A Budai Napló alapítója 1863-ban Jaskula Béla néven egy lengyel eredetű családban született a Trencsén vármegyei Felsőmoticén. Fiatal korában sokat vándoroltak, így a kis Béla az iskoláit Trencsénben, Pozsonyban, Körmöcbányán végezte, majd a fővárosban érettségizett. Ezután a Királyi József Műegyetem Építészi Karára iratkozott be, de hamar rájött, hogy a mérnöki pálya nem neki való, ezért újságírással kezdett foglalkozni. Ekkor magyarosította a vezetéknevét Viraágra.

Viraág Béla, a Budai Napló alapítója (Forrás: hungaricana.hu)

Dolgozott az Üstökösnek, az Ország-Világnak, a Budapesti Hírlapnak, az Egyetértésnek, a Kis Újságnak és a Budapesti Hírlapnak, a sok értékes tapasztalat után a Fővárosi Lapok című orgánumnál pedig már szerkesztői feladatokat is ellátott. A Puskás Tivadar által életre hívott Telefonhírmondót – ami bizonyos értelemben a rádió elődje volt – szintén ő látta el tartalommal, de a híres feltaláló halála után az örökösökkel már nem tudott együttműködni.

A Budai Napló 1921. január 15-i száma (Forrás: hungaricana.hu)

A hegyvidéken született Viraág Béla mindig is a főváros budai oldalát kedvelte jobban, és 1903-ban végleg odaköltözött. Még ebben az évben megalapította a Budai Naplót, hogy ezzel is kifejezze a választott otthon iránti elköteleződését. Nem dolgozott nagy gárdával, sőt eleinte a cikkek nagy részét ő maga írta. Ezt persze csak úgy tudta megvalósítani, hogy a lapszámok terjedelme meglehetősen rövid, mindössze négyoldalnyi volt, és csupán hetente jelent meg. Nem mindig fedte fel kilétét, szívesen használta a Dubonai Pál álnevet, ami a Budai Napló anagrammája. A Budai Krónika című helytörténet rovatba viszont felkért szerzők írtak, akik közül kiemelkedett Lechner Jenő.

Lechner Jenő, Budapest építészettörténetének szakértője (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Az építész a főváros múltjának egyik legjobb ismerője volt, már fiatal kora óta lelkesen kutatta a régi épületeket. Érdeklődését szentimentális alkata is táplálta, mely nehezen emésztette meg, hogy a XIX. század végi tomboló építkezési lázban tömegével bontották le a pár évtizeddel korábban emelt klasszicista épületeket. Éppen ezért az utcákat járva e stílus emlékeinek különös figyelmet szentelt, részletes feljegyzéseket készített róluk.

A Királyi József Műegyetem elvégzése után belépett szakmai szervezetekbe is, a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek például már huszonöt évesen, 1903-ban tagja lett. A műemlékekről szerzett hatalmas tudásának gyorsan híre szállt, főleg hogy sokat publikált is a témában. Az Építő Ipar című szaklap hasábjain 1906-1907 során egy cikksorozatban tárgyalta a XIX. század eleji építőipar helyzetét a fővárosban, melynek a 100 év előtt címet adta. Ezt követően figyelmét a Felvidék története vonta magára, és az ott született pártázatos reneszánsz szakértője lett, az első világháború kitörése után azonban ismét Budapestre összpontosított.

A Magyar Nemzeti Múzeum a XIX. század végén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.048)

A nehéz történelmi helyzetben kevesebb tervezői megbízást kapott, így viszont több ideje maradt a műemléki kutatásaira. Ezt használta ki 1916 elején Fejérpataky László, a Magyar Nemzeti Múzeum frissen kinevezett főigazgatója, és felkérte Lechnert, írja meg az intézmény történetét. A kézirat már a következő évben elkészült, bár megjelenésére még egy évtizedet várni kellett. A háború harmadik évére sikerült letisztáznia a főváros értékes épületeiről gyűjtött jegyzeteit, melyet Budapest építőművészeti topográfiája címen véglegesített. Ez tulajdonképpen egy részletes lista, amely kerületi bontásban tartalmazza a műbeccsel rendelkező házakat. Mikor Lechner 1917-ben tagja lett a Műemlékek Országos Bizottságának, a topográfiát átadta a szervezet irattárának, ahol a mai napig megtalálható.

Lechner a kutatásai során levéltárakban is búvárkodott, és nem is csak konkrét épületek után nyomozott, hanem általánosságban a főváros múltjáról is. Eredményeit 1918-ban Képek Buda és Pest fejlődésének történetéből, négy évvel később pedig A régi Pest és Buda címmel könyv formájában is közreadta. Ezekben kétezer évre visszamenőleg kezdte ismertetni a városok történetét, melyben hangsúlyozta, hogy minden történelmi kataklizma után talpra tudtak állni: átvészelték Aquincum pusztulását, a tatár és a török dúlását és az 1838-as árvizet is.

Lechner Jenő: A régi Pest és Buda (Forrás: hungaricana.hu)

A Trianoni békediktátum után a Műemlékek Országos Bizottsága igyekezett a megmaradt műemlékeinkre nagyobb figyelmet fordítani, ezért a fővárosi épületeket előadások formájában is népszerűsítették. Lechner Jenő ebben is szerepet játszott, a programsorozat végén pedig vállalta az összefoglaló kötet szerkesztési feladatait is. Az 1924-ben Budapest műemlékei címmel megjelent könyv öt nyelven mutatta be a főváros építészeti örökségét.

Viraág Béla tehát Lechner Jenő személyében a lehető legalkalmasabb személyt találta meg a Budai Napló számára, ráadásul még Budán is élt: fiatal korában a Fehérvári (ma Bartók Béla) úton volt a házuk, 1910-ben pedig családjával a Mészöly utcában emelt, saját tervezésű bérházba költözött. A hetilapba szóló érdekes cikkei nagy részét már innen írta. Mesélős, könnyed stílusának köszönhetően azokat Viraág sokszor tárcaként közölte, ami általában szépirodalmi műveknek volt fenntartva. Természetesen a lap szerkesztősége és kiadóhivatala is végig Budán volt: leghosszabb ideig a Bors (ma Hajnóczy József) utca 24. szám alatt.

A lap szerkesztősége legtovább a Hajnóczy József utca 24. szám alatt volt (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A Budai Napló nemcsak a városrész múltjával, de jövőjével is foglalkozott: Viraág Béla érdekfeszítően tudta szavakba önteni fejlesztési elképzeléseit, melyeknek egy részét a „torony alatt” is fontolóra vették. Hosszan kardoskodott például Buda gyógyvizeinek és fürdőinek népszerűsítéséért, ennek során ő alkotta meg a Budapest fürdőváros elnevezést. Lobbijának köszönhetően hozta létre a városvezetés a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottságot, mely a fürdők ügyét hatékonyan igazgatta. A nagyszabású víziók hotelek emelésére is kiterjedtek a Tabán akkori kacskaringós utcái helyén, hogy a vidékről vagy külföldről érkező vendégek közel szállhassanak meg a Rudas, a Gellért vagy a Rác fürdőhöz.

Vágó József terve a Budapest fürdőváros koncepciójához (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Viraágot zavarta, hogy a szépséges budai tájat a Déli pályaudvarhoz vezető sínek és vasúti kocsik elcsúfítják, ezért lapjában sokat cikkezett arról, hogy a teher- és rendező pályaudvart Kelenföldre kell telepíteni. A személypályaudvarra pedig csak villanymozdonyokat engedett volna be, hogy a város levegőjét se szennyezze a sok gőzmozdony füstje. A fejlesztések részét képezte volna egy új állomásépület emelése is. Nem akarta tudomásul venni a fővárosi kulturális élet egyensúlytalanságát sem, ezért javasolta egy állandó színház építését Budán (hiszen akkor még egyedül a Nyári Színkörben voltak előadások a Horváth-kertben), valamint egy Természetrajzi Múzeum létesítését a Vérmezőn.

A Budai Színkör 1937-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 55780)

A Budai Naplóból sugárzott a lokálpatriotizmus, és ezt a helyiek értékelték is: annyi előfizetője akadt, hogy a bevételből Viraág szerényen, de meg tudott élni. Persze ő is szembesült nehézségekkel, különösen a nyomdai számlák okoztak időnként fejfájást neki, de mindig megtalálta a kiutat a problémákból. A Budáért dobogó szíve 1936. június 9-én állt meg. A lap népszerűsége arra indította Lippay Gyula és Olty Antal üzletembereket, hogy folytassák a kiadását, de nem tudták fenntartani azt a színvonalat, amit az alapító, így előfizetői elpártoltak tőlük, a Budai Napló pedig 1938 végén megszűnt.

Nyitókép: A Budai Napló 1921. január 15-i száma (Forrás: hungaricana.hu)