Az I. világháborút követően a túlzsúfolt Budapestről sokan költöztek a környező településekre, így Pesthidegkútra is, melynek újonnan felparcellázott részét Remetekertvárosnak nevezték. A katolikus hívek körében hamar igény mutatkozott egy ottani misézőhelyre, így 1929-ben egy idős házaspár a saját házát ajánlotta fel kápolna céljára. Lányukat, Slachta Margitot is mély istenhit jellemezte, ugyanakkor rendkívüli tenni akarás is: néhány évvel korábban egy új szerzetesrendet alapított Szociális Testvérek Társasága néven. Mindenét az elesettek szolgálatába állította, és az érdekükben még politikai pályára is lépett, 1920-ban ő lett hazánk első női országgyűlési képviselője.

Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója (Forrás: hu.wikipedia.org)

Remetekertvárosban sem elégedett meg félmegoldással, és 1933-ban sikerült meggyőznie Bozsik Pált, hogy vállalja el az ottani egyházközség megszervezésének feladatát. Bozsik is hasonlóan temperamentumos volt, és egy új templom létesítését is tervbe vette, noha hivatalosan csak a következő évben alakult meg az egyházközség. Az elképzelést a Szociális Testvérek Társasága is támogatta, Slachta Margit csupán annyit kért, hogy felépülte után a Szentlélek tiszteletére szenteljék fel. Bozsik az anyagiak előteremtésére országos gyűjtést indított, valamint jó üzleti érzékkel a leendő altemplom sírhelyeit is meglehetősen korán elkezdte árulni.

A lelkes híveknek köszönhetően néhány év alatt elő tudtak teremteni akkora összeget, hogy foglalkozni kellett a tervek beszerzésével is. Bozsik erre Lechner Jenőt kérte fel, akit még korábbi plébániáján, Gyöngyösön ismert meg. Az építész teljesen ingyen vállalta a tervek elkészítését, amelyeket 1937 nyarán be is mutatott az egyházközségnek. Lechner tehetséges építész, ugyanakkor érzékeny művész is volt, aki mindig az első között kezdte követni a legújabb stílusirányzatokat. Így volt ez a harmincas évek elején induló modernizmussal is, amelynek elveit már 1931-ben alkalmazta egy bérházon. Lechner Ödön unokaöccse lévén fokozottan érdekelte a nemzeti stílus kérdése is, melyet több formában is el tudott képzelni, és még a nemzetközi modernizmussal is összeegyeztethetőnek vélt.

Lechner Jenő, a templom tervezője (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lechner komoly építészettörténeti kutatásokat folytatott, melyekből azt szűrte le, hogy az egyes stílusokat a különböző temperamentumú népek mindig igyekeztek a saját szépérzékükhöz formálni. Így volt ez például a gótikával és a reneszánsszal is, melyeknek kialakultak olasz, német, francia, angol változatai. Meggyőződése volt tehát, hogy előbb-utóbb a mégoly puritán, funkcionalista modernizmus is nemzeti színezetet fog kapni. A magyar modern stílus megteremtéséből ő maga is ki akarta venni a részét, amit azzal segített elő, hogy népünk keleti gyökereire utaló motívumokat kevert az elemi geometrikus formák közé.

A XX. század első felében a hazai művészvilág jelentős részét foglalkoztatta a turanizmus gondolata, mely szerint a magyarok az ősi Turánból származnak. Ezt egy hatalmas birodalomként képzelték el Belső-Ázsiában, ahonnan a kínaiak, indiaiak, perzsák és tulajdonképpen az összes ázsiai nép gyökere is ered. Trianon után különösen felerősödött ez a gondolat, hiszen ellenséges országoktól körülvéve jóleső érzéssel töltötte el az emberek szívét, hogy ha távol is, de vannak rokonaink. Lechner az ókori perzsa építészetre jellemző kapukultusz átvételével igyekezett kifejezni ezt a rokonságot, ami a remetekertvárosi templomon is megfigyelhető.

A Máriaremetei út 34. szám alatt álló templom főhomlokzata és bejáratai (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az épület főhomlokzatát három hatalmas, hegyes csúcsívben záródó fülke tagolja, melyek aljában ugyan emberi mértékű bejáratok nyílnak, de maguk a fülkék is óriási kapuk benyomását keltik. Bennük keskeny, de nagyon magas ablakokon árad a fény a belső térbe, mely három hajóra oszlik. Valójában a két oldalhajó csak a közlekedési folyosó szerepét tölti be, azonban azok is nagyon esztétikus megjelenésűek: az itt sorakozó vasbeton pillérekbe ugyanolyan hegyes csúcsíveket vájt a tervező, mint amit a főhomlokzaton is láttunk. Ráadásul a pillérek alaprajza is ugyanilyen formájú, hegyes élükkel a főhajó felé fordulnak. A belső tér spirituális központját, a szentélyt is egy csúcsíves fülke, úgynevezett apszis bővíti.

A templom belső tere (Forrás: Remetekertvárosi Szentlélek Plébánia honlapja)

Ezeket a jellegzetes formákat azonban egy modern építészeti keret foglalja magába. Alaprajza egy egyszerű, nyújtott téglalap, melynek hosszabbik oldalaihoz kápolnák csatlakoznak. Felépítményére is a szögletesség jellemző, elemi geometrikus testekből áll, melyek között azonban jelentős magasságbeli különbségek vannak: a felfelé nyújtott templomházhoz képest eltörpülnek az oldalkápolnák. Az épület függőleges hangsúlyához az altemplom is hozzájárul, de igazán a meredek tető kelti a magasság érzetét, amely összhangban áll a főhomlokzat csúcsíves fülkéivel is. A szentély keleti oldalán egy hasáb alakú torony is csatlakozik a templomhoz, mely lapos tetőjével remekül tükrözi a modernizmus esztétikáját, bár voltak olyan tervek is, melyek szerint toronysisak került volna rá. E lapos tetőhöz mindenesetre jobban illenek a csíkszerű harangablakok, amelyeket mint egy fésű fogait egymás alá helyezett a tervező.

A modern stílusú remetekertvárosi templom (Forrás: Fortepan/Képszám: 210007)

Az ezerötszáz hívő befogadására alkalmas belső teret felül egyetlen hatalmas síkmennyezet zárja, melyet kőrisfával burkoltak, és negyven méter hosszan, megszakítás nélkül fut át az egész épületen, a kórustól a szentélyig. Felületét bordázott hálóboltozatot imitálva élére állított falemezek díszítik. Ez a megoldás az akusztika szempontjából nagyon előnyös, valamint a csúcsíves formákhoz is illik, hiszen a gótikából származik. E stílus egy templom esetében azért is szerencsés, mert az egyházra asszociálhatunk róla, mely a középkorban érte igazi virágkorát.

A főhajót fedő famennyezet (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A templom függőleges hangsúlya a belsőben is érvényesül, a szentély szokatlanul magasra emelkedik a főhajó padlószintjéhez képest, és ebbe a koncepcióba illeszkedik a már említett, hatalmas fülke is. A modern építészet az anyaghasználat tekintetében is igaz: vasbeton adja a szerkezetét. Sőt valójában még maga az oltár is ebből áll, ám azt zöld olasz márvánnyal, úgynevezett verde isoriával burkolták. E pazar színről kapta az épület a smaragdtemplom nevet. A zöld alapon gyönyörűen mutatnak az aranyozott betűk, amelyekből a védőszenthez intézett fohászt rakták ki: „Jöjj el Szentlélek Isten!” A szentély bal oldalán álló szószéket ugyanilyen márvány fedi, sőt eredetileg a pilléreket is ezzel borították volna be. Pénz hiányában azonban nem valósult meg, így a pilléreknek ma is a durva betonfelülete látható, mely igen expresszív hatást kelt.

A zöld márvánnyal borított szószék (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az anyagi háttér hiányát nagyrészt az okozta, hogy a kriptasírhelyek eladása a vártnál lassabban haladt, de nagyban hozzájárultak a háborús körülmények is. Noha az ünnepélyes alapkőletételre még békeidőben, 1937 decemberében sor került, de az építkezés java része már a második világháború idejére esett. A földbe rejtett altemplom 1938-ra készült el, a felmenő falak kivitelezése azonban csak a következő év augusztusában indult meg. Az időjárás sem kedvezett a munkának, 1939 novemberében ugyanis egy hatalmas vihar ledöntötte a már teljes magasságban álló falakat. A hívek összefogása azonban megmentette az ügyet, a templom tető alá került, majd 1942 során felépült a torony is. Ünnepélyes felszentelését 1942. június 29-én tartották, ám ekkor még kívül-belül meglehetősen csupasz volt. Az oldalhajók színes üvegablakai – melyek a Szentlélek hét ajándékát és azoknak az Egyházban való működését ábrázolták – persze már a helyükre kerültek.

Az oldalhajókat színes üvegablakok is díszítik (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Nem volt azonban még padozata, azt Lechner Jenő tervei nyomán csak 1943-ban helyezték el a főhajóban. A híveket a főhomlokzatról 1944 óta köszönti Szent István és Szent László szobra, és az oldalkápolnák oltárképeit is csak az 1940-es és 1950-es években festették meg olyan kiváló művészek, mint Feszty Masa vagy Molnár-C. Pál. A szentélybe eredetileg Kontuly Béla készített volna freskót, de a háború miatt az sem valósult meg, Pogány Géza Szentlélek eljövetelét ábrázoló műve csak 1982 óta látható itt. A pillérekre állított tizenkét szent szobrát pedig a XX. század legvégén, 1995 és 2000 között faragta ki Vida Zoltán, ezzel nyerte el jelenlegi állapotát a templom.

Az alapkőletétel és az utolsó szobor elhelyezése között hatvanhárom év telt el, de a templom így is egységes, hiszen a berendezést Lechner Jenő eredeti tervei szerint valósították meg. Noha a maga idejében sokan kritizálták az építész fantasztikus, de igen költséges elképzeléseit, szerencsére a hívek ragaszkodtak hozzá, és ma büszkék is erre a hatalmas drágakőre, a smaragdtemplomra.

A nyitóképen: A remetekertvárosi templom 1961-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 210007)