Az 1836-os hídtörvény lehetővé tette, hogy egy állandó híd felépüljön, annak gazdasági hátterét is megteremtve az 1870-es törvény a következő évtizedek nagy fejlesztéseinek anyagi alapjait fektette le. Mind a kettő lényegében a pénzről szólt, illetve arról, miből legyen pénz a Budapesten tervezett nagyszabású fejlesztésekre, olyanokra, amelyekre a városnak önmagának nem lenne soha forrása. Hasonló volt a célja az 1908-as jogszabálynak is.
Az 1908-ban elfogadott törvény címe semmitmondó, de az értő füleknek beszédes: „Budapest székesfőváros fejlesztéséről s a háztartásának rendezése végett teendő állami intézkedésekről”.
A törvény azért született, mert Budapest anyagilag nehéz helyzetbe került, 1907-ben a város költségvetésének a hiánya 2 millió korona fölé emelkedett. Az egyre növekvő város kiadásai messze meghaladták a lehetőségeket, ezért egy olyan kéréscsomaggal fordult a kormányzat felé, amely összesen 5 millió koronás megtakarítást jelentett volna a városnak. A rendőrség működéséhez nyújtott budapesti hozzájárulás elengedését, az iskolák működéséhez fizetett állami támogatás emelését és bizonyos adók, járulékok elengedését kérték a városatyák a kormányzattól.
A kormány a szándékkal egyetértett, azaz elismerte, hogy a főváros sok állami feladatot is ellát, és a forrásai ehhez szűkösek, de a város által kért megoldások helyett más módot javasolt a pénzügyi helyzet rendezésére, olyat, amely a főváros saját bevételeit, a gazdasági fejlődéssel együtt emelné úgy, hogy Budapest feladataihoz a rendelkezésre álló bevételek elégségesek legyenek. Ezért egy igen összetett csomagot fogalmaztak meg, amelynek része volt a Margit-sziget megvásárlása, az Árpád híd felépítése, a több városrész, például a Lipótváros vagy az Attila körút környékének fejlesztése, valamint a Sáros és a Rudas fürdő átépítése. Hogy függenek össze ezek a dolgok?
A kormány szerint a budapestiek egyik nagy problémája a magas megélhetési költségek voltak, nemcsak az élelmiszerárak miatt, hanem a lakbérek magas volta miatt is. A lakbérek emelkedésének oka az volt, hogy az építési kedv lecsökkent, a lakások száma kevés volt, ezért célzott adókedvezményekkel kívánta a kormányzat ösztönözni az új lakások építését.
A munkások életkörülményeinek javítását a gazdasági térségek fejlesztésével kívánta biztosítani, amelynek része az Óbudát és a Hungária körutat összekötő, már az 1860-as években is emlegetett, és 1892-ben elhatározott újabb Duna-híd megépítése volt. E híd – az Árpád híd – célját a kormány abban látta, hogy az óbudai lakosok könnyebben eljuthattak az újpesti gyárakhoz, egyben a híd a Margit híd forgalmát is csökkenteni volt hivatott.
A törvény szépészeti és közegészségügyi okokból, valamit a főváros bevételeinek növelésének céljából lehetőséget teremtett a Margit-sziget megvásárlására, ami addig József főherceg tulajdonában volt, így a város megkapta annak bevételeit is (a szigetre való belépésért ugyanis fizetni kellett egészen 1948-ig). A fürdők tekintetében így rendelkezett a törvény:
„2 § Felhatalmaztatik a ministerium, hogy a székesfőváros közönsége által az államkincstártól megvett Sárosfürdő vételára és kamatai fejében fizetett 1. 050,795 korona 23 fillérnyi összeget a székesfőváros közönségének visszatérithesse abban az esetben, ha a székesfőváros közönsége kötelezettséget vállal, hogy a korszerü egészségügyi és szépészeti követelményeknek megfelelőleg a Sárosfürdőt 1912-ig, a Rudasfürdőt pedig 1915. év végéig fel-, illetőleg ujjáépiti.”
A törvény egyéb rendelkezései, a rendőrségi hozzájárulás csökkentése, az egyes adók csökkentése is azt szolgálta, hogy Budapest gazdálkodása egyensúlyba kerüljön.
Nézzük, hogy a törvény által megfogalmazott beruházások hogyan, miként teljesültek? A Sáros fürdőt, ezt a Gellért hegytől délre lévő kissé lepusztult fürdőt valójában már korábban lerombolták, és az annak a helyére emelendő épületre 1905-ben pályázatot írtak ki, és oda 1918-ra felépült Budapest akkori legmodernebb és egyik legelegánsabb gyógyfürdője és szállodája, a Gellért szálló. Igaz, hogy a törvény eredetileg 1912-t írt elő határidőnek, de a fürdőszálló sokkal grandiózusabb lett annál, mint amit a törvényhozó 1908-ban elképzelt. A Rudas fürdő eredetileg 1915-ig megvalósítandó felújítása viszont akkor elmaradt, arra csak 1936–1937 között került sor.
Az Attila körút – a mai Attila út – rendezése tulajdonképp a Tabán rendezését jelentette, azonban e városrész bontása is csak a két világháború között történt meg, és ugyan ide igen jelentős városfejlesztési tervek születtek, a nagy házak helyén végül park létesült.
Az Árpád híd építése is csúszott, annak ellenére, hogy a törvény külön pénzalapot hozott létre a felépítésre, de mire a hídépítési kapacitások felszabadultak (az Összekötő vasúti híd és a Lánchíd átépítése után), addigra kitört a világháború. A két háború között a tervezés húzódott el, illetve a gazdasági válság is átrendezte az építendő Duna-hidak sorrendjét, előbbre véve a Boráros téri hidat, ezért az Árpád híd építése csak 1939-től indulhatott meg, és – közben a háború miatti kényszerszünettel – 1950-re fejeződött be, igaz akkor is csak a tervezettnél kisebb keresztmetszettel. Addigra azonban a főváros és az állam viszonyai alapvetően megváltoztak, hiszen a hazai települések az 1949-ben bevezetett tanácsrendszerrel elvesztették önállóságukat.
Nyitókép: A Margit-sziget déli vége. A sziget József főherceg tulajdonában volt a XX. század elején (Fotó: Fortepan/TEHTUBE)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció