Az Országház utca rejtett kincse – Egy kalandos történetű díszterem

A cikk angol nyelvű változata: The Hidden Treasure of Országház Street - A ceremonial hall with an adventurous story

Írta: Bodó Péter

2022. május 29. 9:00

A budai Várban, a keskeny Országház utca egy- és kétemeletes házai között sétálva nem is gondolnánk, hogy az egyik milyen hatalmas dísztermet rejt. Pedig tulajdonképpen logikus, hiszen az utca neve már sugallja, hogy egykor itt az ország legnagyobb főurai is megjelentek, nekik pedig reprezentatív terem dukált. A kalandos történetű helyiség életében 1929. májusának végén fordulópont következett be, ugyanis több évtizedes elhanyagoltság után visszaadták régi fényét.

A budavári Országház utca 28. szám alatt a XVIII. században építtettek a klarissza nővérek egy barokk stílusú kolostort, melyet II. József – miután a rendet feloszlatta – a Helytartótanács használatába adott, és egyúttal át is alakíttatott Franz Anton Hillebrandt tervei szerint.

Az Országház utca 28. számú palota napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az eredeti kápolnából hatalmas dísztermet alakítottak ki copf stílusban. Méretei valóban impozánsak voltak: harminc méter hosszú, tizenöt méter széles és ugyanilyen magas lett. A Helytartótanács rendszerint itt tartotta fogadásait, illetve három alkalommal (1790, 1792, 1807) országgyűlésnek is helyet adott, a díszteremben az alsóház ülésezett. Az utca neve ennek az emlékét őrzi.

Az országházi üléstermek az 1790. évi országgyűlés idején (Forrás: Naponként való jegyzések kötet, 1791)

A kiegyezés után a Belügyminisztérium használta: az első kerületi rendőrkapitányságot, telefonközpontot, az épületkomplexum jobb szárnyában pedig az Országos Levéltárat helyezte el. Miután a Bécsi kapunál Pecz Samu tervei szerint felépült a Levéltár saját épülete, 1926-ban oda költöztették a levéltárat. A Műemlékek Országos Bizottsága korábban is helyreállítandónak ítélte a dísztermet, erre pedig a költözés után már megnyílt a lehetőség. Perczell Miklós minisztériumi osztályvezető közbenjárására dr. Scitovszky Béla belügyminiszternek sikerült előteremtenie a helyreállításhoz szükséges összeget.

Az épületet ábrázoló rajz az 1860-as évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mivel Lechner Jenő hangoztatta leginkább az épület jelentős műemlék jellegét, ezért a felújítás megtervezését rá bízták. A helyreállítás az egész épületre kiterjedt, de a legnagyobb volumenű munka a díszterem visszaállítása volt. Ebben új, stílushoz illő mennyezetet hoztak létre, az eredetit ugyanis az 1870-es években egyszerű síkmennyezetre cserélték. Az új kialakítás szerint a mennyezetbe süllyesztett mezőket fogsoros bordázattal keretezték, mindegyik mező közepén egy kisebb, kör alakú mező kapott helyet.

A díszterem mennyezete a helyreállítás után (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)

Visszaépítették a bábkorlátos karzatot is, melyet a földszinten körülfutó copf füzéres konzolok tartottak. A karzat kialakítása egyébként megegyezik a bécsi magyar nagykövetség erkélyével – a Bankgassén álló épület szintén Hillebrandt alkotása volt. A terem padlóját is kicserélték, díszes mintájú táblás parkettát fektettek le, ami viszont erős tónusai miatt kevésbé lett szerencsés megoldás. A díszteremben a fehér, a sárga és az arany színek domináltak, a középső páholyt viszont kékes márványoszlopokkal tagolták. A színpompát a bútorhuzatok és a selyemfüggönyök is fokozták, azok ugyanis vörösök lettek.

A büfé céljára felújított helyiség (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)

Ezenkívül a dísztermet bővítették is egy kazettázott, szegmensboltozatos büfével és egy ruhatárral is, hogy a díszterem nagyszabású fogadásokra is alkalmas legyen. Ezek az épület jobb oldali szárnyában, a díszteremre merőlegesen helyezkedtek el. A terem hosszanti oldala mentén kialakítottak egy kisebb szalont is, melybe empire bútorgarnitúra és egy empire aranyozott bronzóra is került. A kis szalonból az udvar felé erkélyt is kialakítottak, és az építkezés során természetesen az udvart is rendezték. A díszteremmel együtt az oda vezető helyiségeket is felújították: a kocsibehajtót, a fiókos dongaboltozattal fedett fehér folyosót és a jobb sarokban található monumentális, szintén fehérre meszelt lépcsőházat, melynek emelete egyúttal előcsarnokként is szolgált.

A helyreállítás az előcsarnokra is kiterjedt (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)

A munkát 1928–29 telén végezték Havas Sándor és Ács Aurél építőmesterek, az iparművészeti termékek pedig a Resofszky-műteremben készültek. A dísztermet 1929. május 23-án adták át, az első estélyt pedig a következő napon tartották benne. A pénzügyekre érzékeny közvélemény természetesen kíváncsi volt a költségekre, amit a szenzációhajhász újságok alaposan felnagyítottak. Az Esti Kurír 1929. május 25-i számában például ezt olvashatjuk:

Óriási felháborodással fogadták a Házban a hírt, hogy egymillió pengőbe került az ünnepélyes fogadások céljaira átépített díszterem restaurálása. Az egyetlen empire óra megvásárlása és javítása felemésztette az egész restaurálásra előirányzott 200.000 pengőt. Követelik a Házban, hogy a belügyminiszter tegye a Ház asztalára az elszámolásokat.

A Nemzeti Újság június 2-án már más számokat közölt:

Tanulságos mese gyermekek és felnőttek számára egymillió pengőről, ami 280.000. Egy kis játék a számokkal, avagy a hatezer pengőért vett Pálffy-óra 200.000 pengős ára. […] Ezekkel az adatokkal szemben tény, hogy történt némi hiteltúllépés, mivel az előirányzat szerint csupán 208.000 pengőt akartak az épület restaurálására fordítani.

A szakma mindenesetre dicsérte a helyreállítást, mert Lechner Jenő igazán be tudta mutatni a copf és az empire stílusok nemes előkelőségét. Az Építő Ipar – Építő Művészet a következőképpen fogalmazott:

A helyreállított terem elkápráztató szépségű. Egyszerű, egységes, nemes és stílszerű. Boldogok lehetünk, hogy megértő művészi lelkű államférfiak, kiváló építőművésszel ily nagyszerű kinccsel gazdagították a magyar kultúrát. […] Olyan kiadás volt ez az állam részéről, melyet sajnálni nem szabad, mert nemzetünk múlt dicsőségét mutatja be az egész világnak.

A díszterem a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Termeként 2016-ban (Fotó: MTA)

A II. világháborúban az épület tetőzete teljes egészében megsemmisült. 1949-ben gyors helyreállítást végeztek rajta, az alapos munkára viszont másfél évtizedet kellett várni: 1963–1964 során a Középülettervező Vállalat építésze, Borsos László vezetésével készült el, melyet követően a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei vették használatba az épületet. Funkciója egészen a közelmúltig nem is változott, de néhány évvel ezelőtt visszakapta a Belügyminisztérium.

A nyitóképen: A helyreállított díszterem 1929-ben (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó