A budavári Országház utca 28. szám alatt a XVIII. században építtettek a klarissza nővérek egy barokk stílusú kolostort, melyet II. József – miután a rendet feloszlatta – a Helytartótanács használatába adott, és egyúttal át is alakíttatott Franz Anton Hillebrandt tervei szerint.

Az Országház utca 28. számú palota napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az eredeti kápolnából hatalmas dísztermet alakítottak ki copf stílusban. Méretei valóban impozánsak voltak: harminc méter hosszú, tizenöt méter széles és ugyanilyen magas lett. A Helytartótanács rendszerint itt tartotta fogadásait, illetve három alkalommal (1790, 1792, 1807) országgyűlésnek is helyet adott, a díszteremben az alsóház ülésezett. Az utca neve ennek az emlékét őrzi.

Az országházi üléstermek az 1790. évi országgyűlés idején (Forrás: Naponként való jegyzések kötet, 1791)

A kiegyezés után a Belügyminisztérium használta: az első kerületi rendőrkapitányságot, telefonközpontot, az épületkomplexum jobb szárnyában pedig az Országos Levéltárat helyezte el. Miután a Bécsi kapunál Pecz Samu tervei szerint felépült a Levéltár saját épülete, 1926-ban oda költöztették a levéltárat. A Műemlékek Országos Bizottsága korábban is helyreállítandónak ítélte a dísztermet, erre pedig a költözés után már megnyílt a lehetőség. Perczell Miklós minisztériumi osztályvezető közbenjárására dr. Scitovszky Béla belügyminiszternek sikerült előteremtenie a helyreállításhoz szükséges összeget.

Az épületet ábrázoló rajz az 1860-as évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mivel Lechner Jenő hangoztatta leginkább az épület jelentős műemlék jellegét, ezért a felújítás megtervezését rá bízták. A helyreállítás az egész épületre kiterjedt, de a legnagyobb volumenű munka a díszterem visszaállítása volt. Ebben új, stílushoz illő mennyezetet hoztak létre, az eredetit ugyanis az 1870-es években egyszerű síkmennyezetre cserélték. Az új kialakítás szerint a mennyezetbe süllyesztett mezőket fogsoros bordázattal keretezték, mindegyik mező közepén egy kisebb, kör alakú mező kapott helyet.

A díszterem mennyezete a helyreállítás után (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)

Visszaépítették a bábkorlátos karzatot is, melyet a földszinten körülfutó copf füzéres konzolok tartottak. A karzat kialakítása egyébként megegyezik a bécsi magyar nagykövetség erkélyével – a Bankgassén álló épület szintén Hillebrandt alkotása volt. A terem padlóját is kicserélték, díszes mintájú táblás parkettát fektettek le, ami viszont erős tónusai miatt kevésbé lett szerencsés megoldás. A díszteremben a fehér, a sárga és az arany színek domináltak, a középső páholyt viszont kékes márványoszlopokkal tagolták. A színpompát a bútorhuzatok és a selyemfüggönyök is fokozták, azok ugyanis vörösök lettek.

A büfé céljára felújított helyiség (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)

Ezenkívül a dísztermet bővítették is egy kazettázott, szegmensboltozatos büfével és egy ruhatárral is, hogy a díszterem nagyszabású fogadásokra is alkalmas legyen. Ezek az épület jobb oldali szárnyában, a díszteremre merőlegesen helyezkedtek el. A terem hosszanti oldala mentén kialakítottak egy kisebb szalont is, melybe empire bútorgarnitúra és egy empire aranyozott bronzóra is került. A kis szalonból az udvar felé erkélyt is kialakítottak, és az építkezés során természetesen az udvart is rendezték. A díszteremmel együtt az oda vezető helyiségeket is felújították: a kocsibehajtót, a fiókos dongaboltozattal fedett fehér folyosót és a jobb sarokban található monumentális, szintén fehérre meszelt lépcsőházat, melynek emelete egyúttal előcsarnokként is szolgált.

A helyreállítás az előcsarnokra is kiterjedt (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)

A munkát 1928–29 telén végezték Havas Sándor és Ács Aurél építőmesterek, az iparművészeti termékek pedig a Resofszky-műteremben készültek. A dísztermet 1929. május 23-án adták át, az első estélyt pedig a következő napon tartották benne. A pénzügyekre érzékeny közvélemény természetesen kíváncsi volt a költségekre, amit a szenzációhajhász újságok alaposan felnagyítottak. Az Esti Kurír 1929. május 25-i számában például ezt olvashatjuk:

Óriási felháborodással fogadták a Házban a hírt, hogy egymillió pengőbe került az ünnepélyes fogadások céljaira átépített díszterem restaurálása. Az egyetlen empire óra megvásárlása és javítása felemésztette az egész restaurálásra előirányzott 200.000 pengőt. Követelik a Házban, hogy a belügyminiszter tegye a Ház asztalára az elszámolásokat.

A Nemzeti Újság június 2-án már más számokat közölt:

Tanulságos mese gyermekek és felnőttek számára egymillió pengőről, ami 280.000. Egy kis játék a számokkal, avagy a hatezer pengőért vett Pálffy-óra 200.000 pengős ára. […] Ezekkel az adatokkal szemben tény, hogy történt némi hiteltúllépés, mivel az előirányzat szerint csupán 208.000 pengőt akartak az épület restaurálására fordítani.

A szakma mindenesetre dicsérte a helyreállítást, mert Lechner Jenő igazán be tudta mutatni a copf és az empire stílusok nemes előkelőségét. Az Építő Ipar – Építő Művészet a következőképpen fogalmazott:

A helyreállított terem elkápráztató szépségű. Egyszerű, egységes, nemes és stílszerű. Boldogok lehetünk, hogy megértő művészi lelkű államférfiak, kiváló építőművésszel ily nagyszerű kinccsel gazdagították a magyar kultúrát. […] Olyan kiadás volt ez az állam részéről, melyet sajnálni nem szabad, mert nemzetünk múlt dicsőségét mutatja be az egész világnak.

A díszterem a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Termeként 2016-ban (Fotó: MTA)

A II. világháborúban az épület tetőzete teljes egészében megsemmisült. 1949-ben gyors helyreállítást végeztek rajta, az alapos munkára viszont másfél évtizedet kellett várni: 1963–1964 során a Középülettervező Vállalat építésze, Borsos László vezetésével készült el, melyet követően a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei vették használatba az épületet. Funkciója egészen a közelmúltig nem is változott, de néhány évvel ezelőtt visszakapta a Belügyminisztérium.

A nyitóképen: A helyreállított díszterem 1929-ben (Forrás: Magyar Építőművészet, 1929. 5. szám)