A kávézás szokását Európa a török kultúrkörből vette át, és kávéházakat is ottani minták alapján nyitottak már a XVII. századtól kezdve. Hazánkban is népszerűvé váltak, nem is csak a fekete ital, hanem az elegáns környezet és a jó társaság miatt is. Az írók és költők szívesebben dolgoztak itt, mint a nagy belmagasságú, sötét és felfűthetetlen bérházi lakásokban, ráadásul még ihletet is gyűjthettek a műveikhez. A Múzeum körút Belváros felőli oldalán, az Astoriától csupán egy sarokra megnyílt Fiume Kávéházat például Rákosi Viktor, Szomory Dezső, Reviczky Gyula és természetesen Krúdy Gyula látogatta gyakran, utóbbi többek között a Zubovics Fedor, aki Pesten is oroszlánokra vadászott című írásában is említi a helyet:
„A hajdani Fiume Kávéházból sohase ment el senki, már csak azért sem, mert a kávéház kulcsát a tulajdonos a szokásos ceremóniák mellett, vendégei jelenlétében a Dunába dobta, szimbólumául annak, hogy a kávéházat többé sohasem csukják be.”
Ez a bizonyos tulajdonos Steuer Gyula volt, aki már kamaszkorában rálépett a vendéglátás rögös útjára, de szorgalmának és kifogástalan modorának köszönhetően magasra küzdötte fel magát. Miután értékes tapasztalatokat szerzett a bécsi Daum kávéházban, Budapestre költözött, és előbb felszolgálóként dolgozott, majd megvásárolta a Kálvin téri Két Oroszlán Szálloda bérleti jogát is. Első kávéházát, a Lloydot 1872-ben nyitotta meg a pesti Dunakorzón, amit 1883-ban a Fiume követett. Ez utóbbi vezetését viszont már átadta Sándor öccsének.
Kollerich Pál, az itt álló háromemeletes bérház tulajdonosa már eredetileg is úgy bízta meg Woita Donát és Bergh Károly építészeket 1873-ban, hogy az épület mindkét utcafronti földszintjére üzletek kerüljenek. A Károlyi utcai szárnyban egészen tágas terem kapott helyet, melynek mennyezetét középen oszloppárok tartották, egyúttal a teret is tagolva. Ennek főbejárata is a forgalmasabb Múzeum körút felé nézett, hiszen így tudott több embert becsalogatni. Az épület 1874-es átadásakor Delicatesse néven nyitott itt kávézót a híres zeneszerző, Szabadi Frank Ignác, ami azonban viszonylag hamar tönkrement, és néhány évre postahivatal költözött a helyére.
Mikor Steuerék 1883-ban kibérelték, a legmodernebb felszereléssel látták el: Bécsből hozattak például szellőztetőberendezést, hogy mindig friss legyen a levegő. Az esztétikáról pedig nagy tükrökkel, erős fényű lámpákkal és elegáns bútorokkal gondoskodtak: az asztalokat márványlapok borították, melyekhez tonettszékek tartoztak. A falakon díszként címerek is lógtak, az egyik az Osztrák–Magyar Monarchia adriai kikötővárosáé, Fiuméé volt, erről kapta a nevét a kávéház.
A kávén és az étlap egyéb finomságain túl biliárdasztalokkal is csábították a vendégeket, akik jöttek is szép számmal. Ez persze a főváros több száz másik kávéházában is hasonlóan zajlott, de Steuerék különleges üzletpolitikájukkal egyedivé tették a Fiumét: egyrészt ez volt az első hely, amely éjjel-nappal nyitva tartott, másrészt a pincérek csak magyarul vették fel a rendelést, holott ekkor még sokan németül beszéltek Pesten.
Mindezeken túl a remek elhelyezkedése is különleges státuszt biztosított a kávéháznak: a tudományos és műszaki élet jeleseinek lett a törzshelye. Szemben volt ugyanis a Királyi József Műegyetem, melynek tanárai és hallgatói is ide jártak a leggyakrabban. Az építésztanoncok ráadásul még házon belül is voltak, hiszen a rajztermeket a főépület szűkössége miatt a Kollerich-féle bérház emeletén alakították ki.
A professzorok közül például Zielinski Szilárd, a hazai vasbetonépítészet úttörője töltött itt sok időt, és minden bizonnyal mesélt asztaltársainak az aktuális munkáiról, például a városligeti hídról (1895–1896) vagy a Margit-szigeti víztoronyról (1909–1911) is. Nem mellesleg könyveket is írt, 1902-ben jelent meg például a Budapest forgalmi viszonyainak rendezése és a központi fővasút terve című munkája, mely talán a kávéház asztalainál is íródott. Jónás Ödön gépészmérnököt a Fiume megnyitásának évében nevezték ki műegyetemi tanárrá a leíró géptan és a géprajz oktatására, így könnyen lehet, hogy az új állást már a Fiuméban ünnepelte meg. Ő is folytatott szakirodalmi tevékenységet, A leíró géptan című könyve 1888-ban jelent meg, így akár a kávéházban is dolgozhatott rajta. Később, 1904–1907 között egyébként a Műegyetem rektori posztját is betöltötte.
Persze a diákokat sem kellett félteni, a XX. század elején az építészhallgatók élénk közösségi életet folytattak, és a humornak sem voltak híján. Megalapították például a MASZTABÁT, amely alapvetően egy ókori építménytípus volt, a betűszó azonban szándékuk szerint a Magyar Architektusok Szoros Társasága A Bú Altatására címet rövidítette. Miután leggyakrabban az egyetemmel szemközti kávéházban gyűltek össze, nevüket egy idő után Fiume Asztaltársaságra cserélték.
Itt született meg a Megfagyott Muzsikus diáklap címe is, melyet korábban az egyetemre utalva Eszterházy utca 1 B és környékének neveztek (a mai Puskin utca korábbi neve volt az Eszterházy). Állítólag Lechner Jenő ötlete volt az új cím, aki abból indult ki, hogy ha az építészet megfagyott zene – ahogyan magasztosan titulálni szokták – akkor az építész a megfagyott muzsikus.
A diáklap tartalmában igencsak könnyed hangot ütött meg, és nem fukarkodtak a tanárok karikírozásával. Vicceket is gyártottak róluk, illetve gyakran közöltek gúnyos rajzokat is az oktatókról. Az első szám 1898 karácsonya előtt jelent meg, amit évente követett egy-egy füzet, de voltak kimaradások is. Általában a harmadévesek szerkesztették az építészbankett alkalmára, kivétel csak az első négy szám volt, amelyről végig az alapító gárda gondoskodott. A XX. század elején főleg a Fiatalok csoportja volt tevékeny körülötte: Kós Károly, Jánszky Béla, Kozma Lajos, Györgyi Dénes vagy Mende Valér. Leghíresebb címlapját utóbbi rajzolta meg, amelyen a csellóját falnak támasztó ülő alak látható.
Sok építészpalánta töltötte tehát idejét a Fiuméban, de a hely mégis irodalmi kávéházként maradt meg a köztudatban. Ez a fentebb említett írókon és költőkön kívül talán annak is köszönhető, hogy a millennium évében, 1896-ban itt alakult meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Neve nem változott, tulajdonosai viszont igen: 1912-től Goldberger Salamon, 1922-től pedig Meixner Gusztáv Alajos tartotta fenn. Hosszú és gazdag történelme volt tehát, erre azonban a ma itt működő üzletek nem igazán emlékeztetnek. Pontosabban a Múzeum körútra néző bolt egyáltalán nem, és a Ferenczy István utcai vendéglátóhely is csak a kirakat feliratával. Utóbbi belsejében egy oszloppár ugyan még látható, a falakat azonban mindenféle csecsebecsékkel rakták tele. Persze manapság divatos a romkocsmai hangulat, és látogatják is bőszen a szemközti egyetemen tanuló fiatalok.
A nyitóképen: A Fiume Kávéház belső tere 1910-ben (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció