A Bécsi kapu környéke ugyan a főváros legősibb területei közé tartozik, mai képét mégis jelentős mértékben a XIX. század végén és a XX. század elején nyerte el. A várfalon belül felépült előbb az evangélikus templom (1895), majd az Országos Levéltár (1923), a kapun túl pedig több lakóház is. Liedemann Emil, a Magyar Királyi Országos Építészeti Igazgatóság vezetője 1863-ban tervezett a mai Ostrom utca elejére egy nagyobb lakóházat.

A Bécsi kapu a XIX. század végén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A jeles mérnök 1870-ben elhunyt, a ház azonban egy másik szakmabeli hírességhez, Wohlfarth Henrikhez került, aki később a Fővárosi Közmunkák Tanácsa műszaki osztályának vezetője is lett. Ő már tovább élvezhette a patinás környéken álló ház kényelmét, 1903-ban szenderült jobblétre. Az ingatlan viszont még közel másfél évtizedig családjának birtokában maradt, és csak 1916-ban adták el Lukács Jenőnek, aki szintén műszaki területen mozgott. Ő azonban nem tervezett, csak gyártott és kereskedett villamos alkatrészekkel: csengőkkel, transzformátorokkal, generátorokkal. Ebből azonban nagy vagyonra tett szert, amit reprezentatív építkezéssel is ki akart fejezni, ezért vásárolta meg a Bécsi kapu szomszédságában álló telket, melyen akkor még állott a ház is.

A Bécsi kapu környéke egy 1874-es térképen, bekarikázva a Liedemann–Wohlfarth-villa (Forrás: hungaricana.hu)

Lukács le akarta bontani az akkor már fél évszázados épületet, abban azonban még több család, jellemzően kétkezi munkások és kispénzű tisztviselők laktak. A tulajdonos ki akarta lakoltatni őket, amire azonban évekig nem kapott engedélyt, helyette a hatóságok felszólították a ház felújítására, mert annak állapota már kezdett kritikussá válni. Lukács ennek nem tett eleget, sőt szándékosan gyorsította az épület amortizációját: mikor elkezdett beázni, javítás helyett elbontatta az egész tetőt.

Az új villa alagsori alaprajza (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Időközben befejeződött az első világháború, és forradalmakkal, terrorral teli kaotikus viszonyok borultak az országra. Budapesten különösen szörnyű volt a helyzet, mert a frontról visszavezényelt katonák is ide érkeztek először, valamint a megszállt területekről menekülők is itt kötöttek ki. A lakásnyomor szinte felfoghatatlan volt, és a nehéz körülmények közepette felütötte a fejét az antiszemitizmus is. A zsidó származású Lukács Jenő ügye kapóra jött néhány politikusnak, akik még az Országgyűlésben is felszólaltak azért, hogy a gyáros ne lakoltathassa ki a bérlőit. A ház azonban 1922-re életveszélyessé vált, így muszáj volt szinte teljesen lebontani.

Lechner Jenő terve a villa főhomlokzatához (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lukács Lechner Jenőt bízta meg az új villa terveinek elkészítésével, aki ehhez felhasználta a korábbi ház maradványait is. Alapvetően azonban új épületben gondolkodott, és a főhomlokzatot is máshová helyezte: míg korábban a Linzi lépcső felé nézett, az új már délre, a Bécsi kapura. Annak ellenére, hogy nem a semmiből kellett felépítenie a házat, Lechnernek nem volt könnyű dolga, sőt a terepviszonyok kifejezetten nehéz feladat elé állították.

A telek északi irányban erősen lejtett, de a villát lépcsőzetes elrendezéssel ügyesen hozzáigazította ehhez. Lépcsőzetes egyrészt az alaprajza: a déli traktusa kétszer olyan széles, mint az udvarra néző északi vége, ahol egyébként egy félköríves veranda tapad az épülethez. Tömegrendszere is követi a fokozatos szűkülést: az utcafronti szakasza az alagsorral együtt háromszintes, míg az udvarban már nincs alagsor sem, csak a földszintes veranda, bár annak tetején teraszt is kialakítottak.

A villa oldalhomlokzatának terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A villát egy nagyon lapos sátortető zárja, de egy alternatív terv szerint az utcai traktusra meredekebb sátortetőt szánt az építész, ami még tovább növelte volna a különbséget az épület két vége között. Ez végül nem valósult meg, amiben valószínűleg az épített környezethez való alkalmazkodás is szerepet játszott. Egyik oldalán ugyanis tornyos épület állt (Gulden–Enyedi-villa, tervező: Schubert Kristóf, 1884) a másik pedig még üres volt, így a Lukács-villa lapos tetőjével szerencsés átmenetet képezett a kettő között. A lapos tetőknek köszönhetően a nagy alapterületű teraszok sem rínak ki az épület összképéből, pedig három is van belőlük. Nem csoda, hiszen itt valóban páratlan panoráma tárul a szem elé: belátni szinte egész Pestet és még a budai Duna-partot is. A legnagyobb terasz a villa északi végében nyílt és az épület teljes szélességében húzódott.

A nyugati terasz az Ostrom utcából nézve (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner Jenő klasszicista homlokzattal látta el az épületet, ami művészi érzékenységét is remekül kifejezi. Az első építészek között volt az országban, aki megérezte az 1920-as évek klasszicista hullámát, ami egész Európát áthatotta. A világháború megrázkódtatásai után az emberek biztonságra vágytak, így a harmóniát sugárzó, az ókori építészet időtálló elemeit felhasználó stílus felé fordultak. Lukács Jenő villájának magját is a szimmetria jellemzi, de a romantikus fekvésű telek azért megkívánt némi aszimmetriát, így ahhoz két oldalról eltérő méretű épületrészeket toldott.

A főhomlokzat az 1920-as években (Forrás: Magyar Építőművészet 1924. 1-3. szám)

A fehérre vakolt főhomlokzatot kettős falpillérek tagolják három szakaszra, melyekben egyszerű, téglalap alakú ablakok nyílnak. A teraszokat határoló mellvédeket is pillérek erősítik, azokat azonban tégla borítja. Utóbbiak tetejére pergolákat szereltek, amelyeket akár növényekkel is be lehetett futtatni, így szinte tetőkert hatását keltették. A villa klasszicizáló jellegét fokozzák a főhomlokzatot díszítő, kör alakú domborművek, melyekben a boldog családi élet allegóriái láthatók, és amelyek Pásztor János tehetségét dicsérik.

A villa főhomlokzatát Pásztor János domborművei díszítik (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A kiegészítő elemek közül említésre méltó még a hátsó terasz mellvédkorlátja is, melynek rácsozatát geometrikus formákkal élénkítette a tervező. A főhomlokzat földszinti ablakait is finom vonalú kovácsoltvas rácsok védik. A főbejárati tölgyfa kapu felületére Lechner korongokat erősített, melyek valószínűleg a vasalásokat rögzítő szegecsek felnagyított és fából készített másai, így nagyon masszív, várkapukra emlékeztető külsőt kölcsönzött annak.

A várkapukra emlékeztető bejárat (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lukács számára a reprezentáció nemcsak a homlokzat esetében volt fontos, hanem a belső terekben is, hiszen gyakran fogadott illusztris vendégeket. Ezért a villa közepét kitöltő, kétszintes belmagasságú termet négyzethálós gipszmennyezettel zárta, az oldalfalak lábazatát sötétre pácolt kazettás lambériával, efölött pedig virágmintás tapétával díszítette. A sarokban egy kandallót is kialakított, melyet téglafalazat vett körül, rajta pedig Ligeti Miklós szobrászművész majolika domborművei emelték a terem fényét. E központi helyiséget – mely a terveken hallként szerepel – összességében romantikusnak nevezhetjük, ellenben a szomszédos szalon a homlokzathoz illeszkedve klasszicizáló. Az ebédlő is a földszinten helyezkedett el, melynek fő dísze a mennyezetét borító allegorikus falfestmény volt, Unghváry Sándor alkotása. A hallból egy elegáns falépcső vezetett fel az emeletre, ahol a hálószobák kaptak helyet, kivéve a ház uráét. Ő ugyanis a korabeli nagypolgári szokásoknak megfelelően a földszinten aludt.

A villa földszinti alaprajzán láthatók az egyes helyiségek is (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A lakók kényelméről külön személyzet gondoskodott: a házmester lakása az alagsorban volt, ahol a mosókonyhát és a központi fűtés kazánját is elhelyezték. Az alagsor udvar felőli végében nyílt a korábban említett félköríves térrész, mely funkciója szerint télikert volt. Innen lehetett kijutni a valódi kertbe, ahová az 1920-as évek közepén egy növényházat is építtetett a tulajdonos.

Lechner rajzai a villa belső díszítéséhez (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A korábbi ház bontását, illetve a villa kivitelezését Havas Sándor építőmester végezte. Már 1921-ben elkezdte a munkát, bár az engedélyt csak 1922 októberében kapta meg a székesfővárostól. Ennek köszönhetően viszont már abban az évben, 1922. december 16-án fel is avatták az új villát. Ha nem tudnánk a keletkezésének történetét, tiszta csodálattal fordulnánk felé. Kicsit talán a villa is szégyelli magát, mert már hosszú évtizedek óta fák mögé bújik.

A nyitóképen: A Lukács-villa 1924-ben (Forrás: Magyar Építőművészet, 1924. 1-3. szám)