állt a megrendeléshez. Ugyan a pályázatban kissé más hídról volt szó, mert akkor még úgy gondolták, hogy a Margit-sziget melletti egyik Duna-ág keskenyebb lesz, a másik szélesebb. 

Az elképzelések változása miatt nem 5, hanem 6 nyílású szerkezet kell? Nem gond. A tisztelt megrendelő még az építkezés kezdete előtt három hónappal nem tudja, hogy milyen széles hidat akar? Nem gond. Ez utóbbi azért volt kérdéses, mert a kormány még 1872 áprilisában is azon vitatkozott, hogy 48 vagy 53 láb széles legyen-e a híd. A szélesebb hídra ugyanis lehet lóvasutat vezetni, és a kormány a szélesebb híd költségét a lóvasúttársaságoktól kívánta behajtani (végül sikerrel).

A képen már a budai oldal íveit szerelik (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A végső tervek 1872 nyarára készen álltak, amelyek egy hatnyílású, 53 láb széles ívhídra vonatkoztak, a középső pillért pedig úgy kellett kialakítani, hogy onnan a Margit-szigetre egy harmadik hídszárny is kivezethessen majd.

Az építkezés 1872. augusztus elején vette kezdetét, és az eredeti szerződés szerint – amit egyébiránt csak 1872. novemberében írtak alá – a hidat már 1874. december 31-én a forgalom előtt meg kellett nyitni úgy, hogy a híd végső befejezésének határideje 1875. július 31-e volt.  

A munkák augusztus elején a cölöpözéssel vették kezdetüket, ami tulajdonképp még csak előmunkálat volt. A Lánchídnál a cölöpök leverése hosszú és fáradságos munka volt, de a Margit hídnál már más módszerrel alapoztak, vasból készült süllyesztőszekrényeket – hatalmas, 7 mm vastag, egy méter magas vasgyűrűk voltak, amelyeket egymáshoz szegecseltek – süllyesztettek le, és a munkások nem egy gátakkal körbevett nyitott gödörben ásták az alapot, hanem túlnyomásos kamrában, ami sokkal gyorsabb módszer. A középpillérnél alacsony vízállásnál a mai napig látszanak a pillérekhez használt szegecselt vasgyűrűk nyomai.

Az elkészült híd (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az öt pillér és a hídfők így gyorsan elkészültek, ezzel párhuzamosan Gouin vállalatánál, a Societé de Construction de Batignoles-nél készültek a hatalmas ívek darabjai. A határidőt azonban nem sikerült tartani, de nem a cég hibájából, ugyanis az építkezést hátráltatta a Duna 1876-os áradása is.  A  cikkben említettük, hogy az állam egy 24 milliós kölcsönből fedezte a hidat. A Margit híd egymaga 5 millióba (pontosan 5 051 000 forintba) került, azaz olcsóbb volt, mint a Lánchíd megvétele, mert azért 6 733 040 forintot fizettek 1870-ben ki.

Nyitókép: A kész híd Klösz György fotóján (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)