Budapest a XIX. század második felében szédületes fejlődést produkált, a lakosságszám néhány évtized alatt megsokszorozódott és az épületállomány is óriási mértékben gyarapodott. E folyamatokat azonban elsősorban az ipar generálta, és így a változások is elsődlegesen az ehhez a szektorhoz kötődő területeket érintették. Nem tartott velük lépést a kulturális szféra, például az oktatás sem: a XX. század elejére égetővé vált az iskolák hiánya. Emiatt a Székesfőváros Bárczy István polgármestersége idején, 1909 és 1912 között nagyszabású iskolaépítési akcióba kezdett. A városvezető egyébként 156 évvel ezelőtt éppen ezen a napon született.

Bárczy István 1906–1919 között volt a főváros polgármestere (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Számos ismert, forgalmas helyen álló oktatási intézmény épült ezekben az években, melyek tervezésére a főváros a kor legkitűnőbb építészeit kérte fel. A VIII. kerületi Felsőkereskedelmi Fiúiskola például Lajta Béla tehetségét dicséri, aki a premodern építészetünk gyöngyszemét, úttörő alkotását hozta létre a Vas utcában. A Városmajorba Kós Károly és Györgyi Dénes a rájuk jellemző, az erdélyi népi építészetet tükröző stílusban épített iskolát és ehhez hasonlít Zrumeczky Dezső Áldás utcai iskolája is. A Móricz Zsigmond körtér melletti, mai József Attila Gimnázium Sándy Gyula és Orbán Ferenc nevéhez fűződik, a Mester utcába Hültl Dezső neobarokk, a zuglói Egressy útra pedig Sebestyén Artúr magyaros szecessziós iskolát épített.

A Vas utcai iskola Lajta Béla kitűnő alkotása (Forrás: BFL_XV_17_d_328_KT_i_130_a, Erdélyi Mór felvétele)

Erzsébetvárosban is akadt még egy meglehetősen nagy kiterjedésű, üres telek, ahová iskolát szántak: a Hernád utca mentén, az Elemér (ma Marek József) és a Dembinszky utcák között. A városvezetés úgy gondolta, hogy ide egy fiúiskola és egy lányiskola is elfér, ezért egyszerre kérte fel Lechner Jenőt és Schmidt D. Gyulát a tervek elkészítésére. Ők természetesen egyeztettek egymással, hogy harmonikus összkép jöjjön létre, ami zavarba ejtően jól sikerült: csak nagyon alapos szemrevételezéssel vehetjük észre, hogy két külön épületről van szó. Ma címük Hernád utca 42., illetve Hernád utca 44.

A két épület határát a középen elhelyezkedő kettős ereszcsatorna jelzi (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A telekre mindketten egy L alaprajzú épületet terveztek, egymással szimmetrikusan: a hosszabbik szár nyúlt el a Hernád utca mentén, a rövidebbik pedig arra merőlegesen, az Elemér, illetve a Dembinszky utcával volt párhuzamos – előbbit tervezte Lechner Jenő, utóbbit Schmidt D. Gyula. Természetesen magasságuk is azonos volt, a földszint fölött mindkét iskolában három-három emeletet alakítottak ki, illetve a férőhely növelése érdekében még a tetőt is manzárdosra képezték ki, hogy azt is használatba vehessék. Meg kellett ugyanis felelni az előírásoknak, amelyek rögzítették, hogy milyen helyiségeket kell magában foglalnia az iskolának: 17 osztálytermet, 4 egyéb termet, 3 szertárt, egy tornatermet öltözővel és szertárral, a tantestület számára igazgatói irodát, tanácstermet és szertárt, valamint egy igazgatói és egy szolgalakást.

A Lechner Jenő tervezte épület alaprajza (Forrás: BTM Kiscelli Múzeum)

A Fővárosi Mérnöki Hivatal a helyiségek méreteit is megszabta: a tantermeknek 8-10 méter hosszúnak és 6 méter széleseknek kellett lenniük. Az iskolában a belmagasság általában 4 méter volt, ez alól kivételt érhető módon a tornacsarnok jelentett a maga 6 méterével. Ez utóbbit egyébként Lechner Jenő az Elemér utcai szárny alagsorában helyezte el úgy, hogy a földszintre is felnyúlt. A Hernád utcai traktus mindegyik szintjén négy tanterem kapott helyet, melyek közül a sarok felé nézők nagyobbak voltak a többinél. Az Elemér utcai szárnyban a tornacsarnok fölött csak kisebb helyiségek sorakoztak, bár a második emeleten két tágasabb terem is elfért.

Lechner Jenő épületének kapuja (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A főbejárat mindkét iskolában a Hernád utcai homlokzat közepén nyílik, és egy lépcsőházba vezet. Ettől jobbra és balra is két-két tanterem helyezkedik el, melyeket az udvari oldal felől futó keskeny folyosóról lehet megközelíteni. A bejáratok architekturális kerete csak első pillantásra tűnik azonosnak, alaposabban szemügyre véve meglehetősen nagy eltéréseket figyelhetünk meg. Lechnernél a kapu úgynevezett szegmensívben (körszelet ív) záródik, míg Schmidtnél egyenesen. Oldalról mindkét kaput rusztikus felületű (durván megmunkált) kövek veszik körül, melyre Lechner féloszlopok által tartott timpanont állított úgy, hogy az oszlopok egyúttal a keskeny ablakokat is elválasztják. A székesfőváros címerét középre, az oszlopok alatti fogrovatos párkányra helyezte. Ezzel szemben Schmidt tanulólányok domborműveivel díszítette a keretet, a címert pedig a fenti oromzatba építette be úgy, hogy azt két oldalról egy oroszlán és egy griff tartja.

Schmidt D. Gyula iskolájának kapuja (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A homlokzat nagy felületei viszont valóban azonosak: a lábazatot kő, a földszintet tégla, az emeleteket pedig sárga színű vakolat borítja. A szerkezetileg hangsúlyos részeken, így a sarkokra állított toronyszerű tömbökön és az enyhén előrelépő középrizalitokon (kiszögellések) viszont nagyobb a tégla aránya: előbbiben a harmadik emelet tetejéig csíkokban nyúlnak fel, utóbbit pedig teljesen befedik. Az ablakok is egyformák, alakjuk állított téglalap, és a kor divatja szerint sok osztó hálósan tagolja őket. A cseréppel fedett manzárdtetőből kinyúló negyedik emeleten keskenyebb ablakok sorakoznak, és ilyenek világítják meg a főbejárat fölötti lépcsőházat is.

A Hernád utcai hosszú homlokzat (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A saroktömbök az elhelyezkedésükhöz illő különleges kiképzésben részesültek, főleg Lechner Jenő díszítette azt az általa kedvelt pártázatos reneszánsz formákkal. Lechner Ödön unokaöcseként őt is foglalkoztatta a magyar építészeti formanyelv, ám más módszerrel próbálta azt megteremteni: egy már létező, történelmi stílust akart továbbfejleszteni. Építészettörténeti kutatásai alapján arra jutott, hogy a Felvidéken a XVI–XVII. században népszerű pártázatos reneszánsz stílusban egyébként is felfedezhető volt a nemzeti jelleg, így kézenfekvő volt azt átalakítani a XX. századi igényeknek megfelelően.

A saroktömb pártázatos végződése (Forrás: hungaricana.hu)

A saroktömböt ezért annak ellenére is kontyolt tetővel koronázta, hogy a felvidéki reneszánszban ez nem volt divat. Saját ízlése szerint módosította a párták formáját is, mely által úgy tűnik, mintha a tetőt egy virág ölelné körül: a sziromleveleket az egyes párták alkotják, melyeket a csigavonalas csúcsuk egészen meseszerűvé tett. A tömb oldalain a függőleges vakolt csíkokat úgynevezett sgraffitodíszítéssel látta el, melynek lényege, hogy a színes felületeket bizonyos formák szerint visszakaparták. Ez esetben hullámos szárú, sokleveles rózsákat figyelhetünk meg rajtuk, melyek vázákból nőnek ki, és aljuknál hirdeti a felirat a tervező nevét, valamint az építés évét. E technika egyébként szintén nagyon jellemző volt a felvidéki reneszánszra.

Sgraffito növényi díszek a saroktömb oldalán (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner Jenő sok művésztársához hasonlóan erdélyi tanulmányutakat is tett, az ott látott tetőformák és díszítőmotívumok pedig megihlették, amelynek eredményét a kiszögellések (rizalitok) oromzatában csodálhatjuk meg: szépen faragott deszkákat alkalmazott itt. Ezeket eredetileg festett virágokkal díszítette, melyeknek formái megegyeznek a saroktömb sgraffitonövényeivel.

A szépen faragott oromzat az eredeti festéssel (Forrás: BTM Kiscelli Múzeum)

Schmidt D. Gyula ennyire látványosan nem hangsúlyozta a saroktömböt, ő inkább csak a tetőre koncentrált: azt meglehetősen magasra és meredek oldalúra alakította, mely a felső harmadában egy határozott párkánynál megtörik, és fölötte már laposabb szögben folytatódik. A gerincére hullámos élű végződést szerelt, mely tovább erősíti a tető függőleges irányát. A tömb homlokzatát teljesen tégla borítja, csupán a lábazaton alkalmazott rusztikus köveket a tervező.

A Schmidt D. Gyula által tervezett Dembinszky utcai saroktömb (Forrás: Építő Ipar, 1915. 17. szám)

A két iskola 1910-re épült fel, és a következő évben megindult falaik között a tanítás is. Az első világháború alatt azonban hadikórházzá alakították át őket, Trianon után pedig menekülteket szállásoltak el bennük. Csak 1930-tól látták el újra eredeti funkciójukat. A Lechner Jenő tervezte egykori fiúiskolában ma a Baross Gábor Általános Iskola működik, míg a szomszéd a Facultas Humán Gimnáziumnak ad otthont. Noha nem a nagyszabású akció legismertebb és legeredetibb darabjai, mégis remekül mutatják, hogy mennyire igényes volt a korszak kultúrpolitikája, és hogy az építészeket mennyi különböző hatás érte. Illetve azt is szépen tükrözik, hogy két tervező mennyire képes együttműködni a sikeres eredmény érdekében.

A nyitóképen: A Hernád és az egykori Elemér utca sarkán álló iskola (Forrás: Magyar Építőművészet, 1910. 11. szám)