A Nagykörút délen a Boráros térnél éri el a Dunát. Gyakorlatilag 1896-ra kiépítették, ám a Boráros tér eléggé rendezetlen volt. Ott állt az Elevátor, azaz a gabonaraktárral egybeépített gabonarakodó, ahonnan a hajóval a fővárosi malmokhoz érkező búzát raktározták és rakodták, a közraktárak és egy teherpályaudvar. A túloldalon, a Duna jobb partján a Kopaszi-gát töltése és vasúti hídtól egészen a mai Gellért térig húzódó Lágymányosi tó, amit a gát választott le a Dunától. Mögötte a szárazföldön tulajdonképp nem volt semmi.

A budai oldal a Horthy Miklós híd híd átadásakor, 1937-ben (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum TFGY 2018.176.1.pdf – A híd építését bemutató album)

Mégis a ferencvárosi polgárok már az 1880-as évek küzepétől aktívan lobbiztak, hogy itt híd épüljön, sőt 1891-ben gyakorlatilag ez el is dőlt. Úgy tűnt akkor, hogy a Vámház téri híd, azaz a mai Szabadság, majd az Eskü téri híd, azaz az Erzsébet híd után itt épülhet fel Budapest következő dunai átkelője. Azonban a történelem többrendbelileg is közbeszólt. Egyrészt 1908-ban arról született döntés, hogy Óbudánál épül híd, majd kitört az I. világháború. A háború utáni gazdasági helyzetben egyszerűen nem volt mód arra, hogy hidat építsenek.

Majd kitört a nagy világgazdasági válság. Érdekes módon ez adott lökést a hídépítésnek, mert a hatalmas munkanélküliség kezelésére a nagyobb szabású állami építkezések jó lehetőséget adtak. A Boráros téri és az óbudai hídra egyszerre, 1930-ban írtak ki pályázatot. A Boráros térnél tervezett hídra számos elképzelés született, volt alsó pályás ívhíd, lánchíd és egynyílású kábelhíd is. A 17 terv mindegyike alsópályás híddal számolt, ezzel szemben a Kereskedelemügyi Minisztérium hídosztálya egy felsőpályás gerendahíd tervét terjesztette elő. A kormány ez utóbbi mellett döntött. E tervezet kidolgozását Álgyay-Hubert Pál vezette.

A budai hídfő építése 1934-ben (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum TFGY 2018.176.1.pdf – A híd építését bemutató album)

Ugyan Budán még mindig nem volt semmi, és Óbuda számára kiemelkedően fontos lett volna az átkelő, hogy könnyebben elérjék az újpesti gyárakat, de Bud János kereskedelemügyi miniszter az Országgyűlésben 1930. április 4-én röviden összefoglalta, hogy miért előbb épül meg a déli híd:

„Kiírtam a tervpályázatot mindkét hídra, tehát úgy a Boráros-téri, mint az óbudai hídra. […] A Boráros-téri híd egyszerűbb, mint az óbudai híd, amely utóbbi – azt lehetne mondani – tulajdonképpen két hídból áll, tehát maguk a szakértők és a szakemberek azt kérték, hogy egy hosszabb pályázati időt engedélyezzek, mert az egésznek konstrukciója sokkal több időt igényel.”

Valóban, a Boráros téri híd egyszerűbb volt, gyorsabban el lehetett kezdeni az építkezést, de már előbb elnevezték a hidat, mégpedig a kormányzóról, Horthy Miklósról. A költségeket egyharmad-kétharmad arányban az állam és a főváros állta, a fővárosban ezért az ingatlanátruházási illetéket meg is emelték.

Maga az építkezés 1933-ban indult, és itt alkalmaztak első alkalommal hazánkban vasbeton keszont. (A keszon egy olyan, viszonylag nagy méretű „doboz”, amely alulról nyitott, ezt engedik le a folyó fenekére, és a vizet nagy nyomású levegővel szorítják ki.) Sőt egy ilyen keszonból még a magyar rádió is közvetített, amikor beszámolt az építkezésről.

A budai parti pillér vasbeton süllyesztőszekrényének (keszonjának) a belseje (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum TFGY 2018.176.1.pdf – A híd építését bemutató album)

Maga a híd egy rácsos gerendahíd, annak ellenére, hogy a szerkezetnek van egy határozott íve, az inkább a Szabadság vagy az Árpád híddal rokon, mint a Margit híddal.

Az építkezés gyorsan haladt, 1937-re kész is lett. Maga a híd viszonylag dísztelen volt, bár volt olyan terv, hogy a pilléreknél valamiféle díszítést alkalmaznak. A budai hídfőnél azonban egy emlékművet helyeztek el, az I. világháborúban elesett osztrák-magyar haditengerészek emlékművét, amelynek kőtalapzata a Novara cirkáló orrát mintázta (e hajónak Horthy volt az első parancsnoka), és elhelyezték az emlékművön a fiumei világítótorony kicsinyített, de működő mását, és a Támadás géniusza című szoborcsoportot, amelyet Szentgyörgyi István készített.

A hídon nemcsak közúti pályát – amelynél a külsőt a lassú járművek, a belsőt az automobilok használhattak –, hanem villamost is átvezettek, sőt kerékpárutat is kialakítottak. Az átadásra 1937 szeptember 12-én került sor, természetesen hatalmas ünnepség keretében, erről a Budapesti Hírlap így számolt be 1937. szeptember 14-én:

„Vasárnap délelőtt rendkívül ünnepélyes keretek között avatták fel a Borárostéri új Horthy Miklós-hidat, amelynek építését a kormányzó tízéves országlásának emlékére külön törvényben határozta el az országgyűlés. A híd budai hídfőjénél felállított és pompásan feldíszített tribünökön már jóval 10 óra előtt gyülekezni kezdett az előkelő meghívott közönség. A megjelentek között volt József királyi herceg, Auguszta királyi hercegasszony, Darányi Kálmán miniszterelnök, Széchenyi Bertalan gróf, a felsőház elnöke, Kornis Gyula, a képviselőház alelnöke, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter, Röder Vilmos honvédelmi miniszter, Lázár Andor igazságügyminiszter, Bornemisza Géza kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, Karafiáth Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester, a diplomáciai testület több tagja, az országgyűlés két házanak igen sok tagja, valamint igen sok más katonai és társadalmi előkelőség.”

Zúgott a MÁVAG Acélhang kórusa, elhangzottak a beszédek, a kormányzó is átment a hídon, majd az ünnepség végeztével megindult a forgalom. A hídon a villamos mellett két buszjáratot, a 66-ost és a 39-est is átvezettek. Igaz, ekkor még nem minden körúti villamos haladt át Budára, ezért a Boráros téren villamos-végállomást is kialakítottak. 

A híd átadása 1937. szeptember 12-én (Képes Pesti Hirlap, 1937. szeptember 14.)

Az új háromnyílású, a feljárókkal együtt 524 méter hosszú híd – ami kereken 10 millió pengőbe került – ekkor még nem igazán vezetett sehova, de már kész tervek voltak Lágymányos rendezésére, beépítésére, amelyhez valójában az első lépés ez a híd volt, hiszen kapcsolatot jelentett Pest belvárosával. Ennek nyomán Budán gyors építkezések is kezdődtek.

Azonban a háború végén, 1945 januárjában a gyakorlatilag vadonatúj hidat a német csapatok felrobbantották. Visszaépítése nem volt a legsürgősebb, az a döntés született, hogy a háború miatt félbemaradt Árpád híd befejezése után fognak neki a Boráros téri híd felépítésének (a Horthy nevet senki sem használta már ekkor).

A lerombolt híd (Fotó: Fortepan/Képszám: 52041)

Azért is lehetett várni a visszaépítéssel, mert a Lánchíd elkészülte után, 1949-ben a Döbrentei és a Petőfi teret összekötő pontonhidat (amely akkora szerkezet volt, hogy azon buszok is közlekedhettek), a Boráros térnél állították fel. Annak ellenére, hogy a híd már nem a Petőfi térnél állt, a neve Petőfi pontonhíd maradt, és amikor 1952-ben a Boráros téri híd nevéről kellett dönteni, a Fővárosi Tanács VB a régi-új hidat is Petőfiról nevezte el. Az 1952-ben átadott Petőfi híd alapjaiban megegyezett a régi híddal, pár különbség volt csak. A hidat kissé szélesebbre építették, elbontották a haditengerészeti emlékművet, és a színe is megváltozott, mivel az új híd szürke lett, míg a háború előtti kék volt. 

Az újjáépített híd, amely már Petőfi nevét viselte (Fotó: Fortepan, UVATERV)

Nyitókép: A Horthy Miklós híd (Fotó: Fortepan/Képszám: 212341)