Füredi Richárd 1873-ban született Budapesten, és a fővárosban végezte művészeti tanulmányait is. Fiatalon őt is megérintette a szecesszió, és fontosnak tartotta, hogy a stílus a temetői művészetben is megjelenjen. A XX. század elejére már minden művészeti ágba és a legkülönfélébb területekre is behatolt, az elhunytakkal kapcsolatos műalkotások viszont még nagyrészt kivételt jelentettek. Ezt maga az emberi természet magyarázza, hiszen a gyász nehezen egyeztethető össze az újításokkal.

Szentgyörgyvári Gyenes Lajos: Füredi Richárd szobrászművész (Forrás: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Kutatóintézet)

A szecesszió azonban olyan elemi erővel tört elő a XX. század legelején, hogy még a temetőkbe is behatolt. Olaszországban hódított az egyik legnagyobb mértékben, ahol egymás után készültek az egyedi kivitelezésű síremlékek. Bennünket, magyarokat sem hagyott azért teljesen érintetlenül, ugyanis a századforduló egyik legtehetségesebb építésze, Lajta (született Leitersdorfer) Béla több szecessziós síremléket és mauzóleumot is tervezett – igaz, azok mindegyike budapesti zsidó temetőbe került.

Lajta Béla édesanyjának síremléke a Kozma utcai zsidó temetőben (Forrás: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Édesanyját, Leitersdorfer Dávidné Ungár Terézt 1903-ban helyezték örök nyugalomra a Rákoskeresztúri (Kozma utcai) zsidó temetőben, és neki már az új stílusjegyeket mutató síremléket készített. Egy évvel később a szintén a családjához tartozó Epstein Sándornak és Leitersdorfer Malvinnak is igazán egyedi sírkövet tervezett. Lajta egyik legjobban sikerült szecessziós alkotása a Schmidl család számára készített mauzóleum (1904), melyen a magyar népművészet és a zsidó vallási hagyományok egyesülnek: tetején egy kitárt szirmú virág alkot Dávid-csillagot, a bejárat két oldalán vázákból nőnek ki a kerámiavirágok és a gránátalmák, feljebb pedig a hullámos körvonalú mezőket festett növények töltik ki. A kapu rácsa szomorúfüzet formál, és ugyanolyan türkiz színű, mint a kerámiával burkolt homlokzat egésze.

A Schmidl család gyönyörű mauzóleuma a Kozma utcai zsidó temetőben (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Ezek a varázslatos síremlékek merészen új stílusukkal azonban szinte teljesen egyedül álltak a magyar temetői művészetben. Füredi Richárd szerette volna, ha szélesebb körben is elterjednek az egyedi készítésű sírkövek; szeme előtt Olaszország példája lebegett, ezért bízott is a sikerben. Vállalkozásba fogott hát, amihez sikerült megnyernie Lechner Jenő építész és Tóth István szobrászművész támogatását is. A kezdeményezésnek a fura hangzású Kulatár nevet adták, melynek jelentése sem tisztázott, de állítólag ősi, Árpád fejedelem idejéből származó szó.

A Várkert Bazár árkádjait szobrászok műtermei foglalták el (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.090)

Első lépésként sírkőmakettek sokaságát, több mint száz darabot formáztak meg, majd kibérelték a Várkert Bazár egyik termét, hogy ott rendezzenek kiállítást ezekből a kicsinyített emlékművekből. Az Ybl Miklós tervei szerint 1875–1883-ban épült patinás helyszín árkádjait ekkoriban egyébként is szobrászoknak adták ki műterem gyanánt, mely ugyan meglehetősen méltatlan hasznosítása volt ennek a királyi kerteket határoló neoreneszánsz ékszerdoboznak, a kiállítás szempontjából azonban nagyon jól jött. A megnyitót 1907. február 21-én tartották, a tárlatot pedig végig élénk érdeklődés övezte.

A Kulatár-kiállítás meghívója (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

A sikert részben annak köszönhette, hogy az egyedi készítésű sírköveket megfizethető áron kínálták, hiszen csak így érhették el azt a célt, hogy széles körben elterjedjenek. Másrészt a sajtó is tudósított a hazánkban szokatlan, érdekfeszítő eseményről, Malonyay Dezső, a magyar népművészet emlékeinek lelkes gyűjtője az alábbi sorokat írta a Budapesti Hírlap hasábjain a tárlatról:

„A magyar vidékek elrejtőző, vasúttól s városi tucat civilizációtól félreeső kis temetőiben, messzi hegyoldalak, falusi berkek s a magyar rónák füzeseiben hantolt egyszerű sírok fejfáin keresik a jellegzetes formákat s találtak is már sokat. […] Díszítéseiben mértéket tartanak; a magyarságot nem csupán a tulipán motívumaiban keresik […] s nem a csiricsárét, a vitézkötéseset tartják jellegzetesen magyarnak. […] A magyar karakter nemes egyszerűségét feledi, a ki minduntalan sallangozza azt, a mit magyarosnak tervez.”

Szerencsére két folyóirat fényképeket is közölt a makettekről, így megérhetjük Malonyay értékelését. A Magyar Iparművészetben három fotó jelent meg: a 214-es számún egy alacsony talapzaton álló, félkör alakú, fülkével tagolt oltár látható, melynek közepén egy misztikus nőalak áll, peremén pedig férfiak alakjai ugró és repülő pozícióban.

A Magyar Iparművészetben 214-es sorszámmal megjelent makett (Forrás: Magyar Iparművészet, 1907. 3. szám)

A 215-ös számú képen látható sztélé (kőlap) szögletes alsó részből és egy virágokkal, indákkal díszített felső részből áll. Utóbbinak a körvonala mintegy nyílásnak indult bimbót formál. A 216-os számú képen egy csúcsívben végződő karcsú sztélét láthatunk, ahol a csúcsív széle enyhén hullámos, a benne kialakított fülkécskébe pedig stilizált növényi díszt faragtak.

A 215-ös sorszámmal jelölt makett (Forrás: Magyar Iparművészet, 1907. 3. szám)

A Vasárnapi Ujság két makettet közölt: az egyiken a sztélét szomorúfűz lelógó ágai takarják el, mögülük pedig egy nőalak tekint ki. A másikon pedig a fejfa felső harmadában lévő fülkécskében egy antik modorú portrédomborművet helyeztek el. A fülkét igen realisztikus rózsák veszik körül, melyek a tekergő szárukról rendezetlenül ágaznak ki. Sajnos több sírkővázlatról nem maradt fenn hiteles képi ábrázolás, de az az eddigiekből is kitűnik, hogy a makettek erősen eltérnek az itthon megszokottól. Egy részükön a bécsi szecesszió az erősebb (például misztikus nőalakok), a népművészetből átvett növényi díszekkel viszont a magyaros szecessziónak engedtek teret, de nem csaptak át tulipános-vitézkötéses túlzásokba.

A Vasárnapi Ujságban megjelent fotón szomorúfűz is látható (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1907. március 10. )

A kiállítás olyan nagy sikert aratott, hogy másfél év múlva, 1908 őszén ismét megrendezték, bár a helyszín ezúttal a Köztemető út 4. számú épület volt. Talán e programnak is köszönhetően a következő években Füredit és Lechnert számos egyedi kivitelű síremlék készítésére kérték fel, igen tehetős családok is. Adler Fülöp dohánykereskedő és családja számára 1916-ban készítettek síremléket a Salgótarjáni úti zsidó temetőbe. Egy nagy méretű sztéléből és egy előtte fekvő kőszarkofágból áll. Utóbbi egy alacsony emelvényen helyezkedik el, melyhez két lépcsőfok vezet, és melyet kétoldalt széles kőkorlát határol. A korlátok elülső végében alacsony pilléreken egy-egy kőüst áll, melyek ókori görög szentélyek tűztartó edényeire emlékeztetnek. Magát a sztélét is görög dór, vájatolt törzsű oszlopok erősítik, melyek tetején egy-egy urna áll.

Adler Fülöp és családja síremléke a Salgótarjáni úti zsidó temetőben (Forrás: Építő Ipar, 1916. 44. szám)

Az oszlopok által tartott kőgerendában szecessziós betűtípussal szedve olvasható az Adler Fülöp családja felirat, alatta pedig egyesével is fel vannak tüntetve a nevek. A sztélé felső részében az elhunytra való utalásként egy kitárt szárnyú sasdombormű kapott helyet (az Adler magyarul sast jelent). A sztélé felső záródása egy koporsó fedelének a metszetére emlékeztet. Az archaikus stílussal Lechner minden bizonnyal az örökkévalóságot akarta kifejezni; ez sajnos magára a síremlékre már nem érvényes, a történelem viharai során megsemmisült.

A vállalkozás hosszú távú sikerrel kecsegtetett, ezért Balla Lajos kőfaragómester is csatlakozott hozzájuk, aki egy raktárt is felajánlott az előre elkészített síremlékek tárolására. Az első világháború idején, 1915-ben és 1916-ban is rendeztek kiállítást művészi síremlékekből. Később Balla – immár a művészek nélkül – a vállalkozást részvénytársasággá alakította Kulatár Kőipari Részvénytársaság néven.

A nyitóképen: A Salgótarjáni úti zsidó temető kapuja (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)