copf stílus

00.jpg Világvárosi arculat a Várban – A Szentháromság tér átalakulása a Pénzügyminisztérium építésekor A Szentháromság tér nagy munkák helyszíne volt az utóbbi években, melyek gyümölcse lassacskán beérik: hamarosan elkészül a Pénzügyminisztérium helyreállított székháza. A XX. század legelején emelt hatalmas épület teljesen átformálta a környék arculatát, mely addig meglehetősen vegyes képet mutatott. Az alábbiakban a tér régi állapotát idézzük fel, ahol maga a Pénzügyminisztérium is megalakult több mint százötven évvel ezelőtt.
Az Országház utca rejtett kincse – Egy kalandos történetű díszterem A budai Várban, a keskeny Országház utca egy- és kétemeletes házai között sétálva nem is gondolnánk, hogy az egyik milyen hatalmas dísztermet rejt. Pedig tulajdonképpen logikus, hiszen az utca neve már sugallja, hogy egykor itt az ország legnagyobb főurai is megjelentek, nekik pedig reprezentatív terem dukált. A kalandos történetű helyiség életében 1929. májusának végén fordulópont következett be, ugyanis több évtizedes elhanyagoltság után visszaadták régi fényét.

További cikkeink