A Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társulatát (akiket röviden csak Fehér Apácáknak szoktak nevezni) Helena Maria Filippina de Chappotin de Neuville francia származású apáca alapította Indiában és működésüket IX. Pius pápa hagyta jóvá 1877-ben. Missziós céljukból következően szinte az egész világot behálózzák; Magyarországra 1899-ben jöttek és főleg a lakosság körében láttak el karitatív feladatokat. A Városliget keleti szélén, a nemrégiben bemutatott Hermina-kápolna szomszédságában 1902-ben vásárolták meg az ott álló bérházat, ahol a gyerekeknek bölcsődét és óvodát nyitottak, a szegényeknek és időseknek pedig népkonyhát vezettek.

A Fehér Apácák rendjének alapítóját szerzetesi nevén Marie de la Passionnak nevezték (Forrás: en.wikipedia.org)

Szerepük az első világháború után értékelődött fel – mint általában az egyházaké – mert a trianoni tragédiát követő nehéz társadalmi-gazdasági helyzetben hitet és reményt tudtak adni az embereknek a túléléshez. A Fehér Apácák elhatározták, hogy árvaházat és templomot is építenek, a tervezéssel pedig Lechner Jenőt bízták meg.

Ő ekkor már befutott építésznek számított, például 1916 decemberében, IV. Károly koronázásakor ő tervezte a Nagyboldogasszony-templom ünnepélyes díszleteit. Tehetségének és kapcsolatainak köszönhetően az első világháború utáni pangás idején is kapott megbízásokat új épületek tervezésére és műemlékek helyreállítására egyaránt. Az Apácáktól érkezett feladatnak 1924-ben kezdett neki, és mivel a megbízók ekkor még igen ambíciózusak voltak, egy nagyszabású épületegyüttest rajzolt, melynek négy szárnya egy tágas belső udvart fogott közre. Az északi traktusba helyezte az árvaházat, a délibe a templomot, de azokat a Hermina út felől és a hátsó oldalon is összekötötte igényes, neoromán homlokzatokkal.

Az eredetileg tervezett épületegyüttes alaprajza (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A stílust a legelső terveken a félköríves záródású ablakok és a meredek hajlásszögű, magas tetők képviselik, de a templomon nagy átmérőjű körablakot is láthatunk, mellette pedig alacsony torony áll. A templom számára kétféle elrendezést is elképzelt: az egyiken a hosszház a Hermina úttal párhuzamos, a bejárat így a keresztházba vezet. A másikon a háromhajós hosszház merőleges az útra, bejárata pedig a főhajó tengelyében nyílik. Az árvaház alaprajza már ezeken a rajzokon is fordított T betűt ad ki, melynek feje a Hermina útra néz, hosszabbik szára pedig mélyen benyúlik a telek belsejébe.

A kezdeti terveken az árvaház és a templom összekapcsolódott volna (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum)

A nagyszabású terveket azonban nemsokára erősen redukálni kellett, mert csupán a T alaprajzú épületre állt rendelkezésre elegendő pénzügyi forrás. Ennek bejáratát Lechner a rövidebb szárny végében alakította ki, amelyhez több lépcsőfok vezet fel, hiszen az egész tömb alatt alagsor is húzódik. A bejárat mögötti előtérből egy folyosó nyílik, melynek bal oldalán helyezkedik el a fő közösségi terem (társalgó), illetve mellette két vendégszobát is berendeztek. A folyosó végén lévő lépcsőházból az alagsorba és az emeletre is eljuthatunk – előbbinek a nagy részét a nővérek ebédlője foglalja el, utóbbit pedig az árváknak szánt legnagyobb hálóterem. A T hosszabbik szárában szintén egy folyosó halad, melyről jobb kéz felé nyílnak a különböző funkciójú helyiségek: a földszinten egy nagy méretű ebédlő, illetve a szárny végében tantermek, az emeleten pedig hosszú hálótermek.

Az árvaház földszinti alaprajza fordított T betűt formál (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A viszonylag egyszerű alaprajz azonban rejt magában változatosabb, mozgalmasabb részeket is, különösen a bejárat környékén. Azt ugyanis két, félkörívben előre lépő kiszögellés fogja körül, balról emeletes, jobbról viszont csak földszintes. Utóbbi tetején teraszt alakítottak ki, mely szép kilátást enged a gondozott udvarra. Maga a kapuépítmény is izgalmas, de még inkább az volt az eredeti terveken: íves oldalú, meredek tetője felvidéki reneszánsz várkastélyok kaputornyaira emlékeztet. Még egyértelműbben utalnak erre az országrészre a sarkokra állított hegyes párták, hiszen a XVI–XVII. században – főleg Szepes és Sáros vármegyékben – jellegzetes, pártázatos építkezési módszer terjedt el.

Az árvaház kapujának tetője és a sarkokra állított párták is a felvidéki reneszánszra utalnak (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Az első világháborút megelőzően több olyan épületet tervezett, amelyen nagyobb mértékben jelent meg a pártázatos reneszánsz, bár igyekezett annak jegyeit tovább fejleszteni. Nagybátyjához, Lechner Ödönhöz hasonlóan ugyanis ő is a magyaros építészeti formanyelv megalkotására törekedett, melyhez véleménye szerint ez a stílus szolgáltatta a legjobb alapot. A trianoni békediktátum után bekövetkezett konzervatív kultúrpolitika viszont nem nézte jó szemmel a magyaros stílustörekvéseket sem, ezért Lechnernek is a részletekbe kellett elrejtenie a finom utalásokat. Végül azonban sem a kapu tetője, sem a párták nem kerülhettek fel az épületre, így csak a lépcsőház korlátjainak úgynevezett vitézkötései fejezik ki a tervező magyaros intencióit. Ez a motívum a népművészetből származik, onnan kerültek a huszárok egyenruháira is, ahonnan a nevét kapta.

Lechner Jenő Mészöly utcai házán látható kör alakú dombormű (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner Jenő egyébként hívő katolikus volt és fontosnak tartotta, hogy a vallás a külsőségekben is megmutatkozzon: több, teljesen profán lakóépületére is helyezett Mária és Jézus domborműveket. A VI. kerületi Kis János (ma Németh László) utca 7. számú házon (1908–1909) az erkély alatti csúcsíves mezőben Mária a karjában tartja a kis Jézust, a XI. kerületi Mészöly utca 4. alatt (1909–1910) pedig – mely saját bérháza volt – kör alakú domborműben ábrázolta a kis Jézus születésének jelenetét. Hasonló kör alakú domborművek díszítik az I. kerületben, a Bécsi kapuval szemben álló villa homlokzatát (1921), bár azok nem kifejezetten vallásos témát, csak a boldog családi életet mutatják be (Pásztor János alkotásai). A Hermina úti árvaház főhomlokzatának két szélén is kör alakú besüllyesztett mezők láthatók, melyek ma ugyan üresek, de a tervek szerint Lechner azokba is domborműveket szeretett volna illeszteni.

Az árvaházat és a templomot egy összekötő szárny kapcsolta volna egybe (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum)

A kezdeti nagyszabású tervekből első lépésként csak az árvaház valósult meg, melyet 1927. október 29-én Orsenigo Caesare pápai nuntius (a Szentatya személyét képviselő követ) szentelt fel. Szerencsére a Fehér Apácák nem adták fel elképzeléseiket és nem telt bele tíz év, mire a templomot is sikerült megvalósítani, szintén Lechner Jenő tervei szerint. Az 1935-ben készített terveken továbbra is élt az épületek összekapcsolásának gondolata, de már csak a Hermina út felől. Az összekötő szárny folytatta volna az árvaház homlokzati ritmusát és ide került volna az épületegyüttes közös bejárata is. Ekkor még a templom is neoromán jegyeket mutatott. A Rend anyagi helyzete azonban ekkor sem tette lehetővé e tervek teljes megvalósítását, így csak a templom épült fel 1937-re. Az árvaház – melyben óvodai és iskolai nevelés is folyt – 1950-ig működhetett. A kommunista diktatúra elején feloszlatták a szerzetesrendet, az épületben pedig a Magyar Dolgozók Pártja iskolát nyitott. A Vakok Állami Intézete az 1956-os forradalom után költözött a párt megszűnése miatt üresen maradt falak közé. 1965-ben egy újabb szárnnyal bővítették az épületet, mely ugyan a templom felé nyúlik, de nem ér el odáig. Összekapcsolásuk már nem is időszerű, mert a rendszerváltás után a Fehér Apácák csak a templomot kapták vissza, az egykori árvaházat ma is a Vakok Állami Intézete használja.

A nyitóképen: A Vakok Intézete napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)