Az emlékmű felállításának előzménye az 1920-ban összeült nemzetgyűlésre nyúlt vissza, amikor Huszár Károly miniszterelnök ünnepélyesen megemlékezett azokról a hősökről, akik 1918–1919 során az állami rend mártírjaiként a nemzet jövőjéért folytatott harcokban életüket vesztették. Egyúttal fogadalmat is tett, hogy a hősök neveit nem hagyják a feledés homályába veszni. Az 1918 őszén alakult és a forradalmak ellen tevékenykedő Fehér Ház Bajtársi Egyesület vezetői emlékeztek eme ígéretre és anyagi támogatást is remélve 1929. január 2-án – a Tanácsköztársaság tizedik évfordulójához közeledve – elhatározták, hogy emlékművet állítanak az 1918–19-es forradalom, proletárdiktatúra és vörösterror vértanúinak.

Huszár Károly miniszterelnök (Forrás: Nemzeti Örökség Intézete)

Létrehoztak egy Országos Bizottságot, melyben több kormánytag és jeles közéleti személy – köztük Lechner Jenő építész – is szerepet vállalt. A költségekhez a Székesfőváros is nagyobb összeget ígért, bár még így is szükség volt egy országos adománygyűjtés megszervezésére. Lechner a Bizottság 1929. január 22-i alakuló ülésén már fel is vázolta a terveit, így meg is bízták azok részletes kidolgozásával. Helyszín gyanánt a Kossuth Lajos tér melletti Nádor, Vécsey és Báthory utcák találkozási pontját választották, mert a Szabadság térről nézve az itteni terecske éppen szimmetrikusan helyezkedik el a Batthyány-örökmécsessel. Így szimbolikusan egymás mellé kerültek 1848–1849 és 1918–1919 mártírjai.

Lechner Jenő az emlékmű első makettjével (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lechner Füredi Richárdot kérte fel az emlékmű szobrászati elemeinek megalkotására, hiszen ők ketten már összeszokott párost alkottak. Első nagy sikerüket még 1906-ban érték el a II. Rákóczi Ferenc síremlékére meghirdetett pályázaton, majd a következő évben művészi síremlékek tervezésével foglalkozó vállalkozásba is kezdtek. Legjelentősebb közös munkájuk Jókai Mór síremléke lett, melyet a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben építettek fel szintén 1929-ben.

Szentgyörgyvári Gyenes Lajos: Füredi Richárd szobrászművész (Forrás: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Kutatóintézet)

Ez az év tehát meglehetősen mozgalmas volt számukra, a Nagy mesemondó és a Nemzeti vértanúk emlékművét párhuzamosan készítették. Lechner utóbbinak is az építészeti részét tervezte, mely tulajdonképpen egy magas posztamens volt. A mű alapvonásaiban a londoni Whitehallon álló The Cenotaphra emlékeztetett, a hasáb tetején ugyanis egy szarkofág feküdt. További közös vonás volt még, hogy egy néhány lépcsőfokos emelvénynek köszönhetően kimagasodott a környezetéből, így is fokozva a monumentális hatást.

Az emlékmű előképe a londoni Whitehallon álló The Cenotaph lehet (Forrás: en.wikipedia.org)

A budapesti emlékműnek viszont csak a felső harmadában találunk díszeket: a hasáb tetejét sáslevelekből képzett sor veszi körül mintegy pártázatként. A sarkokon álló levelek magasabbak és több rétegből is állnak. E díszítő sorból kétoldalt bikafejek emelkednek ki, melyek egy népvándorláskori régészeti leletegyüttes, az úgynevezett nagyszentmiklósi kincs ivócsanakjának formáját idézik. Lechner Ödön unokaöccseként Jenőt is foglalkoztatta a nemzeti építészeti formanyelv gondolata, amit ő nem népművészeti motívumokkal, hanem az ősmagyar emlékekre történő utalással igyekezett elérni.

A Nemzeti vértanúk emlékműve az 1930-as években (Forrás: Fortepan/Képszám: 129779)

A hasáb tetejére fektetett kőkoporsót – mely a vértanúságot jelképezi – az első terveken egy címeres magyar zászló takarta. A rajzok és a makettről készült felvételek tanúsága szerint ezen a változaton az emlékmű előtt a Hungáriát megszemélyesítő nőalak kissé bizonytalan testtartásban állt. A szobrot már ki is faragta Füredi, amikor a Székesfőváros Képzőművészeti Bizottsága megtagadta a felállításhoz szükséges engedélyt arra hivatkozva, hogy művészi szempontból nem alkalmas köztéri alkotásnak.

Az emlékmű tervváltozatai közül az eredeti jobb szélen látható (Forrás: Az Est, 1929. június 21.)

A gond elsősorban az üzenettel volt: nem a gyászon kellett volna keseregnie, hanem a nehézségekből megerősödve kikerült nemzetet dicsőítenie. Füredi ennek szellemében új szobrot készített, melyen Hungária már katonásan állt, kezében lándzsával, fején a Szent Koronával. Talapzatára emléktáblát erősítettek, melyen A NEMZET VÉRTANÚINAK 1918–1919 felirat szerepelt. Az emlékmű mögé a Fehér Ház Bajtársi Egyesület jelvényéből származó allegorikus kompozíció került: a magyarságot megszemélyesítő férfialak a kommunizmust jelentő sárkánnyal harcolt. Ennek talapzatán szövegesen is megjelent az Egyesület: „A Fehér Ház kezdeményezésére kegyelettel emelte a magyar nemzet.”

Az emlékmű a Szabadság tér felől nézve (Forrás: Fortepan/Képszám: 39244)

Ez utóbbit Füredi korábban a Tanácsköztársaság elleni küzdelem egyik leghíresebb vértanúja, Lemberkovics Jenő százados síremléke számára is elkészítette, magát a sírkövet pedig akkor is Lechner Jenő tervezte. A katonatiszt vezetésével 1919. június 24-én fegyveres felkelés tört ki a Ludovika Akadémián, a puccskísérletet azonban hamar leverték a karhatalmi erők, Lemberkovics pedig egy sortűz alkalmával életét vesztette. A Rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra, ahonnan 1927-ben a Fehér Ház Bajtársi Egyesület kezdeményezésére áthelyezték a Fiumei úti sírkert 26/1-es parcellájába. Az újratemetés alkalmával bízták meg Füredit és Lechnert a síremlék elkészítésével, mely tehát a Nemzeti vértanúk emlékműve előzményének tekinthető.

Lemberkovics Jenő síremléke (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Az Országház előtti alkotásból Lechner Jenő posztamense és a kőkoporsó 1930-ban került a kijelölt helyszínre, a szobrok viszont csak négy évvel később nyerték el végleges formáikat, így a magyaros hangvételű hasáb hosszú ideig leponyvázva búslakodott a tér sarkában. Füredi Richárd 1934 elejére készítette el az emlékmű alakjait, amelyekkel végre kiegészíthették az emlékművet, és azt 1934. március 18-án avatták fel ünnepélyes keretek között. Ezután a kis terecskét is Vértanúk terére keresztelték.

Az emlékmű leleplezése 1934. március 18-án (Forrás: Zsuppán András (szerk.): A Nemzet Főtere. Országház Könyvkiadó, 2020.)

Az alkotást azonban a későbbiek során még két lépcsőben bővítették: az áldozatok neveit ugyan már 1930-ban meghatározták, de csak 1936-ban vésték fel a posztamens oldalára, hivatalos felavatására ezt követően, 1936. augusztus 6-án került sor. A 497 név településenként, ábécérendben állt egymás alatt, közülük Tisza István mártír miniszterelnök nevét emelték ki az első helyre, illetve külön csoportban szerepeltek a Katolikus Egyház, a Ludovika Akadémia és a csendőrség halottai is. A történelmi változások után, 1942-ben azokkal is bővítették a listát, akik az időközben visszacsatolt területeken estek el a forradalmak idején (1938-ban a Felvidék déli része, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Észak-Erdély, 1941-ben pedig a Bácska tért vissza az anyaországhoz). Antikommunista üzenete miatt 1945-ben szervezett szobordöntési akció keretében távolították el, melyről a filmhíradó is beszámolt. Ezután a tér Ságvári Endre nevét vette fel.

Az újraalkotott emlékmű napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A három utca metszéspontjába 1996-ban egy másik mártír miniszterelnök, Nagy Imre kis hídon álldogáló szobrát helyezték. Végül a Kossuth Lajos tér rekonstrukcióját célzó Steindl Imre Program részeként az alkotást az Országgyűlési Képviselőház északi végébe költöztették, így 2019-ben a Nemzeti vértanúk emlékműve visszakerülhetett eredeti helyére. A ma is látható mű Elek Imre szobrászművész tehetségét dicséri, és annyiban különbözik az Lechner–Füredi-páros munkájától, hogy a Sárkányölő szobra alatt már nem a Fehér Ház Bajtársi Egyesület szerepel, helyette a második világháború utáni kommunista áldozatokról emlékezik meg egy tábla.

A nyitóképen: A Nemzeti vértanúk emlékműve napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)